Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-11 / 234. szám, csütörtök
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 11. KOMMENTÁR Jelkép és lehetőség SZILVÁSSY JÓZSEF Talán ma véget ér sok párkányi és esztergomi lakos lelkében a második világháború. A bombázások szörnyű emléke és a hídcsonkok szívszorító látványa örök mementóként végre a történelemkönyvek lapjaira kerül, hiszen eltűnik a hat évtizeddel ezelőtti világégés utolsó dunai emléke. Feltámad a tetszhalott, hogy régi szépségében pompázva újra betöltse partokat és népeket összekötő szerepét. A Mária Valéria eddigi története mindvégig híven tükrözte a közép-európai tésség helyzetét, törekvéseit és megpróbáltatásait. Akkor építették, amikor a történelmi Magyarország lenyűgöző szellemi és anyagi teljesítményével Európa élvonalába küzdötte fel magát, s ezzel a dinamikus fejlődéssel ez a térség is lépést akart tartam. Majd a letűnt század véres és ostoba feneségei következtek, többszöri határmódosítással, nemzeti és emberi tragédiákkal, amelyeket a kétszer is levegőbe röpített hídmezők jelképeztek. Aztán a nagy hazugságok kora borította el ezt a tájat is, amikor a hivatalos ideológia internacionalista együvétartozásról, népek tetsvériesüléséről papolt, ám annyira vizslatták a határokat, hogy még csónak is alig juthatott át a Dunán. Két évtized múltán felsejlett a változás reménye, amely itt a kompjárat megindítását eredményezte. Majd a rendszerváltozás köszöntött be, ám még egy tucat esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a régió lakosságának természetes igénye valóra váljék, követelésük morális és gazdasági hitele erősebb legyen a szlovák nacionalisták előítéleteinél és hazugságainál. Nagy ünnep ez a mai, hiszen nemcsak a két kistérség polgárai, rokonok, ismerősök, barátok kerülnek egymáshoz közelebb, hanem mindazok a magyarok és szlovákok, akik már kiirtották magukból a múlt csökevényeit, felismerték az érdekazonosságokat, közös céljainkat a sokféle akadály ellenére mégiscsak az egységesülés hányába araszoló Európában. Mától ennek a közös úrnak is jelképe a megújult híd. A négynaposra tervezett vigadalom után hétköznapok jönnek, amelyek azt döntik el, hogy mennyi valósul meg a sokféle tervből, fogadkozásból. S azt, hogy a Mária Valéria híd nosztalgikus szépségén és jelképes jelentőségén túl mennyiben segíti majd a térség gazdasági felzárkózását, az anyagi és szellemi gyarapodást, vagyis a lakosság boldogulását. JEGYZET Mindent, mi mozdítható JUHÁSZ KATALIN Tovább bővült a „Mi mindent lopnak manapság” - gyűjtőcím alatti fejezet fém- és vas- szekciója, azon belül is a hulladék-alkategória. A napokban ugyanis ti- zenéves’tolvajbrigád került rendőrkézre Kassán, a srácok pedig nem egyebet loptak rendszeres időközönként és aljas nyereségvágytól hajtva, mint villámhárítókat. A szakosodást nem lehet elég korán kezdeni, egyikük alig múlt tizenöt éves, ő mászott ötük közül a legfürgébben, és a leszerelések során is megfelelően gyorsnak bizonyult. A rendőrök hat lakótelepi iskolaépület vil- lámhárítótalanítását tudták eddig rábizonyítani a bandára. Ez is müyen groteszk és sírni való: amúgy is sújtja a pénztelenség az iskolákat, most még a ménkű is csapjon be-léjük?! Nem tudom, mennyit fizetnek a fémhulladékgyűjtő telepeken egy villámhárítóért, túl sokat aligha, márpedig