Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-27 / 222. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 27. PÁLYÁZATOK 15 I. NÉPMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM A Népművészeti Kollégium pályá­zatot hirdet a 2001. év II. félévére a szakterület programjainak és eseményeinek támogatására, az alábbi témakörökben: 1. Kiemelkedő nemzetközi, orszá­gos és regionális (legalább három megyét érintő) rendezvények, fesztiválok, bemutatók és kiállítá­sok támogatására A pályázat megvalósításának idő­pontja 2001. október 1-2002. má­jus 31. A pályázathoz csatolni kell:- a tervezett rendezvény részletes leírását és költségvetését,- a nemzetközi és országos ren­dezvények esetében a részvételi szándéknyilatkozatot,- a résztvevők felsorolását,- a közreműködők szándéknyilat­kozatát. A pályázathoz csatolni kell továb­bá a legalább 30%-os önrész válla­lásra vonatkozó szándéknyilatko­zatot. A pályázati keretösszeg összesen 20 millió Ft. Altéma kódszáma: 1907 Beküldési határnap: 2001. október 15. M a határon toll Az Ifjúsági és Sportminisztérium (1054 Budapest, Hold u.l.) pályá­zatot hirdet a határon túli magyar fiatalok programjainak, szervezete­inek, kezdeményezéseinek támoga­tására. 1. A pályázat célja A határon túli magyar fiatalok prog­ramjainak, szervezeteinek, kezde­ményezéseinek támogatása. Pályázati kategóriák: „A” kategória: Helyi ifjúsági közösségek újjáéledé­sét és megerősödését segítő progra­mok támogatása (IFJ-HT-02-A); „B” kategória: Több határon túli régió közös ifjúsági, szabadidő- és kulturális programjai­nak támogatása (IFJ-HT-02-B); „C” kategória: Működő magyar nyelvű ifjúsági mé­dia (írott és elektronikus sajtó) tá­mogatása (IFJ-HT-02-C). 2. A keretösszeg A pályázati kategóriák támogatásá­ra rendelkezésre álló keretösszege 46.900.000 Ft, azaz negyvenhat- millió-küencszázezer forint. 3. A pályázaton igényelhető összeg A támogatás formája vissza nem té­rítendő pénzbeli támogatás. Az igé­nyelhető támogatás összege leg­alább százezer Ft, legfeljebb egymillió Ft. A pályázaton nyert tá­mogatási összeget a szakmai terüle­tet felügyelő helyettes államtitkár döntése alapján egy összegben, elő­finanszírozás formájában folyósít­ják. Külföldi devizaszámlára USD- ben utalják a pénzt, az átváltásról a pályázó gondoskodik, míg magyar- országi bankszámlára forintban utalják az összeget. 4. Pályázatot nyújthatnak be „A” és „C” kategóriában: Ifjúsági célokat megvalósító hatá­ron túli magyar non-profit ifjúsági szervezetek (egyesületek, alapítvá­nyok) és a határon túli magyar tör­ténelmi egyházak. „B” kategóriában:- ifjúsági célokat közösen megvaló­sító magyarországi egyesületek, alapítványok vagy magyar történel­mi egyházak (magyarországi szer­vezetek esetén minimum két hatá­ron túli régió részvétele szükséges);- ifjúsági célokat közösen megvaló­sító határon túli (magyar non-profit ifjúsági szervezetek, egyesületek, alapítványok, vagy határon túli ma­gyar történelmi egyházak) pályá­zók (legalább még egy határon túli régió részvétele szükséges). 5. Pályázatkezelő MOBILITÁS Pályázati Igazgatóság 1145 Budapest, Amerikai út 96. 