Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)

2001-07-03 / 152. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 3. A IX. Nemzetközi Art Film Fesztivál igazgatójának különdíját Groó Diana kapta Vityebszk felett című filmjéért Filmesek fesztiváli fohásza Kultúra MOZI POZSONY HVIEZDA: Szívörvény (am.) 15.30,18,20.30 HVIEZDA KERTMO­ZI: Horrorra akadva, avagy tudom, kit ettél tavaly nyáron (am.) 21.15 MLADOSŤ: Csokoládé (am.) 17.30 Szeret, nem szeret (szlo­vák) 15.30 Táncos a sötétben (dán) 20 OBZOR: Gazemberkék (am.) 18, 20.30 CHARLIE CENTRUM: Lázadók és szeretők (cseh) 18.30.20.30 Szeret, nem szeret (szlovák) 17 Mi kell a nőnek? (am.) 17.30 Hannibal (am.) 20.30 Árvák hercege (am.) 18.45 Magányo­sok (cseh) 20.45 Feketelistán (am.) 20; 322 (szí.) 19 KASSA CAPITOL: Szívörvény (am.) 15.45,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: Pokémon: Egységben az erő (am.) 18 AMFITEÁT­RUM: Pokémon: Egységben az erő (am.) 21.30 GALÁNTA - KERT­MOZI: Sebhelyek (am.) 21.30 PAT - AMFITEÁTRUM: Szerelem a szerelem? (svéd) GYŐR PLAZA: Addig jár a korsó a kútra... (fr.) 14, 16, 18 Beépített szép­ség (am.) 19.45 Eszeveszett birodalom (am.) 13, 14.45, 16.30 Farkasok szövetsége (fr.) 17.15, 20 Hannibal (am.) 15, 17.30, 20 A mexikói (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Mi kell a nőnek? (am.) 15.30, 17.45, 20 A múmia visszatér (am.) 13, 17.30, 20 Nincs több suli (am.) 13.15, 15.15, 17.15 Sebhelyek (am.) 14.45, 17.15, 19.45 A szívem érted RAPes (am.) 13.45, 20 Taxi 2 (ff.) 13.30, 15.30 15 perc hírnév (am.) 13.30,15.45, 18, 20.15 Fiatáron túli magyar tanítók továbbképzése Értékelés, ellenőrzés Nem egy filmes nyelvet beszélnek. Emília Vášáryová és Jean-Paul Bel­mondo (TASR-felvétel) MTI-HÍR Debrecen. Harminc határon túli magyar pedagógus részvételével tegnap megkezdődött a határon túli magyar tanítók továbbképzése a Kölcsey Ferenc Református Taní­tóképző Főiskolán. A tizenegyedik alkalommal megrendezett tovább­képzésre Kárpátaljáról, Erdélyből, Szlovákiából és Szerbiából érkez­tek magyar iskolák alsó tagozatán tanító pedagógusok. Idén a köz­ponti téma a pedagógiában és a pszichológiában alkalmazott mé- réses módszerek bemutatása. A határon túli pedagógusokat első­sorban arra készítik fel, hogyan le­het ellenőrizni, értékelni a tanulók felkészültségét, neveltségi szintjét, miként lehet érvényesíteni az isko­lai munkában a tehetséggondo­zást, a differenciált fejlesztést és a hátrányok csökkentését. Az egy­hetes módszertani felkészítésben a főiskola valamennyi tanszéke köz­reműködik, és részt vesznek gya­korló általános iskolájuk pedagó­gusai is. A tanfolyam résztvevői módszertani eszközöket, a tan- könyvkiadóktól tankönyveket és jegyzeteket kapnak. Összesen nyolcvankét nagy­játékfilmet és negyvenöt kis- filmet - dokumentum- és ani­mációs filmet - láthatott az Art Film közönsége a feszti­vál három helyszínén, Trencsénteplicben, Tren- csénben és Pozsonyban, ahol a Tatra moziban vetítettek a szemle programján szereplő alkotásokból. TALLÓSI BÉLA A három versenyszekcióban - nagy- játékfilmek, dokumentum- és ani­mációs filmek, valamint