a fiúk azt állítják, kilóra adták el a szajrét. Vannak megbízható, keveset kérdezősködő telepvezetők, akik bármit bevesznek, legyen az útjelző tábla, alumínium tetőlemez, kiszerelt autóalkatrész, bicikliváz, vagy akár komplett biciklitartó. Ha ez így megy tovább, lassan a vonatsíne- ket is felszedik, sőt akkor már egy fuvarral a kisiklott mozdonyt is beszállíthatják a hulladéktelepre, ahová egyébként közönséges halandót be sem engednek nézelődni, nehogy olyat lásson, amit nem lenne szerencsés. A károsultak ugyanis legelőször rendszerint a telepeket látogatják sorra. A tolvajok pedig nem tisztelik még a közjogi méltóságokat sem, az elmúlt hétvégén például az államfő kassai irodájának díszvüá- gítását, valamint a mikrofonos csengő-berendezést szererelték le ismereden tettesek, ez utóbbit akár a helyi bolhapiacon is sikerrel áruba bocsáthatják. Ott egyébként akad ajtókilincs- gyűjteménytől kezdve bolti próbafülkék akasztóm át a dísztárcsákig szinte minden, talán még villámhárító is. Hiába, sok dolog van, mi mozdítható... WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma Úgy látszik, már az MKP politikusai és úgymond oktatáspolitikai szakértői is áttértek a szakmai síkról az olcsó politikai szöveg síkjára. Hogy a választási évben nem lehet bevezetni a tandíjat, mert ez politikai hiba lenne... Megáll az ész! Ha mondaná ezt egy SDÉ-es vagy egy SOP-s. Hol van az az elkötelezettség a reformok mellett? Hol van a szakértelem? Hol vannak a jobboldali eszmék? Politikus uraink, kezdenek nagyon jól beleilleni a szlovák középmezőnybe. Az egyetemek meg csak rohadjanak, amíg majd eljön a „politikailag megfelelő” pillanat!!! Malomvölgyi diák Szeptember 10 óta a Szegedi Tudományegyetemen részképzésben veszek részt. A pályázatírástól nyolc hónap telt el, s többször megbántam, hogy ilyen komplikált dologra adtam a fejem. Február elején, ha visszatérek Nyitrára, remélem, már más véleményen leszek. Ha érdekel, szívesen adok tájékoztatást, tanácsot. Varga Csaba Én is voltam részképzős, az ELTÉ-re se könnyű eljutni, még akkor sem, ha már minden papír rendben van az embernek. Mert akkor jön a kollégiumprobléma, és végig azt éreztetik velünk az anyaországban, hogy mennyire felesleges púp vagyunk az ő hátukon. juk Mi lenne, ha összeraknátok, ami erről a témáról elmondható, és megírnátok a Szőrös Kőbe? Úgyis hiányoznak belőle a világot megrengető leleplezések. Tarthatnátok a témáról tudományos konferenciát is a JUGYIK-ban. Haraszti Mária A közölt vélemények nem feltéüenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. Bombázás előtt ... és utána (TASR/AP-felvétel) Az al-Kaidát gyökerestől kellene kiirtani - Ugyanez a jelek szerint nem vonatkozik a tálib rendszerre Két háború Afganisztánban Az Egyesült Államok „általánosságban elégedett” az Afganisztán elleni bomba- és rakétatámadások első eredményeivel. ACZÉL ENDRE Ez az elégedettség azonban, gyanítom, nem marad tartós élménye az amerikai hadvezetésnek, mert a légi hadműveletek hozadéka eleve korlátozott. Az ellenség - egyfelől a tálib rezsim, másfelől Oszama bm Laden szervezete, az al-Kaida- ugyanis (Rumsfeld védelmi miniszter szerint) „nagyon kevés olyan, nagy értékű célpontot” kínál, amely megsemmisíthető („kezelhető”) volna a levegőből. Ha ez igaz, akkor az eddig támadott repülőterek, kifutópályák, repülőgépek, harckocsik, kaszárnyák, na