6. A pályázat benyújtása Beadási határidő mindhárom kate­gória esetén: 2001. október 15. A pályázatot az alábbi címre kérjük beküldeni: A NEMZETI KULTURÁLIS ALAPPROGRAM PÁLYÁZATI FELHÍVÁSAI II. IPARMŰVÉSZETI SZAKMAI KOLLÉGIUM Az Iparművészeti Szakmai Kollégi­um pályázatot hirdet a 2002. évre az iparművészet tárgykörébe tar­tozó folyóiratok megjelentetésére. A pályázaton a hazai bejegyzésű, valamint a határon túli magyar fo­lyóiratok vehetnek részt. A pályá­zóknak csatolniuk kell a jelen hely­zetnek megfelelő adatokat tartal­mazó lapbejegyzés másolatát, ha­táron túli folyóiratok esetében lapbejegyzésük hitelesített magyar fordítását. A pályázatot a lap alapítója (tulaj­donosa) vagy kiadója nyújthatja be a főszerkesztő (felelős szerkesz­tő) ellenjegyzésével. A pályázók a szerkesztőségeknél felmerülő munkabérekre és járulé­kaira támogatást nem igényelhet­nek. A kollégium elsődlegesen a papír- és nyomdaköltségekre, vala­mint a szerzői honoráriumokra kí­ván támogatást nyújtani. Beküldési határnap: 2001. novem­ber 15. III. ÉPÍTŐMŰVÉSZET! SZAKMAI KOLLÉGIUM Az Építőművészeti Szakmai Kollé­gium pályázatot hirdet a 2002. év­re az építészet tárgykörébe tartozó folyóiratok megjelentetésére. A pályázaton a hazai bejegyzésű, valamint a határon túli magyar fo­lyóiratok vehetnek részt. A pályá­zóknak csatolniuk kell a jelen hely­zetnek megfelelő adatokat tartal­mazó lapbejegyzés másolatát, ha­táron túli folyóiratok esetében lapbejegyzésük hitelesített magyar fordítását. A pályázatot a lap tulajdonosa vagy kiadója nyújthatja be a fő- szerkesztő (felelős szerkesztő) el­lenjegyzésével. A pályázók a szerkesztőségeknél felmerülő munkabérekre és járulé­kaira, valamint rezsire támogatást nem igényelhetnek. A kollégium a folyóirat papír- és nyomdaköltsé­gére, valamint a szerzői honoráriu­mokra kíván támogatást nyújtani. Beküldési határnap: 2001. no­vember 15. A pályázóknak magyarországi pénzügyi lebonyolítót kell felkér­niük, amely kizárólag jogi személy lehet. Nem adhat be pályázatot az, aki az NKA-tól korábban elnyert támo­gatásfok) rendeltetésszerű fel- használásáról szóló szakmai be­számolóját és pénzügyi elszámolá­sát a szerződésben megjelölt idő­pontig nem küldte meg az Igazga­tóságnak, vagy egyéb, lejárt határ­idejű elszámolási kötelezettségé­nek nem tett eleget. Ugyancsak nem nyújthat be pályázatot az a ki­adó, amely ellen csőd-, illetve fel- számolási eljárás folyik. Pályázni az NKA Igazgatóságának 2001. január 1-jétől érvényes új adatlapján lehet. Minden pályázati témához külön adatlapot kell kitöl­teni és benyújtani Az adatlapokat csak pontosan kitöltve, illetve az előírt mellékletekkel felszerelve fogadjuk el. A feltételeket nem tel­jesítő pályázatok érvénytelenek! Az Igazgatóság felhívja a pályázók figyelmét, hogy 2001-ben vala­mennyi pályázónak, és lebonyolí­tónak (a határon túli pályázók ese­tében magyar fordításban) a pá­lyázat beadásakor be kell nyújta­nia jogi dokumentációját az adat­laphoz mellékelt tájékoztatóban közölt követelmények szerint. Je­lezzük azt is, hogy az államháztar­tásról szóló - többszörösen módo­sított - 1992. évi XXXVIII. törvény rendelkezései alapján nem nyújt­ható támogatás annak a nyertes pályázónak, akiknek Magyaror­szágon esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása (adó, tb- járulék, vám) van A pályázatok egy példányban, ki­zárólag postai úton az NKA Igaz­gatóság címére (1062 Budapest, Bajza u. 32.) nyújthatók be. Ä ha­táridőn túl érkező pályázatok ér­vénytelenek! A pályázatokhoz szükséges adatla­pok letölthetőek a Nemzeti Kultu­rális Alapprogram honlapjáról, to­vábbá e-mail-en is szívesen továb­bítjuk az érdeklődök részére. Az NKA Internet címe: www.nka.hu e-mail címe: ugyfelszolgalat@n- ka.hu . A sokszorosítható adatla­pok hozzáférhetőek a lap szerkesz­tőségében is. Az alapprogramból nyújtott támo­gatás építési beruházásra, felújítás­ra, állandó fenntartási és üzemelte­tési kiadásokra, alaptőke emelésre nem használható fel, illetve harma­dik fél részére át nem ruházható. A támogatás terhére a fenntartási és üzemeltetési kiadásokra a pályázó, vagy a lebonyolító - a pályázóval történő megállapodás alapján - a jóváhagyott összeg legfeljebb 5 %- át számolhatja el átalánydíjként, amennyiben a támogatási szerző­dés másként nem rendelkezik (ki­véve alkotói támogatások és egyéb olyan pályázati program, ahol rezsi nem merül fel). A pályázatokat a kollégiumok a benyújtási határnaptól számított 60 napon belül bírálják el. A végle­ges döntésről további, legfeljebb 30 napon belül a pályázó értesítést kap. A döntés felülbírálatát kérni nem lehet. A nem nyertes pályá­zók anyagát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza! A pályázattal kapcsolatos felvüá- gosítás az NKA Igazgatóságának címén és telefonszámán (00-36-1- 351-5461/141-es mellék) az ügy­félszolgálattól kérhető. Ügyfélszol­gálati idő: hétfőtől-csütörtökig 9- 15 óráig, pénteken 9-12 óráig. Felhívjuk a figyelmét, hogy szak­mai folyóirat megjelentetés céljá­ból benyújtott pályázathoz az elő­írt betétlapot is ki kell tölteni, illet­ve meg kell küldeni. IFJÚSÁG PROGRAMJAINAK TÁMOGATÁSA AZ APÁCZAI KÖZALAPÍTVÁNY HALLGATÓI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATA MOBILITÁS 1590 Budapest, Postafiók 102. A pályázatot személyesen kizárólag a MOBILITÁS Ügyfélszolgálatánál (1145 Budapest, Amerikai út 96.) legkésőbb a beadási határidő nap­ján 16.00 óráig lehet leadni. A pályázatnak tartalmaznia kell a hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot és programűrlapot, vala­mint a programűrlapban megjelölt mellékleteket. A pályázatot KÉT el­különített példányban, de EGY borí­tékban kell benyújtani. A beadási határidő után hiánypótlásra nincs lehetőség! 7. Pályázati feltételek A pályázat benyújtásának, érvé­nyességének, elbírálásának, a pá­lyázók kiértesítésének, valamint a nyertes pályázókkal való szerződés- kötésnek, továbbá a pályázati pro­jekt megvalósításának, ellenőrzésé^ nek és elszámolásának kötelező ál­talános feltételeit a MOBILITÁS Pá­lyázati kézikönyv tartalmazza. A pályázat érvényességének speciá­lis feltételei:- egy pályázó egy kategóriában csak egy pályázatot nyújthat be;- „B” kategóriában magyarországi szervezet jelenléte esetén minimum két határon túli régió részvétele szük­séges (ahol az egyik határon túli ré­gió lehet maga a szervező). A pályázatnak kötelező melléklet­ként tartalmaznia kell:- Ha a pályázó nem tagszervezete a Magyar Ifjúsági Konferenciának (MIK), a pályázathoz köteles saját régiójában működő, valamely MIK tagszervezet írásos támogatását csatolni (ld. MIK címlista);- Azon pályázók, melyek MIK tagok vagy tagjai bármely MIK tagszerve­zetnek, erről külön nyilatkozatot kötelesek benyújtani. Az érvényes pályázatokat az Ifjúsági és Sportminisztérium 2001. novem­ber 30-ig bírálja el. A pályázatok el­bírálásáról az Ifjúsági és Sportmi­nisztérium minisztere vagy az általa kijelölt személyek döntenek. 8. Pályázati díj A pályázat díjmentes. 9. A pályázati csomag A pályázati csomag (pályázati felhí­vás, adatlap, programűrlap és MO­BILITÁS Pályázati kézikönyv) ingye­nesen átvehető vagy telefonon igé­nyelhető az Ifjúsági és Sportminisz­térium pályázatokat kezelő szerve­zeténél, a Mobilitásnál (1145 Buda­pest, Amerikai út 96. tel.: (1) 460- 1070, 460-1072, 460-1050, 460- 1060,), a Regionális Ifjúsági Szolgál­tató Irodáknál (1052 Budapest, Vá­rosház u. 7. tel.: (1) 485-6913; 1126 Budapest, Böszörményi út 20-22. tel.: (1) 225-0172; 3530 Miskolc, Mindszent tér 1. tel.: (46) 506-348; 4024 Debrecen, Piac u. 58. (52) 531-053; 6000 Kecskemét, Deák F. tér 3. tel.: (76) 513-889; 7100 Szek- szárd, Béla tér 6. tel: (74) 511-697; 8200 Veszprém, Kossuth Lajos u. 10. tel.: (88) 581-571; 9021 Győr, Ár­pád u. 44. tel.: (96) 518-685), és az Ifjúsági és Sportminisztérium Infor­mációs és Szolgáltató Irodájánál (1065 Budapest, Bajcsy Zs. út 57. tel.: (1) 301-9220, 301-9221), vala­mint az Agora Irodáknál (Agora Iro­da Kolozsvár 3400 Kolozsvár, I.C. Braýtianu, 12/1 sz.; tel/fax: 00-40- 64-430-907; Agora Iroda Pozsony 81103 Pozsony, Klarisszák u. 7sz.; tel/fax: 00-421-2-544-10411; Agora Iroda Révkomárom, Tiszti Pavüon; teL/fax: 035/7713841, 7782330; továbbá letölthető az alábbi honla­pokról: www.ism.hu , www.mobi- litas.hu , www.riszi.hu , www.ifjú­ság.hu, www.agorairoda.net 10. Pályázati tanácsadás A 2002. évi ISM, GYIA és RIT pályá­zatokkal kapcsolatban a pályázatok referensei az alábbi napokon 10.00 -15.00 óra között pályázati tanács­adást tartanak a Mobilitás Regioná­lis Ifjúsági Szolgáltató Irodákban: IDŐPONT HELYSZÍN 2001. október 8., hétfő 2001. októ­ber 11., csütörtök Észak-alföldi Re­gionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda- Debrecen, Piac utca 58. 2001. október 2., kedd 2001. októ­ber 8., hétfő 2001. október 11., csü­törtök Közép-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató IrodaVeszprém, Kossuth Lajos utca 10. 2001. október 8., hétfő 2001. októ­ber 11., csütörtök Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató IrodaGyőr, Árpád u. 44. 2001. október 4., csütörtök 2001. október 8., hétfő 2001. október 11., csütörtök Dél-dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató IrodaSzekszárd, Béla tér 6. 2001. október 8., hétfő 2001. októ­ber 11., csütörtök Észak-magyaror­szági Regionális Ifjúsági Szolgáltató IrodaMiskolc, Mindszent tér 1. 2001. október 8., hétfő 2001. októ­ber 11., csütörtök Dél-alföldi Regio­nális Ifjúsági Szolgáltató Iroda- Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. 2001. október 9. - MOBILITÁS, Bu­dapest, XIV. Amerikai út 96.- 2001. október 8., hétfő 2001. októ­ber 11., csütörtök Közép-magyaror­szági Regionális Ifjúsági Szolgáltató IrodaBudapest XII., Böszörményi út 20-22. A regionális pályázatokkal kapcso­latos további információk a www. riszi.hu honlapon az egyes irodák oldalain találhatók meg. A pályázatokkal kapcsolatbem folya­matos felvilágosítás kérhető a Mobi­litásnál és a Regionális Ifjúsági Szol­gáltató Irodákban. Pályázati forródrót: 06-80/200-380 (ingyenesen hívható hétfőtől pénte­kig 9-16 óra között) A Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány a Kárpát medencében, a szülőföldjükön a szak- és felsőoktatásban tanulmá­nyaikat folytató határon túli ma­gyar fiatalok otthonmaradásának támogatása céljából a 2001/2002- es tanévre 100 millió forint keret­összeggel tanulmányi jellegű ösz­töndíj programot hirdet meg, az alábbiak szerint. 1. Az ösztöndíjprogramban érintett országok: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Jugo­szlávia, Horvátország, Szlovénia. 