Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-28 / 173. szám, szombat
n Politika ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 28. Legatyásodva. Limában alsónadrágra vetkőzött, állástalan építőmunkások tiltakoztak a munkanélküliség ellen. Minden második peruinak van csak állandó munkahelye. (ČTK/AP-felvétel) Egy légicsapás-kísérlet miatt katonai válaszadást tervez az Egyesült Államok Irak ellen Megtorolják a támadást A megkérdezettek 87 százaléka ellenzi a jogszabályt Félnek a státustörvény bevezetésétől a románok Hetven három halott bányász Peking. Már hetvenhárom holttestet emeltek ki a keletkínai Csiangszu tartományban abból a bányából, amelyben vasárnap sújtólégrobbanás történt. A katasztrófa következtében a korábbi jelentésektől eltérően nem 93, hanem 105 bányász rekedt a bányában. Összesen tizenhárom bányászt, köztük három nőt sikerült eddig élve kimenteni. (MTI) Újabb baszk robbantás Vitoria. Pokolgép robbant tegnap a baszkföldi Vitoria városában a spanyol szárazföldi hadsereg egyik tisztének lakása előtt. A detonáció következtében a ház töbl? lakója nem tudta elhagyni lakását, mert megsérültek az ajtózárak. A főhadnagy, akinek a lakása előtt a pokolgép felrobbant, a merénylet időpontjában nem tartózkodott otthon. A rendőrség feltételezése szerint a robbantást a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár szervezet tagjai követték el. (MTI) Medgyessy két kamarát akar Budapest. A kétkamarás parlament visszaállítását kezdeményezi Medgyessy Péter - értesült a TV2. A szocialista párt miniszterelnök-jelöltje szerint a hatályban lévő alkotmány már nem mindenben tükrözi a mai Magyarországot, ezért az alaptörvényt a jelenlegi társadalmi igényekhez igazítaná. Medgyessy a módosítás érdekében tárgyalásokat kezdeményez Dávid Ibolya igazságügyi miniszterrel is. (ú) Megreformálná a parlamentet (Archívum) Elraboltak egy német diplomatát Szanaán. Egy jemeni törzs felfegyverzett tagjai tegnap reggel elrabolták Stefan Messer- ert, Németország jemeni nagykövetségének harmadtitkárát és kereskedelmi attaséját. Jemenben a törzsek igen gyakran folyamodnak emberrabláshoz, hogy így kényszerítsék a kormányt elsősorban anyagi jellegé követeléseik teljesítésére. Főleg külföldieket ejtenek rabul. (MTI) Demszky Gábor újra ringbe száll Budapest. 2002-ben újra indul Demszky Gábor (SZDSZ) a magyar főváros főpolgármesteri posztjáért. Demszkyt 1990-ben, 1994-ben, majd 1998-ban is meggyőző többséggel választották meg a posztra. Demszky Gábor tegnap közölte, az 1994-es ön- kormányzati választáson meggyőző többséggel választották meg a jobboldal és az MSZP jelöltje előtt, 1998-ban pedig annyira egyértelmű volt a várható győzelme, hogy a szocialisták visszaléptették jelöltjüket. (MTI) Washington. Az Egyesült Államok katonai válaszadást tervez Irak ellen, amely a déli repülési tilalmi övezet felett egy rakétával kis híján lelőtt egy U-2-es amerikai kémrepülőgépet. MTI-JELENTÉS Craig Quigley Pentagon-szóvivő a CNN hírtelevízióban közölte: az 1991-es öbölháború után létesített északi és déli légi tilalmi zónákra felügyelő amerikai és brit harci gépek rendszeresen bombázzák az iraki légvédelmet, de ezentúl azokat a korai előrejelző radarrendszereket is célba veszik, MTI-JELENTÉS Washington. George Bush nagyszerűnek látja elnöksége első hat hónapját. Eddigi működéséről mondott összegző beszédében kijelentette: az Egyesült Államok az egyik leglendületesebb első elnöki félévet tudhatja maga mögött, amelyet mindenekelőtt az adócsökkentés, a republikánus és demokrata párti együttműködés erősödése és a betegek jogai körül kikristályosodó megegyezés fémjelez. A republikánus párti amerikai elnök - aki kezdettől fogva a szokásos első 100 nap utáni megméretés helyett 180 napos értékelési időszakot kért - azt mondta, több ügyKOKES JÁNOS Prága. A Romák Demokratikus Szövetsége, amely egyike a legbefolyásosabb csehországi roma szervezeteknek, az alkotmánybírósághoz fordult annak elbírálását kérve, nem sérti-e az alkotmányt a cseh és a brit kormány megállapodása a repülőtéri ellenőrzésekről. Mikuláš Horváth, a szövetség elnöke beadványában kifejtette, Csehország és Nagy-Britannia között nincs vízumkötelezettség. Az utazók megkülönböztető kiválasztása a prágai repülőtéren így személyi jogokat sért. Tekintettel arra, hogy a brit bevándorlási tisztek a szigetországba való utazást szinte kizárólag a romáknak nem teszik lehetővé, nyilvánvaló, hogy a cseh-brit megállaamelyek segítségével az iraki hadsereg felderítette a magasban repülő, lassú mozgású U-2-est. George Bush szerint nem szabad enyhíteni a Bagdadra nehezedő nyomáson. Az eset aggodalomra adott okot az amerikai katonai felső vezetésben, és a támadás körülményeit Bush is megvizsgálta, aki a Fehér Ház ovális irodájában újságíróknak kijelentette: Szad- dám Húszéin iraki elnök még mindig fenyegetést és gondot jelent. A CBS jelentése szerint Irak egy megnövelt hatósugarú, korszerűsített orosz rakétával 'kísérelte meg lelőni az egyszemélyes, fegyvertelen kémrepülőt. A stratégiainak tekintett U-2-es különlegessében kompromisszumra kényszerült a kongresszussal, de sok kérdésben jelentős haladás történt. Bush eddigi elnökségének csúcs- pontja kétségtelenül az volt, hogy a törvényhozás elfogadta központi jelentőségű adócsökkentési tervét. Mélypontjára akkor jutott, amikor a republikánusok elvesztették szenátusbeli többségüket. Ari Fleischer fehér házi szóvivő arra hívta fel a figyelmet, hogy a kongresszus lényegében a Bush által kijelölt napirendről tárgyal, ellentétben Ronald Reagan vagy idősebb George Bush elnökségével, amikor a képviselők az első félévben egyetlen komoly elnöki kezdeményezésről sem határoztak. podás károsítja őket. A roma In- formakontakt pedig büntető feljelentést tett a cseh kormány és a külügyminisztérium ellen, mert szerinte a megállapodással lehetőséget adtak a cseh állampolgárok jogainak korlátozására cseh területen. A jogászok véleménye azonban megoszlik arról, hogy mennyire lesznek sikeresek ezek a beadványok. Az ellenőrzésekben a cseh és a brit kormány februárban állapodott meg. A britek így szeretnék elérni, hogy csökkenjen a Nagy-Britanniá- ban menedéket kérő csehországi romák száma, míg a csehek így kívánják elkerülni, hogy London vízumkényszert vezessen be velük szemben. Csehországban a sajtó és az ellenzéki politikusok, akikhez most Pavel Dostál szociáldemokragét nagy, 21 ezer méteres repülési magassága adja, ami a hagyományos föld-levegő osztályú rakéták számára elérhetetlenné teszi. A hírtelevízió arról is beszámolt, hogy csütörtökön két iraki vadászgép 40 mérföldes mélységben berepült a déli légi tilalmi övezetbe, hogy lelőjön egy pilóta nélküli amerikai felderítőgépet, de végül tüzelés nélkül távozott. A védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy a szövetséges bombázók februárban csapást mértek az iraki korai előrejelző radarokra és azok irányító központjaira, de Irak azóta kijavította a károkat és kínai segítséggel korszerű, száloptikás hálózatot helyezett üzembe. A jobboldali The Washington Times Bush külpolitikai sikereként, sőt áttörésként értékeli azt, hogy meg tudott egyezni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel az 1972-es rakétavédelmi rakétarendszereket korlátozó ABM-szerződés módosítását vagy cseréjét célzó tárgyalásokról. A lap azonban felrója, hogy egyéb külpolitikai kérdésekben Bush már bizonytalanabb volt. A Közel-Keleten például a tűzszünet betartásának következetes kikényszerítése és a közvetítéstől való távolmaradás között ingadozott, a Balkánról pedig európai nyomásra és saját meghirdetett kampánycéljával szemben mégsem vonja ki az amerikai csapatokat. ta kultuszminiszter is csatlakozott, egyre erélyesebben bírálják a brit ellenőrök prágai tevékenységét, rasszista jellegű intézkedésnek minősítik azt, s követelik azonnali beszüntetését. Ugyanakkor a cseh külügyminiszter szerint jogi szempontból rendben vannak az ellenőrzések. Prágának nincsenek semmiféle bizonyítékai arra, hogy az intézkedés diszkriminálná a romákat, s ezért nem is fogja kérni Londontól az intézkedés megszüntetését, jelentette be Jan Káván azt követően, hogy tegnap délelőtt megbeszélést folytatott David Broucher prágai brit nagykövettel. A brit bevándorlási tisztek július 18- tól ellenőrzik a Nagy-Britanniába utazókat a ruzynéi repülőtéren, s eddig több mint ötven személynek MTI-HÍR Tusnádfürdő. A románok elsöprő többsége úgy véli, a román kormánynak minden eszközzel meg kellene akadályoznia a magyar státustörvény alkalmazását - derült ki a Metro Media Transilvania nevű közvélemény-kutató intézet legutóbbi felméréséből. A közvéleménykutató-intézet - melynek élén tavaly decemberig a jelenlegi román kormány tájékoztatási minisztere, Vasile Dincu állt - júliusban készített felmérést a romániai politikusok és politikai pártok, valamint a román belpolitikai élet legfontosabb kérdéseinek megítéléséről. Ez utóbbi kérdések között szerepelt a határon túli magyarokról nemrégiben elfogadott státustörvény is. A román nemzetiségű megkérdezetINDEX-HÁTTÉR Marosvásárhely/Tusnádfürdő. Az erdélyi szabadegyetem helyszíne, Tusnádfürdőn és Bálványos helyett ma délelőtt Marosvásárhelyen találkozik a román és a magyar miniszterelnök. A szabad- egyetem az elmúlt tizenegy évben a román és a magyar politikusok és a nemzetiségi problémák ütközőtere lett. Szó esett itt a romániai magyar oktatásról, az erdélyi magyar állami, illetve magánegyetemről, környezetvédelemről, civil társadalomról, pártközi együttműködésről, egyházak helyzetéről, elkobzott javak visszaszolgáltatásáról és sok más kérdésről. Magyar politikusok itt elhangzott kijelentései nem egyszer vihart kavartak MTI-HÍR Belgrád. Az Európa Tanácstól, az Európai Uniótól, és szükség esetén az ENSZ-től való segítségkérésben jelölte meg Kasza József tegnap a vajdasági kérdés esetleges nemzetközi színtérre vitelének lényegét, amelyet a héten helyezett kilátásba három vajdasági párt tanácskozása után. A Szerbiában kormányzó 18-párti DOS tömörülés három tagpártjának vezetői - Kasza József szerbiai kormányfőhelyettes, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke, Nenad Canak vajdasági parlanem engedélyezték a szigetországi beutazást. A legnagyobb botrány a héten tört ki, amikor a cseh közszolgálati televízió roma riporterétől a britek megtagadták a beutazást, míg annak fehér kolléganője öt perc alatt megkapta az engedélyt. Ugyanakkor mindketten azonos adatokat mondtak a brit tiszteknek, s az esetet rejtett