Új Szó, 2001. október (54. évfolyam, 225-251. szám)
001-10-09 / 232. szám, kedd
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. OKTÓBER 9. KOMMENTÁR A sárkányfogak éve JUHÁSZ LÁSZLÓ A hogyan tovább?-ra tudtuk a választ, lassan egy hónapja. Vasárnap este óta a mikor? sem kérdés többé. A meddig? kapcsán óvatos amerikai becslések is 5-10 évet emlegetnek. Amióta megkezdődött az amerikai válaszcsapás, egyre többen keresik a választ a mi lesz ezután? kérdésre. Mármint, hogy mi lesz azután, hogy élve (vagy inkább halva) sikerül kézre keríteni Oszama bin Ladern, az első számú közellenséget. Bin Ladennek egy hónapja volt arra, hogy felkészüljön az amerikai támadásra. Nemcsak pénze, sütnivalója is van hozzá. Az eszes őrültek pedig - sajnos, ezt hazai példából is tudjuk - a legveszélyesebbek. Merthogy bin Laden őrült, ahhoz nem férhet kétség. Aki Allah lángpallosának képzeli magát, kiválasztottnak, az Üzenet továbbítójának, az normális nem lehet. Vasárnap este az egyik hírtelevízió levetítette a felvételt, amely még az amerikai-angol ellentámadás előtt készült. Bin Laden fenyegetése, hogy Amerika még megkeserüli a bombázást, is egy őrült elme szüleménye, ami azonban valóra válhat. Tény, hogy beerősített az FBI és a CIA, én azonban attól tartok, hogy minden elővigyázatossági intézkedés hasztalan lehet, ha ez az őrült tálib a fejébe vesz valamit. Az ördög nem alszik. Illetve: alszik, csak nem tudjuk, hol. De tegyük fel, hogy megtalálják Oszama bin Ladern. Bebörtönözhetik, elpusztíthatják, ezzel azonban csak újabb sárkányfogakat vetnének el, amelyekből - a görög mondák szerint - felfegyverzett, mindenre elszánt katonák születnének. Évek telhetnek el, amíg sikerül kiirtani az utolsó elvetett tálib sárkányfogat is. Az igazán fogas kérdésre, a mi lesz ezután?-ra még késik a válasz. Segélyből nyugdíjba? PÁKOZDI GERTRÚD A múlt hét vége óta az ötven év körüli nők ezrei számolgatják: vajon a mostani rendszerhez viszonyítva hány hónapot, évet is kell majd „rádolgozniuk”, míg végül is jogosultak lesznek az öregségi nyugdíjra. Érthető, jó részük a reform megfogalmazóival ellentétben korántsem örvend a nyugdíjkorhatár kitolásának. Különösen azok nem, akik 40-45 éves munkanélküliként állást keresve nemegyszer azt a választ kapják a felvételi irodákban: felvennénk, ha nem lenne idősebb 35 évesnél... Az ebbe a korcsoportba tartozók joggal tartanak attól, hogy a nyugdíjaztatásukig hátralevő években esetleg munkanélküli-segélyből lesznek kénytelenek tengődni, és ez nyilvánvalóan kihat nyugdíjuk összegére is. Nem szívderítő az ilyen jövőkép. Ez a tény azonban nem változtat azon, hogy Szlovákiának, ha fájdalmas lesz is, fel kell zárkóznia ahhoz a nyugat-európai nyugdíjaztatási gyakorlathoz, amely abból indul ki, hogy - akárcsak nálunk - mind kevesebb gyermek születik, a nyugdíjasok száma így szükségszerűen emelkedik. Megtették ezt a lépést közvetlen szomszédaink is. Csehországban például már 1996 óta emelkedik a nyugdíjkorhatár férfiak és nők számára egyaránt, azzal az különbséggel, hogy nők esetében ott továbbra is figyelembe veszik a gyermekszülések számát. Szlovákia tehát ezúttal is alapos fáziseltolódással tette meg azt, amit a hasonló alapokról kiinduló többi transzformálódó ország zöme már korábban megtett; azokban már 5-8 éven belül elérik a nyugdíjasok és az ország többi lakosa közti optimális arányt, míg nálunk 2018-ban fejeződik be a nyugdíjkorhatár-módosítás 2003- ban elkezdődő folyamata. Szlovákia nyugdíjreformügyben tanúsított késedelmes magatartásának éppúgy megvannak a maga okai, mint a többi, ugyancsak elkerülhetetlen reformlépés lomha megtételének. Korábban a Mečiar-kormány húzódozott minden olyan lépéstől, amely szociális feszültséggel járt volna, miközben