Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-09 / 156. szám, hétfő
8 Tudomány és technika ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 9. Folyamatosan gyengül a meleget adó Golf-áramlat A Franciaországban, a Chauvet-barlangban felfedezett 30 ezer éves barlangfestmények átrajzolják a történelmet Ismeretlen tényezők hatásai érvényesülnek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az Észak- és Nyugat-Európa éghajlatát kedvezően befolyásoló Golf-áramlat folyamatosan gyengül, ami komolyan veszélyeztetheti a halászatot a térségben - állítja egy nemzetközi kutatócsoport nemrég megjelent tanulmányában. Norvég, dán és skót kutatók mérései, amelyekről a Nature című brit tudományos magazinban számoltak be, azt igazolták, hogy a Norvég-tenger és az Atlanti-óceán közötti hidegáramlat, amelynek nagy szerepe van a meleg Golf-áramlat kialakulásában, az elmúlt ötven évben mintegy 6 százalékkal gyengült, ami maga után vonta a melegáramlat gyengülését is. A tudósok szerint bizonyos térségekben, például a Feröer-szigeteknél a hidegáramlat gyengülése elérte a 25 százalékot is 1950 óta. A Golf-áramlat, az Atlanti-óceán északi felének ez a meleg tengeráramlata a Mexikói-öbölből indul, Amerika partjai mentén északkelet felé tart, majd Európa északi partjai mentén haladva eléri a Barentstengert. Az áramlat kedvezően befolyásolja Nyugat-Európa éghajlatát. „Nem tudjuk megmondani bizonyossággal, hogy a Golfáramlat gyengüléséért felelős-e az üvegházhatás” - mondta Svein Oesterhus klimatológus, aki részt vett a vizsgálatban. „Kutatásaink eredményeként talán most tudjuk először bizonyítani egy tengeri mélyáramlat gyengülését” - tette hozzá. A Golf-áramlat gyengülése- paradox módon - hozzájárul az éghajlat stabilizálódásához a norvég partok mentén, abban az értelemben, hogy a Golf-áramlat változása miatti hőveszteséget kompenzálja az atmoszféra általános felmelegedése. „Borzasztóan összetett folyamatról van azonban szó, amelyről semmit sem tudunk teljes bizonyossággal állítani” - mondja Oesterhus. „A tengervizek lehűlése Észak-Euró- pában elsősorban az ottani halállomány életmódjának megváltozására lesz hatással, mivel ritkábbá válnak az ökoszisztéma egyensúlya szempontjából elengedhetetlen planktonok bizonyos fajtái”- vélekedik a kutató. (MTI) Az amerikai NASA űrügynökség újra felfedezi a léghajót Modernkori Zeppelin repülhet a világűrbe ÚJ SZ<^SSZEFOGLALÓ Szüléink, sót inkább nagyszüle- ink fürkészték az eget, amikor egy óriás szivarhoz hasonló alkotmány, a Zeppelin léghajó, hasához illesztett vezérlő kabinnal illetve utastérrel lebegett el méltóságteljesen felettük. A légi járművet, a német gróf Zeppelin találmányát, nemcsak békés utazásra, hanem az első világháborúban még harci célokra is felhasználták. Mára, a hangsebességnél is gyorsabb repülőgépek és a rakéták vezérelte légi eszközök korában a Zeppelin csak emlék, illetve fénykép maradt. Vagy talán mégsem? Az amerikai űrutazást és űrkutatást vezénylő NASA egy mérnökcsoportja visszahozná a Zeppelineket - adta hírül a Der Spiegel című német folyóirat. Az amerikai szakemberek egy „űr-Zeppel- lint” terveztek, mert az ilyen formájú és jellegzetességű alkalmatosságot tartják a legalkalmasabbnak arra, hogy egy napon majd a Szaturnusz holdját, a Titánt megközelítse, sőt akár annak felszínén landoljon. Az Aerover - mint ahogy a NASA űrhajójukat elnevezte - 10 méter hosszú és 2,5 méter átmérőjű lesz. Az atmoszférába természetesen rakétákkal juttatnák el, ahol aztán „példaképüknek” sok, a feladathoz jól alkalmazható tulajdonságát hasznosítják. Az alakja segíti, hogy három propellerje mozgatásával a Szaturnusz holdjának nehezen elérhető pontjait megközelítse. Ezeken a helyeken aztán a fenékrészből felfújható kerekeket bocsát ki, amelyek úgy vannak kiképezve, hogy akármilyen talajra - sziklára, jégre, folyékony közegre - le tudnak ereszkedni. A folyékony közeg, az űrkutatók mai elképzelése szerint metán lehetne. Ez esetben úszó gumicsónakká alakulna át az űrhajó. A Zeppelintől „tanulták” el a NASA tervezői azt is, hogy égi járművüket nem hidrogénnel töltik meg - mert az már a legendás űrhajó egyik példányánál robbanást idézett elő -, hanem nehezebb fajsúlyú, de égés szempontjából veszélytelen hélium lesz a töltete. Az „űr-Zeppelin” ma még csak mérnöki terv. Ha megvalósul, 2010-ben repülhet először az egekbe, hogy nevezetes ősei nyomdokaiba léphessen. (N. J.) Egy éve kifogástalanul működő inzulintermelő sejtek A páviánok testében megbízhatóan termel ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Sertésekből származó, speciális hártyába csomagolt inzulinter- meló sejtek kifogástalanul működnek a páviánok szervezetében. Az embereken végzett próbák egy-két éven belül megkezdődhetnek. A Duke Egyetem (USA) kutatói arról számoltak be, hogy a sertésekből származó hasnyálmirigy-sejtek átültetése után egy mesterségesen cukorbeteggé tett páviánnak már közel egy éve nincs szükséges inzulininjekciókra. Az állat vérében kimutatták az inzulinmolekulákat. További öt állaton is eredményesen folynak a kísérletek. A beültetésre került sejteket a sertések hasnyálmirigyének inzulintermelő sejtszigeteiből nyerték ki, majd a transzplantáció előtt speciális kezelésnek vetették alá őket. Ennek lényege, hogy egy olyan hártyát alakítottak ki körülöttük, amely csak a kisebb méretű molekulák számára átjárható (ún. féligáteresztő hártya). A hártyán szabadon közlekedhet a szőlőcukor (glükóz) és a sejtek által termelt inzulin, a befogadó szervezet immunrendszerének nagyobb molekulái (ellenanyagok) azonban nem juthatnak át. így a kilökődés veszélyétől nem kell tartani. Az ígéretes eljárás főképpen az I. típusú cukorbetegségben szenvedőkön segíthet, akiknek hasnyálmirigye nem termeli a vércukor- szint szabályozásához nélkülözhetetlen inzulint, amit ezért napi rendszerességgel, injekciók formájában kell pótolniuk. A klinikai próbák a kutatók reményei szerint egy-két éven tjeiül megkezdődhetnek. A sejtek utánpótlásával ebben az esetben nem lenne probléma, így az átültetések egyik legnagyobb gondja oldódhatna meg. Kérdés azonban, hogy mennyire biztonságosak egyéb szempontból (pl. vírusfertőzés) a sertésekből átültetett sejtek. (O) A művészettörténet új fejezete Több mint négyszáz állatábrázolásra bukkantak a barlangrendszerben. A kormeghatározás alapján ezek akkor készültek, amikor a jelenlegi történelemkönyvek szerint „még nem is lett volna szabad". (Archív felvétel) Az ember őstörténetével kapcsolatos számos korábbi hipotézist el kell vetni vagy át kell gondolni a dél-franciaor- szági Chauvet-barlangban hat és fél éve tett felfedezések nyomán. A napokban közzétett első komoly tudományos közlemény máris átúja a művészeti ábrázolás kezdeteiről alkotott elképzeléseket. ÚJ SZÓÖSSZEFOGLALÓ művészettörténet eddig kiadatlan, új fejezetére bukkantunk” merte immár levonni a következtetést Jean-Louis Schefer művészettörténész mindarról, amit öt éven át vizsgálhatott, s amelyről a napokban jelent meg Párizsban A Chauvet-bar- lang: a kezdetek művészete című monográfia. Az 1994 karácsonyán a Pont-d’Arc völgyben felfedezett hatalmas föld alatti a felfedezőjéről, Jean-Marie Chauvet régészeti felügyelőről elnevezett barlangban talált s azóta műiden kétséget kizáróan mintegy 30 ezer évvel ezelőttre datált falfestmények és rajzolatok már megismerésük óta izgatják a tudományos vüágot. Nem pusztán azért, mert szokatlanul sok, több mint négyszáz állatábrázolásra bukkantak a több száz négyzetméteres üregrendszerben, hanem, és inkább azért, mert a kormeghatározás alapján ezek akkor készültek, amikor a jelenlegi történelemkönyvek szerint ,,még nem is lett volna szabad”. „Ügy tartjuk, hogy a ma élő emberi faj, a homo sapiens mintegy 200 ezer éve Afrika déli részén alakult ki, s 40 ezer évvel ezelőtt jutott el a korabeli felmelegedési periódus okán lakhatóbbá váló Európába. Ahol neandervölgyiek már régóta éltek ugyan, ám ők eddigi ismereteink szerint sosem készítettek barlangrajzokat” - magyarázza Kordos László őslénykutató, a Magyar Állami Földtani Intézet múzeumának vezetője. A Chauvet-barlang sokakat meghökkentő újdonsága abban van, hogy az (ős)történészek mindeddig úgy vélték: a felső paleoliti- kum korszakának (időszámításunk előtti 40 ezertől mintegy 10 ezer évvel ezelőttig) első felében legfeljebb kezdetleges fali karcolatok, eltúlzott nóiességű alakokat, illetve állatokat ábrázoló szobrocskák keletkeztek. Az eddigi ismeretek szerint csak a mintegy 18-19 ezer évvel ezelőtt lezajlott a Kárpát-medencéA képek meglepően magas szintű művészi megformálások. ben például sarkköri viszonyokat teremtő utolsó jégkorszak utáni kultúrákban születtek meg a máig csodált barlangfestmények egyebek mellett a spanyolországi Altamirában vagy a francia Lascaux-ban. Ez állt az utóbbi évekig a legtöbb őstörténeti munkában. Ezek szerint a barlangi művészet körülbelül 23 ezer évvel ezelőtt jelent meg, és virágkorát 12-20 ezer évvel ezelőtt élte. A Chauvet-barlang legkorábbi képeit 30 ezer évnél régebbre datáló kutatók azonban most kénytelenek mindennek messzemenően ellentmondani. „Úgy látszik, tévesek a művészet lineáris fejlődéséről vallott posztdarwini elképzelések, miszerint a műalkotások az egyszerűbbtől .haladtak” a bonyolultabb, összetettebb formák felé” - jelentette ki például a leletről folyó vita kapcsán David Lewis Wilhams, johannesburgi antropológiaprofesszor. Ezt látszik alátámasztani a Pont-d’Arc völgyében talált festmények rendkívül kifejező ábrázolás- módja. A fenti megállapításokat a barlang feltárásával megbízott kutatócsoport művészettörténész tagja, Jean-Louis Schefer megerősítve látja a barlang legbelső termében látható, 12 m hosszú falikép alapján. Ezen több tucat egy hányba vágtató állat (barlangi oroszlán, gyapjas orrszarvú, mamut, bölény) látható. És nem csupán felismerhető, ami a kutatók szerint „a rajztechnikai bravúr és a lenyűgöző találékonyság együttes bizonyítéka”. A szakértők szerint a meglepően magas szintű művészi megformáláson kívül vannak az eddig sejtette- ket részben megerősítő furcsaságok is. Ennek megértéséhez tudni kell, hogy a kutatások szerint a barlangfestészet korántsem az ősemberek esztétikai érzékét volt hivatott szolgálni és tükrözni. „Olyan barlangokban, amelyekben laktak is, nem találtak képeket. Vagyis az ábrázolások nagy valószínűséggel a befogadó tér különleges funkcióját jelezték” - ad képet az ezzel kapcsolatos tudományos nézetekről Kordos László. Az Európában elsősorban Dél-Franciaországban és Észak- Spanyolországban eddig talált festmények sem az üregrendszer bejárata közelében, hanem belső, legnehezebben megközelíthető részein díszítették a falakat vagy mennyezetet. Ezt támasztották alá egyébként a Chauvet-barlangban tapasztaltak is. A legújabb felfedezés során mint arról a feltárást vezető Jean Gottes kultúrantropoló- gus most beszámolt, a nyomokat vizsgálva, arra a következtetésre jutottak, hogy a barlangot két korszakban (30-32 ezer évvel, illetve 25-27 ezer évvel ezelőtt) használó emberek az üreg elülső, illetve hátsó részeiben meglepő stílusbeli azonossággal, ámde tudatosan eltérő módon készítették a képeket. A kérdés az: vajon miféle meggyőződés, hit(ek) lenyomatai ezek a rajzok. A Chauvet-barlang képei azt sejtetik, hogy az állatábrázolások és azok elhelyezkedése sem a vadászattal, sem a női és a férfilényeg küzdelmével, hanem esetleg a túlvüággal való kapcsolatkereséssel van összefüggésben. A végső kérdések megválaszolására nem került sor az új felfedezés kapcsán (sem), ám a viták ellenére már most bizonyos, hogy jelentősen át kell fogalmazni a művészet születéséről eddig gondoltakat. (A HVG nyomán) A nem megválasztásánál előtérbe kerülhetnek a társadalmi szempontok, ami a biológiai egyensúlyt veszélyezteti Kisfiút akarnak a szülők vagy kislányt? Ú J SZÓ;ÖSSZEFOG LALÓ Egy új eljárás segítségével majdnem teljes biztonsággal lehet „megrendelni” a születendő gyermek nemét. Az emberi spermiumokban (hímivarsejtekben) 23 darab kromoszóma található, amelyek közül a 23. kromoszóma X vagy Y alakú lehet (50-50%-os megoszlásban). A- mennyiben a petesejtet - amelynek 23., ivari kromoszómája mindenképpen X alakú - egy X ivari kromoszómát hordozó spermium termékenyíti meg, akkor XX nemi kromoszómákat tartalmazó megtermékenyített petesejt, vagyis nőnemű utód jön létre. A másik esetben természetesen XY változat, tehát hímnem alakul ki. A fentiek alapján látható, hogy mindkét esemény ugyanakkora valószínűséggel következhet be. Az eddigiekben is próbálkoztak olyan módszerekkel, amelyek a spermiumokat megpróbálták ivari szempontból elkülöníteni, ezáltal mesterségesen befolyásolni a nem kialakulását. A Micro- Sort cég által fejlesztett technológia minden eddiginél hatékonyabb, s ráadásul nem jár már a megtermékenyített embriók elpusztításával. Az eljárás azon a tényen alapul, hogy az X-kromoszómát tartalmazó spermiumok tömege nagyobb, mint az Y-kromoszómát tartalmazó társaiké. A spermiumokat tehát tömegük alapján választják ketté, minden korábbinál nagyobb pontossággal. Az X-kromoszómákat tartalmazó hímivarsejteket 90, míg a másik típust 73%-os eséllyel tudja „szállítani” a cég. A spermiumok kiválogatása után mesterségesen történik a petesejt megtermékenyítése. A módszert azért ajánlják a szülők figyelmébe, mert minimálisra lehet csökkenteni azon fiúgyermekek számát, akik az X-kromoszóma hibája miatt szenvednek valamilyen súlyos betegségben. A legismertebb példák a vérzékenység és a színté- vesztés egyes típusai, de eddig körülbelül 500 olyan betegséget azonosítottak, ami az X-kromoszómához kötődik. A cég honlapján lévő információ szerint 200 gyermek már megszületett, sok további pedig hamarosan várható. Egy vezető brit szaporodásbiológus a BBC szerint arra figyelmeztet, hogy a technológia használata születési rendellenességhez vezethet. Jogos a félelem a tekintetben, hogy a nem megválasztásánál előtérbe kerülhetnek a társadalmi szempontok, ami a biológiai egyensúlyt veszélyeztetné. Az ilyen igényekre való példaként elég csak Kína egygyermekes családmo- delljére gondolni, ami miatt már jelenleg is eltolódik a nemek aránya a fiúk javára. (S. T.) Minden idők legjobb olyan Mars-felvétele készült el a közelmúltban, amelyet a Föld távolságából készítettek A Hubble űrtávcső szenzációs felvételei ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Minden idők legjobb olyan Marsfelvétele készült el a közelmúltban, amelyet a Föld távolságából készítettek. A Hubble-űrtávcső fotója valóban lélegzetelállító. 2001. június 13-án a Mars, a Föld és Nap egy vonalban helyezkedett el (oppozíció), a Mars földközelsége pedig június 21-ére esett, amikor mindössze 67 millió kilométerre volt bolygónktól. Ilyen helyzet körülbelül 26 havonta fordul elő, de a keringési pályák elliptikus formájának köszönhetően nem mindegyik ugyanolyan látszó átmérőt eredményez. 1988 óta a mostani volt a Mars legjobb láthatósága. Nem szalasztotta el a kedvező megfigyelési lehetőséget az optikai teleszkópok koronázatlan királya, a Föld körül keringő Hubble-űrtávcső sem: június 26- án kapta lencsevégre a Marsot. A Hubble felvételén számos izgalmas részlet látható: a különböző színű felszíni területek, felföldek és nagyobb medencék mellett megfigyelhetők a jégsapkák és a kiterjedt vízjégfelhők is, amelyekhez képest éles kontrasztot jelentenek a hatalmas porviharok (egyikük éppen az északi pólus környékét borítja be, míg egy másik a jobbra lent látható Hellas- medencéből indul). A legkisebb látható részletek szélessége 16 km. A kép nagyobb változata az Űrtávcső Tudományos Intézet (Baltimore, USA) honlapján tekinthető meg. (ú) A Mars bolygó közelképe (ČTK-felvétel)