Új Szó, 2001. szeptember (54. évfolyam, 202-224. szám)

2001-09-24 / 219. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. SZEPTEMBER 24. KOMMENTÁR Régi reflexek SZILVÁSSY JÓZSEF Egy tucat esztendő telt el a rendszerváltás óta, ám a közéleti szemé­lyiségek gondolkodásmódja ezalatt alig változott. A Dunaszerdahelyi járásban lévő Nagyszarván az idegenrendészeti hivatal megbízásá­ból úgy kezdték el a megszüntetett laktanya átépítését menekülttá­borrá, hogy szándékukról még csak nem is tájékoztatták a helyi ön- kormányzatot. S amikor a testület a tervekről tudomást szerezve népszavazást üt ki a községben, akkor a belügyminisztérium illeté­kese amúgy foghegyről vetette oda, hogy a voksolás nem ügydöntő. A falu elsöprő többsége hiába nyilvánította ki tiltakozását az intézet ellen, Pozsonyban a jelek szerint lesajnálják az önkormányzatiság el­veit. Máig senki sem hajlandó érdemben válaszolni arra a kérdésre, hogy miért akarnak újabb tábort létesítem a Csallóközben, amikor egy már működik a közeli Bősön, kettő pedig az ugyancsak Nyugat- Szlovákiában lévő Adamovban és Brezová pod Bradlomban, holott a menekültek többsége az ukrán-szlovák zöldhatáron jön be az or­szágba? A döntéshozók a letűnt négy évtized alatt beidegződött szo­kás szerint hallgatnak. Államfőnk ezalatt a szlovák-ukrán zöldhatá­ron kémlelődön. A megkövesült módszere szerint rangrejtve. Jól is­meri az állami alkalmazottak manipulációit, s ezért biztosra vette, hogy ha előre bejelenti az érkezését, akkor rövid időre alaposan me­gerősítik a határ őrzését. Ám ha ezt a logikát követjük, akkor az el­nök húzása nem több ócska színjátéknál, hiszen az ő hivatalában is nyilván akadt olyan személy, aki már jó előre megsúgta, hova készül a nagyfőnök. S a valóság megmásításának szűnni nem akaró gyakor­lata miatt nem nyugtatott meg, hanem éppenséggel aggodalommal töltött el a belügyminiszter bejelentése, hogy váratlan veszélyeztetés esetén kellő számú gázálarc áll a lakosság rendelkezésére. Miközben Csehországban kevésnek és részben korszerűdennek minősítették a készleteket. Nyugati szomszédaink már jórészt felismerték, hogy minden szempontból az a legkifizetődőbb, ha a tisztségviselő igazat mond nem tartja alárendeltjének a polgárokat. Közerkölcs dolgában is egyre inkább lemaradunk a csehektől, hiszen nálunk még mindig a mellébeszélés, a fennhéjázás és a helyi érdekek semmibevételének rossz szelleme borzolja lépten-nyomon a lakosság kedélyállapotát. A voks szaga TÓTH MIHÁLY A politikai kultúra legelkötelezettebb híve se állíthatja Robert Ficóról, hogy nem tudja, mitől tetőzik a rendszerváltás veszteseinek vércukor- szintje. A Smer elnöke e tudás birtokában dolgozta ki törvényterveze­tét, amely kötelezővé tenné a vagyonok eredetének bizonyítását. Fon­tos jogszabályokról hallva megkérdezzük: mennyi valósítható meg a jószándékból. Fico azt sejteti a választópolgárral, hogy aki a bizonyí­tás során könnyűnek találtatik, attól visszaveszik az ebül szerzett jó­szágot, és megkezdődik az újraelosztás. Csakhogy jogállamban a bi­zonyítás nem lehet rendőrségi ügy, még kevésbé lehet politikai döntés következménye. Ha nem akaijuk, hogy „a nép utálja az újgazdago­kat” tétel érvényesüljön, akkor szükségszerűen igazságszolgáltatási kérdésként vetődik fel a vagyoneredet vizsgálata. Ha pedig így van, szemügyre kell venni, mennyire képesek a bíróságok gyors döntésho­zatalra, a tulajdon-nyilvántartás pedig a döntéshozatal hitelességét bizonyító okmányok produkálására. Pereskedők a megmondhatói, hogy az ügyek mekkora hányada készülhetne mondjuk ötödik szüle­tésnapjának „megünneplésére”. Szeretném látni Ficónak azt a hívét, aki rövid úton képes napra késszé termi a telekkönyvet, illetve átte­kinthetővé a cégjegyzék 8-10 év alatti bejegyzéseit. A nagypolitikában régi trükk a kormányon lévők „halastavának” oly módon történő „le- csapolása”, hogy az ellenzék magáévá teszi a végrehajtó hatalom nép­szerűséggyanús