szegénypártiságot mímelő szociálpolitikájával csak kitolta a csődérett vállalatok agóniáját, nehezítve a gazdasági szféra szerkezeti átalakulását. Sokba került. Mindannyiunknak. A „végeredmény” a már évek óta szinte kezelhetetlen munkanélküliség, amellyel a Dzurinda-kormány se tud mit kezdeni. Csak abban reménykedhetünk, hogy az utóbbi időben kétségtelenül gyorsuló lépések - a nyugdíjreformmal együtt - végül is elősegítik a gazdasági élénkülést, és túl az ötvenen a nők jó részének sem kell majd munkanélküliségtől tartaniuk. WWW.UJSZO.COM Olvasóink online fóruma ♦ Lehetséges, most egyesek rosszallását váltom ki azzal, hogy azt mondom: felesleges arról vitatkozni, támadni kell-e vagy sem. Talán az lehet a gond, hogy túlságosan reálisan vélekedem a dolgokról. Már két hete nem ildomos arról beszélgetni, hogy támadni kell-e. A támadás megkezdődött. Arról kellene mindenekelőtt véleményt cserélni, hogy milyen következményei lesznek a támadásoknak. Barbár + Igazad van, már régen folyik a hadművelet. Nagyon okosan teszik az amerikaiak, hogy nem teszik a világ szeme elé. Vanek B. Eduárd ♦ Most már odatették. Mielőtt a háború kibontakozását látnánk, emlékeztetőül: az USA vesztett Koreában, Vietnamból úgy kellett kimenekülnie, nemrég pedig Szomáliában hurcolták az amerikai katonák holttestét a tevék után kötve. Afganisztánban az lesz a baj, hogy egy afgán harcos akkor is tud küzdeni, ha falevelet eszik, egy amerikai tengerészgyalogos meg beteg lesz, ha langyos a kóla. Amerika arrafelé nem nyerhet, és nem is fog. Lebombázzák Kabult, és a jelenlegi x számú terrorista helyett lesz 100-szor x számú. Aztán persze az amcsik hazamennek, a vereséget is győzelemnek beállítva döngetik majd a mellüket. Nagy dicsőség! Én nem tudom, Kovács Kokénak például dicsőségére vál- na-e engem péppé verni? Azt hiszem nem. Tomilee ♦ Tomilee, az USA nem veszített Koreában, Vietnamban a politikusok nem hagyták, hogy a hadsereg megnyerje a hábo7 rút. Ami pedig Szomáliát illeti: pár elesett katona még nem jelenti a hadművelet kudarcát. Ney ♦ Ladies & Gentlemen! Elindult a banzáj... Pimpőke AMERIKAI SAJTÓ Lehet, hogy most ifjabb Bushnak sokkal kevesebb gondja lenne, ha tíz éve megdöntik Szaddám Húszéin rezsimjét A háború az újságok címoldalán - Kínában is (Reuters-felvétel) Az amerikai lapok a hétfői szerkesztőségi cikkekben azt hangsúlyozzák, hogy az Afganisztán elleni vasárnapi csapások indokoltak ugyan, de csak a kezdetét jelentik egy várhatóan hosszú és nehéz terrorellenes hadjáratnak. A The Washington Post szerint „amit láttunk, csak felvillanásai egy offenzívának, amely valószínűleg más formákat is ölt majd, s hosszabb, nehezebb és költségesebb lesz, mint bármely konfliktus az elmúlt évtizedben”. Kezdődik az offenzíva című cikkében a The New York Times azt írja, „az amerikaiak támogatni fognak minden erőfeszítést, amely a feladat megfelelő teljesítéséhez szükséges". Ez a lap is megállapítja, hogy a mostani csapások valószínűleg csak az első elemét jelentik egy afganisztáni katonai offenzívának, és hangsúlyozza, a további hadműveletek „számos halottal járhatnak amerikai oldalon”. A Los Angeles Times cikkének címe - Nem kívánt, de szükséges - jól összegzi az írás mondandóját. „Olyan lépés volt ez, amelyet senki sem kívánt. Meg kellett tenni” - állapítja meg a cikkíró, és ismételten aláhúzza, hogy mindez - mint George Bush elnök is hangoztatta - nem az afgán nép vagy a világ csaknem egymüliárd muzulmánja, hanem a terrorizmus ellen irányul, és „ezt ismételgetni kell majd a következő nehéz napokban”. TALLÓZÓ Párhuzamok az Öböl-háborúval Kézenfekvő a párhuzamok keresése a tíz évvel ezelőtti Öböl-háborúval. Nem csak azért, mert az is vasárnap indult, és annak megkezdésére is egy Bush