Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-11 / 234. szám, csütörtök
Hídavatás ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 11. A több mint 50 év után összeforró, a Dunát átívelő Mária Valéria híd magántörténelmeket inspiráló jelképe lett a valamikori közös ország szétszakadásának Szellemi hídlesen - évtizednyi fázisokban A párkányi oldalon tömegek figyelték a hídépítést... Aki a huszadik században valamikor látta a Mária Valéria hidat a maga tárgyi cson- kaságában, annak volt és van saját, semmi mással ösz- sze nem téveszthető képe Közép-Európáról. Ezen a tájon dunai hidak robbantásával kezdődött, s dunai hidak robbantásával ért véget a század. DUSZA ISTVÁN Ebben az apokaliptikus látványban része lehetett azoknak is, akiknek nemzedéke soha nem találkozhatott egymással. Az 1895. szeptember 28-án először átadott hidat a huszadik században kétszer is felrobbantották. Először 1919. július 22-én a Magyar Tanácsköztársaság csapatai elől visszavonuló csehszlovák légiósok a híd Esztergom felé eső részének első mezőjét röpítették a levegőbe. Másodszor 1944. december 26-án a németek gondolták úgy, hogy harctéri agóniájuk meghosszabbításaként lerombolják az 1926-27-ben felújított Mária Valéria híd három középső tartószerkezetét. A hidat mindig a távolodás érdekében robbantják fel, s mindig a közeledés szándékával építik újjá. Közben sem a hidat, sem a híd két oldalán lakókat nem kérdezi meg senki. Pedig a híd valósága a lelkek igazsága. A tereptárgyat elpusztító hadigépezet legkevésbé ezekre van tekintettel. Örök belső ellentmondása ez a történelem nevében hadakozó emberiségnek...- Ki akar itt még híd lenni? - tette fel hangosan a kérdést a Párkány- Esztergom között egy húszéves fiatalember, valamikor 1971-ben, miközben a lehető legmesszebbre merészkedett a Duna fölé meredő hídcsonkon. A folyón tengerésznek öltöztetett határőrökkel gyors motorcsónakok őriztették az egymással szembeni partokon élőket. A Duna bal partján Fábry Zoltán gondolatai mentén dúlt a vita a szlovákiai magyarság hídszerepéről, a hídszerep vállalásáról és vállalhatóságáról. Válaszként némi kivagyisággal jelentette ki az a fiatalember: „Nem akarok híd lenni. Úszni kell megtanulni, barátaim.” A nyár forró volt és mégis fagyot lehelt a bosszúvágyó hatalom. Sem a hidaknak, sem az úszni vágyóknak nem kedvezett az a korszak. Aztán éveken át évente legalább egyszer látta a hidat. Idegenkedett a látványtól, nem szerette a várost, ahol az utcákba szakad, s mint hajszálgyökerek a nagy fák tövén, eltűnik a népek országúba. Pedig nem tűnt el, csupán ezer és ezer emberi idegpályában alakult át vággyá, reménnyé. Hogy egyszer talán... ♦ ♦♦ Párkány öt évtizeden át megtor- pantotta az idegent. Onnan már csak kompon kelhetett át a vándor, ha volt kedve, ereje a magyar történelem legszebb városába: Esztergomba. Márai Sándor szerint „egy város min- denekfelett egy gondolat, mely nem fér el a telekkönyvben.” Micsoda lehet akkor két város, melyeket összeköt egy híd? Párkány a vízbe robbantott híd innenső oldalán maga a lélek reménysége, Esztergom a túloldalon a lélek szépsége. Transzcendentális erők hatottak, akkor is, amikor a Balassi Bálint Művelődési Klub tagjai körében Himmler Györgyék a hetvenesnyolcvanas évek fordulóján sokadszor vették fel a Mária Valéria híd újjáépítésének gondolatát, s tartották elevenen a rendszerváltás utáni években is. Gyuri egyetemistaként lett, majd fiatal tanárként maradt Párkány szellemi életének az egyik erjesztője. Számára a történelem nemcsak hivatás, hanem naponta formálható jelen is. Most, amikor a Mária Valéria híd avatására készül a város, s a párkányi A hidat mindig a távolodás érdekében robbantják fel, s