törekvéseit. Fico nem 2,40-es tej ígéretével kápráztat. Azt sejteti, hogy ő majd a vagyoneredet vizsgálatával ágyékon rúgja az újgazdagokat. Óvatos demagóg ez a pártelnök, kenyeret nem ígér, de a cirkuszt küátásba helyezi. A koalícióban vajon eszébe jutott-e va­lakinek, hogy a hátralevő egy év még negyedrésze a megbízatási időtartamnak, és még sok vizet le lehetne „csapolni” Fico halastavá­ból. Persze, nem úgy, ahogy a KDH próbálja, amikor helyesli a Smer elnöke kezdeményezését. Dzurinda környezete még menteni tudná a menthetőt, ha érezhetően képes lenne meggyorsítani az ellomhult bí­rósági rendszert, telekkönyvi ügyvitelt, áttekinthetővé a cégnyilván­tartást. Fico apait-anyait belead, hogy megelőzze a HZDS-t. Árra a ró­mai császárra emlékeztet, aki még a nyüvános ámyékszékeket is meg­adóztatta, mondván: a pénznek nincs szaga. A Smer elnöke se na­gyon szaglászná az alpári populizmussal szerzett szavazatokat. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Juhász László (58238339) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (58238314), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Grendel Ágota - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), J. Mészáros Károly - sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariáš István. Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 056/6382806, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 047/5684214, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: tel., fax: 035/7732205, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,81109 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Álexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403 fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@uiszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: PRNS a. s. vývoz tlače. Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok eieKtronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem órzünk meg és nem küldünk vissza. Jľj A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. »fáraní.«« E-mail: redakcia@ujszo.com Valahol Afganisztánban, 1980-ban. A bevonulás után 150 ezer szovjet katona harcolt, 10-15 ezren estek el a tíz évig tartó harcokban. Az afganisztániak 1 millió embert vesztettek, 4 millióan elmenekültek, de mégis meg­hátrálásra kényszerítették a szovjet hadsereget. (TASR/AP-archívum) TALLÓZÓ THE GUARDIAN Két hónappal a New York és Was­hington elleni terrortámadások előtt az Egyesült Államok állító­lag pakisztáni közvetítéssel kato­nai csapásokkal fenyegette meg az afganisztáni tálib kormányza­tot, ha nem hajlandó kiadni Was­hingtonnak Oszama bin Ladent. A brit napilap szerint a tálibok elutasították az együttműködést. A figyelmeztetés súlyossága azonban felveti annak lehetősé­gét, hogy Oszama bin Laden szaúdi milliárdos, a Világkereske­delmi Központ és a Pentagon el­leni támadások megszervezésé­nek első számú gyanúsítottja va­lamiféle „megelőző csapást” haj­tott végre válaszként az amerikai fenyegetésre. Niaz Naik volt pa­kisztáni külügyminiszter a brit lapnak elmondta: a figyelmezte­tés egy az ENSZ szervezésében júliusban megtartott berlini ta­nácskozáson hangzott el, ame­lyen magas rangú amerikai, orosz, pakisztáni és iráni diplo­maták vettek részt. A cél az volt, hogy tárgyalással próbáljanak megoldást találni az afganisztáni polgárháború lezárására, a terro­rizmus és a kábítószer-kereskede­lem beszüntetésére, és megvitas­sák az emberbaráti segítségnyúj­tás lehetőségét. Helyett kapott a szőnyegbombázás is, ami egy modem légierőnél annyira elegáns, mint a kocsmai verekedés A tízéves szovjet invázió kudarca Mielőtt belecsapnánk az újabb afganisztáni háború­ba, szűrjük le legalább az előző tanulságait. Volt ugyanis már olyan, hogy egy szuperhatalom nekiveselke­dett az afgán hegyvidéknek. TÓTA W. ÁRPÁD A Szovjetunió csúnyán belebukott a támadásba, elvesztve nem csu­pán a háborút, de hadseregének presztízsét és végső soron