nevű elnök adott parancsot. A hasonlóságok ugyanakkor azokra a különbségekre is rávilágítanak, amelyek éppoly szem- betűnőek, mint az apa és fia közötti eltérések. MALINÁK ISTVÁN Ezek az eltérések elsősorban a körülményekben, a nemzetközi feltételekben rejlenek. Az viszont tagadhatatlan, hogy az Öböl-háború szolgált ma is hasznosítható tapasztalatokkal. A világ tíz évvel ezelőtt tanulta meg, hogy a korszerű hadviselésben a csúcstechnika lépett előtérbe, hogy a mindenható elektronika korában a bombázók és rakéták már nem célpontokat, hanem pontcélokat semmisítenek meg; ez teszi lehetővé a sokat emlegetett sebészi pontosságú műveleteket, amelyekkel a modern hadvezetés garantálni kívánja a civil lakosság megkímélését. Persze, bizonyos határig, mert olyan háború még nem volt, amelyben elkerülhetők lettek volna a polgári áldozatok. Ezt a kockázatot most is, akkor is vállalni kell(ett). Amikor idősebb Bush meghozta döntését, még a hidegháború maradványaként örökölt kétpólusú világ ellentmondásai és feltétel- rendszerei érvényesültek. Nem sorakozott fel mögötte a támogató országok olyan széles koalíciója, mint most. Nem is lehetett volna felsorakoztatni, hiszen az Öbölháborúnak egészen más jellege volt. Akkor egy szuverén ország (Irak) rohant le egy másik szuverén országot (Kuvaitot). Tehát pontosan meghatározható volt az ellenség, hozzávetőleg ismert volt a hadereje, csapásmérő képessége. Most mindez nincs, aligha akad katonai szakértő, aki bizton merné állítani, hogy a tálib rezsim hadseregének szétzúzásával a terrorszervezetek nemzetközi hálózata is megsemmisül. Lehet, hogy kihúzzák a méregfogat, de nem tudni, hány méregfog van. Alapvetően új kihívás, amilyennel sem idősebb Bushnak, de egyetlen más amerikai elnöknek sem kellett szembenéznie, hogy most nem egy harmadik országot ért támadás, hanem magát az Egyesült Államokat. Amiért ifjabb Bush - bármit hozzanak is az elkövetkező hónapok, évek - máris kiérdemelte azt, hogy a majdan a nagy elnökök sorában emlegessék, az, hogy Amerika felül tudott kerekedni a saját érzelmein. Idősebb Bush az Öböl-háborúban - és ezt a nézetet vallja nagyon sok katonai szakértő meg politikai elemző - elkövetett egy alapvető hibát: az akkori szövetségesek hadereje megállt Bagdad előtt. Lehet, hogy most ifjabb Bushnak sokkal kevesebb gondja lenne, ha akkor megdöntik Szaddám Húszéin rezsimjét. így utólag persze könnyű kijelenteni, hogy Norman Schwarzkopf tábornoknak volt igaza, aki azt vallotta, fütyülni kell a látszatdemokrácia megőrzéIraki katonák tízezrei adták meg magukat egyetlen puskalövés nélkül. sére, Szaddámot katonai erővel kell szétzúzni, mert a diktátorok csak az erőből értenek. A Tartós Szabadság hadművelet első percétől fogva nyilvánvaló, hogy ifjabb Bush ezt a hibát nem fogja elkövetni, nem engedi meg, hogy a tálib rezsim valamilyen formában túlélje a támadást. Ilyen szempontból az Öböl-háború egy rendkívül fontos tapasztalattal szolgál neki: az összehasonlíthatatlanul gyengébben felszerelt, de nagyhangú, kardcsörtető ellenségre az összpontosított légitámadások rendkívül demoralizáló hatással vannak. Egy évtizede Szaddám katonai erejét alaposan túlbecsülték, a szárazföldi hadművelet megindítása után az iraki hadsereg kártyavárként omlott össze, iraki katonák tízezrei adták meg magukat egyetlen puskalövés nélkül. Már most vannak hasonló hírek a tálib katonákkal kapcsolatban, bár az nyilvánvaló, hogy ifjabb Bush dolga nehezebb, az afgán hegyek között nem lehet úgy háborúzni, mint a sivatagban. Tehát anno a Sivatagi Vihar kiszámítható volt, térben is, időben is. Olcsó szellemeskedés lenne azt mondani, hogy az előbbit idősebb Bush valamivel korábban fejezte be, mint kellett volna. Hiszen csak utólag vált bizonyossá: hibás politikai számítás volt abban bízni, hogy Szaddámot a belső ellenzéke meg tudja majd dönteni. Ifjabb Bush nem bízhatja a dolgot a véletlenre. Ugyanakkor, ha a végső célt tekintjük, a Tartós Szabadságot nem lehet behatárolni, sem térben, sem időben. Talán ez a bizonytalanság a legrosszabb, amivel Amerikának és a vüágnak meg kell tanulnia együtt élni. KRONOLÓGIA Ez történt négy hét alatt ♦ Szeptember 11., kedd: két elrabolt repülőgép megsemmisíti a New York-i Világkereskedelmi Központot, egy harmadik a Pentagon épületére zuhan Washington mellett, a negyedik eltérített gép Pennsylvaniában jár szerencsétlenül, George Bush amerikai elnök ígéretet tesz arra, hogy kézre keríti a felelősöket. ♦ Szeptember 12., szerda: Bush bejelenti, nem tesz különbséget a merényletek elkövetői és azok között, akik bújtatják őket. ♦ Szeptember 13., csütörtök: Colin Powell amerikai külügyminiszter megerősíti, hogy az Afganisztánban tartózkodó Oszama bin Ladern gyanúsítják a merényletekkel, a NATO tagországai közlik: ha az Egyesült Államok bizonyítja, hogy külföldről érte támadás, hatályosnak tekintik a NATO-t létrehozó szerződés 5. cikkelyét, amely a tagállamokat kölcsönös segítségnyújtásra kötelezi. + Szeptember 14., péntek: Bush a Világkereskedelmi Központ romjainál a nemzeti megemlékezés napjává nyilvánítja szeptember 14-ét, Európában ugyancsak megemlékeznek az Amerika elleni merényletek áldozatairól, az Afganisztánt kormányzó tálibok vezetője védelmébe veszi bin Ladern az amerikai vádakkal szemben. + Szeptember 15., szombat: Bush bejelenti: az Egyesült Államok háborúban áll, és bin Laden a fő gyanúsított. ♦ Szeptember 17., hétfő: történetének leghosszabb szünete után ismét kinyit a New York-i tőzsde. + Szeptember 19., szerda: feloldják az Egyesült Államok légterét sújtó utolsó korlátozásokat, az American Airlines légitársaság bejelenti, hogy a polgári légiközlekedést sújtó válság miatt elbocsát 20 ezer embert, példáját más légitársaságok követik, de leépítést jelent be a Boeing repülőgépgyár is. ♦ Szeptember 20., csütörtök: az afgán vallási jogtudósok gyülekezete (uléma) azt tanácsolta bin Ladennek, hagyja el az országot, Washington ugyanakkor azt követeli, hogy szolgáltassák ki őt. ♦ Szeptember 24., hétfő: Bush bejelenti, bin Laden és az al-Kaida szervezet pénzügyi alapjait befagyasztották, felszólítja egyben a világ országait, hogy cselekedjenek hasonlóképpen, Obaidollah Ahund tálib védelmi miniszter közli, több mint 300 ezer embert mozgósítanak, bin Laden felszólítja Pakisztánt, hogy szálljon szembe az Afganisztánt támadó amerikai „keresztes vitézekkel”. ♦ Szeptember 25., kedd: Szaúd- Arábia megszakítja kapcsolatait a tálibokkal, Pakisztán marad az utolsó ország, amely még elismeri őket, az Egyesült Államok iszlám jogtudósok bírálatára Tartós Szabadságra kereszteli át Végtelen Igazság kódnevű akcióját. + Szeptember 30., vasárnap: a tálibok pakisztáni nagykövete bejelentette, hogy mozgalma - saját biztonsága érdekében - bújtatja bin Ladern. ♦ Október 4., csütörtök: Tony Blair brit kormányfő bejelenti, bizonyítékok vannak arra, hogy az amerikai merényletek elkövetői közül hármat kapcsolatok fűzik bin Ladenhez. ♦ Október 6., szombat: a Fehér Ház elutasítja a táliboknak azt az ajánlatát, hogy szabadon engednek nyolc nyugati segélymunkást, ha az Egyesijlt Államok beszünteti Afganisztán fenyegetését. + Október 7., vasárnap: a tálib vezetőség 8 ezer harcost csoportosít át az ország határaira és megerősíti Kabul védelmét, Pakisztánban őrizetbe veszik a tálibbarát Iszlám Párt vezetőjét, szemtanúk hatalmas robbanásokról számolnak be Kabul északi részén. Bush elnök bejelenti, hogy az amerikai hadsereg megkezdte támadását a tálibok és az al-Kaida szervezet ellen, (m)