és katonák/milicisták a kisebb értékű célpontok közé tartoznak, csakúgy, mint Oszama feltételezett terroristakiképző (egyébként mobil elemekből álló, gyorsan mozgatható) kiképzőtáborai. Sajnálatos módon a tálibok igazi erejét nem a tapintható vagyon adja, amiképpen az al-Kaidáét sem. Ilyenformán a tálib rendszer és az Oszamaféle szervezet szétzúzását célzó hadművelet, a terrorellenes hadjárat - némi rosszindulattal - akár el nem kezdetinek is minősíthető. A hosszú harcnak valóban csak a kezdetén vagyunk. Ellentétben mondjuk Koszovóval, ebből a hadműveletekből a szárazföldi támadások nem spórolhatók ki. Ezek egyik ágát magától értetődő természetességgel helyi erők, az ún. tálibellenes Északi Szövetség (üzbég és tadzsik, tehát nemzeti kisebbségi) katonái adják. A másik felvonulóban van. Vélelmezhető, hogy amerikai és brit, továbbá kanadai és francia (esedeg német, eseüeg olasz), kommandóakciókra és hegyi hadviselésre kiképzett különleges alakulatok keresnek igazán „értékes” célpontokat maguknak - illetve légi támogatóiknak - a járha- tadan hegyek közé viszszavonuló tálibok meg Oszama „hálózatának” búvóhelyei és emberei között. Az elvégzendő munkának bizonyosan ez lesz a legproblematikusabb és leghosszabb szakasza. Sikere nagy mértékben függ majd attól, hogy a szóban forgó búvóhelyekre és az al- Kaida infrastruktúrájára (anyagi és emberi forrásaira, nem utolsósorban az ópiumkereskedelemre) nézve mennyi használható információ birtokába jutottak és jutnak a szövetségesek a legjobb terepismerettel rendelkező pakisztániaktól, oroszoktól és az anyagi elcsábulásnak ellenállni nem tudó helyi kémektől, besúgóktól. Az al-Kaidát gyökerestől kellene kiirtani. Ugyanez a jelek szerint nem vonatkozik a tálib rendszerre. Azok, akik már Afganisztán politikai jövőjét tervezik, tekintettel az ottani etnikai és erőviszonyokra az általuk „mérsékeltnek” elkönyvelt tálib elemeket bevonnák a „széles alapú, demokratikus kormányzásba”. Maga az - egyébként fanatikus, elvakult, kegyeden - tálib rendszer mai voltában azért nem üzemelhet tovább, mert nemcsak hátországa volt Oszama bin Laden nemzetközi terrorszervezetének, hanem több ponton össze is fonódott azzal. Katonai erőként pedig végképp nem lehet jelen a térség színpadán. A tálib rendszer felszámolása önmagában nem jelend azonban az al-Kaida gyökereinek elvágását. Tudott dolog ugyanis, hogy Oszama bin Laden szervezete világméretű, legföljebb a feje és a központja működik Afganisztánban. Sajnos egyelőre csak a hipotézis szintjén állja meg a helyét az az állítás, hogy ha Oszamáék tálib hátországa megdől, ők maguk pedig kénytelenek lesznek teljesen elszigetelődve bujkálni a Pamír hegyei között, akkor maga a „rendszer” dől össze. A hipotézis hitelét gyöngíti az a tapasztalat, hogy Oszama „sejtjei” meglehetős operatív önállósággal viteleztek ki akciókat á világ legkülönfélébb pontjain. Ugyanakkor igaz, hogy a felgöngyölítés egész művének a fejnél és a „pénztárnál” kell kezdődnie. Ez a „láthatatlan háború” már jó egy hónapja folyik, a bombázás még csak három napja. Soha nem szabad elfeledkezni arról, hogy két háború, illetve két front van, és a láthatatlan a kockázatosabb. Itt ugyanis elég nagyfokú a tudatlan- ság, az ismerethiány. Ugyancsak Rumsfeld mondta: „Nem egy robotrepülőgép, nem egy bomba dönt majd. Hanem egy információtöredék egyvalamely embertől, egyvalamely országból; egy töredék, amely hozzásegít bennünket, hogy gyökerénél fogva tépjük ki (a földből Oszama) szervezetét.” Üzbegisztán magasra szabja az együttműködés árát: a nyugati világ által garantált regionális nagyhatalmi státusra tör Közép-Ázsia és Afganisztán GEREBEN ÁGNES Az afganisztáni tálib vezetés elleni amerikai válaszlépés máris átértékelte a tíz éve függetíen köztársasággá vált egykori közép-ázsiai szovjet köztársaságok helyét. Az első lépésben Üzbegisztán helyzete erősödött meg azt követően, hogy az amerikai támadás megkezdése előtt Rumsfeld amerikai védelmi miniszter Taskentben felkereste Iszlám Karimov elnököt, az orosz sajtó szerint „amerikai hegyivadászokat és a jobb élet reményét hozva magával”. Ami az utóbbit Uletí, a két politikus megbeszélésén állítólag minden más témát kiszorított annak taglalása, hogy müyen politikai és gazdasági előnyökkel kompenzálja az USA az üzbég légtér és néhány kulcsfontosságú katonai támaszpont rendelkezésre bocsátását. A gesztus amellett, hogy kétségtelenül magában rejti az Üzbegisztán ellen irányuló tálib bosszú veszélyét, Taskentnek is érdeke. Nem utolsósorban azért, mert a ka- buli rezsim csapásai az üzbég légi- társaságok polgári gépeit is veszélyeztetik. Mindazonáltal Iszlám Karimov, a Nagy-Üzbegisztán álmát melengető egykori párttitkár magasra szabja az együttműködés árát: a nyugati vüág által garantált regionális nagyhatalmi státusra tör. Közép-Ázsia térképére pillantva az ember nyomban megérti ennek jelentőségét. A mesterségesen meghúzott határok azt bizonyítják, hogy 1917 előtt Közép-Ázsiában nem játszottak szerepet az államhatárok. Az őshonos népek az ősi civilizációs központok, a khivai, a kokandai kánság és a buharai emirátus köré szerveződtek. Az 1920-as években az üzbég, a tádzsik, a kirgiz, a türk- mén és a kazah szovjet köztársaság megjelenésével a területi szerveződés elvét mesterségesen váltották fel a történelmi tudatban soha nem létező nemzeti szemponttal. A birodalom felbomlása a formálisan függetlené vált országokban óriási, teljesen védtelen kisebbségeket teremtett. Egyetlen példa a tálibelle- nes afganisztáni küzdelem szempontjából kulcsfontosságú tádzsik -üzbég viszony illusztrálására. Az Üzbegisztán legnagyobb etnikai kisebbségét alkotó szamarkandi és buharai tádzsikok tíz éve, az önálló Üzbegisztán megalakulásával másodrendű állampolgárok lettek. Az üzbég vezetés megengedte ugyan, hogy a korábbi szokásjoggal ellentétben ne üzbég, hanem tádzsik nemzetiségűnek anyakönyveztet- hessék magukat, ám nem iktatták törvénybe az ország két hivatalos nyelve, az üzbég és az orosz meUé harmadikként a tádzsikot, és betiltották a Szamarkand nevű tádzsik kulturális központot is. Az Afganisztánnal 1200 küométeres közös határral rendelkező Tádzsikisztán lakosságának egyharmadát alkotó üzbég kisebbségnek más gondjai vannak. A munkanélküliség áldozatai elsősorban nem tádzsikok, hanem üzbégek. A falvakban élő üzbégek 90 százalékának nincs munkája. Ez tíz éve romló, túlzás nélkül robbanásveszélyes helyzetet teremtett, amelyet súlyosbít, hogy az üzbég kisebbség a demográfiai robbanás következtében lassan mindenütt többséggé változott a tá- dzsikokkal szemben. Az utóbbiak önvédelemből adminisztratív úton biztosítani akaiják maguknak a vezető pozíciót, amit az üzbégek nem néznek tétlenül. És akkor ott van még a kirgiz közösség Üzbegisztánban és Tádzsikisztánban, a kirgíziai tádzsik kisebbség, az üzbegisztáni kazahok konfliktusai... Üzbegisztán a bonyolult etnikai szembenáUásban akarja megszerezni magának az USA belpolitikaüag is felhasználható jóindulatát. A saját lakosságával szemben nem keU sokat magyarázkodnia. Abban az országban még néhány éve tízezreket dolgoztattak föld alatti üregekben Rasidov párttitkár birodalmában, az egyénnek, az emberi méltóságnak nincs az euroatlanti vüágban megszokott szerepe. Az afganisztáni háborút a saját regionális nagyhatalmi státusa megerősítésére felhasználni igyekvő üzbég elit bőséges történelmi hagyományokra támaszkodhat. A hivatalos Üzbegisztán érdeke, hogy Afganisztán két részre szakadjon, és az etnikaüag, sőt egyelőre politikailag is viszonylag monolit, az 1917 Üzbegisztánnak érdeke, hogy Afganisztán két részre szakadjon. után odamenekült több mülió tádzsik lakta északi területeken legális státust teremtsenek az üzbég jelenlét számára. A négy nagy etnikai régióra bomlott országban az ENSZ adatai szerint a hat és fél milliós lakosság 80 százaléka a létminimum alatt él; az elmúlt két év szörnyű szárazsága nyomán még ebben az évben egymillió ember kerülhet az éhhalál szélére. Nemzettudatról, de még csak az egy országhoz tartozás tudatáról itt sem beszélhetünk: Tádzsikisztán 900 éve alkotott utoljára egységes államot. Ha Kabul és Dusanbe között valóban létrejönne egy önálló képződmény, akkor a volt szovjet utódállamok, köztük Oroszország és a tálib rezsim között üy módon kialakuló pufferövezet csupán átmeneti fegyverszünetet hozhat az amerikai válaszlépésektől függetlenül is meglévő etnikai-vallási-területi konfliktusokban. Már csak azért is, mert Karimov Üzbegisztánjában éppúgy, mint az 1992 és 1997 között dúló törzsi polgárháborúból alighogy kilábalt Tádzsikisztánban erős az uralkodó elit ellenében „odalentről” szervezkedő iszlám fundamentalizmus. A posztszovjet térségben a tádzsikok, a perzsák leszármazottai hozták létre az első üyen pártot Iszlám Újjászületés Pártja néven. Nem titok, hogy komoly kapcsolatban állnak a tálibok ellen harcoló Északi Szövetség haduraival. Ezért aligha mennek majd túlságosan messzire a küátásba helyezett amerikai válaszlépés elleni tiltakozásban. Bonyolultabb az üzbég iszlamista ellenzék várható reagálása. Ezek az erők ugyanis rendkívül szoros kapcsolatot tartanak a tálib mozgalommal, méghozzá az elmúlt években azon belül uralomra került radikális szárnyával. Részt vettek az afganisztáni harcokban, megvetették lábukat a dusanbei kormánnyal szembenálló tádzsikisztáni területeken is. Két évvel ezelőtt pedig harcosaik már ott voltak a Kirgizisztánba betört iszlamista alakulatokban, amelyek célja, hogy a nagyrészt Üz- begisztánhoz tartozó, ám Kirgizisz- tán felől jobban megközelíthető, évtizedek óta véres etnikai ellentétek gyötörte, koldusszegény Ferganai- völgyben egy iszlám kalifátust hozzanak létre. Az üzbég ellenzék az ország más régióiban is küzd Iszlám Karimov rendszere ellen. Az üzbég elnök nem ok nélkül reméli, hogy az amerikai támadás a talibánnal együtt meggyengíti majd az üzbég fundamentalistákat és megszüárdít- ja régóta bebetonozott rendszerét. A szerző magyarországi egyetemi oktató