2. Az ösztöndíj összege: Szakképzésre maximum 30.000.- Ft-nak megfelelő összeg; Felsőoktatásban tanuló diákoknak maximum 70.000.- Ft-nak megfele­lő összeg. 3. A program időtartama: Az ösztöndíj a 2001/2002-es tanév­re, 10 hónapra szól, és két egyenlő részletben fizetjük ki. A banki átuta­lás költsége az ösztöndíj összegét terheli. Az ösztöndíjazottnak az első részle­tet a támogatási szerződés aláírása után utaljuk át; a második részlet­hez igazolnia kell, hogy az ösztöndíj elnyerésekor fennállt adatok (bei­ratkozás, tanulmányi ádag stb.) a félév során nem változtak. 4. Pályázhatnak: Azok a magyar nemzetiségű, az első pontban megjelölt állampolgárságú hallgatók, akik a 2001/2002-es tan­évben a fent nevezett országok álla­mi, magán vagy egyházi szakkép­zésében (szakközépiskolában, tech­nikumban, szakmunkásképzőben, érettségi utáni nappali tagozatos szakképzésben), illetve államilag el­ismert oklevelet adó felsőoktatási intézményben nappali tagozaton tanulnak, és akiknek a 2000/2001- es tanév végi ádageredménye eléri, illetve jobb, mint az alábbi, minimá­lisnak előírt szint. A jelentkezés fel­tételeként meghatározott minimális tanulmányi ádagszint Szlovákia esetében 2.00. A szakoktatásból pályázók esetén csak a másodikosok, harmadikosok vagy negyedikesek, a felsőoktatás­ból pályázók esetén az első évfo­lyamra felvett hallgatók is pályáz­hatnak a középiskolában elért ered­ményük alapján. FIGYELEM! A fenti minimális tanul­mányi átlag elérése és a részvételi feltételeknek való további megfele­lés csupán a jelentkezés feltétele és nem jelenti az ösztöndíj elnyerését! 5. Nem pályázhatnak:- a magyar vagy magyar-bármely (azaz ún. kettős) állampolgárok;- a 2001. szeptember 1-ig betöltött 30. életévnél idősebb személyek;- a 2001/2002-es tanévben Magya­rországon (vagy Magyarországon is) hallgatói jogviszonnyal rendel­kező személyek;- a doktorandus ( PhD ) képzésben résztvevő hallgatók;- a levelező, esti vagy részképzés­ben, magiszteri képzésben, poszt­graduális illetve másoddiplomás vagy kiegészítő képzésben, vala­mint távoktatásban részt vevő hall gatók;- azok a középiskolás diákok, akik tanulmányaikat elméleti profilú osztályban végzik;- azok a személyek, akik iskolarend­szeren kívüli szakképzésben, illetve munkanélküli átképzésen vesznek részt. 6. A pályázás módja: Pályázni kizárólag az “Apáczai Hall­gatói Ösztöndíj Adatlapja” c. nyom­tatvány kitöltésével lehet. Külön adatlapot kell kitölteniük a szakképzésből, és külön adadapot a felsőoktatásból pályázó diákoknak. Az adadap kitöltése mellett vala­mennyi pályázónak mellékelnie kell az önéletrajzát. (Az önéletrajz elké­szítéséhez az ösztöndíj adadap mel­letti Útmutató ad segítséget.) A pályázatot a felhívás 10. pontjá­ban megadott címre kell eljuttatni. 7. Beérkezési határidő: Szakoktatásban tanulók számára 2001. szeptember 14. péntek 16.00 óra, a felsőoktatás hallgatói számá­ra 2001. október 19. péntek 16.00 óra (helyi idő szerint), mely ideig a pályázatoknak személyesen leadva vagy ajánlott levélként kell megér­kezniük a 10. pontban megnevezett, országonként megfelelő lebonyolító szervezethez. Az adadapot kitöltve és aláírva egy példányban kell be­nyújtani. A pályázathoz egy saját névre megcímzett, felbélyegzett vá­laszborítékot kérünk mellékelni. 8. A pályázatok értékelése, a pályá­zók értesítése: A pályázatokat formailag, valamint a bennük foglalt adatok valóságos­ságát munkabizottságok ellenőrzik, majd az Apáczai Közalapítvány által arra felkért személyekből álló or­szágonkénti ösztöndíj albizottságok tesznek javaslatot a támogatottak körére. Áz ösztöndíjak odaítéléséről a 2001. év végén az Apáczai Közala­pítvány kuratóriuma dönt, ennek eredményéről a pályázók írásban értesítést kapnak. 9. A pályázat résztvevője a pályáza­ton való részvétellel elfogadja az alábbiakat: A beérkezési határidő után étkező, valamint a pályázó által alá nem írt pályázat érvénytelen. Kizárható az a pályázó, aki az adat­lapon valódanságot állít vagy tényt elhallgat, illetve aki az előírt mellék­leteket hiányosan, formailag nem az előírt módon nyújtotta be, valamint aki az adadapot olvashatadanul vagy félreérthetően töltötte ki. Bármely pályázótól az értékeléshez pontosítás, további adat, információ illetve dokumentum kérhető, amely csatolható a pályázathoz. A pályázatok elbírálása országon­ként, egyező alapelvek szerint törté­nik; döntő súllyal a tanulmányi eredmény és a kiemelkedő tudomá­nyos vagy más tevékenység, kisebb súllyal a családi- és szociális körül­mények kerülnek mérlegelésre. Az ösztöndíj albizottság szabadon sú­lyoz az egyes oktatási intézmények, szakok, évfolyamok között. A Köz- alapítvány fenntartja magának a jo­got az ösztöndíjak odaítélésekor, hogy tekintetbe veszi-e a pályázó egyéb ösztöndíjait, juttatásait. A támogatásban részesülő pályázók az értesítés mellett egy ösztöndíj­szerződést is kapnak, amelynek a nyertes által aláírva, a kézhezvétel­től számított 30 napon belül be kell érkeznie a 10. pontban jelzett orszá­gonkénti lebonyolítóhoz. Ha ez a jelzett határidő lejárta után érkezne be, úgy a pályázó külön értesítés nélkül az ösztöndíjat elveszti. A pályázó egyidejűleg két magyar- országi állami és/vagy közalapítvá­nyi forrásból származó ösztöndíj­ban nem részesülhet. Amennyiben magyarországi forrás­ból finanszírozott állami és/vagy közalapítványi felhívásra beadott ösztöndíjpályázatait egyidejűleg több fórum kedvezően bírálta el, a pályázónak a szerződés megkötésé­ig el kell dönteni, hogy melyik ösz­töndíjat fogadja el, és erről írásos nyilatkozatot kell eljuttatnia a lebo­nyolítónak. A második félévre szóló ösztöndíjat abban az esetben kaphatja meg, ha az első félévi tanulmányi eredmé­nyét bizonyító igazolást (bizonyít­vány, értesítő, leckekönyv másola­tot) a lebonyolítónak megküldi. A megítélt ösztöndíj folyósítása fel­függeszthető, amennyiben az ösz­töndíjazott arra érdemtelenné vált, illetve amennyiben megváltoztak a pályázáskor fennálló körülményei (tanulmányit abbahagyta vagy az első félévi tanulmányi átlaga elma­rad a felhívásban közölt minimális tanulmányi szinttől) és erről az ösz­töndíj albizottság döntött. A kuratórium döntésével szemben fellebbezésre mód nincs. Az ösztöndíjazott hallgatók névsora nyilvános. 10. A pályázat benyújtandó, az adatlap beszerezhető, valamint to­vábbi felvilágosítás kérhető az aláb­bi címen: Szlovákiából pályázóknak Selye János Kollégium Sándor Ágnes programfelelős Postacím: P.O. Box 71. Komárno 94501 Cím: Tiszti Pavüon, Komárom Telefon/fax: 0819- 7713-819 E-maü: selyecollege@ba. tele­com.sk 11. Az adatlap és a felhívás letölthe­tő az Apáczai Közalapítvány Inter­net címéről is: www. apalap. hu e-maü: apalap@apalap.hu Az Apácza iKözalapítvány Kuratóri­uma

Next

/
Thumbnails
Contents