kamerával is rögzítették, majd a televízió levetítette a felvételeket. Káván szerint a bevándorlási tisztek azért nem engedélyezték a cseh közszolgálati televízió roma riporterének londoni útját, mert a riporter hazudott és hamis adatokat közölt a tisztviselőkkel. A brit hatóságoknak valótlan adatok közlése esetén joguk van elutasítani a Nagy-Britanniába beutazni szándékozó kérését, szögeztek 86,9 százaléka úgy tartotta, a Nastase-kormánynak minden eszközzel meg kell akadályoznia a státustörvény alkalmazását A válaszadók fele szerint a magyar kisebbség túl sok jogot élvez Romániában. 44 százalékuk úgy véli, a magyarok nem lojálisak a román államhoz, 47 százalékuk úgy látja, hogy az erdélyi magyarok Magyarországgal és nem Romániával szemben lojálisak. A felmérésből kiderül, meghaladja a hatvan százalékot azoknak az aránya, akik nem látnák jó szemmel, hogy a romániai magyarok kettős állampolgárságot kapjanak. Ennek ellenére az interjúalanyok több mint felének nem lenne kifogása az ellen, hogy közvetlen ismerősei, barátai, szomszédjai, családtagjai élvezzék a magyar igazolvány előnyeit. Romániában. A tábor állandó résztvevőjének mondhatja magát Orbán Viktor, akit miniszterelnöki tisztsége sem akadályozott meg abban, hogy eleget tegyen a rendezők meghívásának. Nem úgy a román miniszterelnök: a tizenkét év alatt egyetlen román miniszterelnök sem jelent meg a rendezvényen. Ehhez a hagyományhoz tartja magát Adrian Nastase román miniszterelnök is. Távolmaradását azzal indokolták, hogy a magyar státustörvény megnehezítette a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat, így közös előadásról, vitáról szó sem lehet. Kettejük találkozása azonban nem marad el. Marosvásárhely prefektúrája lesz a legvé- dettebb épület ma Romániában: a két miniszterelnök itt találkozik. menti elnök, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) elnöke és Miodrag Isakov, a Vajdasági Reformisták (RV) elnöke - szerdán követelték, hogy a DOS elnöksége legkésőbb jövő péntekig tárgyaljon a Vajdaság autonómiájáról. Követelték azon jogszabályok eltörlését, módosítását is, amelyek meggátolják, hogy a vajdasági autonómia az új szerb alkotmány elfogadásáig legalább annyira érvényesüljön, amennyire azt a mostani alkotmány is szavatolja. Ellenkező esetre Kasza József a vajdasági kérdés „nemzetköziesít- ését” helyezte kilátásba. te le Káván. Richard Samko, a televízió riportere azonnal cáfolta a nagykövet indoklását, s határozottan leszögezte, hogy az általa megadott adatok megfelelnek a valóságnak. A nagykövet szerint Samko nem roma kolléganője, Nora Nováková viszont azért kapott beutazási engedélyt, mert ő egy másik hivatalnoknál volt, amely más kérdéseket tett fel neki, s így mások voltak a levont következtetések is. „Határozottan visszautasítom, hogy Samko útjának elutasítása rasszista okokból történt volna” - mondta Broucher. A nagykövet a Kavannal való találkozón közvetve bírálta a cseh sajtót, különösen a közszolgálati televíziót, amiatt, ahogyan tájékoztat a repülőtéri ellenőrzésekről. Tökéletesen elégedett regnálásának első hat hónapjával az Egyesült Államok elnöke Bush: minden nagyon szép A repülőtéri brit ellenőrzések miatt a taláros testülethez fordult a csehországi Romák Demokratikus Szövetsége Alkotmánybírósági döntésre várnak a cseh romák Ma délelőtt találkozik Orbán Viktor és Adrian Nastase Magyar-román csúcs Marosvásárhelyen Európától várnak segítséget a vajdasági politikusok Nemzetköziesítenék az autonómia kérdését