diákfilmek kategóriája - harminckilenc alkotás közül választotta ki az öttagú nem­zetközi zsűri, élén Juraj Jakubis- kóval, hogy melyik érdemli meg - kategóriánként - az Aranykulcsot. Szlovákia nyolc napig tartó filmes ünnepe, a IX. Nemzetközi Art Film Fesztivál azonban nem a szlovák mozgóképkultúra fiesztája volt. El­lenkezőleg, aki csak tehette a részt­vevő szakemberek, filmesek közül, az épp a hazai film jövője érdekében szólalt fel, azért, hogy az Art Film versenyprogramjában szlovák film is labdába rúghasson. Jakubisko, a nemzetközi zsűri elnöke egyenesen könyörgőre fogta, amikor a Min­denhatóhoz fohászkodott, hogy fúj­jon már Szlovákia fölé is olyan sze- lecskét, amely megtermékenyíti ­némi pénzmaggal - a szlovák film­gyártást. Emília Vášáryová miután szombaton a pozsonyi Primáši palo­tában átvette a Színészküldetés Dí­jat, ugyancsak fohászkodón szólt (talán az égiekhez?), mondván, bárcsak a fiatal nemzedékhez tarto­zó színészeknek, művészeknek is megadatna, hogy a színész küldeté­sét teljesíteni tudják. „Bárcsak meg­adatna, hogy minden rendező, aki filmezni akar, lehetőséget kapjon” - mondta a színésznő, akiből valószí­nűleg a pedagógus is beszélt - Emí­lia Vášáryová a pozsonyi színmű- vészetin oktat. Jean-Paul Belmondo, a fesztivál díszvendége, aki nyolcvanhét filmet forgatott eddig, s aki Emília Vášá­ryová után vette át a Színészkülde­tés Díjat, értedenkedve fogadta, hogy szlovák kolléganője még a meghatottság pillanataiban is, örö­mét visszaszorítva, fiatal művészek érdekében beszél. Belmondo - aki Szlovákiát legfeljebb hallomásból ismerte - természetesen tudja, fon­tos, hogy éljen, évről évre gyarapod­jon, gazdagodjon egy nemzet moz­góképművészete, mert a közös Eu­rópában a legkönnyebben, ám haté­kony módon a kultúra, a művésze­tek eszközeivel közvetíthetjük egy­más felé szellemi értékeinket. Ahogy a színészvendég elmondta, a francia filmesek nem hagyják, hogy elnyomják őket a Los Angeles-i álomgyár „katonái”. A francia for­galmazók csak akkor vehetik meg a hollywoodi produkciók vetítési jo­gát, ha azok mellett az európai és természetesen a francia filmek for­galmazását is biztosítják. Külföldi példa tehát már lenne arra, hogyan kell megteremteni az egyensúlyt a hazai és az amerikai filmek forgal­mazásában - már csak a hazai fil­mek hiányoznak. Mint az Árt Filmről, ahonnan min­den díj külföldre került. A díjazott filmek zöme kísérleti művészfilm, vagyis az Art Film profiljába illő út­kereső, azaz a klasszikus, az irodal­mi példát követő elbeszélő film­nyelvtől eltérőn megszólaló artfilm. A nyertes filmekből több arról pró­bál képet festem, miként befolyá­solják lelki világunkat a műszaki vívmányok. Vagyis a kitüntetett rendezők közül sokan az ember és gép - álmaink autója, robotok - kapcsolatára figyelnek, valamint arra mutatnak fel érdekes példákat, hogy a lélekölő sztereotípiákkal küzdve -miként tudjuk megőrizni emberi arcunkat. Trencsénteplicben magyar rende­zőt is kitüntettek. Peter Hledík, az Art Film fesztiváligazgatója külön­díját Groó Diana kapta a Chagall ihlette Vityebszk felett című filmjé­ért, amely az