Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-09 / 183. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. AUGUSZTUS 9. TÉMA: AZ EMBERI KLÓNOZÁS 11 Joseph Ratzinger bíboros azzal vádolta Antinori professzort, hogy Hitlert akarja utánozni, a gyerekek fénymásolásának ötletét pedig náci tébolynak nevezte Klóngyermekek fogannak a szerelemhajón Ha az elhangzott ígéret igaz lesz, akkor jövőre megszülethet az első klónzással létrehozott ember. Az még nem dőlt el, hogyan nevezik ezt az eljárást: teremtésnek, konstrukciónak, kísérletnek? Mindenesetre a washingtoni tudományos akadémián (NSA) rendezett tanácskozáson két csapat képviselői is bejelentették ezt a szándékukat. MIKLÓS GÁBOR ÖTVÖS ZOLTÁN Az NSA konferenciáján Panayotis Zavos, nyugalmazott androló- gusprofesszor és olasz társa, Seve- rino Antinori a reproduktív klónozásra vonatkozó terveikről beszéltek. Azt mondták „humanitárius akcióról” van szó, mert olyan em- berepároknak segítenek, amelyeknek egyébként - többnyire a férfi meddősége miatt - nem lehet közös gyermekük. A ciprusi születésű Zavos 35 éve él az USA-ban. A Kentucky Egyetemről (Lexington) ment nemrég nyugdíjba, s azóta kizárólag az általa vezetett termékenységi intézetet vezeti. Severino Antinori olasz embriológus már egy évtizede időről időre felbukkan a híradásokban. Az ő római klinikáján adott életet 1994- ben egészséges gyermeknek egy 62 éves asszony. A hölgy egy méhen kívül megtermékenyített idegen petesejt beültetésével szült gyermeket. A botrányhős professzor végezte el azt a kísérletet is, amelynek során emberi ondószálat „érleltek meg” egy patkány heréjében. Zavos hónapok óta ostromolja a közvéleményt azzal, hogy az állat- kísérletekben kipróbált módszerrel kellene segíteni a meddő párokon. Azt mondta, hogy 1300-nál több pár jelentkezett csupán Kentucky- ban arra, hogy részt vegyen az eljárásban. Legutóbb kétszáz jelentkezőről beszélt, akik múld húszas, harmincas éveikben járó diplomások. Ó és Antinori arról beszéltek, hogy egy meg nem nevezett földközi-tengeri országban, esetleg egy hajón végeznék el a beavatkozást. Az Egyesült Államok és a legtöbb EU-ország területén tilos Uyen módszereket alkalmazni. A washingtoni tudományos tanácsBrigitte Boisselier biokémikus bejelentette: cége, a Clonaid már elvégezte az ember reproduktív klónozásának első mozzanatait, s eddig minden a legnagyobb rendben zajlott. (REUTERS) Az emberi ambíció kockázata kozás némüeg egzotikus résztvevője volt a francia biokémikus Bri- gette Boisselier, a Reaeliánus Mozgalom „püspöke”. (Ezt az UFO-szek- tát egy francia autóversenyző hozta létre, aki magát Raelnek nevezi. Azt hirdeti, hogy az emberi fajt Földön kívüli lények hozták létre. A klónozás szerinte az örök életre való vallásos törekvésüket fejezi ki.) Az emberklónozásra a szekta létrehozott egy Clonaid nevű céget, s laboratóriumot is létesítettek a virginiai Nitro használaton kívüli középiskolájában. Júniusban az FDA (gyógyszerengedélyező hatóság) ígéretet csikart ki Boisselier-tól, hogy nem fog emberi kiónnal kísérletezni az USA területén. A szekta közleményt adott ki, amelyben azt jelentik be, hogy az eljárást egy másik ország területén folytatják. Emlékeztetnek arra, hogy húsz éve az USA képviselőháza a lombikbébi-eljárást is betiltotta, s azt csak a legfelsőbb bíróság döntése változtatta meg. A vüá- gon 200 ezernél több lombikeljárással „keletkezett” ember él már. A klónozási kísérlet során az orvosok a férfi kezének bőrszövetéből származó sejtből kivonják annak magját, amelyet a nő petesejtjébe helyeznek át (a petesejt magját előzőleg eltávolították). A petesejtnek ezek után elektromos ingerekkel olyan „üzenetet küldenek”, hogy természetes megterméke- nyülés történjék. A klónozott petesejt a természetes úton beágyazódik a méhfalba. Ez a technika azonos azzal a módszerei, amellyel 1997-ben létrehozták az első klónozott emlőst, Dolly bárányt. A bejelentés óriási nemzetközi felháborodást váltott ki. A Vatikán képtelenségnek nevezte az emberklónozást. Joseph Ratzinger bíboros, a Szentszék hittani kongregációjának prefektusa azzal vádolta a professzort, hogy Hitlert akarja utánozni, a gyermekek fénymásolásának ötletét pedig náci tébolynak nevezte. Urbancsek János, a budapesti Semmelweis Egyetem I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika osztályvezetője az MTI-nek elmondta, egye(lllusztrációs felvétel) dűl a terápiás célú klónozást lehet elfogadni, amelynek lényege, hogy bizonyos betegségek - például a Parkinson-kór - gyógyítására mesterséges úton hoznak létre szöveteket. A meddőség kezelésére számos megoldás létezik - mint például a szervezeten kívüli megtermékenyítés és a mikroinjekciós eljárás. A kísérletek sikerét többen is kétségbe vonják. A Dollyt alkotó edinburghi Roslin intézet elismerte, kísérleteik során az esetek 98 százalékában a nőstények teste kivette magából a klónembriót, amely vagy még a szülés előtt, vagy röviddel azután elpusztult. A következő hírre novemberben kell számítani - ígéri Zavaros és Antinori. Akkor fogannának meg az első klóngyerekek valahol a Földközi-tengeren, egy szerelemhajón. Már folyamatban van az ember klónozása A BBC információi szerint a Clonaid már túl van az első lépéseken: bejuttatták az emberi genetikai anyagot az előzőleg magjuktól megfosztott petesejtekbe, s korai embriókká fejlesztették őket. Arról nincs információ, hogy ezt milyen állapotig és milyen hatékonysággal végezték, bár Brigitte Boisselier „reméli, hogy hamarosan publikálhatják adataikat”. A biokémikus szektavezető szerint mindenkinek alapvető emberi joga, hogy klónoztathassa magát, (o-o) KLÓNTÖRTÉNELEM 1997 februárjában jött létre az első testi sejtből klónozott emlős, Dolly bárány. Egy évvel később egy amerikai biotechnológiai cég létrehozta az első klónozott szarvas- marhákat. 1998 novemberében emberi és tehénsejtek egyesítésével amerikai kutatóknak sikerült emberi szövet előállítására alkalmas embrionális állapotú őssejteket előállítani. Egy hónappal később Dél-Koreában emberi embriókezdeményt állítottak elő, de a kísérleteket négysejtes állapotban leállították. 1999 áprilisában Kanadában világra jöttek az első klónozott kecskék. Tavaly áprilisban megszületett az első klónmajom. Tetrát embriófelezéssel hozták létre. 2000 augusztusában Nagy- Britanniában, majd az USA- ban is engedélyezték, hogy állami intézményekben is végezhessenek gyógyászati célokat szolgáló kutatásokat emberi embriókból kivett sejtekkel. 2001 márciusában jelentette be Severino Antinori, hogy két éven belül emberi embriót akar klónozni. 2001. augusztus 7-én Severino Antinori Washingtonban hivatalosan is bejelentette, hogy a közeljövőben embert szándékozik klónozni a „Dolly” birkánál bevált módszerrel. Az orvos hangsúlyozta: az eljárás célja kizárólag a terméketlen pároknak nyújtandó segítség. Két szakaszban tervezi végrehajtani a műveletet: előbb szükség van egy emberi embrió megfogantatására, amelyet hűtött állapotban tartanak. Ezt követően fogantainak meg egy másik emberi embriót, amelyen beültetés előtti vizsgálatot végeznek, hogy a magzaton ne legyenek fejlődési rendellenességek. (n, mti) ADATOK, VÉLEMÉNYEK ♦ Ellenzi emberi egyedek klónozását az Európai Bizottság, annál az egyszerű oknál fogva, mert álláspontja szerint az ellentétben áll az európai polgárok által vallott etikai elvekkel - erősítette meg tegnap a testület egyik szóvivője. Az etikai természetű aggályok mellett a brüsszeli bizottság azért sem tudja elfogadni az üyen próbálkozásokat, mert kiérleletlen technológiáról van szó, amelynek alkalmazása súlyos kockázatokat rejt magában az előállítandó embriók szempontjából. Az alapvető jogoknak a nizzai EU-csúcson jóváhagyott európai chartája egyértelműen tiltandónak minősíti a klónozást, s ugyanerre az álláspontra helyezkedett közvetlenül az Európai Tanács is. ♦ Csak egyetlen EU-tagországban, Nagy-Britanniában van érvényben jelenleg a klónozást közvetlenül tiltó törvény. ♦ Czeizel Endre, az ismert magyar genetikus a lelke mélyén elvileg szimpatizál Severino Antinori törekvésével, hiszen vannak meddő házaspárok, akik más módon soha nem juthatnának saját gyermekhez. Ugyanakkor leszögezte: a klónozott embriók beültetésének természetesen megvan a kockázata, de ez akkor is fennáll, ha a legegészségesebb emberek vállalkoznak utód létrehozására. Czeizel Endre szükségesnek tartaná jogi szabályozással megvonni azt a határt, ameddig a klónozást a meddőség kezelésénél lehetne alkalmazni. Az embermásolás a genetikus professzor szerint is szükségtelen, hiszen minden ember egyedüli példány. ♦ Az Egyesült Államok képviselőháza a múlt héten tiltott meg mindenféle emberi klónozást. ♦ Amerikai és japán tudósok arra figyelmeztetik az olasz szakembert, hogy „szörnyek létrehozását” kockáztatja. lan Wilmut, az első klónozott emlős, Dolly „atyjaként” ismert tudós a BBC-nek elmondta: „Bármilyen emberi klónozási kísérlet jelenlegi legvalószínűbb kimenetele egy késői abortusz, halvaszületés, vagy ami talán még rosszabb, egy abnormális gyermek vüágra jövetele”. ♦ Becslések szerint az első klónozási eljárások minimum 50 000 amerikai dollárba kerülnének, de a remények szerint ezt idővel sikerül 20 000 dollár, vagyis egy lombikbébiprogram költsége alá szorítaniuk. ♦ Kié lesz a gyerek? Mivel ivaros folyamat nem játszódna le (éppen ez a klónozás lényege), a két szülő genetikai anyaga nem keveredik. A gyermek tehát genetikai szempontból az apával lesz teljesen azonos, vagyis az apa klónjáról van szó. Ezért például minden esetben fiúgyermek születne. Az anyai hatások egyrészt a magjától megfosztott petesejt sejtplazmájából, másrészt a méhen belüli fejlődés, az anyamagzat kapcsolatok során érhetik az utódot. Ezek szerepe és mértéke azonban egyelőre kevéssé ismert a tudósok számára, (m, o-o) Az olasz professzor hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy nem enged semmiféle külső nyomásnak Antinori: Nem fénymásolom az újszülötteket SERES ATTILA Néhány héttel ezelőtt egy tudományos konferenciára hazájába látogatott az egyébként az Egyesült Államokban élő, s az ember klónozására készülő olasz orvosprofeszszor, Se- verino Antinori. A római La Sapien- za Egyetemen tartott tanácskozáson, majd az azt követő sajtótájékoztatón a nőgyógyászprofesszor megerősítette klónozási szándékát, előre jelezte, hogy nyár közepén ismerteti ezzel kapcsolatos programját. Professzor úr, mire készül valójában? Semmiképpen sem arra, mint a sajtóban megjelenő írások alapján sokan tudni vélik. Az általam nem is klónozással, hanem „újraklóno- zással” világra segített gyermek nem a szülő fénymásolata lesz. Kétségkívül örökli ugyan a szülő tulajdonságait is, de önálló karakter lesz, mondhatni tökéletes lény. Az ön módszereit sokan bírálják még a tudományos világban is. Az aggályok többsége egyszerű ostobaság, semmi köze a tudományhoz. Mindenesetre én hónapokkal ezelőtt kijelentettem, hogy nem engedek semmiféle külső nyomásnak. Tartom a szavam. Engem csak az a közel kétszáz házaspár érdekel, akikkel kapcsolatban vagyok, s akiknek megígértem, hogy gyermekhez segítem őket. De nemcsak róluk van szó. A földön mintegy 75 mülió férfi él, akik nem képesek gyermeknem- zésre. Orvosként, nőgyógyászként rajtuk szeretnék segíteni. De ön egy „száműzött” orvos, a legtöbb ország hallani sem akar arról, hogy az ő felségterületén szülessen az első klónozott ember. Tényleg hajóra száll laboratóriumával együtt, s nemzetközi vizekre evez? Szamárság. Az első klónozott ember szárazföldön fog megszületni. És hol? Ez egyelőre titok. Severino Antinori Igaz, hogy ön már próbálkozott a klónozással? Erre nem szívesen válaszolnék. Lehet, hogy a születendő gyermek már nem az első? Elnézést, de erre a kérdésre nem kívánok válaszolni. S azokra az aggodalmakra, amelyek - éppen Dolly példájából kiindulva - a „tömeges selejt”, a halva születések és torzszületések miatt utasítják el a klónozást? Dolly egy „őslény”. Azóta a tudo(REUTERS) mány valóban rendkívül sokat fejlődött. Legutóbbi kísérleteimet kecskéken végeztem és 141 embrióból 42 végződött terhességgel. Ez az arány nem rossz, 35 százalékos. A torzszületéseké pedig 10 százalék. Dollynál 277 kísérletből csak tizenkét esetben következett be a terhesség. Hol vagyunk már ettől? Mi történik valójában? A kecske petesejtjét beinjekciózzuk a kecske setjmagjába. Három napon belül embriók fejlődnek. Akkor veszünk egy újabb sejtet, és ismételt injekciózás következik. Ezt a műveletet harmadszor is megismételjük, ezért nevezem én ezt újraklónozásnak. Embernél a 10 százalékos torz- szülöttségi arányt nem tartja kissé soknak? Az embernél más a helyzet. A petesejtbe csak többszörösen ellenőrzött, makkegészséges embriót injekciózunk. S a nőt a terhesség alatt állandó megfigyelés alatt tartjuk. Garantálja tehát, hogy nem segít világra torzszüleményeket? Hát persze hogy nem. Dollynál még fénymásolták az utódot, ez okozta a problémát. Mostanra garantálni tudjuk, hogy az újszülött az anya DNS-ét örökli ugyan, mégis önálló, szuverén személyiség lesz. Róma, 2001. augusztus