Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)

2001-08-04 / 179. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 4. VENDÉGKOMMENTÁR Törvény és igazság LOVÁSZ ATTILA Korosabb jogász ismerősöm mesélte az egyébként szakállas történe­tet. A római jog professzora annak idején állítólag megkérdezte hall­gatóit, van-e köze egymáshoz a jognak és az igazságnak. Aki igennel válaszolt, annak jogászi jövőjével kapcsolatban a professzor nem sok jóval kecsegtetett. Ha igaz a történet (s miért ne lenne az), a jogászp­rofesszor a 20. század második felének jogászgamitúráját szó szerint félrenevelte. Hogy a jog miként vált előbb diktatórikus rezsimek ret­tegést szülő szabályrendszerévé, majd a század végén gazemberek vértjévé, arról történetek sorát mesélhetnénk. Néhány jogászgenerá­ció nőtt fel abban a téveszmében, hogy a jognak és az igazságnak semmi köze egymáshoz. A kettő valóban nem ugyanaz, de összefüg­gés van köztük. Ha ugyanis a társadalom napról napra arról győződik meg, hogy a jog a közösség igazságérzetével szöges ellen: tétben áll tolvajok, csalók és gazemberek pártjára, lassan, de bizto­san csalódott és rezignált polgárok fognak a szavazóumákhoz járul­ni. Ez pedig a szélsőséges pártok malmára hajtja a vizet. (A harmicas évek Németországát emlegetni azért mégse legyen közhely.) A szlovák alkotmánybíróság rövidesen döntést hoz az Ifjúsági Alap­ról szóló jogszabály módosításáról. Említsük meg, hogy az Alap Meéiar harmadik kormányának idején fölöttébb gyanús csoportosu­lásoknak fölöttébb furcsa feltételek közt, 30-50 éves bérleti szerződéseket írt alá nevetséges bérleti díjak fejében. A jogszabály módosítása műiden szerződést hatályon kívül helyezett. Reakció? A HZDS honatyái az alkotmánybírósághoz fordultak a törvény vissza­menőlegesen hatályos paragrafusai miatt. Lehet, hogy az írott sza­bályok alapján a módosítás alkotmányellenes lesz, s a kormányzat rossz módszert választott. A polgár viszont csak azt fogja látni, hogy újra csalók és gazemberek pártjára állt a jog. A polgárok csalódásá­ra alapozva terjeszti be Robert Fico azt a törvényjavaslatot, amely szerint a nem igazolható forrásokból szerzett vagyon elkobozható. A törvény ugyan rengeteg jogi bukfencet tartalmaz (pl. a bizonyítási kötelezettség tisztázatlansága), de a polgár úgy érzi, végre a munka nélkül meggazdagodottak vagyonát igenis el lehet venni. Hogy a gyakorlat müyen lenne, azt ne boncolgassuk. De azt, hogy a törvény és az igazság valahol mégiscsak kell, hogy találkozzon, Fico jól érzi. És jól manipulál vele. Elég lenne megelőzni ót. A szerző a Szabad Európa Rádió munkatársa JEGYZET Szigeti sátorfaszedés JUHÁSZ KATALIN Megfogadtam, hogy egyetlen kólaszigeti szponzor-céget sem említek név szerint. Agresszív nyomulásuk évek óta idegesít, szükséges rosszként evidáltam őket, az újsághirdetésért pedig fizessenek csak szépen. Akkor még nem tudtam, hogy az Arany Ászok oldják majd meg váratlan lakásproblémámat. Történt, hogy sátorépítés köz­ben egy szerencséden mozdu­latnak köszönhetően eltörtem a két sátorfa egyikét. A szuperhaj­lékony, pillekönnyű maxipózna is csak fából készült, reccs, és annyi volt neki, összedőlt lakhe­lyem, mint kártyavár a szélben. A mécses is eltörni készült, az agyamban szállodai számlák végösszegei kergették egymást, amikor támadt egy merész és meglehetősen szemtelen ötíe- tem. Odaoldalogtam a nagy erőkkel felvonuló sörgyár város­részébe, és megkerestem a legfőbb raklámembert, Amart. Tudni kell, hogy az Arany Ászok (második említés) nyolcvan tüchtig sátorból álló sátorhotelt üzemeltet: az ember vesz tíz do­boz sört 2000 forintért, és egy éjszakát ott tölthet az egyszem­élyes „luxusszobák“ egyikében. Az elképzelés nagyfokú profiz­musra vall, látványos a sok egyforma sátor, katonás rend­ben, nagy területen. Nos, ez a kedves