a szu­perhatalmi tányérsapkát is. Az in­tervenciót két puccs előzte meg: 1978-ban kommunista kormány került hatalomra Nur Mohammad Taraki vezetésével, amelyet azon­ban hamarosan megdöntött a kö­vetkező államcsíny: 1979-ben Ha- fizullah Amin vette át a hatalmat. A szovjet beavatkozás közvetlen oka a kommunisták eltávolítása volt; a szovjetek „az amerikaiak megelőzése” ürügyén vonultak be. 1979 decemberében indult meg a Vörös Hadsereg Afganisz­tán ellen, először 30 ezer katoná­val, de a kontingens létszáma később 100 ezerre növekedett. Az invázió mellesleg Babrak Karmai kezébe adta a kormányrudat, de ez már nem járhatott valós, auto­nóm kormányzással. A konfliktus gyorsan állóháború­vá fajult. A szovjet hadsereg fegy­verzete természetesen sokszoro­san felülmúlta a muszlim ellenál­lókét mind minőségben, mind mennyiségben; emellett légi fölé­nyük volt. Gyorsan kiderült azon­ban, hogy a felkelők taktikájával szemben az európai síkságokra optimalizált haderő - harckocsik, lövészpáncélosok tömeges beve­tése vadászbombázók támogatá­sával - a gerillák ellen kevésbé válik be. A zárt oszlopban vonuló tankok a szerpentinutakon el­vesztik egyik legfontosabb eré­nyüket, a manőverezőképessé­get, és hiába a páncélvédettség, ha egy ilyen negyventonnás gép a rajtaütés zűrzavarában lepottyan a hegyről. A gépesített gyalogságot szállító BMP lánctalpasok megtervezése­kor szintén nem volt szempont a hegyi háború: így vált lehetséges­sé az afgán harcosok számára, hogy jól elhelyezett nehézgép­puskáikkal felülről átlóhessék a járművek vékonyabb tetőpáncél­ját. (A páncélvédettség a tetőn az amerikai Bradley lövészszállítók­nál is gyengébb.) Ugyanakkor a felkelők megkapó természetes­séggel vették birtokba a zsákmá­nyolt járműveket, házilag átala­kítva őket a szurdokharcra. Igen sikeres konstrukciónak bizonyult például a repülőgép-fedélzeti ra- kétavetó-tubusokkal feldíszített páncélgépkocsi. Tekintve az USA régi keletű hajla­mosságát arra, hogy a légierejével avatkozzon be, fontos a szovjetek ilyen tapasztalatainak elemzése. A légi harctevékenység gyakorlatilag a szovjet intervencióval együtt megkezdődött. A leggyakrabban használt típus a Szu-17 csatare­pülőgép volt; ezekkel - a ponto­sabb célzás végett - kis magasság­ból, alacsony sebességgel mértek csapásokat a gyenge fegyverzetű, kis létszámú gerillacsoportokra. Használták a MiG-21-es és 23-as vadászgépeket is, bár légiharc-fel- adatuk nem akadt. Fegyverzetük­be főleg nem irányított rakéták tartoztak; ezek űrmérete és robba­nótöltete a háború előrehaladtával egyre nőtt. Ezekben a kezdeti időkben sem volt azonban egy­szerű dolguk a szovjet pilótáknak. Gépeik berendezései rosszul visel­ték az afganisztáni klímát: a haj­tóművek tolóereje csökkent a ten­gerszint feletti magasság és a hőség miatt; így a repülési tulaj­A hegyek között sokkal nehezebben manőverez­nek a vadászgépek. donságok is romlottak, beleértve a hegyek közt különösen fontos manőverezőképességet. Hasonló­an rossz hatással volt a hely szelle­me az elektronikai berendezések­re és a fegyverzetre is. A napi 5-10 bevetés rohamosan tönkretette a repülőgép-vezetők szervezetét fi­zikailag és pszichésen is. Ahogy a mudzsahed ellenállók légvédelme tökéletesedett, az oro­szok bombázótaktikája is óvato­sabbá, ugyanakkor brutálisabbá vált. Á 30-40 gépágyúval védett hegyi bázisok támadását nem le­hetett alacsony sebességgel és ma­gasságból megoldani; így a pilóták kénytelenek voltak magasabbról, tehát pontatlanabbul indítani ra­kétáikat és bombáikat. így a meg­felelő hatékonyság érdekében nö­velni kellett a robbanóerőt is: a Szuhojok szárnyai alatt megjelen­tek a néhány hektár területet el­pusztító kazettás bombák, az 500 kg-os rombolóbombák, még később pedig az üzemanyag-le­vegő (aeroszolos) bombák. Ezek a zárt völgyekben hihetetlen pusztí­tást vittek véghez, gyakran he­gyomlásokat idéztek elő. A mind pusztítóbb eszközök bevetése azonban a saját csapatokra is vesz­élyes volt: harctámogatás közben (vagyis amikor a harcoló csapatok kértek légi segítséget) gyakorta fordult elő, hogy a légicsapás a sa­ját egységeket is sújtotta. A lázadók taktikai felkészültsége és fegyverzete tovább javult: ren­geteg fegyverrel látta el őket né­hány arab ország, illetve később a CIA. Fordulópontot jelentett a könnyű légvédelmi rakéták megje­lenése; a mudzsahedek először ép­pen a szovjet Sztrela típusú fegy­vert kapták meg Egyiptomtól. En­nek következményeként a szovje­tek javítottak gépeik rakétavédel­mén, illetve páncéllemezekkel lát­ták el őket. Afganisztán egén fel­bukkantak az új Szu-25-ös csata­gépek, majd a Tu-22 bombázók is. A módszerek közt helyett kapott a jó öreg szőnyegbombázás, ami egy modern légierőnél annyira ele­gáns, mint a kocsmai verekedés. 1988 tavaszán a Vörös hadsereg megkezdte a kivonulást. Ettől per­sze a mudzsahedek nem hagyták abba a harcot, így a repülőcsapa­tok utolsó feladata a visszavonulás fedezése volt: gyakorlatilag körbe- bombázták a menetoszlopaikat, szétszórva a rajtaütésre készülő afgán csoportokat. A szovjet hadsereg afganisztáni tapasztalatai intő példaként szol­gálnak minden nagyhatalomnak, amely ebben az országban bármi­lyen katonai tevékenységre ké­szül. Az első tanulság az, hogy a világháborúra és mérsékelt égövi viszonyokra tervezett fegyverek egzotikus környezetben jól mu­tatnak ugyan, de teljesítményük jelentősen csökken. A legfonto­sabb a hajtóművek és motorok túlmelegedése, a meghajtás gyengülése. Ezáltal a repülőgé­peknél növekszik a szükséges ne­A szovjet légicsapás gyakran a saját alakulatokat sújtotta. kifutás hossza, csökken a terhel­hetőségük, emelkedőképességük és fordulékonyságuk. A jelenleg használt mikroelektronika kevés­sé érzékeny a hőmérsékleti hatá­sokra, mint a korabeli szovjet technika, de ha mégis meghibá­sodik, az akár az egész jármű el­vesztéséhez vezethet. Sajátosak a célpontok is: Irakkal és Jugoszláviával ellentétben itt nin­csenek tankoszlopok, betonbunke­rek, radarállomások vagy fegyver­gyárak, „kemény” célpontok, ame­lyek elpusztítása számottevően gyengítené az ellenséget. Amire a gerilláknak szükségük van, azt ap­ró barlangi manufaktúrákban is előállítják; de általában titkos és követhetetlen karavánutakon kap­ják az utánpótlást. Ahogy a szovjet invázió idején, valószínűleg most is számíthatnak a lakosság támo­gatására, ami a civü áldozatok szá­mának drasztikus növekedésével jár. Hegyeket bombázni viszont valóban csak nagy rombolóerejű eszközökkel lehet, ezek pedig nem kímélik sem az arrajáró ártatlano­kat, sem az élővilágot. Hiába a túl- fejlett haditechnika, a méteres pontosságú cirkálórakéták - Afga­nisztán úgy ahogy van, kemény célpont, ( www.index.hu ) Afganisztán földrajzi adottságai - kövek, hegyek és sivatagok Kopár, tengerektől elzárt állam Afganisztán, hétszer akkora területen, mint Magyarország, de csak két­szer annyi ember lakja. Területének túlnyomó része bevehetetlen kopár hegység és sivatag. Legmaga­sabb pontja a pakisztáni határ közvetlen közelében lévő 7742 méter magas Tér Ajmír csúcs. Időjárását a rendkívül hideg telek és a forró, száraz nyár jellemzi. A kietlen területeket csak időnként szakítják meg zöldebb folyóvölgyek. Az ország északkeleti felén a Hindukus ötezer méteres hegyei áthúzódnak Pakisz­tánba, a Hindukustól délkeletre a Szaféd-hegység, attól délre az Afgán-felföld található. Délnyugaton az Afgán-medence sivatagos lefolyástalan lapálya nyugatra átnyúlik Iránba, illetve délre és keletre Pakisz­tánba. Az ország északi részén is található sivatagos terület, az Afgán-Turkesztán száraz sztyeppéi Türk­menisztánba húzódnak át, Afganisztán másik két északi szomszédja - Üzbegisztán és Tádzsikisztán - kö­zött az Amu-daija folyó jelent természetes határvonalat. Az ország keleten a Vahán-folyosón keresztül Kínával is határos egy kis szakaszon, (o-o) /

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents