Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-26 / 171. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 26. Sport Fukuokában már elődöntős a magyar női pólóválogatott, kikapott a szlovák és a magyar férficsapat Kovács lehajrázta a kínaiakat Győztem! Kovács Ági boldogsága. (Archívum) Fukuoka. Négy és fél éve őrzi világelsőségét Kovács Ágnes a 200 m-es mellúszásban! Szerdán este a fukuo- kai világbajnokságon sem talált legyőzőre. Vízilabdában a magyar nők győztek, s ma Kanadával már a döntőbe jutásért játszanak, a szlovák és magyar férficsapat viszont kikapott. MTI/TASR-JELENTÉS Bármennyire is ismerős volt Kovács taktikája („laza” első 100, s aztán ami belefér...), mégsem volt megnyugtató a látvány: ötvennél csak a hetedik helyen (33,75 mp, 1,21- gyel lemaradva a kínai Lutól), száznál is szerény negyedikként fordult (1:10,82 p). S ekkor kezdett igazán úszni! A következő résztávnál is csupán bronzot érő pozíciót foglalt el (Lu még mindig 1,14 mp-cel vezetett előtte), de messze nem volt vége: 190 m táján tempózott az élre, és aztán mondhatni biztosan, 19 százados előnynyel nyerte az aranyhajrát. Igazán szorosan alakult a befutó: az első 1,02 mp-cen belül ért célba! „Éremért jöttem, hihetetlenül boldog vagyok, mert csak januárban kezdtem el edzeni, és nem hittem, hogy ennyi elég lesz a győzelemhez - nyilatkozott Ági boldogan a célba érkezés után. - Bevált a taktika, csak arra ügyeltem, hogy az első százon ne ússzam ki magam. A férfi 200 gyors volt az igazi slágerszám, miután tavaly Sydneyben hazai pályán nyert olimpiai bajnokságot a holland van den Hoogenband a csodás Thorpe előtt. Most az ausztrálnak imponáló módon sikerült a visszavágás: 150-nél még szinte' hajszálra együtt fordultak, utána viszont másfél testhosszal (ez esetében majdnem három métert jelent) verte a legnagyobb riválisát. Immár harmadszor a fukuokai vb-n - világcsúcscsal szerezte négy nap alatt a negyedik aranyát: március 27-i l:44,69-ces rekordjából faragott le 65(!) századot! Nem sikerült dobogóra kerülnie Martina Morvacovának, aki női 100 m gyorson egyetlen századmásodperccel volt lassabb, mint a német Völker. A pöstyéni kiválóság idén most úszta a legjobb időt (55,12) ebben a számban. „Ennél rosszabb nem is történhetett volna velem. Szörnyen bosszant a negyedik hely. Ezek a századok mindig kísértenek engem, nem először fosztottak meg az éremtől, a döntőtől. Nem ment rosszul az úszás, de különlegesen jól sem éreztem magam. Érmet vártam, erre kell egyet aludnom.” SZLOVÁKIA-KAZAHSZTÁN 7:10 (1:3,1:2, 1:2, 4:3), legeredményesebbek: Cipov 2, ill. Zajcev 3. Ezzel az eredménnyel a férfi vízilabdatornán a Gajdáč-legénység már csak a 9.-12. helyért szállhat vízbe. Ismét bebizonyosodott, hogy az orosz stílus nem fekszik a csapatnak. Nagy volt az űr a védelemben, és a kapura lövés sem ment Cipovéknak. Hatszor a kapufát találták el. Ondrej Gajdáč edző: „Nagyon rosszul játszottunk. Kimaradtak az emberelőnyök, míg az ellenfél sokat értékesített. Nincs kit kiemelnem, de Gergely Kapus nagyobb vereségtől mentette meg a válogatottat.” JUGOSZLÁVLA-MAGYARORSZÁG 8:7 (1:1, 1:0, 4:2, 2:4), legeredményesebbek: Sapic 3., ill. Kásás 3. Ha elődöntőben akar játszani a Kemény-csapat, ma győznie kell az olaszok éllen. A befejező negyedben már 7:3-ra is vezettek a jugók, innen hajráztak Kásásék, de egyenlíteniük nem sikerült. Változatlanul önbizalom nélkül, bizonytalanul játszott a csapat. Kemény Dénes szövetségi kapitány: „Csalódott vagyok. A csapat most már huzamos ideje a kétharmadát játsza annak, mint amit tud, s mint amit az elmúlt években megszoktak tőlünk.” A középdöntő további eredményei - E-csoport: Görögország-Olasz- ország 8:7. A csoport állása: 1. Jugoszlávia 7; 2. Magyarország 6; 3. Olaszország 5; 4. Görögország 4; 5. Kazahsztán 2; 6. Szlovákia 0. F-csoport: Spanyolország-Hollan- dia 10:5, USA-Ausztrália 6:5, Oroszország-Horvátország 8:7. A csoport állása: 1. Spanyolország 8; 2. Óroszország 8; 3. Horvátország 4; 4. USA 2; 5. Hollandia 2; 6. Ausztrália 0. MAGYARORSZÁG-KAZAHSZTÁN 12:5 (5:1,3:0,2:1,2:3), legeredményesebb magyarok: Valkay Á., Pelle 2:2. A női torna negyeddöntőjének összecsapásán Faragó Tamás együttese laza átmozgatást tarthatott ellenfele ellen. Klassziskülönbség volt az Európa-bajnok és a kazahok között. További eredmények: USA- Görögország 10:3, Kanada-Orosz- ország 9:8 (Hirtelen halál után nyertek a tengerentúliak), Olaszor- szág-Ausztrália4:l (Váradanul kiesett az olimpiai bajnok). Szlovákia ma Görögországgal, Magyarország 11 órakor Olaszországgal mérkőzik. A magyar nők 9.15- kor Kanadával találkoznak az elődöntőben. DOBOGÓSOK Nők, 100 m gyors: 1. Inge de Bruin (holland) 54,18; 2. Katrin Meissner 55,07; 3. Sandra Völker (németek) 55,11. 200 m mell: 1. Kovács Ágnes 2:24,90; 2. Csi Huj 2:25,09; 3. Lo Hszüe-csüan (kínaiak) 2:25,29. 4x200 m gyorsváltó: 1. Nagy-Britannia 7:58,69; 2. Németország 8:01,35; 3. Japán 8:02,97. Toronyugrás (10 m): 1. Mian Hszü 532,65; 2. Csing Tuan (kínaiak) 522,54; 3. Loudy To- urky (ausztrál) 511,50. Férfiak, 50 m hát: 1. Randall Ball (amerikai) 25,34; 2. Thomas Rupprath (német) 25,44; 3. Matt Welsh (ausztrál) 25,94. 200 m gyors: 1. Ian Thorpe (ausztrál) 1:44,06 (világcsúcs); 2. Pieter van den Hoogenband (holland) 1:45,81; 3. Klete Keller (amerikai) 1:47,10. Három hét múlva az ógyallai együttes ellen kezdi V. ligás szereplését az újonc marcelházi labdarúgócsapat Bíznak a saját nevelésű fiatalokban ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A nyolcvanas évek végén III. ligás labdarúgócsapata is volt Marcel- házának, s akkor hétről hétre fut- ball-lázban égett a Komárom közelében található nagyközség. Aztán váratlanul hullámvölgybe került az együttes, elindult lefelé azon a bizonyos lejtőn. A mélyrepülésnek csak a járási bajnokságban sikerült megálljt parancsolni. Két évvel ezelőtt a klub főszponzora, a községi hivatal a vezetőségváltás mellett döntött. Visszahívták azokat, akiknek az irányításával - egy évtizeddel ezelőtt - sikert sikerre halmoztak a zöld-fehérek.- Mivel szívügyem a marcelházi futball, nem mondhattam nemet a felkérésre, habár tudtam, rettenetesen nehéz feladat vár rám. Teljesen szétesett a csapat, tehát nem volt mire építeni. Ázt szorgalmaztam, saját nevelésű labdarúgókkal próbálkozzunk talpra állni, ne vegyünk nagy összegért idegen futballistákat - újságolta Jancsik János régi-új szakosztályelnök. Egy évvel ezelőtt a középmezőnyben végzett a csikócsapat; a 2000/2001-es pontvadászat első felvonását a hatodik helyen zárta. Szinte mindenki elkönyvelte az őszi bajnok patiak feljutását, ám a főleg vendégjátékosokból álló Du- na-partiak megtorpantak, s ezt használták ki a meccseiket zsinórban megnyerő marcelháziak.- Az idős és többnyire idegenlégiós játékosokból álló ellenlábasaink váradanul elfáradtak a hajrára, és visszaestek. Nagy Jenő edző védencei viszont éppen az utolsó fordulókban remekeltek, s lettek, teljesen megérdemelten, járási bajnokok - emlékezett vissza Jancsik János. De vajon ki(k)nek is köszönhetik a marcelháziak, hogy talpra állhatták és magasabb osztályba, az V. ligába jutottak. Elsősorban a főszponzornak, a községi hivatalnak, amely a kiadások 90 százalékát fedezi.- Községünkben gazdag hagyományai vannak a labdarúgásnak, és ami talán a legfontosabb: a falu lakossága igényli is a focit, na és a nagyszerű, takaros stadionunkat ki kell használni. És az sem mellékes, hol töltik szabad idejüket fiataljaink. A sportszerető képviselők egy pillanatig sem haboztak, azonnal a labdarúgás támogatása mellett voksoltak - nyüatkozta Keszegh Béla polgármester, a labdarúgó-szakosztály tiszteletbeli elnöke. Paulis Tibor magánvállalkozó már egy évtizede támogatja a szakosztályt, s elmondása szerint a továbbiakban is számíthatnak rá: - Nagyon örülök annak, hogy kizárólag saját nevelésű futballistákból áll a magasabb osztályba jutott együttes. Szerintem a közeljövőben sem lehet probléma, mivel utánpótlásban nincs hiány. Az ifjúsági és a diákcsapatunk már évek óta jó teljesítményt nyújt a kerületi bajnokságban. Mindig is az volt a nézetem, élni kell hagyni a sportot. Manapság ez, sajnos, pénz nélkül nem megy. Mivel Nagy Jenő a feljutást követően - fáradtságra hivatkozva - tovább már nem vállalta a gárda irányítását, ezért a klubvezetés felkérte Barák Istvánt, a Komáromi Gépipari Szakközépiskola tornatanárát (korábban már ült a nagymegyeri- ek, valamint a KFC kispadján). Á tapasztalt szakember habozás nélkül elfogadta az ajánlatot. Természetesen ó is a helyi futballistákra épít, s meggyőződése, védencei az V. ligában is megállják a helyüket. Már július 10-én elkezdték a nyári alapozást, heti három edzéssel készülnek a pontvadászatra. A nyitófordulóban a szebb napokat látott, a II. ligát is megjárt ógyallaiakkal mérkőznek. Rangadó lesz a javából... A marcelházi futballklub „háromtagú vezetősége" (balról): Varga Ervin alpolgármester, Paulis Tibor magánvállalkozó és Jancsik János szakosztályelnök (Somogyi Tibor felvétele) RÖVIDEN Milan Luhový a főtitkári posztra? Prága. Az egykori válogatott labdarúgó, Milan Luhový, aki 1990- ben ott volt a világbajnokságon, úgy döntött, jelölteti magát a Cseh-Morva Labdarúgó-szövetség főtitkári posztjára. Rajta kívül még hatan pályáznak. A Szlovákiából elszármazott (nem vallja magát szlovák nemzetiségűnek) volt futballista évek óta rendületlenül bírálja a cseh labdarúgást, s azt állítja magáról, minden előfeltétele (szakmái műveltség, nyelvtudás jártasság a profi futballban...) megvan ahhoz, hogy jó vezető legyen. (TASR) Majoros: Debrecenbe kéne menni Debrecen. Jozef Majoroš, a Petržalka labdarúgója két napot töltött Debrecenben, ahol próbajátékon vett részt, s nagyszerűen mutatkozott be az NB I-es csapatban: a Tiszaújváros elleni edzőmeccsen (8:0) három gólt rúgott. - Tulajdonképpen megegyeztünk, kétéves szerződés van láthatáron. Új kihívás ez számomra, mert úgy érzem, Magyarországon variabilisabb focit játszanak, mint nálunk, ott nem dívik annyira a védekezés. Most a két klubon múlik, me- gyek-e vagy sem - mondta a 31 éves futballista, (sr) Ma várható Peter Németh frankfurti szerződés-aláírása A klubok megegyeztek ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Ostrava/Frankfurt. Peter Németh, a szlovák labdarúgó-válogatott 28 éves középpályása az elmúlt bajnoki idény után személyes okok miatt akart