Úton szekcióban, va­gyis a diákfilmek kategóriájában versenyzett. A trencsénteplici szemle igazgatója és segítői tudatosítják, hogy szlová­kiai viszonyok között nem lehet olyan szenzációktól hangos, világ­hírű díszvendégektől csillogó fesz­tivált rendezni, mint amilyen a jó nevű cannes-i mozgóképmustra, ezért jövőre, az első X-et ünneplő Art Film esetében is inkább a film­kínálat művészi színvonalát igye­keznek majd megtartani, és erőhöz mérten emelni. Aratott a magyar mozi Fesztiváldíjas filmek Budapest. Újabb külföldi fesztivá­lokon nyert díjakkal gyarapodott a magyar filmesek elismerése. Tímár Péter Vakvagányok című filmje nyerte el a nemzetközi filmkritikus szövetség FIPRESCI-díját a Moszk­vai Nemzetközi Filmfesztiválon. Két díjat is elhódított Groó Diána Vityebszk felett című alkotása a Trencsénteplici Art Film Fesztivá­lon. Mundruczó Kornél Afta című filmjével a szentpétervári Message to Man fesztiválon a zsűri diplomá­ját kapta meg. A Dubrovniki Nem­zetközi Dokumentumfilm Fesztivá­lon a legjobb alkotásnak járó elis­merést Moldoványi Ferenc Gyere­kek Koszovó 2000 című filmje kapta, Salamon András Jonuc és a koldusmaffia című alkotása a má­sodik díjat nyerte el. (MTI) Pro Minoritate Alapítvány Nyári rendezvények Budapest. A Kisebbségekért Alapít­vány idén is megszervezi nyári sza­badegyetemeit. Az eredeti cél ma is aktuális: őszintén, nyíltan és kötet­lenül beszélgetni az átalakulások­ról, kísérő jelenségeiről, a problé­mákról. Holnap kezdődik a Kárpát­aljai Nyári Szabadegyetem, július 22-én a Bálványosi Nyári Szabad- egyetem. Augusztus 15-19. között Madarászon zajlik a IV. Szlovákiai Nyári Szabadegyetem, melynek meghívottai között van Orbán Vik­tor és Mikuláš Dzurinda. (MTI) TOLLVONÁS Megengedhetj ük magunknak? MISLAY EDIT Lehangoló, de tény, hogy az az összeg, amelyet a kultúra jelen­leg kap az állami költségvetés­ből, nem sok mindenre elég. Az omladozó, kritikus állapotú mű­emlékek helyrehozatalára talán a tárca teljes költségvetése sem lenne elegendő, miközben en­nek csak egy része fordítható a múlt értékes hagyatékainak helyreállítására. Régvolt építé­szek, mesterek ma is csodálatot kivívó munkája megy tönkre, kastélyok, paloták, patinás épü­letek tűnnek el lassan, de bizto­san az idő süllyesztőjében. Az enyészet - pénz híján - megállít- hatadan. S ha az idő nem elég hatékony, akadnak helyette vál­lalkozó szellemű, „hozzáértő” egyének, akik az ügy érdekében kicsit besegítenek. így fordulha­tott elő, hogy Pozsony és egyben az ország legrégibb, három és fél évszázadot átvészelt, a központ­ban található Salvator gyógy­szertára sem kerülte el szomorú sorsát. Pár évvel ezelőtt még a főváros lakosait szolgálta, erede­ti rendeltetésének megfelelően. A múlt század elejének hangula­tát idéző, értékes berendezése nemegyszer azokat a járókelőket is becsalta falai közé, akiknek éppen nem volt szükségük or­vosságra, inkább csak lelki gyógyírra: felüdülést hozó eszté­tikai élményre vágytak. Ki tudja, mi alapján döntött úgy Pozsony előző főpolgármestere, hogy egy olyan cégnek adja bérbe, amely azon kívül, hogy a kirakatüvegre biggyesztette