mindig a közeledés szándékával építik újjá. történések koordinátoraként dolgozik az ünnepségek szervezésén. - Az esztergomi és párkányi képviselő-testületek kulturális bizottságainak a tagjai voltak azok, akik a civilszervezetekkel kimunkálták a hídavatás ünnepségeinek négynapos sorozatát. Ötletekkel állt elő az Esztergom-Párkány Baráti Társaság és a Szlovák-Magyar Baráti Társaság. Sorolhatnám mind a két városból a közreműködő civilszervezeteket, amelyek a Párkányi Városi Művelődési Központ és az Esztergomi Polgármesteri Hivatal Programirodája összefogásának a részesei. A hivatalos átadás után a két város polgársága birtokba veszi a hidat. Ez egy ünnepi, történelmi jelmezes felvonulás lesz, mely Esztergomból indul el Párkányba, majd vissza. Egy másik felvonulás a régió népéletét mutatja majd be. A négynapos rendezvénysorozatban sok-sok hangverseny, néptáncbemutató, hivatásos és amatőr együttesek fellépése lesz. Kifejezve, hogy az újjáépített híd örömteli esemény. Örömteli még akkor is, ha sok mindent nem lehet előre tudni a két város életére gyakorolt esetleges negatív hatások közül. A pozitívumok messze túlszárnyalják majd a negatívumokat. Sok rossz, a kompon is átjutott ide vagy oda. Maga az örvendetes tény, hogy az emberek nem lesznek időben a kompjáratokhoz kötve, és Budapestre is el tudnak menni. A magyar főváros köz- igazgatási határa alig negyven kilométerre fekszik innen. Ez sokunknak a tudatáig talán még el sem jutott. Ehhez kapcsolódik az a minapi kedves eset, amikor a közös éneklésre készülő párkányi kórus karnagya megkérdezte: „Ha ötkor kezdődik a koncert, akkor utána hogyan jutunk haza?” Elfeledkezett arról, hogy addigra a híd már folyamatos határátkelést tesz lehetővé, ami nem függ többé a kompjáratoktól. Ez az időtlenség érzésének a megsejtésén túl a szabadságot és az egyéni autonómiát is erősíti majd az emberekben. Sok ember számára ez a fizikai közelség és mozgásbeli szabadság új munkalehetőségek keresésre is- alkalmat kínál. Lehetséges azonban, hogy éppen a párkányi értelmiség kerekedik fel, hogy Esztergomban keressen munkát. Ez megtörténhet a fiatalokkal is, akik tanulni vágynak, s a Duna jobb partján, vagy a közeli piliscsabai Pázmány Péter Tudomány- egyetemen gyarapítják tudásukat. Ez már akkor is pozitív hatású lesz, ha a nemzedékek nem költöznek el Párkányból és környékéről. ♦ ♦ ♦ Ez a híd a józan ész és a tiszta érzelem tereptárgyaként született újjá. Sem öt évtizedes tetszhalálának következményeit, sem feltámasztásának várható eredményeit nem vizsgálták jövőkutatók. A lelkiség, a gondolatiság szférája irodalmárok, művészek vizsgálódásának a tárgya lehet. A szociológia, a gazdaságtan tárgyiasságához az emberi munka konkrétsága kell. Néhány elkövetkező évben dől el, hogy a híd sokezerszeres szubjektív kivetülései a lelkeken túl megszülik-e a munka, a gazdaság, a piac konkrétságából a megálmodott, de nem megtervezett valóságot. Nem titkolt az a lezáratlan vita, amely arról folyik, hogy a híd avatásával bő öt évtized elteltével ismét összekapcsolódó régiók polgárai az ünneplés és az érzelmi telítődés nyomán, felkészültek-e a gazdasági, kereskedelmi és szociális változásokra. Ha valakiknek, akkor a minden változásra kész magánvállalkozóknak érzékenyen kellene reagálniuk a lehetőségekre. Egy Párkányhoz közeli faluban élő vállalkozó nevének elhallgatását kérve mondta el véleményét: „Senki nem tudhatja, hogy a mostani bonyolult gazdasági helyzetben egy infrastrukturálisan fejleden és egy Budapest közelségében is fejlettnek számító régió újbóli összekapcsolásával milyen gazdasági fejlemények következnek be. Igazából az követ- kezik-e be, amit érzelmüeg, lelkileg eddig is érezhettünk, s