Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)
2001-09-27 / 222. szám, csütörtök
DIGITÁ LIA ŰJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 27. I HÍHIlf.3?}’*. Kávézókban neteztek A tizenkilenc gépeltérítő többsége rendszeresen intemetezett - állapították meg a terroristák nyomait kutató FBI-ügynökök. Általában nyilvános terminálokon keresztül fértek hozzá a számítógéphálózathoz, a kapcsolattartáshoz névtelen, ingyenes e-mail postafiókokat használtak, és vásároltak is, például repülőjegyeket a Travelocitynél. Online aktivitásuk azonban csak utólag tűnhet gyanúsnak: számítógépbiztonsági szakértők szerint az FBI azóta engedélyezett internetlehallgatórendszere egyiküket sem szúrta volna ki. (index) Halál számítógép használatáért A tálib erők kivégzéssel fenyegettek meg minden olyan ENSZ-alkalmazottat, aki számítógépet vagy telekommunikációs eszközt használ a jövőben. Az ENSZ képviselői szerint ez a lépés lényegében a segélymunkák teljes felfüggesztését eredményezi. A lepecsételték az ENSZ ösz- szes számítógépét, műholdas telefonján:, rádióját adó-vevó készülékét és a gépjárműveiket is. A segélyszervezetek alkalmazottait figyelmeztették, hogy a berendezéseket és járműveket használókat kivég- zik-jelentette be az UNICEF iszlamabadi szóvivője. A tálib tisztviselők egyelőre nem nyilatkoztak. A szeptember ti- zenegyediki terrortámadás után az ENSZ minden külföldi alkalmazottját kimenekítette az országból, így az irodákban már csak a helyi alkalmazottak tevékenykedtek. A tálib fenyegetés gyakorlatilag az összes ENSZ-program végét jelenti, mivel a kommunikációs eszközök zár alá helyezése lehetetlenné teszi a segélyek kiosztását. Az ENSZ most azt igyekszik elérni a tálib vezetésnél, hogy minden olyan városban, ahol ENSZ- iroda működik, üzemeltethessen egy nagyfrekvenciás rádióadót. (sz.h) Békevírus pusztítja a merevlemezeket Új, a személyi számítógépek merevlemezeinek tartalmát könyörtelenül kitörlő „békevírus” terjedt el az interneten. A „Vote Virus” C,szavazási vírus”) elektronikus levélként (e-mailként) jut el a Microsoft cég Outlook levelező programját használókhoz. A levél tárgyaként „Béke Amerika és az iszlám között”’ felirat jelenik meg. A szöveg szerint az e- maü címzettje leadhatja szavazatát, békében akar-e élni, vagy iszlámellenes háborúba akarja-e sodorni az Egyesült Államokat. Amikor a címzett kinyitja az elektronikus levélhez csatolt WTC.exe fájlt, a vírus életre kél, és kitörli a merevlemez összes fájlját, de előbb a levelezői címlista ösz- szes címére levélként elküldi önmagát. Valószínűleg nem a véreskezű terroristák újabb akciójáról van szó (a WTC a World Trade Center, vagyis a lerombolt Világkereskedelmi Központ rövidítése), hanem „beteges humorérzékkel” megvert vírusteijesztők művéről. (MTI) EZT RÖGZÍTSD! Helló! Jelenleg nem vagyok elérhető. Sajnos vétkezési szokásaim ismét hatalmukba kerítettek. Hagyj üzenetet! Elmenti az aktuális munkánkat, így az adatok a „reset" után sem vesznek el Magyar Office XP HÁTTÉR egjelent a Microsoft Office XP irodai alkalmazás- csomagjának magyar verziója. A szoftverrel egyszerűbb a csoportos munka, kisebb az adatvesztés veszélye, az intelligens címkék használatával pedig könnyen beilleszthetők külső adatbázisok adatai. A sajtótájékoztatón több magyar, intelligens címkékre alapuló fejlesztést is bemutattak. A szoftvercsomag felhasználói szemmel két azonnal szembetűnő változtatást tartalmaz a korábbi változathoz képest: egyfelől korábban elrejtett képességeit is a képernyőre pakolja a munkaablak nevű felületre, másfelől biztonságosabb mentést ígér az automatikus helyreállítás funkció. Csapatmunka a weben A szoftverrel egyszerűbbé válhat a csoportos munka, mivel egyszerűen létrehozható vele egy közös, webes munkafelület. A SharePoint Team Services nevű featúra révén a munkacsoportok munkafolyamataikat és tevékenységüket ezen a könnyen elkészíthető web-alapú munkafelületen szervezhetik. A cég szerint az új, e-mail-alapú dokumentumkeze- lési és jegyzetelési technológiák révén egyszerűbbé válik a több helyen tárolt információk elérése. Biztonságosabb mentés Ha lefagy a gépünk, a hagyományos szitkozódós reset-módszer mellett a Microsoft azt ígéri, hogy szoftverének új dokumentum-helyreállítási funkciója automatikusan mentést készít az aktuális munkákról, így nem vész el semmi. A cég szerint további