az épület stílusával még távolról sem összeülő, sze­met bántó emblémáját, mást nem nagyon csinált ott. Bár a szerződés szerint újra kellett vol­na indítania a gyógyszertárat. És vajon hogyan volt lehetséges, hogy a pénzben nehezen kifejez­hető kulturális értéket képviselő berendezéshez könnyedén hoz-* zájutott a gyógyszertár volt al­kalmazottja? Nagy a gyanúm (legalábbis a történtek erre valla­nak), hogy a helyiséget bérlő cégnek az igazi célja az volt, hogy értékes ingatlanhoz jusson a városközpontban, amelyet az­tán jó pénzért „továbbpasszol­hat” egy következő albérlőnek, akinek tervei között egyáltalán nem szerepelt egy ódon hangula­tú patika működtetése. Műem­lék, kulturális értékek? Kinek van üyesmire ideje? Pénzt keü keresni. Minél rövidebb idő alatt, és minél többet. A patika pedig manapság nem aranybánya. Ta­lán ment is volna minden simán az ügyben - természetesen az ér­dekeltek elképzelése szerint ha a főváros „műemlékvédelem-ér­zékeny” közvéleményének felhá­borodása nem állította volna a fi­gyelem középpontiába a (volt?) gyógyszertár körüli helyzetet. A kulturális miniszter műemlékké nyüvám'totta a berendezést, hogy meggátolja esetleges kivitelét az országból. A jelenlegi főpolgár­mester megígérte, mindent meg­tesz annak érdekében, hogy a Salvator újra eredeti rendelteté­sének megfelelően, eredeti be­rendezéssel működjön. Várjuk ki a végét. De azért reményked­jünk, hogy így lesz. Mert annyira nem gazdag ez az ország, hogy ritkaságszámba menő kulturális értékeket könnyű szívvel, felelőt­lenül elherdáljon. Vityebszk felett, Chagall álmai Egy újabb kisebbségi magyar irodalmi díjjal kapcsolatban támadt gondolatok Szlovákiai magyar fából vaskarika KOCUR LÁSZLÓ Nyár van, s végre - sajnos a már megszokottnak mondható késéssel - a boltokba került az Irodalmi Szem­le áprilisi száma is, melyben érdek­lődéssel vettem szemügyre a Poso- nium Irodalmi Díj alapításáról szóló közleményt. A közelmúltban egy Nyitrán tanuló egyetemista barátom intézgetett különféle papírokat, hogy elnyerhesse azt az ösztöndíjat, melyet a tengerentúlra szakadt ha­zánkfia alapított, most pedig látom, hogy Lauer Edit és John Lauer (Clevelandből) irodalmi díjat hozott létre. Ez tovább erősíti bennem a tu­datot: lám, mégsem feledkeztek meg rólunk, szegény rokonokról a gazdag nagynénik, nagybácsik. Tá­vol álljon tőlem, hogy az alapítók jó szándékát egy percig is vitassam. Sót! Isten tartsa meg Lauerék szoká­sát, bár számos követőjük akadna. Csupán a díj odaítélésének feltétele­it keüett volna az ületékeseknek kö­rültekintőbben megszabni, hogy ne produkálják újra a szlovákiai ma­gyar kultúra idültnek mondható, re­dukálva kettőző tendenciáját. Mire gondolok? Például arra, ha az egyik könyvkiadó megjelentet egy mono­gráfiasorozatot a kortárs irodalom­ról, akkor egy másik kiadó is készte­tést érez arra, hogy ennek (most ép­pen területi szempont szerint) redu­kált változatát megteremtse. Nem tudom, a közlemény nyomán miért tűnik úgy, mintha redukált Madách- díjról olvasnék. Magam (s félek, nemzedékemben nem vagyok egyedül így ezzel) a ro­hej és a megdöbbenés határán