Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)

2001-07-12 / 159. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 12. Sport Bajnoki rajt előtt az élvonalbeli futballcsapatok: MŠK Žilina, Ozeta Dukla Trenčín, Matador Púchov Meggyengültek, de bizakodnak A trencséniek (csíkos mezben) bíznak abban, hogy az idén nem a kiesés ellen fognak játszani (Eugen Vojtíšek felvétele) Pozsony. Küszöbön a labda­rúgó Szuperliga őszi idénye. A hétvégi rajt előtt fokozato­san pillantunk be az élvonal­beli klubok kulisszái mögé. Tegnap három Vág menti együttes vezérkara nyilatko­zott céljairól, elvárásairól. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁSOK MŠK ŽILINA. Ötödikként zárták az elmúlt bajnokságot a zsolnaiak. Ezzel a helyezéssel a hét végén rajtoló pontvadászatban is ki­egyeznének. Annak ellenére biza­kodnak, hogy két kulcsember tá­vozott: Miroslav Barčík Törökor­szágban (Göztepe Izmir), Peter Hluško Nagyszombatban folytat­ja. Három új játékost szerződtet­tek: Marek Bažík (Podbrezová), Miroslav Nemec (FC Košice) és Miroslav Kozák (V. Žižkov) szemé­lyében. Ladislav Jurkemik szakve­zető elégedett a felkészüléssel, vé­dencei a hat edzőmérkőzés közül mindössze a Blšanytól kaptak ki. „A tapasztalt Bažíktól azt várjuk, hogy pótolja Barčíkot. Sajnos, Mintái sérüléssel bajlódik, az első fordulókban nem számíthatunk rá. Remélem, sikeresen rajtolunk, ez lökést adna a csapatnak. Lénye­gesen kiegyensúlyozottabb küz­delemsorozatra számítok, mint legutóbb, hiszen az élcsapatokból is meghatározó labdarúgók vették a kalapjukat. Kis szerencsével, akár az élmezőnyben is végezhe­tünk.” Megtudtuk, a klub éves költségvetése 25 millió korona. Ez az összeg - hála Barčík eladásá­nak - biztosítva van. Azt viszont nem árulták el, mennyiért kelt el a technikás középpályás. „Elégedet­tek vagyunk a vételárral” - szö­gezte le Karol Belaník menedzser. Majd így folytatta: „Látványos és eredményes futballal szeretnénk visszahódítani a szurkolókat. An­nak örülnénk, ha 3000-es néző­számunk négyezresre gyarapod­na. Ha jól játszik a csapat, a szur­kolók sem maradnak el.” (sz. z.) FK OZETA DUKLA TRENČÍN. Csák Máté vára alatt újra az előző nyolc év hagyományai szerint sze­retnének szerepelni, amikor a Mars Szuperligában a negyedik­ötödik helyen végzett a csapat. Ebből a tavalyi idény várakozáson alulivá sikeredett; a trencséni együttes végig a kiesés elkerülé­séért játszott, és végül a nyolcadik helyen végzett. Az új bajnoki idényre a Nyitrán edzősködő Mi­lan Albrecht vette át a csapat irá­nyítását Anton Dragúňtól, aki a Slovan vezetőedzője lett. „Első­sorban a hazai meccseinken sze­retnénk győzni, és feltett szándé­kunk, hogy ezeken a mérkőzése­ken ne kínkeservesen tartsuk ott­hon a három pontot, hanem ki­szolgáljuk szurkolóinkat. Nem va­gyunk egyszerű helyzetben, a csa­patban rengeteg a fiatal, tapasz­talatlanjátékos, így nagyobb fele­lősség hárul az idősebb futballis­tákra. Sajnos, ezáltal a csapatban kicsi a konkurencia” - mondta Milan Albrecht, a trencséniek ve­zetőedzője. Az együttesből négy játékos távozott: Cifranič (Slo­van), Knapp (Ostrava), Mati (Pre­šov) és Škripec. Új szerzemények: Svoboda (Brezno), Kuciak (Ži­lina), Svrček (Prievidza), Abra­hám (Brno). Az Ozeta Dukla tíz edzőmérkőzésen lépett pályára a felkészülés alatt, melybői ötöt megnyertek - alacsonyabb osztá­lyú gárdák ellen - , négyet elve­szítettek, és egy meccs döntetle­nül végződött. A klub költségveté­se 23 millió korona, mely még nem áll egészében az egyesület rendelkezésére, (hp) MATADOR PÚCHOV. Várakozáson felül szerepelt az újonc, a hatodik helyen végzett, s ráadásként - sportszerű játékának köszönhető­en - az UEFA-kupában is indulhat. „Azt mondják, a második év a kri­tikus, remélem, ez a mi esetünk­ben nem lesz érvényes. Az első nyolc között akarunk végezni, úgy, hogy ne legyenek kiesési gondja­ink. Kellemes meglepetés lenne, ha feljebb végeznénk” - mondta Vlastimil Šamánek klubelnök. Több puhói futballistára felfigyel­tek a tehetős csapatok, a közép-af­rikai Alias Lembakoali és Radoslav Kunzo a bajnok Interhez szerző­dött. Hosszas huzavona után meg­egyezett a két klub, a két labdarú­góért 4 millió koronát kapott a Matador. „Lejárt a szerződésük, nem tehettünk semmit. Ők a sár­ga-feketéket választották. Egy biz­tos, főleg a 15 gólos Lembakoalit lesz nehéz pótolnunk” - jelentette ki Jozef Šuran vezetőedző. Petruš és Revák is vette a kalapját, úgy tűnt Oroszországba igazolnak, vé­gül a dévényiek mellett döntöttek. Az erősítések közül mindössze Tomáš Bernády (Slovan) kapus tartozik az ismertebbek közé. Raj­ta kívül Jván Belák (Nováky), Pavol Brisuda (Kys. N. Mesto) és Juraj Škripec (Trenčín) érkezett. Harmincháromillió korona az Alias Lembakoali és Radoslav Kunzo a baj­nok Interhez szerződött. egyesület költségvetése, de ebből 10 milliót a stadion felújítására használnak fel. Ugyanis az UEFA előírásai szerint a kupameccseken a szurkolók csak az ülőhelyekről figyelhetik a találkozókat. Jelen­leg csupán 1400-an biztathatnák kedvenceiket, ez a szám azonban 5000-re növekedik az augusztus 9-i, Sliema Wanderers elleni össze­csapásig. (sz. z.) A NIKÉ 28. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA CSÜTÖRTÖK, JULIUS 12. SZUPERAJAN- LAT, WNBA: 242. Charlotte-Orlan- do 1,55-15,0-2,6- 1,45-2,35 WNBA: 243. Sac- ramento-Utah 1,3- 13,0-3,1-2,7-1,15; 244. Portland- Houston 2,1-11,0-1,65-1,5-1,9. Finn labdarúgóliga: 247. Inter Turku-FC Jazz 1,5-3,5-5,6-1,1- 2,15; 248. Koupio-Tampere Utd. 2,75-2,9-2,4-1,35-1,3. Orosz labdarúgóliga: 251. Dina­mo Moszkva-Torpedo Moszkva 2,6-2,9-2,6-1,35-1,35. Labdarúgó Német Kupa, selej­tező (Dessau): 252. Leverkusen- Hertha Berlin 2,2-3,0-3,0-1,3- 1,45. SZOMBAT, JÚLIUS 14. Labdarúgó Major League Soc­cer: 364. San Jose-Tampa Bay 1,4-3,6-7,1-1,05-2,35; 365. New England- D. C. United 2,1-3,0-3,2­1,3-1,5; 366. Chicago-Colorado 1,55-3,5-5,0-1,1-2,0; 367. Kansas City-Dallas 2,3-2,9-2,9-1,3-1,4; 368. Los Angeles-Miami 2,6-2,9- 2,6-1,35-1,35. Tipp az első félidőre: 369. San Jose-Tampa Bay 1,65-2,6-5,4­1,05-1,65; 37. New England-D. C. United 2,6-2,0-3,4-1,2-1,25; J71. Chicago-Colorado 1,85-2,4-4,6­1,1-1,5; 372. Kansas City-Dallas 2,8-1,9-3,4-1,2-1,25; 373. Los Angeles-Miami 3,1-1,9-3,1-1,25- 1,25. Labdarúgó Szuperliga: 387. Žili­na—Dubnica 1,6-3,2-5,1-1,1-1,9. Két év alatt két bajnokság, s a végén Vágán egy ritka csattanó: vastapssal jutalmazták a levonuló csallóközieket Megtanulták az ellenfelek, hol van Bacsfa SZABÓ ZOLTÁN Alaposan fellendült a csallóközi kisközség labdarúgása, tavaly ha­talmas fölénnyel nyerték a járási bajnokságot, idén az V. ligában négypontos előnnyel lettek elsők. Több neves, korábban az élvonal­ban játszó futballista szerepel a bacsfai együttesben: Tomáš Stúpa­la (Slovan) - tavasszal játékos­edzőként tevékenykedett, Csicsay Kornél (DAC), Varga Dezső (DAC, Dubnica), Szabó Tibor (DAC, Se- nec), Mészáros Sándor (Ružombe­rok, Csepel). Afrikai idegenlégiósa is van a gárdának, mégpedig a ka­meruni Hubert Ondua (Petržalka) személyében. A focisták nem ta­gadják, a vezérkar kedvező feltéte­leket biztosít számukra. „Úgy vágtunk neki a pontvadászat­nak, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. Tudtuk, az átszervezés következtében legfeljebb négy csa­pat marad hírmondónak. Azonban már az első mérkőzések után kide­rült, egy osztállyal feljebb sincs fél­nivalónk, a bakaiakkal együtt ki­emelkedünk a mezőnyből. Az őszi idényt másodikként zártuk, a szü­netben leigazoltuk Vargát, Csicsait és Beníkot, valamennyien kulcsem­berekké váltak. Velük megerősöd­ve biztosan meneteltük, csupán a DAC B-től kaptunk ki. A sorsdöntő, bakáikkal vívott rangadón, kétezer néző előtt megérdemelten nyer­tünk. Ezzel gyakorlatilag eldőlt a feljutás sorsa” - ecsetelte az elmúlt idényt Németh Jenő menedzser. Arra a kérdésre, hogy jövőre trip­lázásra készülnek-er így válaszolt: „Realisták vagyunk, így kevés rá az esélyünk. Elégedettek leszünk, ha az első tíz között végzünk.” Látványos támadófutballt játsza­nak, ezt bizonyítja, hogy 92 gólt lőttek. Természetesen ez tetszik a nézőknak, átlagosan ötszázan jár­nak ki a találkozókra - a szurkolók többsége a környékről érkezik. Vá­gán fejezték be a bajnokságot, 5:2- re nyertek, s amire ritkán akad pél­da, a hazai nézők vastapssal jutal­mazták a levonuló vendégeket. Már egyre több helyen tudják, hol terül el a település. Korábban gyakran megesett, hogy a soros el­lenfél nem találta a falut, s áthaj­tott Bacsfán. Egy biztos, a IV. ligá­ban lényegesen nehezebb dolguk lesz a csallóközieknek, hiszen töb­bek között a szebb napokat látott somoijaikkal, a komáromiakkal és a verebélyiekkel találkoznak majd. Júliustól a tapasztalt František Úr- vay irányítja az együttest. „Tavasz- szal több összecsapáson láttam a fiúkat, ígérem, három-négy új szerzeménnyel megerősödve a ne­gyedik vonalban sem fogunk sta­tisztaszerepet játszani. Célunk a bennmaradás kiharcolása, remé­lem, a középmezőnyben zárjuk majd a pontvadászatot.” Több futballistával tárgyalnak a vezetők, de egyelőre még nem dőlt el, kiket szerződtetnek. Varga, Csi- csai és Ondua külföldön szeretné folytatni pályafutását, ám köny- nyen lehet, hogy maradnak. A keret: Haramia, Bénik, Stúpala, Pätoprstý, Varga, Horváth, Szabó, Mészáros, Csicsai, Suchý, Sipos, Ondua, Marczel, Polák, Albert, Navrátil. A klub főtámogatója az osztrák Herz vállalat, emellett több szpon­zor is besegít. Az önkormányzat állja a működtetési költségeket. Kilenc elókészülti találkozón lép­nek pályára az augusztus tizenket- tedikei rajtig, a IV. liga nyitó fordu­lójában Tardoskedden vendéges­kednek. A bacsfai együttes négypontos előnnyel nyerte a bajnokságot (Archív felvétel) RÖVIDEN Szombaton: Szuperliga- és NB l-előzetes Július 14-én, szombaton rajtol a Mars Szuperliga és a labdarúgó NB 12001/2002-es bajnoki idénye. Ezen a napon két plusz oldallal lepjük meg az olvasóinkat. Mindkét pontvadászatról sok érdekes adatot közlünk, megtudhatják, milyen játékoskerettel kezdik a csa­patok a bajnokságot, milyen menetrend szerint zajlik majd az őszi idény és hogyan vélekednek szakíróink az esélyekről, (sr) George Weah folytatja Monrovia. Az egykori világelsőnek választott futballista, a libériái George Weah megváltoztatta elhatározását, továbbra is szerepelni kíván a válogatottban. Július elején, amikor Libéria 2:l-re kikapott Ghánától, és George a nézőkkel konfliktusba keveredett, kijelentet­te: elég volt. Aztán a feleségével és a szövetség elnökével folytatott beszélgetés után úgy döntött, folytatja. Weah az Olympique Mar­seille játékosa (SITA) Kianek Zsolt visszatér Párkányba Párkány/Pozsony. A DAC és a Tatran Prešov I. ligás labdarúgócsa­patának volt játékosa, Kianek Zsolt minden valószínűség szerint visszatér Párkányba, a III. ligás JCP Duklát erősíti majd. A 30 éves középpályás, aki 139 meccset játszott az élvonalban és 14 gólt lőtt, legutóbb egy IV. ligás osztrák együttesben futballozott. (SITA) Sztrájkolnak a román futballisták Bukarest. A román élvonalban szereplő Rapid Bucuresti nyolc lab­darúgója, köztük öt válogatott - tiltakozásul az elmaradt prémiu­mok miatt - nem vesz részt a csapat edzőtáborozásán. - Kiharcol­tuk az indulást az UEFA-kupában, ennek ellenére a klub 30 száza­lékkal kevesebbet adott a szerződésünkben szereplő összegnél - mondta a sértettek szószólója. - Úgy tűnik, hogy a román futballis­táknak nincsenek jogaik, modern kori rabszolgák vagyunk. (SITA) Kyokushin karatetábor a párkányi Vadas fürdőben Jellemformáló edzések J. MÉSZÁROS KÁROLY Sütkérező és strandoló nyaralók világában karatékák gyakorolnak a fürdő füvén. Múlt héten naponta tárult ilyen kép a párkányi Vadas vendégei elé, amikor pihenni men­tek a határváros egyik nyári üdülő helyére. Itt zajlott a Szlovák Kyo- kushin Karate Szövetség nyári edzőtábora. Vezetője, Rácz Nor­bert, a mozgalom szlovákiai első embere az övvizsga előtti szünet­ben válaszolt kérdéseimre. Avasson be bennünket a tábori életbe... Tavaly hatvanan voltunk ugyanitt, az idén - az edzőkkel együtt - már százöten, vagyis növekvő az ér­deklődés. Eljöttek a párkányi, a sző- gyéni, az érsekújvári, a szálkái, a kő- hídgyarmati, a bősi, a zselízi, a po- zsonypüspöki és a szliácsi klubból. Csak gyerekek gyakorolnak? A legfiatalabb résztvevő nyolcé­ves, a legidősebb 1951-ben szüle­tett. Sok az alap-, rengeteg a kö­zépiskolás, a felnőttek húsz-huszo- nöten lehettek. Mivel telt el a hét? Év közben a gyerekek heti két-há- rom tréninghez szoknak hozzá, a táborban naponta háromszor dol­goztunk, ami igencsak próbára te­szi a résztvevők erőnléti állapotát. Éjjel is voltak edzések, amelyek ar­ra szolgáltak, hogy a fáradtságtól kimerült test is kiadja magából a lehető legtöbbet. Szerintem valaki csak úgy tud jól karatézni, ha min­dig a maximumot nyújtja. A részt­vevők állandó lélektani és erőnléti terhelésnek voltak kitéve. Volt egy éjszaka, amikor két edzést is beik­tattunk. Ezután napközben jóval nehezebb folytatni, de mindenki összeszedte magát, s szerintem ez a lényeg. Miért éppen a Vadasban talál­koztak? Nagyon jó a fürdőben, mert edzé­sek közben is lehet relaxálni. Jövő­re már valószínűleg Zselízen tábo­rozunk. Nem szeretném, ha min­den évben Párkányban, a stílusala­pító városában találkoznánk. Ez­után különböző helyekre látoga­tunk. Vannak már talpraesett klub­vezetőim, ők máshol is képesek lesznek megszervezni. Ennek csak örülnék, hiszen mindenhol új kör­nyezettel, új emberekkel ismer­kedhetünk meg. Ez a kyokushin karatékák egye­düli szlovákiai tábora? Egyhetesből nincs több, rövi­debből van. A végén övvizsgázni lehet, és a hét nap annyi tapaszta­latot kínál, amennyit máshol alig­ha szerezhet a karatéka. Otthon kipihenheti az edzés fáradalmait, itt viszont rákényszerül fáradtan is dolgozni. Ilyenkor formálódik az ember jelleme. És amire év közben nincs idő, a táborban arra is ma­rad: az elméleti ismeretek jobb el­sajátítására. „Vannak már talpraesett klubve­zetőim" (Somogyi Tibor felvétele) A Schalke 150 milliós büdzsével kezdi a bajnokságot Rekordköltségvetés MTI-JELENTÉS Hamburg. A német labdarúgó Bundesliga I klubjai rekordnak szá­mító, 1,315 milliárd márkás költ­ségvetéssel vágnak neki a július 28-án kezdődő bajnokságnak. A pénz tekintetében megfordult az előző pontvadászat sorrendje: az ezüstérmes és kupagyőztes Schalke 04 mintegy 150 milliós büdzsével kezdi a sorozatot (ez is klub- és Bundesliga-csúcs), míg az első he­lyezett és a Bajnokok Ligája-győz- tes Bayern München 120 milliót költhet. A rangsor végén Vasile Miriuta, Mátyus János, Sebők Vil­mos, valamint Vincze Ottó csapata, az Energie Cottbus (43 millió) és az újonc St. Pauli (21 millió) található. Mindössze két együttes a 18 közül gazdálkodhat kevesebb pénzből, mint a legutóbbi idényben: a Ham­burger SV (118 millió helyett 112 millió és az FC Kaiserslautern (96 helyett 90 millió).

Next

/
Thumbnails
Contents