Párkány gazdaságilag is Esztergomhoz kötődik majd? Mindehhez a munkaerőáramlás azzal is hozzájárul majd, hogy a Párkány környéki munkaerőfölösleg ott talál munkát. Ismerve a tőke mozgását és pontos helyzetfelismerését, aligha várható el, hogy azonnal idetelepül. Hacsak a kedvező helyi feltételek, az adózás és az olcsó munkaerő nem alkot majd olyan rendszert, amiért már érdemes lesz akár a magyarországi tőkének is vállalkoznia Szlovákiában. Szerintem akkor is a mi vállalkozásainkba csatlakoznak majd be a magyarországiak. Az viszont akkor is kérdéses lesz, hogy az alacsonyabb béreket látva, a piacképes, magasan kvalifikált munkaerő ugyanúgy Esztergomban keres-e munkalehetőséget, mintha az új vállalkozások itt sem lennének. A várható fejleményeket csak a régió fejlesztésének alaposabb ismerete, tudományosan megalapozott ipari és kereskedelmi fejlesztése jelezhetné előre. Azt magam is tudom, hogy sokkal olcsóbb a munkaerőt vándo- roltatni egy már létező nagyvállalatba, mint mondjuk zöldmezős beruházásként új telephelyeket építeni egy mégoly modern ipari parkban. Ez a tény előrevetíti árnyékát annak, hogy a balparti régió megreked a fejlődésben. Nagyon-nagyon kedvező feltételeket kell kínálni ahhoz, hogy a beruházási tőke elcsábuljon. Más értelemben viszont a szellemi értékek fellendülő áramoltatása hozhat olyan változásokat, hogy a Magyarországon tanuló, magasan kvalifikált fiatal szakemberek hazatérve könnyebben vágnak bele a szlovákiai vállalkozásba. Mondjuk éppen olyanokba, amelyek majd beszállítói lehetnek az esztergomi vagy a multinacionális cégeknek.” ♦ ♦ ♦ Egyes vélekedések szerint Párkány egy-két dologban megelőzhette volna Esztergomot, hogy mire a Mária Valéria híd avatása megtörténik, kiszélesített kereskedelmi hálózattal várta volna az ebben a tekintetben még mindig Budapesthez kapcsolódó túlparti városból érkező vendégeit. Ha jobban odafigyeltek volna, a híd felújítását garantáló kormányközi szerződések aláírása óta is fejlődhetett volna a kereskedelem. Egy másik csoporthoz tartozók meg a helyi kiskereskedőket és vendéglátósokat védenék a nemzetközi üzlethálózatok terjeszkedésével szemben. Az mindenképpen izgalmas kérdést vet fel, hogy a híd teremtette újfajta kapcsolat Esztergom és Párkány között elindít-e valamifajta kerskedelmi rivalizálást. Hol emgednek majd előbb a nemzetközi hálózatok csábításnak? Nem késtek- e le minderről, hiszen az alig 15 kilométerre fekvő Dorogon már épül egy multinacionális kereskedő cég hipermarketje? Egyáltalán megvédhető-e a kiskereskedelmi hálózat úgy, hogy nem engednek teret a muitiknak, akik viszont a közelben vetik meg a lábukat? Párkány polgármestere, Ján Oravec a Mária Valéria híd átadásának igencsak összetett hatásairól így vélekedik: „A negatív hatások mindenképpen minimalizálódnak. Az esztergomiakhoz képest a hídon átjövő forgalom levezetésében nekünk egyszerűbb dolgunk volt. A Duna mellett mindkét irányban léteztek a forgalmat elterelő utak. Sokkal inkább a pozitív hatások felerősítésére összpontosítunk. Ezért sem érthető, hogy a híd nevének megváltoztatására tett lépésekre mi motiválta a kezdeményezőket. Nem egy új hidat építettünk, hanem egy régit rekonstruáltunk, szinte ipari műemléket helyreállítva. Miért kellene a nevét megváltoztatni? Azon túl, hogy egy történelmi adósságot törlesztünk a Duna két partján élő népekkel szemben, igencsak gyakorlatias célt is szolgál majd. A mi régiónkban jelentős munkanélküliséget enyhítheti, ha sokan esztergomi cégeknél találnának munkát. Polgármesterként az önkormányzati képviselők támogatásával törekszünk arra, hogy idetelepüljenek cégek. A város polgárainak érdekeit Már az örvendetes, hogy az emberek nem lesznek