szem­lélem azt a színjátékot, mely a Ma- dách-díj odaítélését jellemzi. Mert kuratórium legyen a talpán, amelyik el tudja dönteni, hogy (idei példákat választva) a rendkívül tehetséges Németh Zoltánnak a versei érdemel- nek-e elismerést vagy az olvasás ero­tikájába bevezető tanulmányköte­te... Milyen kritériumok alapján ve­télkedik a tanulmány a regénnyel, a regény a haikuval? Ha a Csehy- Polgár szerzőpáros nem latin him­nuszokat, hanem szlovák népéneke­ket fordít, akkor kaphattak volna fordítói Madách-díjat? így nem? Na de fogjuk rá, hogy mindezek hátte­rében a „mumusnak kikiáltott SZÍA” áll, nem engedve a negyvennyolc­ból. Ám egy magánalapítványnak le­hetősége lett volna feloldani ezt az abszurd áüapotot, ehelyett hatvá­nyozottan újratermelte a problémát. A díj „célja, hogy támogassa és jutal­Egy magánalapítványnak lehetősége van feloldani az abszurd állapotot. mázzá azokat az alkotásokat, me­lyek a magyar irodalmat és szeüe- miséget, a nemzeti örökséget, vala­mint a hagyományokat erősítik és korszerű formában jelenítik meg”. Ha e sorok írójának is olyan kedve­ző volna az anyagi helyzete, mint a díj alapítóinak, magas jutalmat ajánlana fel annak, aki megfejti e mondatot. Mert mi az, ami a ma­gyar irodalmat jeleníti meg? Min­den magyar nyelven leírt szonett, noveüa, tragédia stb. ezt teszi! A „magyar szellemiség” kérdése is megérne egy misét, ahogy a hagyo­mányok korszerű megjelenítése is. Arról nem is beszélve, hogy a közle­mény megszövegezője - gondolom, Fábry Zoltán nyomán - műfajjá avatja a kisebbségi irodalmat, meg a nyelvtudományt is. Tehát akkor ki­sebbségi nyelvtudomány is van! Bár - hogy Tőzsér Árpád ifjúkori versei­nek hetykeségét híven visszhangzó, de már idősb korából származó megállapítását idézzem - „ha az an- tifasizmus lehet műfaj”, miért ne le­hetne a kisebbségi magyar irodalom is? De ez talán már a szlovákiai ma­gyar irodalmi rendszeren belül is túlzás. Vagy itt mindent lehet?! S ha már Tőzsér Árpádot említet­tem, a közelmúltban megjelent két­nyelvű tanulmánykötetében éppen ő kardoskodott az irodalom határta­lansága mellett. így tehát fel nem foghatom, mit keres egy olyan kura­tóriumban, mely kimondottan ki­sebbségi mércével mér. Hát még Németh Zoltán! Ha Swift nyomán nekem is lehetne egy szerény javaslatom, a kuratóri­um figyelmébe ajánlanám, hogy a díjból különítsenek el egy összeget, melynek kamataiból a díjjal azonos székhelyre bejegyzett lap kifizetné a szerzőit, legalább évente egyszer, mondjuk a díjkiosztás alkalmával. Ahogy a naptárra nézek, úgy tűnik, cikkem már csak a díjkiosztó után fog megjelenni. (De mit tehetek, nemrég jelent meg az áprilisi Irodal­mi Szemle.) így tehát ismeretlenül is gratulálok a győztesnek, nemkü­lönben a kuratóriumnak, melynek cirka egy hónap alatt sikerült fel­mérni a tavalyi szlovákiai magyar könyvtermést, melynek felsorolása a SZMÍT Tájékoztatójában hat ol­dalnyit tesz ki. S továbbra sem tudom, miért érzem úgy, hogy ezek a derék amerikai magyarok csináltak nekünk (szlová­kiai magyar) fából (szlovákiai ma­gyar) vaskarikát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents