Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-18 / 191. szám, szombat
CSALÁDI KÖR 9. OLDAL ♦ Falutörténet után a leventesorsról 10. OLDAL ♦ Bontott csirkét hozzál! 11. OLDAL ♦ Az egész embert gyógyítja 12. OLDAL ♦ Két legyet egy csapásra Fossett feladta Washington. Steve Fossett amerikai milliárdos tegnap Brazília déli részén épségben leszállt hőlégballonjával, feladva kísérletét, hogy egyedül és megszakítás nélkül körberepülje a Földet. Az amerikai kalandor, aki a várható viharok miatt fejezte be útját, Bagé városától 80 kilométerre, egy farmon ért földet. Csütörtök estig 19 300 kilométert tudhatott maga mögött. Helyszíni jelentések szerint a ballon fák övezte térségben hevert a földön, körülötte hat-hét ember állt. (MTI) 2001. augusztus 18., szombat www.ujszo.com Ára 9 korona (előfizetőknek 8 korona) • 54. évfolyam, 191. szám Bárdos Gyula MKP-frakcióvezető szerint a döntés nyomán abszurd helyzet állt elő Megyei választás: XII. 1. SZOMBATI VENDÉG Csáky Pál A kormánykoalícióból való kilépéssel kapcsolatban több elnökségi tagnak is árnyaltabb a véleménye. Fején találta a szöget az a barátom, aki a minap felhívott és azt mondta: ha a szívére hallgat, akkor az azonnali távozást szorgalmazná, ám az esze azt súgja neki is, hogy a végső döntés előtt alaposan mérlegelni kellene minden szempontot és várható következményt. 13. oldal IDŐJÁRÁS ÁRFOLYAMOK Valuta füH Árfolyam Magyar forint (100) T 16,909 Német márka m 22,115 Osztrák schilling T 3,143 USA-dollár t 47,303 Pozsony. Jozef Migaš december elsejére írta ki a megyei választásokat. Alig három hónap múlva tehát a polgárok az urnákhoz járulhatnak, hogy megválasszák a megyei önkormányzatok képviselőit és a megyefőnököket. ÚJ SZÓ-TU dósItás A házelnök elismerte, nem ideálisak a feltételek a reform megkezdéséhez, mivel a legfontosabb jogszabály, a hatáskörök átruházásáról rendelkező, még várat magára, viszont úgy ítélte meg, a feltételek reálisak. A további késlekedés ugyanis növeli annak veszélyét, hogy a következő években a hatáskörök egyáltalán nem szállnak át az ön- kormányzatokra. Migaš szerint a kormány lebecsülte és elhanyagolta az illetékességi törvényt, noha a Demokratikus Baloldal Pártja (SDĽ) többször figyelmeztetett, a lényeg éppen a hatáskörök átruházása. Sajnálatosnak tartja, hogy a reform a területi felosztásra korlátozódott. „A kabinetnek hallgatnia kellett volna az SDL-re” - mondta Migaš. Mivel azonban az SDĽ is tagja a kabinetnek, nem bújhat ki a felelősség alól. A házelnök szerint a hibát rövid időn belül orvosolni kell, ezért a jogszabályt még a választási kampány kezdete előtt a törvényhozás elé kell teijeszteni. A baloldali párt országos tanácsa augusztus 26-án dönt arról, a regionális választásokon mely pártokkal kész koalícióra lépni. Migaš így válaszolt arra a kérdésre, vajon a HZDS is elképzelhető partner-e. A regionális választásokat az SDK elnöke a parlamenti választások főpróbájának tartja, ezért pártja a minél jobb helytállásra fog törekedni. A kormányfő szerint a hatásköri törvény január elsején hatályba lép. „Az a tény, hogy a házelnök kiírta a választások időpontját, egyértelművé tette, hogy nincs hajlandóság a közigazgatási reform első két törvényének a módosítására” - nyilatkozta lapunknak Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártjának frakció- vezetője. Szerinte abszurd helyzet állt elő, hiszen már tudjuk, mikor lesznek a választások, azt viszont nem, hogy az önkormányzati képviselőknek és a megyefőnököknek milyen hatáskörei lesznek. Ettől függedenül a választásokra az MKP is felkészül. Kerületi és járási szinten politikai tárgyalásokat kell lefolytatni, melyeken eldől, az MKP mely pártokkal kész koalícióra lépni. Bárdos e kérdésben nem bocsátkozott fejtegetésbe, azt viszont elmondta, „semmi esetre sem lehet valamilyen felsőbb utasításra történő koalíciókötésről beszélni”. A választási törvény értelmében egy megyében egy párt csak egy koalícióban szerepelhet, ami óriási megkötés. Ugyancsak a kerületi és járási szervek feladata, hogy hiteles embereket indítsanak a választásokon, akik az adott régiót megfelelően tudják képviselni. Mikuláš Dzurinda üdvözölte a választások kiírását. A kormányfő szerint fontos, hogy a hatásköri törvény legkésőbb január elsején hatályba lépjen. A városok és falvak Társulása csalódottan vette tudomásul a házelnök döntését. A társulás vezetői hétfőn akarták a választások időpontjának kitolására kérni Migašt. Michal Sýkora, a társulás elnöke szerint a választásokat az illetékességi törvény elfogadása után kellett volna kiírni, hogy a jelöltek tisztában legyenek azzal, mi vár rájuk, (szm) Áthidaló javaslatot terjesztettek elő a Magyar Koalíció Pártja galántai járási elnökségének tanácskozásán Berényi szerint kilépni - feltételekkel Michael Schumacher: idejekorán világbajnok lesz? (Reuters-felvétel) Három prostituáltat még tegnap elzárásra ítéltek Közvélemény-kutatásunk eredménye Egy hónap alatt fordult a kocka, s olvasóink többsége már a kormányban maradás mellett teszi le a garast. Júliusban a kilépést még 68 százalék támogatta, mára arányuk 36 százalékra apadt. Kilépjen-e az MKP a koalícióból? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Galánta/Nagymihály. A Magyar Koalíció Pártjának galántai járási elnöksége támogatja a párt kormányból való kilépését, de feltételekkel és csak egy későbbi időpontban, tájékoztatta lapunkat a kibővített járási elnökségi ülés határozatáról Berényi József járási elnök. Az ülésen részt vevő 14 tag közül nyolcán szavaztak a Berényi által előterjesztett javaslatra. Ha a hatásköri, valamint a költségvetési törvény parlamenti vitája során a jelenlegi kormánykoalíciós pártok újra az ellenzékkel összefogva leszavaznák az MKP javaslatait, az MKP-s miniszterek és államtitkárok azonnali hatállyal benyújtják lemondásukat. Berényi elmondta, ez a javaslat négy dimenziót vesz figyelembe: belpolitikai szempontból a szlovák pártok még egyszer átértékelhetnék, hogy a Me- äar-párttal vagy az MKP-val kívánnak kormányozni, egyben az MKP megerősítené, hogy nem vállal szerepet olyan kormányban, ahol a véleményét figyelmen kívül hagyják, illetve ahol nemzeti jellegű együttműködés alapján döntenek a magyar kisebbséggel szemben. Külpolitikai szempontból az MKP felhasználhatja azt a lehetőséget, hogy „a világ újra egy kicsit rá figyel”, és bizonyíthatja: a párt stratégiai céljai ugyanannyira fontosak, mint az ország stabilitása, s az integrációt fenyegeti a kormánykoalíció szlovák pártjainak együttműködése Mečiar- ral. „A szlovákiai magyarság szempontjából megőrizzük a Csallóköz, Mátyusföld és Gömör-Kishont egységének követelését, de tudatosítjuk, hogy a regionális és a helyi politikusok jelentős része szerint stratégiai céljaik eléréséhez szükséges a kormányban maradás. A párton belül a javaslat elfogadásával elérnénk, hogy az országos tanács döntése után nem lesznek győztesek és legyőzőnek, ami az egység záloga. A felelősség a javaslat elfogadásával a szlovák kormánypártok kezébe kerülne” - mondta Berényi. Szerinte a döntésből nem szabad presztízskérdést csinálni, helyette mérlegelni kell, és nyíltan szavazni. „Ez új elem a javaslatok között, s áthidalást jelenthet az azonnali kilépés és a feltétel nélküli bennmaradás között” - érvelt az Új Szónak Berényi József. Mikuláš Dzurinda kormányfő tegnap ismét az MKP maradását sürgette; mint mondta, a következő választások után is szeretne együttműködni a párttal, (gl; -m-; t) Melyik pártra szavaztak volna a polgárok, ha parlamenti választásokat tartottak volna? vo Augusztus elején a polgárok 66,7 százaléka járult volna az urnákhoz; a lakosság 19,8 százaléka nem kívánt volna szavazni; a megkérdezettek 13,5 százaléka nem tudott volna dönteni. (Forrás: Közvélemény-kutató Intézet) Felmérés: milyen a politikai pártok támogatottsága? Nem tragédia a 30,6% ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Grigorij Mesežnikov politológus nem tartja tragédiának a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) támogatottságának emelkedését. „Gyakorlatilag u- gyanannyian szavaztak volna augusztusban is rá, mint a múlt hónapban, ugyanis kevesebben járultak volna az urnákhoz. Országos viszonylatban a Meéiar-párt 23-24 százalékot érne el” - nyilatkozta Mesežnikov. A Smer támogatottságának látványos csökkenését a politológus annak tulajdonítja, hogy Robert Fico már nem számít „új arcnak”. A Smer elnökére műit a politikai csatározások aktív résztvevőjére tekintenek, és a polgárok lassan kiábrándulnak belőle. Némi csökkenés tapasztalható a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) esetében is. Bugár Béla elnök szerint hol erősödik, hol csökken az MKP támogatottsága, attól függően, mi foglalkoztatja a lakosságot. „A jelenlegi kis csökkenés talán abból a félelemből ered, hogy mi lesz, ha az MKP kilép a kormányból. Félnek attól, hogy az MKP távozása után ismét nő a magyarellenesség” - közölte Bugár. Szerinte a százalékapadásnak lehet egy másik oka is: talán a polgárok úgy látják, mintha a magyar párton belül is feszültség volna a különféle tisztességtelen nyilatkozatok miatt, (sza) Raj t a Hungaroringen HÍRÖSSZEFOGLALÓ Mogyoród. Beindult az élet tegnap reggel a Hungaroringen, a 16. Forma-l-es Magyar Nagydíj helyszínén. A sztárok 11 órakor mutatkoztak be az első szabadedzésen. A csapatok képviselői folyamatosan érkeztek a pályára. Közben már a szurkolói áradat is megindult, a várakozásnak megfelelően a német és olasz Ferrari-rajongók vannak a legtöbben, de más istállók sem panaszkodhatnak az érdeklődés hiányára.Mogyoródon tegnap hajnalban 13 nőt állítottak elő, és hármat gyorsított eljárással 15 nap elzárásra ítéltek prostitúció miatt. Mint ismeretes, a helyi ön- kormányzat nem járult hozzá, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is űzhessék ősi mesterségüket a prostituáltak a versenyek idején a vigalmi negyedben, sőt a testület védett övezetet jelölt ki a faluban, ahol rendelettel megtiltotta az örömlányok megjelenését. További hírek a 18. oldalon, (sr; m) Tovább folyik a harc a neogótikus műemléképületért Kié lesz a Jakab-palota? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Folytatódik a harc a Jakab- palotáért, amely márciusban rejtélyes körülmények között került egy idős hölgy tulajdonába. Az ügyet már az Országos Geodéziai és Kartográfiai Hivatal vizsgálja, mivel kerületi szinten nem boldogultak vele az érdekeltek. Kassa egyik legismertebb neogótikus műemlék- épülete gyaníthatóan adminisztratív hiba miatt és ügyvédi mesterkedés nyomán került a város tulajdonából magánkézbe. A Jakab-palota egykori gazdáinak lánya nyolc évvel ezelőtt a restitúciós törvényre hivatkozva követelte vissza szülei volt tulajdonát. Az épületet egyébként a szülők 1941-ben elcserélték néhány más ingatlanra, a felperes ügyvédje szerint azonban ez a csereszerződés érvénytelen, mivel jogi hiányosságok miatt nem tekinthető hivatalos iratnak. Ezt a bíróság először még nem mondta ki, ám néhány évvel később, egy újabb per során elismerte. Kassa ekkor már nem szerepelt alperesként az ügyben, ezért nem is követte a fejleményeket. Arról sem tudtak, hogy már a telekkönyvben is egy Ružena Milderová nevű hölgy szerepel tudajdonosként, akinek a boldog örökös 16 millióért eladta a palotát. A város és a kerületi ügyészség tiltakozást juttatott el a kerületi hivatal illetékes osztályára, melyben a járási telekkönyvi osztály dolgozóit hibáztatták a történtekért. A hivatalnoknők azt állítják, nem volt okuk gyanakvásra, mivel közjegyző által hitelesített okirat alapján írták át az épületet Milderová nevére. A tiltakozó levél címzettje azt nyilatkozta, augusztus 16-ig döntés születik, ám a határidő tegnap letelt, a vizsgálatot pedig a hivatal szóvivője szerint berekesztették, mivel az ügyben jelenleg a legmagasabb állami szerv tárgyal az illetékes járásbírósággal. A város, úgy tűnik, nem kíván lemondani a palotáról, (juk)