távozni a Baník Ostrava együtteséből. Több csapat is érdeklődött iránta, köztük a Dinamo Moszkva és három szuperligás klub. Szóba került a Ferencváros csapata is, de Peter csak az újságok híreiből értesült a zöld-fehérek érdeklődéséről, a budapesti csapatból senki sem kereste ót meg. Július közepén próbajátékra hívta a német másodosztályban játszó Eintracht Frankfurt. „Rajtam kívül még három külföldi játékost teszteltek. Július 15-én egy négycsapatos tornán vettünk részt. Nekem sikerült jól játszanom, így maradhattam, a többieknek megköszönték a szereplést és elbúcsúztak tőlük. Pedig őket ingyen szerezhette volna meg a Frankfurt. Mivel nekem élő szerződésem van az Ostravával, így értem fizetni kell. A csapat edzője, a svájci Martin Andermatt még egy mécsesén látni akart, mégpedig július 18- án az angol Millwall ellen. Mivel azonban a rendezők féltek a vendégcsapat szurkolóinak a rendbontásától, így a találkozó elmaradt. Továbbra is edzettem a németekkel, és az elmúlt szombaton irányító középpályásként szerepeltem a Drezda ellen. Utána a frankfurtiak szerződést kínáltak. Gond nélkül megegyeztünk, de az átigazolásomhoz az Eintracht vezetőinek is közös nevezőre kellett jutniuk az Ostravával. Ez kedden sikerült, így valószínű, hogy ma Frankfurtban aláírom a szerződést” - mondta lapunknak Peter Németh, (vj) Peter Németh (balról) az Interből indult légióskodni (Eugen Vojtišek felvétele) Tovább gyűrűzik a vita a Hantuchová-ügy körül Mindenki másképp látj a SITA/TASR-JELENTÉS Pozsony. A Szlovákia-Oroszor- szág (2:3) tenisz Fed-kupa mérkőzés után érdekes dolgok kerültek felszínre Daniela Hantuchová távolmaradásával kapcsolatban. Az illetékesek nyilvánosságra hozták, hogy miért támadt nézeteltérés a szövetség és a fiatal teniszezőnő között. Hantuchová az előre megbeszélt jutalmon kívül állítólag még 8 százalékos „rápénzt”, mintegy 2520 dollárt akart. Mariana Hantuchová, a 18 esztendős teniszezónó édesanyja az OKEY Rádiónak nyilatkozva a következőket modta: „Nincs rendjén, hogy egyoldalúan informálják a közvéleményt, s ezt most nekünk cáfolnuk kell vagy egyetérteni vele. Moška úrral, a szövetség főtitkárával vasárnap egyértelműen megegyeztünk, Daniela pályára lép a páros mérkőzésen, ha nevezi ót a kapitány. Mivel azonban nem így történt, nem játszott. Most Dánielét kiáltották ki bűnbaknak, mert a páros vereséget szenvedett. Az illetékeseknek inkább azon kellene elgondolkodniuk, miért kapott ki a két lány, annak ellenére is, hogy a világranglistán előbbre állriak az oroszoknál. Miért Dánielét hibáztatják? Ez nem sportszerű”. Daniela Hantuchová, aki három éve szerepel a Fed-kupa-csapat- ban, azt kifogásolja, hogy a kapitány és a szövetség sohasem vette figyelembe a szerződéssel kapcsolatban tett észrevételeit. Szerinte az érdekeltek most sem értették meg: részéről nemcsak pénzről volt szó, hanem arról, hogy évek óta hogyan viszonyulnak a játékosokkal való együttműködéshez. Igor Moška, a teniszszövetség főtitkára másképp látja Daniela esetét: „Elismerem, megegyezés született köztem és a teniszezőnő szülei között, hogy Daniela játsfeik a páros mérkőzésen, mert elfogadtam a prémium általuk javasolt módosítását. Csak azért, hogy ne gyengüljön a csapat. Ezt megelőzően azonban Daniela azt követelte a kapitány és a játékosok előtt az öltözőben, ha pályára lép a párosban, emeljék a gázsiját. így a megegyezésünk értelmét vesztette, mert a játékostársak nem akartak vele szerepelni.”