a kompjárathoz kötve, és Budapestre is el tudnak menni. szolgáló oktatás, egészségügy és szociális ellátás állapotán mindig van mit javítani. Ennek megfelelően az igények is sokfélek, amelyeket a lehetőségekhez kell hangolni. Nem véletlen, hogy mindig vannak, akik elégedetlenek lesznek.” Ján Oravec polgármesteri munkájának a városbeli lecsapódását és a sajtóbeli visszhangját tekintve nincs nagy különbség. Kedvező fogadtatás és támadás itt is, ott is éri. A kívülállónak az a benyomása, hogy mégiscsak kiváló konfliktustűrő és konfliktuskezelő képességekkel kell rendelkeznie, ha ebben a ma is a történelmi változások viharaiban élő városban szlovák létére, harmadik választási időszakban is polgár- mesternek választották. - Számomra a lelkiismeretem tisztasága a legfontosabb. A cselekedeteimet mindig úgy igyekszem irányítani, hogy ne kerüljek önmagámmal ellentmondásba. A tiszta lelkiismeret aztán megvéd a támadásokkal, a konfliktusokkal szemben. Nyílt sisakkal az emberek elé állhatok, nem kell félnem, hogy rájönnek valamire. Persze vannak szituációk, amikor fölösleges a vitatkozás, mert hajtha- tatlanul csökönyös emberrel van vitám. Máskor, ha azt látom, hogy valamit helytelenül ítéltem meg, tudok bocsánatot is kérni, s megváltoztatom a véleményemet. Igaz, mint minden ember, én is nehezen teszém ezt, de elég gyakran megesik. Az egyensúlyt úgy igyekszem megkeresni, hogy nem nemzetiségekben gondolkodom, hanem párkányi polgárokban. Az ő elégedettségük a legfontosabb cél. Ezzel sok mindent elmondtam, hiszen a mai helyzetben ki lehet az, aki mindennel elégedett? Talán senki. De mindenképpen el akarom érni, hogy ezeket az érdekeiket ne egymás ellen, ne egymás kárára érvényesítsék. Mindig igyekszem annak a másik embernek a helyzetébe, lelkivilágába beleélni magamat. Mivel nem vagyok egyik politikai pártnak sem a tagja, nem is kell valamiféle felsőbbségi elvárásokat teljesítenem, s ez máris rengeteg döntési szabadságot, a jó megoldások keresésének a lehetőségét kínálja. Ez nem jelent tévedhetetlenséget, de mindenképpen független döntések meghozatalát jelenti. Az eltelt tizenegy év alatt változott a felfogásom a polgármesteri hivatásról. Már abban is, hogy ezt a tisztet hivatásként látom el. 1990 óta többször is rájöttem, hogy a legjobb akaratom ellenére sem tudok mindent elérni. Ugyanígy azt is látom, hogy mindig vannak olyanok, akiknek soha sem tetszik, amit csinálok. Mások meg éppen az igyekezetemmel, a jószándékommal akarnak visszaélni. Sok kudarcot megértem már, de sokkal több volt a kis siker, mint a nagy kudarc. A Mária Valéria híd felújítása ebben a sorban igen látványos siker, és sok-sok párkányinak és esztergominak köszönhető. Remélem, mindenki ennek a tudatában ünnepel majd. Mindez majd elfelejteti velem, hogy az államigazgatási szervekkel folytatott tárgyalásaimban élem meg a legtöbb sikertelenséget. Az állami hivatalnokok ebben az országban a szorgalmuknál és a tudásuknál sokkal nagyobb hatalommal rendelkeznek. Ezzel igencsak meg kell küzdeni. ♦ ♦ ♦ Két város készül az ünnepre a Duna két partján. Százezrek, talán milliók ünnepelnek majd polgáraikkal. Velük együtt ünnepi ruhát ölt az a férfi is, aki fiatalemberként harminc évvel ezelőtt a hidak bizonytalan sorsa helyett az emberek tudásának a bizonyosságát vallotta. Legyen az ünnep Márai Sándorral szólva „különbözés”, „mély és varázsos rendhagyás”, „minde- nekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakitásból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.” Október 11-én két nemzet ünnepel. Remélhetőleg önmagában is a másikat... ..melynek eredményeként 57 év után végre összekapcsolódott az, ami összetartozik (Valkó János felvételei)