reklámszakember előbb azt ajánlotta fel, legyek a vendégük, hurcoljam át cuc­caimat, és lakjam náluk, úgy sincs telt ház. Elkeseredett arc- kifejezezésemból kiolvashatta, hogy nemigen tetszik az ötlet, ezért pillanatnyi hezitálás után készségesen intett egyik beosztottjának, aki elcsúfította a kedvemért a tetszetős sátor­kert összlátványát, úgy, hogy a sátrak egyikéből kihúzta a fát, hogy kölcsönadhassa azt a bi­zonyos létfontosságú alkat­részt. Tette mindezt bármiféle ellenszolgáltatás nélkül, pusz­ta emberségből. Lám, ilyen is van a mai pénzéhes, kapitalis­ta reklámvilágban. Probléma megoldva, további tartózkodás akadálytalan. A programokról meg majd máskor. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László-politika (58238339), SidóH. Zoltán-gazdaság (58238312), Grendel Ágota - kultúra (58238313), Uibán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva -régió (58238310), J. Mészáros Károly- sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariáš István. Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 056/6382806, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 047/5684214, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: tel., fax: 035/7704200, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Álexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály -, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403 fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: PRNS a. s. vývoz dače. Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői joe fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem órziínk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, ellenőrzés eredménye a www.sme.skhonlapon található, of arcúi«.«« E-mail: redakcia@ujszo.com TALLÓZÓ PRAVDA Sem Bugár Béla, sem az ő álláspont­jával azonosuló MKP-sok, de a többi koalíciós párt sem veszi eléggé fi­gyelembe, hogy az MKP részvétele a kormányban pozitív hatású Szlová­kia NATO- és EU-csatiakozási folya­matának döntő fázisában. Az, hogy az MKP konstruktív ellenzékiségé­vel vagy a többi koalíciós párttal kö­tött ellenzéki szerződéssel továbbra is együtt maradhat a jelenlegi kor­mánypárti szövetség, nem helyette­sítheti a létező koalíciós kormányt. NOVÝČAS Minden MKP-tisztségviselő távozá­sa az államigazgatás vezető posztja­iról, járási és kerületi szinten is, több régió számára politikai földrengést jelentene. Ám az is furcsa volna, ha az MKP távoztával kisebbségi kor­mány lenne hatalmon, míg alul jelentős posztokon maradnának Bu- gárék emberei. A kormányzás félol­dalas módja komolyabb gondokat Csapatmunka ( http://go.to/funpic ) vetne fel, mint amilyet az MKP ve­zetői el tudnak képzelni HÉTVÉG(R)E Meleg helyzetek, hideg számítás Miután abbamaradt Schuster elnök vírusoktól megkínzott bélrendszerének tisztulása, a nemzetiek elnök asszonya, Anna Malíková is megtisztí­totta pártját a számára kelle­metlen kórokozóktól. JUHÁSZ LÁSZLÓ A nyolcak távozása a belső ellenség felszámolása, ez nyilvánvaló. Per­sze Belouszovné M. Anna szerint tisztogatásról szó sem volt, ő a sok­kal szebb megtisztulás szót hasz­nálta. Még jó, hogy nem öntisztu­lásról beszélt. (Miss Kecske válasz­tást tartottak a horvátországi Isztri­án. Nem tudom, ez most hogy ju­tott az eszembe.) Visszatérve Ma- líkovára: lehet, hogy mégsem jön be Anna hideg számítása, a felfüg­gesztettek ugyanis ellentámadásba lendülnek, azzal fenyegetőznek, hogy ők meg Malikovát záratják ki az SNS-frakciójából. És ha már a parlamentben járunk, a héten köz­zétették a notorikus hiányzó képvi­selők listáját. Ivan Lexa lett az első, 95 százaléknyi kihagyott szavazás­sal, de ez nem számít, ő már szinte igazoltan van távol (Simko belügy­miniszter tudja is, hol, csak még mindig nem mondja), a második, harmadik, negyedik helyeken vi­szont az SNS képviselői osztoznak: Slota, aki szombaton a pártból ki­zárt dolog lett, Prokeš ámyékkor- mányfő és Malíková pártot takarító nő. Pótképviselóből lett magyar honanyáink (sorsuk lapzártakor még bizonytalan volt), Szabó Olga és Sárközy Klára példásan szerepel­tek, alig voltak távol egyszer-két- szer. Őket klónozni kellene, jegyez­hette volna meg egy barátom. Amerikában viszont a képviselő­ház már betiltotta az emberi emb­rió klónozását, ezentúl jaj (és egy­millió dolláros büntetés) annak, aki másolni próbálja a másolhatat- lant. A másság teszi ugyanis em­berré az embert, mondhatta volna valamelyik híres filozófus. Tarlós István óbudai polgármes­ternek a másságról más a vélemé­nye. A kólaszigeten pogózók sem vernek fel annyi port Uhrin Bene- dek-koncert közben, mint amek­korát a hajógyári szigeten műkö­dő melegsátor és a homoszexuá­lisok rendezvényeit betiltani igyekvő Tarlós ügye. Levél állás- foglalást követett, interjút nyilat­kozat után adott a polgármester, még a magyar igazságügy-mi­niszter is beleszólt valami okosat (szlovák kollégája is igencsak ért a témához), végül mégsem sike­rült keresztbe tenni a melegek­nek. Megbízható informátoraim jelentették (na jó, a nővérem mondta), hogy a Szivárványsátor programja zavartalanul és hi­Most pedig, elvtár­sak, énekeljük el együtt a Hidrocentrálét! degek-langyosak-melegek meg­elégedésére zajlik. Tényleg, a zaj­jal is volt baja ennek a Tarlósnak, de a decibelharcokra most in­kább ne térjünk ki. Én viszont majdnem kitértem a hitemből, amikor hírét vettem Dzurinda kormányfő táviratának, melyet három héttel augusztus 20-a előtt küldött Orbán Viktor­nak, államalapító Szent István ünnepe alkalmából. De ne le­gyünk rosszmájúak, legalább biz­tosan időben megérkezik. Folytatódik brazíliai teleregé- nyünk. A szappanopera előző ré­szének tartalmából: Rodolfo, a vi­lágutazó önfeláldozó igyekezetét végül siker koronázza, sikerül len­csevégre kapnia a hón áhított anakondát! Elárulja bajtársainak, most már csak egy két és fél méte­res hangyászsün, néhány nagyobb vízimadár, valami nagymacskasze­rűség (jaguár, puma vagy adidas) és egy olyan izé, kajmán vagy mi­csoda hiányzik házi videotékájá­ból. Aztán már jöhet a Gerlach- falvi-csúcs, vagy amit akartok. Tegnap jött a hír: a házelnök meg­előzte az államfőt, felmászott a Rysy-csúcsra, és örömében dalra fakadt - elénekelte az Intemacio- nálét. Más dal szövegét, gondolom, nem ismeri. Nekem viszont azon­nal beugrott egy történet, a még egyáltalán nem reformkommunis­ták érájából. Az egyik járási párt kongresszuson felszólaló elvtárs fejezte be imígy a mondókáját: „Most pedig, elvtársak, énekeljük el együtt a Hidrocentrálét!” HETI GAZDA(G)SÁG Kívülről szép jövőt jósolnak nekünk TUBA LAJOS A hét eseménye az államkincstár számára szolgáló számítógép-háló­zatra kiírt pályázat leállítása volt. A másfél milliárd koronás pályázatot a Közbeszerzési Hivatal közvetlenül az eredmény kihirdetése előtt állí­totta le, mivel a pályázati bizottság elnöke bejelentette, az egyik ér­deklődő tisztességtelen ajánlattal környékezte meg ót. A pályázaton egyébként három vüágcég vett részt. Közülük az IMB-t már koráb­ban kizárták, arra hivatkozva, hogy ajánlatát határidőn túl adta le. A két magmaradt pályázó cáfolja a kor­rupció gyanúját, a következő lépés a bizottsági elnök tanúvallomása lesz. Az államkincstár egyébként a pénzügyminisztérium legnagyobb, de már legalább öt éve ígérgetett ak­ciója, amely célja, hogy több mint háromezer állami intézmény közti pénzmozgás racionalizálásával ha­talmas megtakarításokat érjen el a közpénzek kezelése során. Bár éveken keresztül fordítva szok­tuk meg, egyelőre úgy tűnik, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) je­lenleg optimistább mint a hazái vé­lekedés. Legalábbis legfrisebb je­lentésében a szlovák gazdaság nö­vekedésének jelentős gyorsulását prognosztizálja, nagyobbat, mint amit akár a kormány is feltételez (amely ugyebár hivatalból optimis­ta). Az IMF jövőre 4,4 százalékos, ezután pedig 5,2 százalékos GDP- növekedésre számít, miközben az infláció jövőre akár 4,5 százalékra is visszaeshet. Ehhez viszont elsődlegesnek tartja a makrogaz­dasági stabilizációt, így ma már a társasági adó 19 százalékra való csökkentésének egykori élharcosa, Ivan Miklós is arról beszél, hogy nincs itt az ideje a további csökken­tésnek. Bejelentése szerint az IMF napokon belül jóváhagyja a Szlo­vákiának mintegy fél éve ígért ké­szenléti hitelt, ami ugye azért érde­kes, mert az ezzel kapcsolatos kor­Az IMF napokon belül jó­váhagyja a Szlovákiának ígért készenléti hitelt. mányvállalások lényegében garan­ciát jelentenének a gazdasági re­form folytatásához a választások előtti nehéz időszakban. A jegybank bejelentette, az élelmi­szerárak a korábbi elképzelésekkel ellentétben kihatnak az általuk leg­inkább követett ún. maginfláció alakulására (ez nem tartalmazza a szezonális árváltozásokat). Július­ban az élelmiszerárak csökkentek és ennek köszönhetően a havi inf­láció mértéke változatlan maradt. Ezen belül a zöldségek ára csök­kent, a gyümölcsöké, az importá­rak növekedése miatt a szezon el­lenére tovább nőtt. A jegybank az elkövetkező hónapokban nem szá­mít komolyabb inflációs hatásra. Az előzetes adatok szerint az inflá­ció júliusban nem változott, az ár­szint 8 százalékkal magasabb műit egy évvel korábban. Az árak közül a gyümölcs emelkedett 9,2 száza­lékkal, illetve a hús 1,1 százalékkal. Az elemzők egyébként a piacon ta­pasztalható hiány miatt augusztus­ban a disznóhús árának emelkedé­sével számolnak. Húsz fillér árfolyamromlást vár­nak az elemzők a tegnap esti koalí­ciós tárgyalástól, pedig már úgy tűnt, hogy a Globtel-részvényekért érkező 180 mülió, ületve a Slov- naft által bejelentett 150 millió dolláros hitelfelvétel által kiváltott devizaeladások újra 43 koro- na/euró alá nyomják az árfolya­mot. A Slovnaft egyébként a kül­földi hitelből tervezett 7,4 milliárd koronáját hiteleinek átütemezésé­re fogja felhasználni. Érdemes felkészülni arra, hogy szeptember elejétől a hazai ban­kok nem fogadnak el többé pénzt a látra szóló betétként. A piszkos pénzek mosása elleni intézkedés miatt ezentúl a még meglévő ilyen betétekről csak pénzt lehet kiven­ni, illetve a kamatokat írják hozzá­juk. A bankok egyébként azt ajánl­ják, hogy tulajdonosaik a látra szó­ló betéteiket vezessék át névre szó­lóra, erre nem szabtak határidőt. Bár a közúti személyszállító válla latok privatizációjának megkezdé se nem váltott ki különösebb köz érdeklődést, érdemes odafigyeln a hírre, hogy az egyik legnagyobl európai személyszállító vállalat, í svéd Connex Transport mind a 11 privatizáció előtt álló SAD iránt ér deklődik, egyébként hozzátéve hogy végül esetleg egyikbe sem lé{ be. A hivatalos bejelentések sze rint eddig legalább 250 érdeklődé jelentkezett a pályázatokra, érdé kés, hogy a legkisebb érdeklődés < pozsonyi SAD iránt nyilvánul meg Augusztus 1-jén életbe lépett a: energetikai törvény módosítása Az átlagfogyasztót egyelőre kevés sé érinti, hogy jókori késéssel ; 100 GWó-nál nagyobb fogyasztás sál rendelkezők számára liberáli zálták a piacot. Az viszont már ér dekesebb hír, hogy az eddiginé sokkal kisebb adminisztrációvá lehet létrehozni kis erőműveket Aki pedig esetleg úgy próbált spó rolni, hogy nem fizette a villany számlát, az eddiginél keményebi fellépésre számíthat az energia szolgáltató vállalat részéről. Végül egy hír a nyári hőségbei szomjazóknak: a hazai sörmárka közül az Aranyfácánt, a Corgoňt, Martinért és a Gémért birtokló He ineken az első félévben kétmilliári koronás forgalmat bonyolított le és ezzel a hazai piac 41 százaléka tartja ellenőrzése alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents