Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-27 / 172. szám, péntek
20 Építünk ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 27. A három szlovákiai lakás-takarékpénztár félévi mérlege A fürdőkádak ma már lehetnek süllyesztett beépítésűek, szabadon állók, fal mellé, vagy éppen sarokba szereltek Milliárdok lakásépítésre ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Lelki és szellemi felüdülés A tágas fürdőszoba a modern lakások sajátja (Archívum) Az év első 6 hónapjában a VÚB Wüstenrot Lakás-takarékpénztár 49 687 szerződést kötött az ügyfelekkel, az összesített célösszeg 8,36 milliárd koronára rúgott. A vizsgált időszakban a VÚB Wüstenrot 2,83 milliárd koronával járult hozzá az ügyfelek lakásépítésének finanszírozásához. A speciális pénzintézet jelenleg 186 ezer klienst tart nyilván. A 2000 decemberétől működő ČSOB Lakás-takarékpénztár 2001 első felében 20 964 szerződést kötött, az együttes célösszeg 4,07 milliárd koronát tett ki. Ezzel piaci részesedése a megkötött szerződések terén elérte a 12,7%-ot, a célösszeg kategóriájában pedig a 13,2 százaLehetővé kellene tenni az Állami Lakásfejlesztési Alap hitelének alkalmazását a régebbi lakások megvételére. így sokkal több lakos juthatta lakáshoz, mint építkezéssel. Az az érvelés, hogy az alap az új lakások felhúzását szorgalmazza és a régi lakások vételével nem gyarapodik a lakásállomány, nem egészen fogadható el. Ugyanis az új lakások támogatása mellett más célokra is hiteleket nyújt az alap. Az átalakítások során ugyan nem növekszik a lakások száma, mégis kapható erre a célra ALA hitel, csak nem olyan előnyös feltételek mellett, mint az új építkezéseknél. A régebbi lakások vételénél is ilyen eljárást lehetne allékot. A pénzintézet július 1-től 9,5%-os kamatra már közteshitelt is nyújt; terve szerint 2001-ben 300 millió korona közteshitel folyósításával számol. Az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) 2001-ben 264 440 új szerződés megkötésével számol, ebből június végéig 114 500 szerződést már megkötöttek - közölte Ján Roland Burger, a PSS első embere. A piac 79%-át kezében tartó lakás-takarékpénztár eddigi, közel 9 éves működése során 57,9 milliárd koronát szabadított fel lakások, házak építésére és korszerűsítésére. Burger közölte: szerencsétlen döntésnek tartja, hogy a pénzügyi tárca jövőre csökkenti az állami prémium nagyságát, mert ez fékezi a lakásépítés ütemét, (shz) kalmazni, vagyis rövidebb futamidőre és magasabb kamadábbal lenne a kölcsön. Minél több lakos juthasson az igényeihez megfelelő lakáshoz - ez lenne az állami lakástámogatás lényege. Egy régebbi lakás vételével is megoldódik a lakáskérdés, vagyis a lakástámogatás elve be van tartva. Az idei májusi statisztikai adatok az építőipar stagnálását mutatták ki tavaly májushoz képest. Pedig a május olyan hónap, amikor a legnagyobb ütemben lehet építkezni. A 2002-es költségvetés javaslatában a három lakásfinanszírozási pillér részére kevesebb pénzt különítettek el. Sikerül-e jövőre kevesebb pénzzel több lakást befejezni? A szerző lakáspolitikai szakértő A tisztálkodás legkényelmesebb formája a kádban való fürdés. Ez nemcsak fizikai megtisztulást, hanem lelki és szellemi felüdülést, kikapcsolódást, valamint elmerevedett izmaink ellazulását is eredményezheti, amikor egy melegvízzel telt kádban, fárasztó nap után elnyújtózkodunk. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Ez az érzés még fokozható különféle pezsgőfürdőkkel vagy víz alatti masszással. Ma már ilyen szolgáltatást nyújtó fürdőkádak is beszerezhetők. Ez a tisztálkodási mód igényli azonban a legtöbb alapterületet is, mivel a kádak mérete általában 160 x 75 x 45cm-es befoglaló méretben készülnek. Ennél léteznek kisebb helyigényű, úgy nevezett ülőkádak is, melyek mérete már csak 115 x 60 x 45 cm. Ezek a fürdőalkalmatosságok leginkább garzonlakások, nyaralók szaniterei. Gyártanak még 170, 175 180 cm hosszúságban is fürdőkádakat. Bármely kád, vágy medence méretétől függetlenül a kádba történő ki- és belépéshez minimálisan 70 cm széles sáv szükséges, annak hosszanti oldalávál párhuzamosan. Fürdés céljára önmagában kádat lakásba nem telepítünk, általában kombináljuk mosdóval, amelyet ha közvetlenül a kád mellé helyezünk el, akkor egy közös lengőkaros csapteleppel tudunk üzemeltetni. Ez a kis lakások helytakarékos, gyakori megoldása, a legtöbb lakótelepi lakás fürdőszobájában találkozhatunk ilyen elrendezéssel. A fürdőkádak ma már lehetnek: süllyesztett beépítésűek, szabadon állók, fal mellé, vagy éppen sarokba szereltek. A formájukat tekintve is sokféle változatban készülnek kádak, de vásárlásnál vegyük figyelembe az adott tér alapterületét, berendezhetőségét, és azok optimális helykihasználási lehetőségét. Ne próbáljunk kis alapterületű helyiségbe sarokkádat bezsúfolni, még akkor sem, ha manapság mégannyi- ra divatos is ez a forma, hiszen még önmagunknak is szükségünk van helyre, hogy kényelmes körülmények között töltsünk el a fürdőzésre szánt időnket. Ahol idős emberekkel vagy mozgássérültekkel kell együtt használni a fürdőkádat, úgy azt süllyesztve soha ne építsük be még akkor sem, ha az a szomszédban, vagy a bemutató teremben még oly szépnek is tűnik. A süllyesztett kád használata számukra bizonytalanságot, kiszolgáltatottságot jelent, mert a kádba történő ki- és belépés balesetveszélyes, és azt csak mások segítségével tudják megoldani. Bármilyen formában helyezzük is el a kádat, kapaszkodót minden esetben szereljünk a közelébe, továbbá fontos a csúszás- gátló szőnyeg is. A kádak túlfolyó nyílását rendszeresen ellenőrizzük, mert ezek eldugulása és a nyitva' felejtett csaptelepek okozzák a legtöbb lakás eláztatását. Elektromos dugaljakat, kapcsolókat, elektromos készülékeket csak földelt kivitelűt építsünk be, de azt is olyan módon, hogy a kádban ülve ne legyen elérhető, (ú) A lakásfejlesztési alap a régi lakás megvételénél nem segít Többen jutnának fedélhez KÜRTI ISTVÁN Kedves olvasóink! Idén is sok érdekes és hasznos olvasnivalóval jelentkezünk a LAKÁSKULTÚRA című mellékletünkben. Olvashat a bútorokról, belső világításról, fehértechnikáról és sok egyébről. » A melléklet megjelenési időpontja: szeptember 28. A melléklet menedzsere: Ing. Bartal Péter, tel.: 0903/132 720, 0905/551 957 Egyszerű megoldás meglévő épületünk lehető leggazdaságosabb kibővítésére A tetőtérben is lehet jól lakni ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Napjainkban újra egyre gyakrabban merül fel a tetőtér-beépítés igénye, ami főleg gazdasági okokra vezethető vissza. Talán ez a legegyszerűbb megoldás arra, hogy a meglévő épületünket-jelentősebb hozzáépítések nélkül - a lehető leggazdaságosabban kibővíthessük az itt kialakított helyiségek lakhatóvá tételével. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy a tetőtér kialakítását befolyásoló építészeti tényezőket, azaz a tető formáját, tartószerkezetének, héjazatának anyagát és a már beépített egyéb anyagok fajtáját, minőségét illetve az építészettel szorosan összefonódó és nem elhanyagolható belsőépítészeti tényezőket figyelembe vegyük. Ezek határozzák meg a tetőtér beépítésének jellegét - részben vagy egészben beépíthető-e a kivitelezés módját, a felhasználható anyagok típusát (hagyományos vagy korszerű építőanyag) illetve minőségét. Fentieket mindenképpen bízzuk szakemberre: a tetőtér maximális kihasználásának és a minőségi munkavégzésnek, ezáltal pedig a későbbi fenntartási költségek csökkentésének érdekében. Ezért is fontos, hogy már előre megvizsgáljuk a meglévő épületünk adta lehetőségeket, illetve mérlegeljük, hogy milyen funkciójú helyiségeket szeretnénk kialakítani, hisz más megoldásokat igényel egy egylégterű tetőtérben kialakítani tervezett műterem, illetve egy több helyiségből álló iroda- vagy lakóhelyiségek együttese. Első lépés a tetőszerkezet anyagának és formavilágának megválasztása. A választék szerteágazó, hagyományos faszerkezetektől elkezdve a fa-fém együttesét ötvöző illetve a vasbeton szerkezetekig, az egészen egyszerű nyeregtetős, illetve a statikailag bonyolultabb szerkezetekig. A kis, családi házas építkezések esetén természetesen még mindig a hagyományos faszerkezetek a legelőnyösebbek, amelyek legtöbbször valamilyen égetett agyagcserép- vagy a manapság oly divatos bitumenzsindelyes héjalást kapják. Nem elhanyagolható a beszerzési költségek, illetve a későbbi fenntartási költségek mérséklése miatt az sem, hogy milyen szigeteléseket alkalmazunk. Hőszigetelő rétegként elsősorban „szálas” szigetelőanyagokat (pl. kőzetgyapot, üveggyapotlemezek) célszerű a szarufák közé beépíteni, jó nedvességvezetése, tűzállósága miatt. A csapadékvíz elvezetése is rendkívül fontos, ezt alátéthéjazattal (szálerősítésű műanyag fóliával) kell biztosítani, amelyet ellenléc rögzít ä szaruzathoz. Igen jelentős szempont a természetes megvilágítás biztosítása is a tetőterek kialakításakor. Ennek elérése céljából kétféle megoldás létezik. Vagy kiemelünk a tető síkjából egy ablakfülkét, vagy pedig egy, de akár több tetősík-abla- kot helyezünk egymás mellé. Előbbi megoldás sokszor az épület struktúrájának megbontásával jár, illetve nem is ad akkora bevilágító felületet mint a napjainkban egyre több helyen elteijedt, és sokkal előnyösebb tetősík-ablakok. Az ablakokat olyan minőségi követelményeknek vetik alá, amelyek még a legmagasabb technológiai és esztétikai igényeket is kielégítik, ugyanakkor beépítésük egyszerű, gyors. Mivel ez a típusú ablak a tető síkjában helyezkedik el és lehetővé teszi a csoportos összeépítést is, nagyobb bevilágító felületet, illetve megfelelőbb kitekintést tud biztosítani, ami elengedhetetlen a külvilággal való kapcsolatteremtéshez. (ú) Az illemhely fala legyen világos, a vécécsésze anyaga pedig könnyen tisztítható fajansz Ahová még a király is egyedül jár ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az illemhely egészségügyi szükségletünk kielégítésére szolgál. Leggyakrabban a fürdőszobák elmaradhatatlan tartozéka, csak kevés lakásban alkot önálló helyiséget. Talán ez azért van így, mert a vizes blokkok, csatornarendszerek kiépítése, lakáson belül, az egyik legköltségesebb beruházás. Kisebb alapterületű lakások esetén a hely hiánya is indokolttá teheti a közös vécé és fürdőszoba elhelyezést. Többgenerációs, vagy több lakószintes házak esetén az illemhely számának megkettőzése, háromszorozása ma már jogos igény. Mivel a mellékhelyiségek többsége elég sötét, ezért ajánlott, hogy a burkolóanyag, illetve a festés színe, lehetőleg világos legyen. A vécécsésze anyaga legyen könnyen tisztítható fajansz, vagy rozsdamentes acéllemez, melyen a fából készült ülődeszkák használatát kerüljük Ezeken a lakkréteg megsérülése estén a kórokozók könnyen megtelepedhetnek. Műanyagból, a szivárvány minden színében, gyártanak vécéülőkéket, melyek tisztántartása, fertőtlenítése egyszerű és könnyen megoldható feladat. Mindig legyen a helyiségben kéznél vécékefe. Kerüljön megfelelő fertőtlenítő folyadék, vagy tabletta a vízöblítő tartályba, (ú) II 1 arj A mellékletet szerkeszti: Molnár Iván, Sidó H. Zoltán. Reklámmenedzser: Gombai Ervin 0903 214 195 Levélcím: Építünk, Petit Press Rt., Prievozská 14/A, P.O. Box 49, 820 06 Bratislava, tel.: 02/582 38 312