Új Szó, 2001. július (54. évfolyam, 151-175. szám)
2001-07-12 / 159. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2001. JÚLIUS 12. KOMMENTÁR Szegénylakás-építés MOLNÁR IVÁN Az állam évről évre kevesebbet fordít a lakásépítés támogatására, a kormányprogram ugyanakkor eredetileg ennek az ellenkezőjét feltételezte. A kabinet 56 ezer lakás felépítéséhez kívánta megteremteni a feltételeket, azaz évente 14 ezer lakást készült volna el. Mivel kezdetben erre nem volt elegendő pénz, módosítottak a terven. Az 56 ezer lakás felépítésének ütemtervét az egyes évekre növekvő sorrendben állították össze; kezdetben csak valamivel több mint 10 ezer lakást kellett évente felépítem, idén már 15,5 ezret, jövőre pedig 18 ezret. Ezzel együtt azonban évről évre csökken az állami támogatás, ami veszélybe sodorta a kormányprogram teljesítését. Hogy mentsék a menthetőt, a legkülönfélébb programokkal próbálják meggyőzni az egyes településeket községi bérlakások építéséről, egyelőre ugyanis ez látszik a legolcsóbb megoldásnak. Ez azonban csak döcögve indul meg, így kérdéses, hogy meghozza-e a várt eredményt. A községek csak akkor kezdtek el érdeklődni a program iránt, amikor az 50 százalékos állami támogatás mellett, a fennmaradó 50 százalékra is kedvező, 30 éves futamidejű hitelt vehettek fel az Állami Lakásfejlesztési Alaptól. A lakásépítés támogatásának leghatékonyabb és a legtöbbek számára hozzáférhető módja még mindig a lakás-takarékpénztárak által nyújtott hitel. Ezt az állam is támogatja, és a környező országokhoz viszonyítva rendkívül attraktív feltételeket sikerült elérniük. Három hazai lakás-takarékpénztárunk csak az idei első fél évben együttesen 185 ezer új szerződést kötött 33,5 milliárd koronás célösszeggel. Ugyanekkor mintegy 8 milliárd koronát fizettek ki ügyfeleiknek a lakásépítés támogatására. Az állam ennek ellenére továbbra is görcsösen a bankok nyújtotta jelzáloghitelezést részesíti előnyben, miközben csak a lakosság egy kis csoportja engedheti meg magának, hogy ilyen feltételeket elfogadjon. Viszont a lakosság széles rétege számára hozzáférhető lakás-takarékpénztári hitelek esetében az állami prémiumot évről évre lejjebb szorítják. A tavalyi 6 ezer koronáról idén 4,5 ezerre faragták le, jövőre pedig 4 ezer koronára csökkentik az éves jutalékot. A jövőben könnyen megeshet, hogy Szlovákiában csak a legszegényebbek (a községi lakásépítési programon keresztül) és a leggazdagabbak lesznek képesek új lakáshoz jutni. JEGYZET Meleg van MALINÁK ISTVÁN Bugár pedig dühös volt. Joggal; Dzurinda, bár ő kérte a titoktartást, kikotyogta a sajtónak, hogy összeültek egy kis nem hivatalos kvaterkázásra. Már- már kánikula, de értsük meg Dzurindát, neki szerepelnie kell, ha törik, ha szakad. Hiszen a közigazgatási törvények múlt heti elfogadása óta ez volt az első olyan közlendője, amellyel fel tudta kelteni az érdeklődést. Ha már a tanévzáró alkalmából a közszolgálatiban nem kampányolhatott mélyrepülő politikai hibridje mellett. És ugyanaznap, amikor sikerült Bugárt kényelmetlen helyzetbe hoznia, leteremtette az újságírókat, mondván: nem túl kellemes, s talán nem is udvarias dolog vele szemben, ha a sajtó képviselői a tájékoztatókon újságot olvasnak, amíg ő beszél. Ejnye-bejnye, kollégák, csúnya dolog udvariatlannak lenni, de nem tudok haragudni rátok, legalább őszinték voltatok. Ha excellenciás uramnak eszébe jutott volna, hogy nem azzal van baj, aki unatkozik, hanem azzal, aki untat... Igaz, a tévé vezetői udvariasságból nem engedték őt képernyőre. Mert micsoda blamázs lett volna, ha a legközelebbi nézettségi statisztikák kimutatják, hogy a kormányfő ünnepi beszéde alatt egymillió-kétszázezer tévénéző újságot olvasott. Habár ki tudja, lehet, hogy neki egyre megy. Az antivilágban a primadonnákról tartották azt, hogy nekik mindegy mit, csak írjanak róluk. Persze annak még volt valami diszkrét bája, amikor enyhén romlott szőke dívák kínálták fel magukat kackiás bajszú hírlapíróknak. Ha politikus teszi itt és most ugyanezt, annak jellemzésére egész más női (ősi) mesterségjut eszembe. Csak az vigasztal ebben a hőségben, hogy megint jön egy hidegfront, és egy-két fokos enyhülést hoz. Átmenetileg. Még szerencse, hogy nálunk csak a kényszeres szereplési mánia terjed, palotáról palotára, és nem a szivacsos agysorvadás. Képzeljük csak el, plusz harmincöt fokban mekkora tüzeket kellene rakni annyi marha elégetéséhez! A fél országnak védőitalt kellene adni, hogy meg ne üsse a hőguta. A másik felének mindegy, már amúgy is beteg. » Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Szilvássy József (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Juhász László - politika (58238339), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Grendel Ágota - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), J. Mészáros Károly- sport (58238340) Szerkesztőbizottság: Szigeti László - elnök, Albert Sándor, Csáky József, Farkas Iván, Zachariáš István. Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 056/6382806, Kassa: 055/6002225, Rimaszombat: 047/5684214, Rozsnyó: 058/7329857, Komárom: tel., fax: 035/7704200, Nyitra: 037/6522543. Kiadja a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,81109 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Álexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Žiačik - kereskedelmi osztály -, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály -, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403 fax- 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051,52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: B. Nemcovej 32,055/6709548,6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vývoz tlače, Košická 1, 813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, *,t«iaí.puazellenőrzés eredménye a www.sme.skhonlapon található. m E-mail: redakcia@ujszo.com TALLÓZÓ NÁRODNÁ OBRODA Nagyrőcén megmutatkozott az ország „etnikai” arculata. Az eset világos: az orvosok a vizsgálatok után csupán könnyebb sérüléseket találtak a három roma férfin, aztán újra a rendőrök kezei közé engedték őket. Kihallgatás állítólag nem volt, a romákat a fűtőtesthez bilincselték. Ha így van, akkor a roma halála az orvosokat tünteti fel rossz színben. Szomorú, hogy néhány politikus ugyan tiltakozott, az újságírók is cikkeznek még róla egy hétig, mégis minden marad a régiben. HOSPODÁRSKY DENNÍK Ján Čamogurský igazságügyi miniszter közölte: távozása a politikából végleges, ám ez nem jelenti azt, hogy jogászként nem nyüatkozik egyes politikai kérdésekről, ha lesz rá igény. A kormány átalakításával kapcsolatban nem volt hajlandó nyilatkozni, nem jósolta meg a jövő évi választások eredményeit sem. Zinedine Zidane, a franciák világbajnok futballistája az angoloknak köszönheti, hogy világcsúcstartó lett- Asszony, hát hogy van ez? A nyolc megyét kevesled, a nyolc sört meg sokallodl? (Gossányi Péter karikatúrája) Tíz fonttól 64 millió dollárig Anglia az „oka”, hogy a Real Madrid 64 millió dollárt fizetett Zinedine Zidane-ért. Ugyanis az angolok nemcsak a labdarúgást, hanem az átigazolásokat, a fizetett klubcseréket is elsőként honosították meg Európában. TOMI VINCE William Sudall őrnagy jött rá először, hogy Skóciából is lehet játékosokat importálni. Az angol szövetség (1885-ben törvényesítette a professzionalizmust) tiltakozott az új gyakorlat ellen (eleinte csak a szigetországból lehetett adni-venni a játékosokat), de ezzel csak azt érte el, hogy az üzletet a testület tudta nélkül bonyolították le. Sok illegális átigazolás történt, míg döntést hozott: egy-egy játékos legfeljebb tíz fontot kaphat jövendőbeli munkáltatójától (a hőskorban nem az egyesületnek fizettek). A jó focisták vándorlása nap nap után fontosabb szerepet játszott a legnépszerűbb sportágban. 1905- ben 1000 fontot adnak egy játékosért. De már nem ő kapja a pénzt. A klub és az illető egyesület nemcsak a futballista legutóbbi munkáltatójának fizet, hanem annak a klubnak is, amely felfedezte. Albionban az első 10 ezer fontot érő átigazolás 1928-ban történt, amikor a népszerű Dwight Jack a Wanderersből az Arsenalba távozott. A londoniak ráadásul kötelezték magukat, hogy minden gólért, amit az új szerzeményük elér, még 100-100 fontot fizetnek a Wanderersnek. Angliában a labdarúgók (csak a Brit Királyság országaiból lehetett importálni, Európából nem) árának emelkedése nem volt olyan ugrásszerű, mint az a 60-as évektől kezdődően kontinensünkön. Az első rekordösszeget, 20 ezer fontot 1947-ben fizették ki a szigetországban, később 50 ezernél is többet szurkolt le a Manchester United a skót Denis Law-ért (1960). A szárazföldön ekkor már röpködtek a százezrek. Itália és Spanyolország gazdag klubjai kezdeményezték először a külföldi, elsősorban dél-amerikai csillagok szerződtetését. Már a másodikvilágháború előtt is sok tengerentúli focista maradt Európában, de a labdarúgás ekkor még nem volt nagy üzlet, így nem fizettek csillagászati összegeket az átigazolásokért, az újságok sem cikkeztek erről sokat; az 50-es évek elején egy időre meg is szűnt a dél-amerikai futballisták bevándorlása, mivel Latin- Amerikában, főleg Brazíliában nagy fejlődésnek indult a játék. És tudjuk, 1958-ban, majd négy évvel később is világbajnokságot nyertek szambaország futballistái. Több sem kellett a Real, a Müan, az Inter, a Barcelona mecénásainak. Nyakra-főre vásárolták a brazil, argentin, uruguayi játékosokat, akik kétségtelenül vonzóbbak voltak a nézők számára, mint a bennszülöttek. Egyszerűen divat lett Európában dél-amerikai labdazsonglőröket szerződtetni. A népvándorlás csak azokat az országokat kerülte el, ahol a klubok nem tudtak biztosítani kellő anyagi feltételeket a kétségkívül nagy tudású, attraktív játékosoknak, vagy ahol a szabályok nem engedélyezték külföldiek szerepeltetését (Anglia). Az alábbi névsorból kiderül, hogy a második világégés után a 60-as évek végéig kik voltak a legdrágább futballisták, és mai szemmel nézve milyen nevetséges összegeket fizettek értük; megfigyelhetjük, akkor is azok a klubok voltak a tehetősek, amelyek napjainkban. 1968: Anastasi (Varese-Juventus) 430 ezer font; 1963: Sormani (Mantova-AS Roma) 250 ezer font; 1962: Del Sol (Real-Juven- tus) 200 ezer font; 1961: Suárez (Barcelona-Inter) 150 ezer font; 1963: Amarildo (Botafogo-AC Milan) 143 ezer font; 1957: Sivori (River Plate-Juventus) 100 ezer font; 1958: Altafini (Palmei- ras-AC Milan) 80 ezer font; 1954: Schiaffino (Penarol-AC Milan) 72 ezer font. MINDEN IDŐK LEGDRÁGÁBB ÁTIGAZOLÁSAI 1. Zidane 2001 Juventus-Real Madrid 64,4 2. Figo 2000 Barcelona-Real Madrid 56,1 3. Crespo 2000 Parma-Lazio 54,1 4. Vien 1999 Lazio-lnter 50,0 5. Buffon 2001 Parma-Juventus 45,9 6. Nedved 2001 Lazio-Juventus 40,0 7. Rui Costa 2001 Fiorentina-AC Milan 37,2 8. Anelka 1999 Arsenal-Real Madrid 35,7 9. Denilson 1997 Sao Paulo-Betis Sevilla 35,0 10. Thuram 2001 Parma-Juventus 35,0 11. F. Inzaghi 2001 Juventus-AC Milan 34,9 12. Verőn 2001 Lazio-Manchester U. 34,7 13. Batistuta 2000 Fiorentina-AS Roma 33,8 14. Amoroso 1999 Üdine-Parma 33,1 15. Anelka 2001 Real Madrid-Paris SO 31,2 16. Van Nistelrooij 2001 Eindhoven-Manchester U. 28,5 17. Vieri 1998 Atl. Madrid-Lazio 28,0 18. Cassane 2001 Bari-AS Roma 28,0 19. Ronaldo 1997 Barcelona-Inter Milano 27,9 20. Saviola 2001 River Plate-Barcelona 27,8 21. Riquelme 2001 Boca Juniors-Barcelona 27,7 22. Rivaldo 1997 La Coruna-Barcelona 26,7 23. Nakata 2001 AS Roma-Parma 26,2 24. Rio Ferdinand 2000 West Ham-Leeds 25,3 25. Sevcsenko 1999 D. Kijev-AC Milan 25,0 A vételár millió dollárban értendő. A világ legfelkapottabb sportembereire számos vállalkozás épül, sportáguk közkedveltségének meghatározói Méregdrágák, mégis megérik a pénzüket SIDÓ H. ZOLTÁN Minden idők legdrágább futballistája a francia Zinedine Zidane, akit a napokban a Real Madrid 64,4 millió dollárért vásárolt meg a Juventus- tól. Az utóbbi hetekben mintha száz pénzeszsák ömlött volna ki Olaszországban és Spanyolországban, olyan hihetetlen játékosvásárlásokat folytatnak a klubok. Számos példa közül csupán egyetlen: A milliárdos Silvio Berlusconi kezében levő AC Milan néhány nap leforgása alatt 253 millió márkát(!) költött új futballisták megvételére. Mielőtt szédülni kezdene a fejünk a több 10 millió márkát, sőt dollárt érő labdazsonglőrök egyre hosszabb sorától, nem árt, ha tudatosítjuk: más sportágakban is üyen fantasztikus összegekért kelnek el a legjobbak. Napjainkban egy-egy kiváló sportemberre szinte egész iparágak épülnek, időnként pusztán néhány csillag szereplésétől függ az adott sportág nézettségi indexe. Ez a jelenség már néhány évtizede tart, azonban a 90-es évektől kezdve - párhuzamosan a világgazdaság lendületes fejlődésével - egészen elképesztő méreteket öltött. A fénykorában évi 100 millió dollár körül kereső Michael Jordan kosárlabdázó, a Chicago Bulls frontembere például egyszerre reklámozta a Co- ca-Colát, a Nike sportszergyártót és a McDonald’s étteremláncot. A Nike cipők Air Jordan fajtájából csak egyeden év alatt 100 mŰlió dollár értékben adtak el. Egyedül az NBA évi több mint 1 milliárd dollárt zsebelt be a sorozatos bajnok Chicago Bulls relikviáinak és a „főbika” Jordan képmásával árusított sportszerek, trikók árusításával. Amióta viszont Jordan visszavonult, az NBA nézettsége visszaesett, sőt anyagi gondokkal küszködik. Ugyanez a hatás érvényesül napjainkban a profi golfban, ahol az amerikai Eld- rick „Tiger” Woods sikersorozatával történelmet ír. A rövidesen dollár- milliárdos Woods például 100 mü- lió dollárért cserébe 5 éves szerződést írt alá a Nike sportszergyártóval, ennek értelmében az amerikai cég golflabdáit reklámozza. Noha addig a Nike egyáltalán nem volt érdekelt a golflabdák piacán, Woods vonzereje révén a Nike rögvest 10 százalékos részesedésre tett szert az évi 820 millió dolláros amerikai golflabdapiacon. Maga a sportág tévébevételei is megugrottak, 1999-2000-ben 132 millió dollárral. A példák felsorolásakor persze nem kell Amerikába menni, elég csupán a Forma-l-es gyorsasági autós világbajnokságban történő folyamatokat megfigyelni. Amióta Michael Schumacher, a Ferrari háromszoros német világbajnoka tarol, azóta Németországban szülte nemzeti sporttá vált a száguldó cirkusz. A több mint évi 100 millió márkát kereső Schumacher jövedelme ugyancsak mellbevágó, azonban a Forma-1 a pénzről szól, csak tavaly a dohánygyártók 245 millió, az autógyártók pedig közel 500 millió dollárt fektettek be a nagydíjsorozatba. A vállalatok, pénzügyi csoportok ráéreztek arra, hogy a nézőket, vagyis a vásárlókat a nagy nevek, a nagy show, az igazi látványosság vonzzák. S ha ennek egy 64 millió dolláros futballista az ára, akkor azt is megfizetik. Kicsit demagóg megemlíteni, vajon mire futná nálunk a 64 millió dollárnak megfelelő 3,2 milliárd koronából: ebből az összegből 2002-ben állni lehetne a 4 százalékos nyugdíjemelés teljes költségét, vagy 50 százalékkal emelni lehetne a lakás-takarékpénztárak éppen lefaragás előtt álló állami prémiumát, vagy kamatostul ki lehetne fizetni a Szlovák Vasutaknak a Szlovák Villamos Művekkel szemben fennálló teljes tartozását. Az átlagpolgár szemével nézve persze fel- foghatadanok az egyes sportcsillagoknak kifizetett dollármilliók. Az objektivitáshoz viszont hozzátartozik: csupán néhányszáz alaposan megfizetett sportolóról van szó, akiknél már messze nem csupán a sportteljesítmény a lényeg, hanem a hozzájuk kötődő reklámok, a rájuk épülő iparágak...