védelmet biztosít a Word, Excel és Power Point automatikus helyreállítás funkciója, amellyel a dokumentumok meghatározott időközönként automatikusan menthetők. Intelligens címkék segítenek Az intelligens címkék (smart tags) olyan alkotóelemei a programcsomagnak, melyek segítségével a szoftver felismer bizonyos típusú adatokat. A smart tagek ikonjára kattintva számos további szolgáltatás elérhető. A címkéket bekapcsolva a szoftver felismeri, ha egy személy nevét gépeljük be, és a felugró menüben opcióként felkínálja az ületóvel kapcsolatos műveleteket: e- mail írása, találkozó szervezése. Ha egy részvény kódját újuk be, felajánlja az aktuális árfolyam megteltintését, és így tovább. Az intelligens címkék segítségével külső alkalmazások megnyitása nélkül érhetők el az interneten és a vállalati alkalmazásokban található információk. Vitatott technológia A Windows XP operációs rendszerbe és az Internet Explorerbe is beépített címketechnológia kapcsán korábban sok kritika érte a Microsoftot, a technológia ugyanis valamennyi megnézett weboldalra linkeket illeszt, melyek jobbára a cég és partnerei weboldalaira mutatnak. így voltaképpen a szerző tudta nélkül szerkeszti át az illető weboldalát. A felháborodásra reagálva a Microsoft bejelentette, hogy a böngészőbe épített szolgáltatás alapállásban lti lesz kapcsolva, és a felhasználók döntésére lesz bízva, hogy bekapcsolják-e vagy sem. Ügyfelek és ragozott szavak felismerése A Scala Business Solutions N.V. ve- vőnév-felismerő felismeri a Scala back-office rendszer vevőtörzsében szereplő vevők nevét. A MorphoLogic szótőfelismerője lehetővé teszi, hogy más intelligens címkék a magyar szavakat bármely toldalékok alakjukban is felismerjék. A BKPLUSS partnerinfó címke a Megatrend 2000 B.Könyv+ rendszerben fellelhető partnerek neve alapján beilleszti az aktív dokumentumba az adott partner összes fontos adatát. A PROFILAX Kft. intelligens címkéje felismeri a Wordhöz készített iktatóprogramban (Ügy- Menedzser) tárolt ügyfeleket. Coder XP részvény- és flottanyilvántartás A Frankensoft forgalmi rendszám felismerő felismeri a gépjármű- flotta-, javítás-, költség- és útnyilvántartó programokban tárolt forgalmi rendszámokat, beszúrja a dokumentumba vagy megjeleníti a gépjárművek adatait. A Frankensoft részvényfelismerő felismeri a WinStock részvénynyilvántartó programcsomaggal tárolt részvényesek azonosítóit, beszúrja vagy megjeleníti azok adatait, valamint az adott részvényeshez tartozó részvénysorszám- sorozatokat. Települések távolságát is megmondja A Frankensoft településfelismerő felismeri Budapest kivételével valamennyi magyar település nevét, és megjeleníti vagy beszúrja a dokumentumba azok irányítószámát, vagy megnyitja az adott település (feltételezett) honlapját. Ha a szövegben az irányítószám szerepel, az intelligens címke megtalálja a hozzá kapcsolódó település nevét. Két, egymástól kötőjellel elválasztott helység esetén pedig megadja és a dokumentumba szúrja azok távolságát. Szoftver az egyetemeknek A Miniszterelnöki Hivatal és a Microsoft Magyarország megállapodása értelmében háromszázötvenezer magyarországi felsőoktatási intézményben résztvevő tanár és diák juthat hozzá a legkorszerűbb Micro- soft-szoftverekhez. Az erről szóló szándéknyilatkozatot ünnepélyes keretek között, sajtótájékoztató keretében írta alá Stumpf István, kancellária miniszter és Jean-Philippe Courtois, a Microsoft Európa, Közel-Kelet és Afrika térségének elnöke. A megállapodás szerint az ösz- szes magyarországi akkreditált állami, egyházi és magán felsőoktatási intézmény valamennyi nappali, levelező és esti tagozatos hallgatója és valamennyi főállású, illetve szerződéses oktatója a megállapodás tárgyát képező szoftvereket tanulási, oktatási és bemutató célokra használhatja az intézmény vagy saját számítógépén. A konstrukció mindig a legkorszerűbb szoftvereket tartalmazza, és a Microsoft meghirdetett kereskedelmi áraihoz képest jelentős árkedvezményt biztosít. A tanárok és diákok zavartalan felkészülésének érdekében a szerződés lehetőséget biztosít a termékek legális, otthoni felhasználására is. Törvények a címkéken A Frankensoft törvényszám felismerő felismeri a Magyar közlönyben, 1990-2000. évben és a 2001. évben 2001 júliusáig megjelent törvények és országgyűlési határozatok megadott formátumú sorszámát, beszúrja a dokumentumba azok címét, megjeleníti adataikat, vagy megnyitja az adott törvény, ország- gyűlési határozat honlapját. Élelmiszerösszetevök és színkódok Az A-CAT Kft. Precíz Szoftver Stúdiójának intelligens címkéi felismerik a kb. 700 leggyakoribb magyar élelmiszer nevét, és megjelenítik egyes bennük megtalálható összetevők mennyiségét az internetről. A színkódfelismerő intelligens címke észreveszi a Pantone Spot színskála megnevezéseit, és megjeleníti a hozzájuk tartozó színt az internetről. (index) NETVILÁG Az Amerika elleni terrorakció a Vizsla múlt heti adataiban is rendkívüli számokat produkált. Szeptember 11-én még a „szex” keresőkifejezés vezetett, mint minden nap, aznap 1195-tel lett első. De már 11- én szorosan ott van mögötte a második helyen a „CNN” keresőszó 1178-cal. Ezt megelősző hétköznapokon a „CNN” keresés mindössze 5 körüli számokat mutat a Vizsla statisztikában. Ez mintegy 23 000 százalékos átlagos emelkedés. Aki erre keresett, sikerrel járt: már az első találati oldalon szerepelt több olyan magyar weboldal is, amelyekről elérhető volt a CNN honlapja. Ez a szám, illetve a másnapi nagy csökkenés műszerként mutatja, mi történt egyrészt a világban, másrészt a magyar weben és az [origo]-n. Az [origo] 11-én teljes címlapon foglalkozott az eseményekkel, és a címlapra tette ki a linkajánlatba a CNN-t, és ez ott is maradt napokig. Ennek megfelelően 12-én a „CNN” már visszaesik 369-re, majd 13-án 109-re és ezt tartja másnap 110-zel. Ez egyrészt valószínűleg azt is mutatja, hogy a legtöbben megtalálták a CNN lapját, nem kellett rákeresni, másrészt az, hogy ekkor már bőségesen volt anyag a magyar weben is. De a 110-es szám még mindig 22- szerese a korábban átlagos 5-nek. A normál hétköznapokon mindig a szexszel kapcsolatos kifejezések, valamint az „mp3”, „sms”, „chat”, „cd”, „képek” keresőszavak végeznek az élmezőnyben. 11-e és 14-e között új szavak jelennek meg a leggyakoribbak mellett, mégpedig az alábbi számokkal (az utolsó szám összehasonlításképpen azt mutatja, hogy az a szó egy átlagos hétköznapon milyen gyakorisággal szerepelt). A Nostradamus jóslatokkal foglalkozó anyagok iránti érdeklődés eddig soha nem látott számokat hozott a Vizslán: ilyen sokszor még nem kerestek a felhasználók ugyanarra a szóra. Ez annál is inkább figyelemre méltó, mert a kérdéses napokon, bár az [origo] címlap látogatottsága a duplájára nőtt, a Vizsláé nemhogy nem nőtt, hanem kis mértékben még csökkent is: az ilyen napon átlagos 250-270 ezres találati oldalletöltés ezen a szerdán 200 ezer volt. Úgy látszik, ezeken a napokon, bár sokkal több időt töltöttek a látogatók a weben, jóval kevesebbszer kerestek, inkább a híreket olvasták. Vagyis egy keresés szempontjából „gyengébb” napon volt a „Nostradamus” legalább két és félszerese annak, mint amit a „szex” mint mindenkori listavezető valaha elért. A Vizsla szeptember 20-án lépte át a 10 milliós álomhatárt: mára ennyi magyar nyelvű weblapot dolgozott fel a Vizsla keresőmotor. Ezek közül a mai napi próba szerint a Nostradamus szó közel 3300 különböző oldalon szerepel, (origo) KERESETT SZAVAK - TOP 11 Keresett szó szept. 11. zept. 12. szept. 13. szept. 14. ádag hétköznap a támadás előtt CNN 1178 369 109 110 5 Nostradamus 1317 4306 4471 3271 0 World 348 438 339 225 11 Terror 108 347 164 153 0 Trade center 227 297 170 156 0 New York 122 239 108 58 18 WTC 46 228 163 143 0 Amerika 142 204 113 91 3 USA 106 186 99 73 26 Nagykövetség 94 128 57 56 43 Bin Laden 22 135 98 67 0 Microsoft’ Office xp Viliiül • Timi"« Órtisi 5-til< WEBAJÁNLÓ i AMERIKAELLENES TÖMEGTÜNTETÉS KABULBAN KORRIDOR IWUI18UV« ; Nincs uutgyai az áldozatok körött, de kettős állampolgár ! márlrtfl____________________ www.korridor.hu www.balkezes.hu A Korridor oldal az egyik legnépszerűbb magyar híroldal, így mi sem hagyhatjuk ki. A friss híreken és kommentárokon túl régebbi írások is vannak az oldalon. Nekem például a kritikák tetszenek a legjobban, mert ott jól megaszondják nekik. Értékelés: ★★★★ A balekezes menyország honlapja. Nem vagyok balkezes, így inkább idézek. A magyar nyelvben a „bal” kellemetlen, rossz jelentést hordoz. Azt is mondhatnánk, hogy a bal rendszerint balul üt ki. Néhány példa, a teljesség igénye nélkül: baleset, baljós, bal-sors, bal-szerencse, bal-f... szóval bal-fék. Az oldal egy üde színfoltot jelent a magyar honlapok palettáján. Értékelés: ★★★