Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)

001-10-09 / 232. szám, kedd

6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 9. Némileg fékeződik Szlovákia gazdasági növekedése Szigorúbb a banktörvény A befektetők attól tartanak, hogy hosszú háború esetén elhúzódhat az amerikai gazdaság gyengélkedése Légitársaságok esése, drága olaj A tőzsdék rendkívül élénken reagáltak a legfrissebb afganisztáni fejle­ményre. A befektetők idegességét jelzi, hogy a legtöbb börzén süllyedtek a részvényárfolyamok. (Reuters-felvétel) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint 2001-ben Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) nem a várt 3,2 százalékkal, hanem csupán 3 szá­zalékkal növekedik. Brigita Schmög- nerová pénzügyminiszter közölte: a fékeződés annak köszönhető, hogy legfontosabb felvevőpiacunk, az Európai Unió is a lassulás jeleit mu­tatja. Ami a többi makromutatót il­leti, az éves infláció a várt 7 száza lék helyett 7,6 százalék, az átlagos éves munkanélküliségi ráta 16,3 százalék helyett 18,9 százalék, a bruttó össztermék volumene folyó árakon számolva pedig nem 960 milliárd, hanem 965,4 milliárd ko­rona lesz. A terrorizmus és a pénzügyi műve­MTI-HÍR Prága. A csehek 16, a magyarok 12, míg a lengyelek 40%-a vállal­na munkát az Európai Unióban - derült ki abból a tanulmányból, amelyet a PricewaterhouseCoo- pers (PwC) tanácsadó és könyv- vizsgáló cég végzett a három or­szágban. A felmérésből kiderült: amennyiben nem létezne semmi­féle korlátozás, a három közép­európai országból a következő öt évben ténylegesen legfeljebb 1,6- 2,4 millió felnőtt munkavállaló szeretne áttelepülni az uniós or­szágokba. A tanulmány szerzői szerint azonban ez a valószínűsí­tett kitelepülési arány is maga­sabb, mint amit az eddig felméré­sek jeleztek. letek kapcsolatáról szólva Schmög- nerová kijelentette: a parlament éppen a múlt héten fogadta el az új banktörvényt, amelynek értelmé­ben ha az ENSZ vagy az Európai Unió úgy dönt, hogy bizonyos szervezet vagy állam betéteit zá­rolni kell, akkor Szlovákia az új törvény értelmében rugalmasan tud reagálni e két szervezet felhí­vására. Eddig ugyanis csak akkor lehetett zárolni egyes bankbetéte­ket, ha a tulajdonos ellen már bíró­sági eljárás folyt. Az ismereden ere­detű bankbetétek kiszűrése érdeké­ben már korábban is tettünk lépése­ket, így például sikerült visszaszorí­tani a nem névre szóló betétek szá­mát. Schmögnerová egyébként nem tudta megmondani, hogy a betétál­lomány hány százaléka számít kétes eredetűnek.(shz) A kelet-európai szakemberek ilyen arányú nyugati munkaváll­alása jelentősen enyhíthetné az uniós országokban keletkezett szakemberhiányt. A közép-euró­paiakat Nyugatra a magasabb fi­zetés, a jobb munkahelyi körül­mények, a stabilitás, a biztatóbb jövő és a magasabb társadalmi megbecsülés is vonzza. A külföldi munka iránt érdeklődők egyhar- mada 25 évnél fiatalabb volt. Varsóban a PwC felmérése már a múlt hónap végén ismertté vált, és akkor a lengyel kormány dü- hödten reagált arra az adatra, hogy a munkaképes felnőtt len­gyel lakosság 40 százaléka - 6 millió munkavállaló - szeretne más európai országban élni és dolgozni. New York/Hongkong/Szin- gapúr. Ismét a biztosítók és a légitársaságok szenvedték meg az Egyesült Államok el­leni terrortámadás utóhatá­sait: az Afganisztán elleni válaszcsapás másnapján e két szektor zuhant a legme­redekebben az általában is erősen lejtős európai ér­téktőzsdéken. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A piacvezető biztosítók közül né­met Allianz tegnap délutánig 2 százalékot, a francia Axa 4 száza­lékot, az olasz Generali 1,8 száza­lékot vesztett pénteki zárójához képest. A Goldman Sachs befekte­tési ház a szektor egészére mega­dott idei profitelőrejelzését 18 százalékkal, 2002-es prognózisát 5 százalékkal, a 2003-ra szóló profitjóslatot 3 százalékkal ron­totta, kizárólag az amerikai me­rényletek hatásai miatt. A Zürich Financial svájci biztosítási csoport 10 százalékot zuhant, miután hét­főn érvénytelenítette saját koráb­bi, 1,8-2,0 milliárd dolláros nettó profitot valószínűsítő idei éves célsávját. A Zürich közölte, hogy a New York-i Világkereskedelmi Központ lerombolásából a cégre háruló kötelezettségek a koráb­ban becsült, kevesebb mint 400 millió dollárnál várhatóan kétszer nagyobb, 700-900 millió dolláros veszteséget okoznak az idén a vál­lalatnak. A Zürich szóvivője a Re- utersnek hétfőn azt mondta: egy­előre nehéz új profitcélsávot kije­lölni, mert az eredmény a piacok újjáéledésétől függ. Légitársaságok mélyrepülése A hétvégi afganisztáni ameri­kai-brit katonai akció a légifor­galmi szektort is megint a mélybe nyomta. A British Airways 7,1 százalékkal, az Alitalia 5 száza­lékkal, az Air France 3,6 száza­lékkal, a német Lufthansa 0,5 százalékkal esett hétfő délutánig. A madridi székhelyű nagybani helyelosztó rendszer, az Amade­us közölte, hogy a szeptember 11-30. közötti időszakban éves összevetésben 27,5 százalékkal zuhantak a cég által nyilvántar­tott repülőjegyfoglalások, ezen belül az amerikai foglalások szá­ma 45,3 százalékkal esett. Teg­nap általános volt a borúlátás a fő tőzsdéken. A legnagyobb pia­cokról merítő Eurotop 300-as blue chip index 1,7 százalékot, a szűkebb választékú DJ Euro Stoxx 50-es 2,0 százalékot vesz­tett délutánig. A londoni ér­téktőzsde irányadó FTSE-100-as indexe 84 pontos, a frankfurti Dax-30-as 95 pontos veszteség­ben járt (előző zárók: 5036,00 pont 19,80 pontos, 0,39 százalé­kos nyereséggel, illetve 4487,69 pont 60,44 pontos, 1,33 százalé­kos veszteséggel). Esés az ázsiai tőzsdéken Az ázsiai-csendes-óceáni térség tőzsdéin is eséssel reagáltak a részvényárfolyamok az Afganisz­tán ellen intézett csapásokra. Bár a kereskedők a szeptember 11-i amerikai terrormerényletek nyo­mán számítottak a katonai vá­laszcsapásra, annak időzítése meglepetésként hatott, és sok be­fektető távol maradt a piacoktól, a Wall Street reagálására várva. Az iránymutatásra azonban egy napot várni kell, mivel úgy a New York-i értéktőzsde, mint Ázsia legnagyobb tőzsdéje, a tokiói ér­téktőzsde hétfőn zárva tartott nemzeti ünnep miatt. A tőzsdék korai kereskedésében Új-Zélan- don 0,4, Ausztráliában 1,4, Szin­gapúrban 2,3, Tajvanon 0,7, Dél- Koreában 0,8 százalékkal, Malaj­ziában pedig 1,9 százalékkal es­tek a részvények árfolyamai, tük­rözve ezzel azt a bizonytalansá­got, ámelyet a katonai akció idé­zett elő. Egy elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a befektetők idegesek, mert úgy gondolják, ha az Afganisztán elleni akció hosz- szú ideig tart, akkor elhúzódhat az Egyesült Államok gazdaságá­nak gyengélkedése. A harcoló egységek tiszteletére megtartott egyperces csend után a Nasdaq Composite 25 pontos, a 30-as Dow Jones iparvállalati átlag szintén 25 pontos veszteséggel nyitott hétfőn. A kereskedés első öt perce után a Nasdaq-platform átfogó indexe 26 pontos, a New York-i értéktőzsde irányadó mu­tatója 95 pontos veszteségben járt. Az első óra elteltével a Nas- daq-index 2 pontos pluszban, a Dow 50 pontos mínuszban volt. A piac nyitását megelőzően a be­fektetők azt számolgatták, hogy mibe kerül az Afganisztán elleni amerikai támadás. A Morgan Stanley a nyitás utáni várható gyengülést részben arra vezette vissza, hogy igen sok a bizonyta­lanság a háború kapcsán, amely­ről még azt sem tudni, hogy meg­közelítőleg meddig tart majd. Az OPEC és az olajtermelés Az OPEC az olajárak csökkenésé­nek megállításáért még a héten, de legkésőbb a jövő hét elejétől napi 500 ezer hordóval csökkent- heti az olajkitermelést - tudta meg a Financial Times. A nem hi­vatalos információ szerint, Ali Rodriguez, a bécsi székhelyű szervezet titkára Szaud-Arábiá- val, Iránnal, Algériával és az OPEC-en kívüli Mexikóval folytat tárgyalásokat az olajár zuhanásá­nak megállításáról. Az OPEC nyersolaj kosara pénteken a 22 dolláros hordónkénti alsó határ alá csúszott. A kitermelés csök­kentésével a szervezet azt várja, hogy az olaj hordónkénti ára 22 és 28 dollár közé emelkedik majd. Ali Rodriguez újságíróknak azt mondta: a kitermelési mennyiség csökkentésére számí­tani lehet, ugyanakkor a terme­léscsökkentés csupán egyike az elképzelhető intézkedéseknek. Hosszú távon a túl alacsony ola­jár a főtitkár szerint „politikai problémákat” okozhat. Ä hábo­rús hangulatban csaknem fél dol­láros drágulással nyitottak a nyersolajkontraktusok tegnap Európában, annak ellenére, hogy az OPEC főtitkára kizárta az azonnali termeléscsökkentés le­hetőségét, és nem volt fennaka­dás az olajszállításokban. A glo­bális alaptípusnak tekintett észa­ki-tengeri Brent minőség most fu­tó legközelebbi, novemberi ha­tárideje 47 centes erősödéssel 22,10 dollár volt a londoni nem­zetközi olajtőzsde (IPE) korai forgalmában. A kontraktus pén­teken 52 centes veszteséggel 21,63 dolláron zárt az IPE-n. Drá­gult az arany: a hongkongi áru­tőzsdén az arany unciánkénti ára két dollárral 293,50 dollárra nőtt. Egyes fő iraki kikötőből in­duló nyersolaj szállítások újra megfelelő szintre emelkedtek, miután szeptember végén koráb­bi átlaguktól több mint napi egy­millió hordóval maradtak még el - jelentette a Reuters. Az akkori visszaesésre az szolgált magyará­zatul, hogy a háborús kockázatok miatt hirtelen drágulni kezdtek a szállítási tarifák, a tanker-flották. üzemeltetői a bizonytalanság mi­att kivártak. Jelenleg Irak olajki­vitele már 2,5 millió hordó na­ponta közölték ipari források, míg szeptember utolsó hetében a mennyiség 1,3 millió hordó körül volt. Á kikötőkből már 1,7 milliót visznek el naponta, ezt kiegészíti a törökországi Ceyhan városába futó vezetéken továbbított napi 800 ezer hordó iraki nyersolaj. A LEGKEDVEZŐBB VALUTAÁRFOLYAMOK Pénznem A legkedvezőbb valutavétel Árfolyam Bank USD 48,51 VUB, Banka Slovakia DEM 22,66 Banka Slovakia Osztrák schilling 3,22 Banka Slovakia Svájci frank 29,87 Banka Slovakia Angol font 71,46 Banka Slovakia Pénznem A legkedvezőbb valutaeladás Árfolyam Bank USD 46,40 Poľnobanka DEM 21,75 Istrobanka, Banka Slovakia Osztrák schilling 3,10 Poľnobanka Svájci frank 28,66 Tatra banka 1 Angol font 68,44 ČSOB Érvényes október 8-án. A feltüntetett árak nem veszik figyelembe a kezelési költségeket. (Forrás: SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. október 9-én a Szlovák Nemzeti Bank árfolyamai alapján Valuta Árfolvam Valuta Árfolvam EMU - euró 43,701 Magyar forint (100) 16,867 Angol font 69,936 Német márka 22,344 Cseh korona 1,295 Olasz líra (1000) 22,570 Francia frank 6,662 Osztrák schilling 3,176 Japán ien (100) 39,558 Spanyol peseta (100) 26,265 Kanadai dollár 30,323 Sváici frank 29,567 Lengyel zloty 11,374 USA-dollár 47,408 Szlovákia gazdaságára nincs kihatással Pozsony. Az Afganisztán elleni amerikai légicsapások gyakorla­tilag semmilyen hatást sem gyakorolnak Szloválda gazdaságára. Szlovákia ugyanis csak minimális forgalmat bonyolít le az USA- val, számunkra az Európai Unión belüli gazdasági helyzet a meghatározó. „Azonban a legfejlettebb országok recesszióját mi is megérezzük, ezért várható, hogy Szlovákia bruttó hazai össztermékének kövekedési üteme némileg fékeződik” - mondta Tomáš Kmeť, a Szlovák Takarékpénztár elemzője. További fé­kező tényező lehet, ha esetleg elszabadulnának az olajárak, pél­dául ha az olaj hordónkénti ára tartósan 40 dollár fölé emelked­ne” - nyilatkozta Pavol Popp, a Postabank szakértője. „A mul­tinacionális cégek nem fogják csökkenteni azokban az orszá­gokban a termelést, ahol alacsony a bérszínvonal. Márpedig Szlovákia ebbe a kategóriába tartozik” - vélekedett Ján Tóth, az ING Bank analitikusa. A szlovák korona tegnap délelőtt közel 20 fillért gyengült az euróhoz képest, a gyengülés az amerikai válaszcsapások, továbbá a cseh korona mélyrepülé­sének számlájára írható, (ú) A csehek, magyarok és a lengyelek uniós munkavállalása Vonzóak a magas bérek A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2001 Bank Felmondási határidő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap . okt. 7-én) Felmondási idő 2 év nélkül Bank Austria Creditanstalt 5,00 5,00 5,25­3,75 Banka Slovakia 6,80 7,50 8,00 8,20 4,60 Investičná a rozvojová banka 6,30 6,60 6,80 7,00 7,10 4,25 Istrobanka 6,00 6,45 6,65 6,85 7,00 3,00 Ľudová banka 5,75 6,35- 6,65 •7,15 3,25 Poľnobanka 6,40 6,80 6,85 6,90 3,50 Poštová banka 6,30 6,50 7,00 7,30 3,75 Prvá komunálna banka 6,10 6,50 6,70 6,90 7,00 3,20 Tatra banka­­­­­4,00-4,75 Slovenská sporiteľňa 4,90-5,60 5,40-6,00­5,50-6,35 5,906,70 2,50 Všeobecná úverová banka 5,20 5,40 5,60 5,80 5,90 6,00 2,50 A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2001. okt. 7-én) Lakossági 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap folyószámla ČSOB 4,85-5,00 5,35-5,50 5,856,00 6,356,50 6,656,80 6,756,90 1,50-4,50 Bank Austria Creditanstalt 4,60-5,45 5,05-5,90 5,356,20 5,556,40 5,756,60 5,956,80 1,50 Banka Slovakia 5,50 6,00 6,40 7,00 7,30­3,50 HypoVereinsbank Slovakia 5,006,20 5,10-6,30 5,106,30 5,206,40 5,306,50 5,406,60 1,50 Investičná a rozvojová banka 5,20-5,40 5,506,10 6,006,30 6,406,60 6,707,00 6,707,00 2,20-4,50 Istrobanka 4,80-5,00 5,405,55 5,806,00 6,406,60 6,606,85 6,807,00 2,00 Ľudová banka 4,75 5,00 5,50 6,00 5,756,25 6,256,75 2,00-3,75 Poľnobanka 4,90-5,10 5,506,15 5,706,60 6,106,75 6,306,95 6,40ind. 2,00-4,00 Prvá komunálna banka 5,00 5,305,60 5,706,00 6,106,40 6,506,80 6,80 2,00-3,00 Tatra banka 5,305,80 5,505,80 5,906,20 6,156,65 6,156,45 2,00 Slovenská sporiteľňa 4,804,90 5,305,40 5,45-5,55 5,906,00 6,156,25 6,256,35 1,75 Všeobecná úverová banka 5,00 5,305,70 5,856,15 6,406,60 6,656,95 6,70 2,00-3,80 Poštová banka 4,90 5,506,00 5,206,20 5,506,50 6,007,00 6,307,30 2,50-5,50

Next

/
Thumbnails
Contents