Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)

2001-07-21 / 167. szám, szombat

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 21. KOMMENTÁR A diák vacsorája TÓTH MIHÁLY Az oktatásügy baloldali gazdája könnyen rábeszélte a kormány több­ségében jobboldali tagjait az egyetemi tandíj bevezetéséről szóló ha­tározat elnapolására. Majdnem minden miniszter tisztában van azzal, hogy a jelenlegi viszonyok között a felsőoktatási intézmények nyomo­ra tandíjjal érezhetően nem enyhíthető. A hatáselemzés nem hordó­szónoklás, hanem számadatokkal dokumentált tények összessége lenne. Megvitatása során a döntéshozóknak szembesülniük kell ilyen adatokkal: a szegénység család részaránya; a tandíjfizetést még elvi­selni képes szülők hányada; a tandíj bevezetése miatt a továbbtanulás lehetőségétéi megfosztott fiatalok becsült száma. Azzal is számolniuk kell a döntéshozóknak, hogy az oktatás ingyenessége szerzett jog, di­vatjamúltkifejezéssel: vívmány, amelynek felszámolása politikai kö­vetkezményekkel jár. Elméletben feltételezhető, országosan mekkora bevételhez jutnának az egyetemek. Anyagi konszolidálásukhoz az összeg semmiképpen nem elegendő. Azt azonban még csak feltéte­lezni se lehet, hogy hány, gyermeke jövőjét tekintve ambiciózus szülő lesz kénytelen feladni dédelgetett elképzeléseit egészen prózai dolog: néhány száz koronányi családi költségvetési deficit miatt. És ott van egy további kalkulálhatadan tétel: az újgazdagok, a gazdagok és a jó­módúak, akiktől a bevételek döntő hányadát várni lehetne, azok, akiknek nem lenne szükségük se diákkölcsönre, se ösztöndíjra, általá­ban nem a vidéki egyetemekre, de még csak nem is a fővárosiakba íratják be gyermekeiket, hanem - státusszimbólumként - minél ran­gosabb külföldiekre. Szerzett jogok leépítése „véledenül” műidig a rendszerváltás kárvallotjainak rovására történt. Ösztöndíjak és diák­hitelek rendszere sovány vigasz. Működése nagyon is a költségvetés állapotának a függvénye. A nyugdíjvalorizáció rendszeres elhalasztá­sa Wassszikus példája az új elit problémaérzéketlenségének. Az idősek társadalma: szerveződésre képtelen tömeg. Az egyetemisták viszont a holnap elitjét jelentik. Nem csoda, hogy a tandíj radikális be­vezetését főképp olyan pártok szorgalmazzák, amelyek népszerűsége 0,5 százalék körüli. Ki meri magára vállalni, hogy a „bizonytalan, mint a kutya vacsorája” közmondás alanyává diákok tétessenek meg? JEGYZET dühös parasztok is, az éhes ro­mák serege sem apad. Mint aho­gyan Markízával vagy anélkül lé­tezik a korrupció is. Ézt az örök­zöld témát is elég ízléstelen tál­alásban kaptuk ugyanettől a tele­víziótól egy riportban, amely a Szociális Biztosító privigyei igaz­gatóját pécézte ki. Egy hölgy, mi­után évekig hiába harcolt a teljes rokkantsága elismeréséért, meg­vesztegette ötvenezer koronával a szemét igazgatónőt, és láss cso­dát, a csodatévő igazolás öt nap alatt ki lett állítva. Aztán a sze­gény áldozat rohant a tévéhez, és kitálalt. A riportból csak egy ap­rócska részlet hiányzott. A járási részlegvezetője nem dönthetett és állíthatott tó üyen igazolást sem öt nap, sem öt hét alatt, sem jószántából, sem csúszópénzért, mert azt a pozsonyi igazgatósá­gon végzik. Arról sem esett emlí­tés, hogy az illető hölgy ahelyett, hogy más jogorvoslatot keresett volna, inkább bűntettet követett el. Merthogy az is bűnös, aki megveszteget. Mindennek csak annyi köze a címben említett bakterházhoz, hogy a szenzáció­hajhászás is egyre keményebben beindult. Aztán jaj neked tisztes­séges tájékoztatás, hiszen a piaci verseny könyörtelen. Pedig oly­kor a krumpliárak is sokkolóak tudnak lenni a piacon, és a felvá­sárlási árak ugyanolyan lehango­lóak az őstermelők számára. $ Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Grendel Ágota - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), J. Mészáros Károly - sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariáš István. Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 056/6382806, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 047/5684214, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: tel., fax: 035/7704200, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,81109 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Álexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit-értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403 fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Némcovej 32, 055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: PRNS a. s. vývoz tlače, Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elelctronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, Aúdiiai»e?uazellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található, or circulations E-mail: redakcia@ujszo.com Indul a bakterház KÖVESDI KÁROLY Meg a krumpliszezon. Bocsánat a nyelvi pongyolaságért; utóbbi természetesen nem indul, hanem kezdődik. A Szepességben hatóe­rők és éjjeliőrök, amatőr és profi kerülők sereglettek tó a határba, hogy megőrizzék a termést, ne­hogy a verejtékes munka gyü­mölcsét hátrányos helyzetű pol­gártársaink tarolják le. Mindezt a Markíza televízió riportjából tud­tuk meg a minap, másképp talán eszünkbe sem jutott volna, hogy krumpli is van a világon, és hogy beérett. Dehát a kereskedelmi té­vé ott van mindenütt, ahol szen­zációt szagol. Ha nincs szenzá­ció, csinál magának. Kutya is van, sejtelmes sötétség is, cirkáló ellenfelek is a jótékony leple alatt. Valahogy úgy fest a dolog, mint a Sivatagi Vihar, amely ak­kor kezdődött, amikor a CNN hír­televízió beintett: dördülhetnek az első lövések. Hogy milyen az idei krumplitermés, megéri-e a gazdáknak a kínlódás, milyen árak lesznek a piacon, az nem té­ma. Nem növeli a nézettséget, és nem borzolja kellőképpen a ke­délyeket. Persze, krumplitolvajok Markízával és anélkül is lesznek, TALLÓZÓ MLADÁ FRO N TA D N ES A cseh politikának annak idején nagy szerepe volt abban, hogy a magyaro­kat Trianonban sérelem érte, és hogy a magyarok milliói megtűrt kisebbsé­gek lettek a szomszédos országokban - úja a lap. Bohumü Doležal A ma­gyarok és a trianoni sérelem című cik­kében a státustörvénnyel foglalkozik. Úgy véli, hogy a jogszabály értékelé­sekor a trianoni szerződéshez kell visszamenni, amely feldarabolta a Magyar Királyságot. Doležal szerint a királyság széthullása történelmi szükségszerűség volt. Ugyanakkor tény, hogy különösebb megerőltetés nélkül sokkal igazságosabb határokat lehetett volna kijelölni. A magyarok számára Trianon olyan traumát je­lent, mint a csehek számára Mün­chen - úja a szerző, arra utalva, hogy a második világháború előestéjén a Nyugat szabad kezet adott Hitlernek a Csehszlovák Köztársaság sorsának meghatározására. A szomszédos or­szágokban élő magyarok problémá­jának. Alapját a trianoni sérelem ké­pezi. A cseh politikának ez utóbbiban nagy szerepe volt Ezért ez a mi ügyünk is - zárja írását Doležal. HÉTVÉG(R)E A műtét sikerült, a beteg még él Belga orvos lett a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság el­nöke, a miénk még mindig Brazíliában nyaral, pártel­nökünk egyre népszerűbb, a közigazgatási reform pe­dig egyre bonyolultabb. Az egészségünk, az pedig kö­szöni szépen, jól van. JUHÁSZ LÁSZLÓ Megdicsérte magát az egészség- ügyi tárca: a szóvivőtől a héten megtudtuk, hogy minden a legna­gyobb rendben. Most, hogy átszer­vezték a kórházak hálózatát, átlát­ható a gyógyszerek osztályozási rendszere, egyre több pénz jut a gyógyításra. Úgy persze könnyű, ha az egészségbiztosító el akarja érni, hogy olcsóbb, hagyományos gyógyszereket írjanak fel a hatéko­nyabb, de drága pirulák helyett. Az operáció tehát állítólag sike­rült, kérdés, a kozmetikai beavat­kozások után életben marad-e a nagybeteg egészségügy. Nem tudom, milyen helyzetben van a belga egészségügy, sejtem ugyan, hogy egy összehasonlítás­ból nem Szlovákia kerülne tó győztesen. Jacques Rogge belga sebészorvos mindenesetre valami­ért már tíz éve letette a szikét, így hétfőn ót választhatták a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság élére. A többi pályázó város ferde szem­mel nézett Pekingre, amiért Kína fővárosa nyerte a 2008-as nyári olimpia rendezési jogát. Pekingről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy az emberi jo­gok Mekkája lenne. Enyhültek hát a kínaiak kínjai, hiszen annak ide­jén csak két szavazaton múlott, hogy az ötkarikás versenyben le­körözte őket Sidney. Szidni még mindig szidják a köz- igazgatásireform-törvényeket, a városok és községek társulása egyenesen az alkotmánybíróság­hoz akar fordulni a reform egyes rendelkezései, miatt. Az MKP és a polgári konzervatívok helyeslőén bólintottak, a többiek majd még meglátják. Kiderült, Migaš is tár­gyalt egy titkosat Mečiarral, hogy támogassa már a HZDS is a refor­mot. Közben szorgalmasan dol­goznak a Szepesség és Gömör egyesítéséről. Persze nem a két régiót kapcsolnák össze, utána­néztem, ez nem megy, hanem a Rimaszombati járást csatolnák Kassához. A térképet vizsgálva ki­derült, ez sem megy olyan simán, mert olyan faramuci a mostani te­rületi beosztás, hogy a Nagyrőcei járásnak - amelyik ügyesen beé­kelődik a Rozsnyói és a Rima- szombati járás közé - is így kell döntenie. Az ottani MKP-sok vi­szont nem tartják életképesnek az ötletet. Hálás téma ez a reform, a politikai uborkaszezonnak annyi, még egy jó ideig folytatódhat a hercehurca. És folytatódik latin-amerikai szap­panoperánk is. Az előző rész tar­talmából: A világutazó Rodolfo Szidni még mindig szidják a közigazgatási- reform-törvényeket. még mindig nem tett le arról, hogy víz alatti kamerájával len­csevégre kapjon egy ötméteres anakondát és egy bármekkora leo­párdot. Félelmet nem ismerve be­levetette magát az őserdőbe. Fia, Pietro diplomata-útlevéllel a zse­bében segíti édesapját. A papa 2000 dolláros szatellittelefonon tartja a kapcsolatot az itthon ma­radottakkal. De ez szinte alkalmi vételnek bizonyult az elnöki hiva­talban tavaly eltelefonált 3 millió koronához képest. És ha már a számoknál tartunk: a Brazíliában nyaraló Schustert népszerűségben megelőzte Bugár Béla, előbbi 7,7 százalékot, utóbbi 9,3-at kapott a polgároktól. Ez még nem lenne baj, ha nem Fico vezetné a politikai toplistát 20,4 százalékkal. Megtudtuk azt is, Ko­máromban ringbe száll a Smer, hi­szen Ficóék pénzelik majd a Spar­tak bokszcsapatát. A lehetőség, hogy a választásokon is kiütéssel győznek majd, számomra félelme­tesebb, mint egy 20,4 méteres anakonda. Feljövőben van tehát a szlovákiai magyar kisebbség, legalábbis ami politikai képviselőit illeti. Az itteni magyarok már kevésbé örülhet­nek. Valamennyi kisebbség közül rólunk írnak ugyan a legtöbbet a lapok, de még a romáknál is ked­vezőtlenebb színben tüntetnek fel bennünket, ami nagy szó. Hogy tó fizeti - és fizeti-e egyálta­lán - az iskolapénzt, az csak au- gusztusbn derül tó. En a kormány helyében minden­esetre visszakérném. HETI GAZDA(G)SÁG Slovnaft-részvények: két korona és másodpercek TUBA LAJOS A latymatag hazai értékpap­írtőzsde életében szokatlan ese­mény történt a múlt pénteki ke­reskedés végén. A Nemzeti Vagyonalap által a tőzsdén keresztül felkínált Slov- naft-részvényekre közvetlenül a zárás előtt a ciprusi Trim Lufffer Limited képviselője 802 koronás ajánlatot tett. Ez néhány másod­perccel azután történt, hogy a másik érdeklődő, a Slavia Capital 800 koronát ajánlott, de mivel a kereskedés véget ért, a ciprusiaké lett az 1,6 millió részvény. A vesz­tes ugyan tiltakozott, de mivel a tőzsde nem jelentett szabálysér­tést, a vagyonalap megkötötte a szerződést. Ezzel egy fél napra felsejlett az értékpapírtőzsde va­lódi szerepe: a gyors és mindenki számára leginkább előnyös üzlet­kötés biztosítása. Ez az, ami ná­lunk alapvetően hiányzik és ami­ben a Dzurinda-kormány idején sem változott semmi. A megállapodásnak megfelelően az új tulajdonos a Slovnaft részvé­nyeinek 8 százalékáért 1,3 milli­árd koronát fizet - a pénz minden valószínűség szerint már a Nemze­ti Vagyonalap számláján van. Az üzletkötés idején egyébként a Slovnaft-papírok árfolyama 550 korona volt, így a ciprusi cég 412 millió koronával fizetett többet a piaci árnál. A bevételt a vagyon­alap a lakossági kötvényekért járó pénz kifizetésére szánja; egyéb­ként sem veszt vele, hiszen a rész­vénycsomagot a Slovnaftnak a Meüar-kormány idején felettébb vitatható körülmények között pri­vatizáló Slovintegra menedzser­cég szolgáltatta vissza annak fejé­ben, hogy békén hagyják. A bevé­tel jókor jött, a kötvények kifizeté­se ugyanis a nagypolitika feltűnő közönye mellett éppen kezdett ela­padni. A Nemzeti Vagyonalap el­nöke ugyan nemrég bejelentette: október végéig minden magánsze­mély megkapja a pénzét, de ez nem változtat a tényen, hogy pénzhiány miatt már hetek óta ta­karéklángon folyik a kifizetés. Egyelőre az a veszély sem áll fenn, Az üzletkötés idején a részvények árfolyama 550 korona volt. hogy a korábbi üyen esetekhez ha­sonlóan a kormány a pénzből lefa­ragna más, égető kifizetések fede­zésére - a testület ugyanis agusz- tus 15-éig szabadságon van. A miniszterek ígéretükkel ellentét­ben a nyári szünet előtt mégsem tudták lezárni a jövő évi költségve­tés tervezetét. Pedig a szerdai ülé­sükön újra megemelték a tervezett bevételeket, mondván: nő az adó­bevétel és a kinnlevőségekből is többet igyekeznek megszerezni. A szabadság előtt a kormány arról is döntött, hogy a parlament elé ter­jeszti a bankbetétek védelmének új rendszerét. így azoknak, akik csak a kamatok nagysága alapján döntöttek, hogy melyik bankba he­lyezik el a pénzüket, érdemes újra végiggondolniuk az ügyet. Az úgy­nevezett nem banki szubjektu­mokkal kapcsolatban a helyzet változatlan marad; továbbra sem lesz semmiféle garancia. Az elmúlt hetekben a belpolitikai bizonytalanság a gazdaság egyik legnagyobb kockázati tényezőjévé lépett elő, de a jegybanki tanács továbbra sem számít nagyobb ki­lengésekre. A testület a csütörtöki ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatokat, jóllehet, a külkereskedelmi mérleg romlásán már érezhető a legfontosabb külpi­acok recessziója. A hazai áremel­kedés ütemével kapcsolatban vi­szont a korábbi, óvatosnak számí­tó becslésüknek megfelelő viszo­nyokra számítanak. A Slovnaft mellett komoly fejle­ménynek lehettünk tanúi a másik hazai olajcéggel kapcsolatban is. A Transpetrol 49 százalékos rész­vénycsomagja iránt meglepően nagy érdeklődés mutatkozik; a gazdasági minisztérium bejelen­tése szerint a múlt pénteki hatá­ridőig 19-en jelentkeztek, köztük egy sor ismert olajcég. Számukra a feltételek közé a szállítások nö­A Transpetrol iránt meglepően nagy ér­deklődés mutatkozik. velését (ma a Barátság kőolajve­zeték még ötvenszázalékos kapa­citással sem üzemel), illetve a Slovnaft ellátásának biztosítását is besorolták. Az Általános Hitebank eladását követően az illetékesek tovább rá­gódnak a kisebb állami bankok privatizációján. A Befektetési és Fejlesztési Bankkal kapcsolatosan már hagyományosan egymásnak ellentmondó hírek szivárognak ki, egyelőre csak az biztos, hogy az OTB Banknak augusztusig maga­sabb vételi ajánlatot kell tennie. Továbbra is bizonytalan a Banka Slovakia sorsa, valójában csak egyetlen brókercég érdeklődik iránta, ez viszont úgy tűnik, hogy a jegybanknak nem tetszik.

Next

/
Thumbnails
Contents