Új Szó, 2001. augusztus (54. évfolyam, 176-201. szám)
2001-08-08 / 182. szám, szerda
2001. augusztus 8., szerda 4. évfolyam, 24. szám A Guiness Rekordok Könyve bejegyzése szerint világ legmagasabb álló cseppköve hazánkban van, Rozsnyótól nem messze, a Buzgó-barlangban Kalandok a hegy gyomrában A világrekorder cseppkő KMOTRIK PÉTER rdekes időtöltés a barlanglátogatás, a hegyek mélyén rejlő üregek bebarangolása. A Szlovák Barlangok Igazgatósága összesen tizenkét barlangot nyitott meg eddig a nyilvánosság számára. Itt a látogatók kibetonozott járdákkal és lépcsőkkel ellátott folyosókon, termeken végigsétálva ismerkedhetnek meg a természet titkaival. Ettől egy kissé eltérő, majdhogynem kalandos élmények várnak azokra a turistákra, akik a Szlo- vák-karszt Barlangi Vezetőszolgálat tagjaival ereszkednek le a Gö- mör-Tomai-karszt vidékének kibe- tonozadan, kivilágítaüan, korábban csupán a gyakorlattal rendelkező barlangászok számára látogatható barlangjaiba. A Szlovák-karszt Barlangi Vezetőszolgálatot két rozsnyói barlangász - Jaroslav Stankovič és Cselényi Károly - azzal a céllal hozta tavaly létre, hogy a barlangászaiban járadan és járatos érdeklődők számára egyaránt lehetővé tegyék a nyilvánosság számára korábban nem látogatható barlangok megtekintését. A szolgálat tavaly tavasszal kapott engedélyt a környezetvédelmi minisztériumtól, hogy a Szilicei- és Pelsőci- fennsík hat barlangjába - Buzgóbarlang, Csengő-lyuk, kecsői barlang, Nagy Zsomboly, Nagy Bükkfa, berzétei barlang - kisebb csoportos túrákat szervezzen. Az engedély megadásának legfontosabb feltétele az volt, hogy a szolgálat tagjai a túrák útvonalának kiépítése során nem használhatnak olyan eszközöket, amelyek visszafordít- hatatían beavatkozást eredményeznének a barlangokban. A szolgálat központja és raktára Rozsnyótól mintegy nyolc kilométerre található Várhosszúréten, a Buzgó kocsma mellett. Irodájuk egy pici családi házban van berendezve, itt tárolják a túrázók felszereléseit - gumicsizmákat, vízhatlan kezeslábasokat, védősisakokat és a hozzájuk tartozó lámpákat, amelyek elemét a ruházathoz tartozó övre csatolják a látogatók. A túrára történt jelentkezésünket a barlang kiválasztása és az anyagiak tisztázása követte. Cselényi Károly javaslatára első nekifutásra a legkönnyebb barlangot, a Várhosszúréttől mintegy másfél kilométerre, a Szilicei-fennsík gyomrában található Buzgó-barlangot választottuk. A Buzgói-barlang a Guiness Rekordok Könyvében Krasznahor- kai-barlangként szerepel, mint a világ legmagasabb álló cseppkövét rejtő üreg. A messziről jött látogató azonban hiába keresné Karsznahorka határában e barlang bejáratát, mert az Várhosszúrét mellett van. A barlangnak is és Várhosszúrétnek is annyi köze van Krasznahorkához, hogy a büszke váráról híres község szomszédságában található. A faluból a barlanghoz a résztvevők saját autójukkal, vagy lábbusszal tehetik meg az utat. A bejáratot lezáró rács közelében egy bővizű forrás csörgedezik, amely természetesen szintén a Buzgó nevet viseli, s a fennsík felszínéről a mélybe szivárgó víz egy részét vezeti ki a felszínre a barlangon keresztül. Kollégámmal egy pozsonyi diákcsoport tagjaihoz csatlakoztunk, akik hozzánk hasonlóan egy kissé meg- illetődötten várták a kalandot. A belépés előtt Károly ismertette velünk a barlangbeli viselkedés alapszabályait: Mivel csak öten vagyunk, ő megy majd elöl, mindig olyan tempóban kell haladnunk, hogy lássuk az előttünk lévő társunkat, s nem szabad megérinteni a barlangban található cseppköveket, mert a bőrünkről a képződményre kerülő zsiradék megállíthatja, vagy megváltoztathatja azok további növekedését. Aki soha életében nem - még gyermekkorában sem - félt a sötétben, annak valószínűleg semmilyen megrázkódtatást sem okozott a barlangba vezető, rácson túli, sziklába vájt folyosó, amely szinte elnyelt bennünket s a bejárat felől egyre gyengébben szűrődő világosságot. Eleinte szokadan volt a sisaklámpa használata is, tehát, hogy az ember csak arra lát, amerre a fejét fordítja. A barlangba vezető nyolcvan méter hosszú, kivájt folyosó elhagyása után aztán teljesen megfeledkeztünk a lámpa kényelmeden- sége fölötti elmélkedésről, mivel az út a Buzgó-barlangi Buzgó-patak által kivájt szűk folyosókon, valamint óriási termeken és csarnokokon vezetett át. Az út építői a minisztérium szigorú feltételét teljesítve vastag farönköket ékeltek be a folyosók falai közé, amelyekre keskeny pallókat helyeztek. A pallók természetesen eléggé csúszósak voltak a fennsík felszínéről leszivár- gó víztől, s a víz útitársául szegődő agyagtól. A legtöbb helyen nem járt volna semmiféle veszéllyel sem a lecsúszás a deszkáról, mert az alattunk csörgedező patak a legtöbb helyen csupán 50-60 centiméter mély volt. Helyenként viszont borzongással vettem szemügyre egy- egy tátongó, szerintem még a folyosó sötéténél is sötétebb lyukat, amely a víz egy részét egy talán több szinttel lejjebb lévő járatba vezette, s amelybe becslésem szerint vígan belefértem volna, ha éppen fölötte támadt volna kedvem bele- csusszanni a patak kilenc fokos vizébe. Apropó hőmérséklet, a Gö- mör-Tomai-karszt cseppkóbar- langjainak klímájára jellemző, hogy télen és nyáron is állandóan kilenc Celsius fokos bennük a levegő, valamint a víz hőmérséklete, az állandóan szivárgó nedvességtől pedig szinte harapni lehet a barlang levegőjét, amely számos tüdőbetegség és allergia gyógyítására, valamint enyhítésére alkalmas. Már éppen kezdtem megunni a járkálást a - világot jelentő - deszkákon, amikor egyszer csak kiszélesedett a folyosó, a palló pedig egy kifeszített drótkötéllé keske- nyedett, s a vezetőnk elmagyarázta, most egy széles, tizenkét méter hosszú tavat látunk, amely felett az előttünk lévő, a kisujjamtól is keskenyebb traverzen (acélhuzalon) fogunk átkelni. Természetesen nem a cirkuszban látott egyensúlyozó művészek módjára, hanem oldalazva-araszolva, miközben a fejmagasságban kifeszített másik ugyanolyan acéldrótba fogunk kapaszkodni. Azt hittem viccel, amíg otthagyva bennünket, el nem indult rajta, hogy a túloldalról világítva várjon és biztasson bennünket, mivel egyszerre csak egy ember léphet a kötélre. Ezen az akadályon is túljutva már nem okozott meglepetést a következő traverz, valamint a mászkálás sem a felfelé, majd a szédítő magasságból lefelé vezető vaslétrákon. Útközben számos kicsi és nagy cseppkövet, színes, függönyszerű cseppkóképzódményt, valamint a hegyek mozgása következtében kialakult, teljesen lapos felületű sziklát csodáltunk meg. A legnagyobb várakozás mégis a Rozsnyói Barlangászok Cseppkövének keresztelt óriási, 32,6 méteres, a rekordok könyvében szereplő sztalagmit - álló cseppkő - megpillantását előzte meg. A csodát egy kisebb dombra felkapaszkodva láttuk meg. A hat fejlámpa fényének egyesítésével végigpásztáztuk az egész monstrumot, majd vezetőnk - addigra már csak Karcsinak neveztük - levette a hátizsákját, s egy földön heverő huzallal kezdett piszmogni. Mint kiderült, súlyos málhája a cseppkő körül elhelyezett reflektorok energiaellátására szolgáló elemeket rejti. A megközelítőleg tizenhárom emeletes lakótömb nagyságú, álló cseppkő látványa valószínűleg még a legközömbösebb szemlélőt is magával ragadta volna. Mindannyian leültünk a földre, addigra ugyanis olyan sáros agyagréteg borított bennünket, hogy egy kis plusz latyak már egyáltalán nem számított senkinek sem. A karszt- ról, a barlang felfedezéséről és az óriáscseppkő keletkezésének feltehető módjáról tartott előadás során kiderült, hogy ez a sztalagmit csupán a leszármazottja egy még nagyobb gigásznak, amely minden valószínűség szerint egy földrengés során dőlt le, s ennek darabjai képezik a rekordot jelentő képződmény alapját. A karszt-vidékről egyébként tudni kell, hogy a fennsík területén szinte alig vannak felszíni vízfolyások. A karszt felszínén keletkezett repedéseken keresztül a víz a gravitáció hatására a mélybe szivárog és vegyi- majd később mechanikus hatást kifejtve bontja meg a mészkőzetet (dolomit). Ennek az állandóan is- métíődő folyamatnak a hatására a föld alatt folyosók és vízfolyások jönnek létre, gyakran egymás alatti szinteket alkotva. A legalsó szinteken lévő folyosók, nyílások általában mindig vízzel telítettek, míg a felsőbb szinteket csak időnként árasztja el a karsztvíz, a mélybe szivárgó csapadék mennyiségétől függően. A folyosók fokozatos ki- szélesedésével nagyobb termek - barlangok, barlangrendszerek jönnek létre. Végül a fennsíkot alkotó hegyek mélyén, a karsztos kőzet és a vízzáró réteg találkozásánál a karsztvíz felgyülemlik, majd forrás formájában a felszínre tör. A barlangot is egy ilyen forrásnak, a hegyből kibuzgó Buzgó-pataknak a nyomán sikerült felfedezniük 1964-ben a Herényi László és Štefan Roda vezette rozsnyói barlangászcsapatnak. A pihenő után egy csomó kisze-ku- sza óriásszikla között, alatt és fölött mászkálva, majd néhol a patak medrében gázolva jutottunk el utunk végcéljához, a patak forrását jelentő Marika-tóhoz. A tó, a patakhoz hasonlóan valószínűleg összeköttetésben áll a Sziliceifennsík sajtszerő belsejének többi föld alatti vízfolyásával; kutatók a víz megfestésével és a felbukkanó festett víz megfigyelésével számos alkalommal mutatták már ki, hogy a karszt búvópatakjai egy államhatárokat nem ismerő - a fennsík déli oldala az Aggteleki Nemzeti Parkba nyúlik - egységes vízrendszert képeznek. A visszafelé vezető út előtt olyan fáradtság kerített hatalmába, hogy úgy gondoltam, talán jobb lenne bennmaradni, s egy jót aludni előtte. Egyébként, mint később megtudtam, egy jó hálózsákban kiváló pihenés esik a barlangban - arról már nem is beszélve, mennyire mélyen lehet benne aludni. Elcsigázott tagjaim vészjelei ellenére sokkal rö- videbb ideig tartott a visszaút, mint a befelé való bámészkodós, félénk tapogatózás. A napfényre érve szinte gyakorlott, hétpróbás barlangásznak képzeltem magam, míg Karcsi eszembe nem juttatta, hogy a barlangi vezetőszolgálat felügyelete alatt álló hat barlang közül a Buzgó-barlangban van a legkönnyebben leküzdhető terep. A többi között olyan is akad, ahol akkora a szintkülönbség, hogy hegymászók módjára, kötélen fiiggesz- kedve kell leereszkedni a mélybe, vagy biztosító kötél segítségével kell felmászni egy-egy sziklára. Ezeknek az üregeknek a megtekintését már komolyabb felkészülésnek kell megelőznie. A szolgálat egy-, illetve háromnapos programokat is szervez, amelyek során a résztvevők a barlangász alapkiképzés közben ezeket az üregeket is végigjátják. Ennek hallatán fényképész kollégámmal abban egyeztünk meg, hogy e tanfolyam elvégzésének dicsőségét meghagyjuk másoknak. Bennünket a várhosszúréti barlang -felfedezése- is örömmel és büszkeséggel töltött el. Egy kicsit próbára tettük erőnket és bátorságunkat, amelynek jutalmául számos nem mindennapi élménnyel gazdagodtunk. Hányán, hogyan, mennyiért? A túra útnak indításához legkevesebb négy, legtöbb tíz résztvevőre van szükség - a tizenötödik életévüket betöltött, laikus látogatók esetében öt személyhez egy barlangi vezető, öttől több személyhez pedig kettő szükséges. A15 évnél fiatalabb gyermekek csak szüleikkel együtt léphetnek be a barlangba, s ez esetben is minden egyes gyermekhez felnőtt kísérőnek kell tartoznia. A barlangi séta hosszától függően egy laikus látogató számára 200, illetve 250 koronába kerül a vezetés és a védőfelszerelés kölcsönzése (a gyakorlott barlangászok számára olcsóbb ugyan a túra, de nekik saját felszerelésük van, s kísérőre sincs szükségük). A felszerelést egyébként minden használatot követően kitisztítanak a szolgálat tagjai. A Szlovák-karszt Barlangi Vezetőszolgálat szolgáltatásaival és a felügyeletére bízott barlangokkal kapcsolatban az érdeklődők telefonon (0905/412 048, 0903/303 353) tudakozódhatnak, vagy pedig a szervezet honlapjáról - www.svss.sk - szerezhetnek további információkat, (kp) Szinte elnyelt bennünket a szűk folyosó A látszat ellenére ez az egyik legkönnyebben leküzdhető barlang (Somogyi Tibor felvételei)
