Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-06 / 129. szám, szerda

Panoráma ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 6. NAPTÁR Június 6 EGY GONDOLAT A bajra enyhülés olykor, ha elbeszélik. Pierre Corneille NÉVNAP Norbert és Cintia A Norbert német eredetű név, és a „nord bért” kifeje­zésből alakult ki, amely azt jelenti: északi ember. A Cin­tia az ókori görög mitológia öröksége, Artemisz istennő mellékneve volt, mert Künt- hosz hegyén született. Ma Fülöp és Taksony nevű is­merőseinket is köszöntsük! MAiÉYFqRpULÓjNK 395 éve született Pierre Cor­neille francia író. Az iroda­lomtörténet őt tekinti a klasz- szikus francia dráma megte­remtőjének, melyet Cid című drámájának köszönhet. A darabot 1637-ben mutatták be, és óriási közönségsikert aratott. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 45 éves Björn Borg svéd teni­szező. Minden idők legered­ményesebb teniszezője profi pályafutását 1972-ben kezdte, s alig több mint egy évtized alatt sikert sikerre halmozott. 1977-ben jutott fel a csúcsra, és négy éven át vezette a világ- ranglistát. Eközben ötször lett wimbledoni bajnok, ötször nyerte meg a francia bajnok­ságot, és több mint 50 Grand Slam-tornán győzött. 25 éves Lukas Haas amerikai színész, A kis szemtanú című film egykori gyermeksze­replője, A magányosság va­rázslója, a Testvérharc Ame­rikában, a Támad a Mars, a Varázsige: I Love You és a Bajnokok reggelije című film szereplője. 30 éves Pinte Attila szlováki­ai labdarúgó, a Ferencváros középpályása. 55 éves Lasse Hallström svéd filmrendező, az 1977-ben készült ABBA-film, valamint Az árvák hercege és a Csoko­ládé című film készítője. NAPI VICC- Anyu! Nézhetem a tévét?- Igen, de ne kapcsold be! *:■ • (ČTK/AP) Moszkvában is hűvös a nyár, ez persze csöppet sem zavarja a helybelieket Oroszországban az áremelés után lázadástól tartanak a szeszgyártók Emlékmű a vodkának Moszkva. Nemzeti hősök és politikai vezetők százai után most emlékművet emelnek az alkoholnak is Oroszországban. FELDOLGOZÁS A jaroszlavli regionális kormány­zat Ernszt Nyeizvesztnijt, a magya­rul Ismeretlent jelentő nevű, ám mégis ismert szobrászművészt bíz­ta meg azzal, hogy Uglics város­ban állítson szobrot a vodkának. Az ötlet atyja Artur Szaszonov he­lyettes tartományi kormányzó, aki az orosz nemzeti italnak állított emlékművel akar turistákat a vá­rosba csalogatni. Uglics eddig csak arról volt híres, hogy 410 évvel ezelőtt itt gyilkolták meg Rettegett Iván cár fiát. Nem ez az első alkalom, hogy Sza­szonov az alkohol dicsőítőjeként hallat magáról: Uglicsban az ő pol­gármestersége idején adták át a vodkamúzeumot, ahol az égetett szesz 80 változatát állították ki. A szobrász Nyeizvesztnij megtisz­teltetésnek veszi, hogy „az orosz lélek számára oly drága” tárgynak állíthat emléket. A finanszírozás nem jelent majd gondot, mert a szobrot vodkamár­kák címkéi fogják díszíteni, így a számlát az orosz szeszipar állja. Az orosz kormány közben je­lentősen megemelte a vodka fo­gyasztási adóját: júniustól ötszörö­sébe kerül a legkedveltebb orosz al­kohol. A gyártók és a kereskedők Sokak szerint az áremelés után legálisan már senki sem fog vodkát vásárolni. szerint vagy mindenki zárjegy nél­küli, hamis vodkát fog venni, vagy ha sikerül a hamisítók ellen kemé­nyen fellépni, fellázadnak az oro­szok az egekig szökő vodkaár ellen. A gyártók és a kereskedők szerint csak a hamisítóknak kedvez a vodka árának radikális emelése. Az utóbbi években egyébként is nőtt a hamis- vodka-kereskedelem egész Orosz­országban: egyes becslések szerint az eladott üvegek kétharmada ille­gális szeszfőzdékben készül. Sokak szerint a mostani áremelés után le­gálisan már senki sem fog vodkát vásárolni. A kormány ezzel szem­ben úgy véli, az új rendelkezés segíti a harcot a hamisítók ellen, mert az emelt áras vodkák eredetét szigo­rúbban fogják ellenőrizni. Az áremelés bevezetése előtt, a múlt pénteken már hosszú sorok­ban várakoztak a moszkvaiak, hogy feltölthessék készleteiket az utolsó olcsó palackokkal. Akkor még körülbelül 50 koronányi összegbe került fél liter vodka, ma ugyanezt a mennyiséget legálisan csak 250 koronának megfelelő ru­belért lehet megvenni. A Sztolics- naja vodkát is gyártó Krisztall cég vezetője, Alekszander Tyimofejev szerint el fog tűnni a vodka az üz­letekből, és a kormány még annyi hasznot sem láthat majd az alko­hol adójából, mint eddig. Tyimofe­jev is elképzelhetőnek tartja, hogy az emberek fellázadnak a vodkaá­rak ellen, (m, o-oj HOROSZKÓP 100 milliót követel Kos: Ez a nap nem kedvez a pénzügyi tranzakciók­nak, ezért legyen nagyon óvatos, ha ismeretlen emberekkel köt üzletet, vagy vásárol valamit. Este foglalkozzon kedvesével. unva. mm Ez a nap kedvez az uta- zásnak, főleg ha üzleti jellegű. Egy kis környe­zetváltozás teljesen felfrissíti, és számos lehetőséget is kínál. Este vigye el kedvesét moziba. Ikrek: Nem indul jól a napja, ugyanis vitába kevered­het egyik rokonával, és emiatt nem tud munkájára kon­centrálni. Szerencsére egyik kol­légája rögtön a segítségére siet. Rák: Egy komoly beszélgetés főnökével sokat segíthet abban, hogy a jövőben súrlódásmentesen tudjanak együttműködni. Este vigye el kedvesét vacsorázni. Oroszlán: Váradan helyzetbe kerül munkahelyén, melynek megoldásához minden erejére szüksége lesz. Egy lehető­ség teljesen lázba hozza, de túlsá­gosan kockázatos a dolog. Szűz: Családja nem örül an­nak, hogy folyton kocká­zatos befektetésekbe kezd, ók biztos helyen szeretnék tudni a pénzüket. Próbáljon meg kompromisszumot kötni velük. Mérleg: Ha pénzügyi terveket ké­szít, gondolkozzon hosz- szú távon, ne vállaljon túl nagy kockázatot a gyors haszon reményében. Egy háztartási prob­léma megoldása igazi kihívás. Skorpió: Vigyázzon arra, hogy mit mond a főnökének, mert egy rossz megjegyzéssel könnyen kellemeden helyzetbe hozhatja magát. Az estét otthon tölti szerettei társaságában. Nyilas: Alaposan gondolja át hosszú távú terveit, ne kapkodjon el semmit. Érdemes kikérnie néhány barát­ja véleményét is. Az esti órákat romantikus hangulatban tölti. Bak: Nem találja a közös han­got kollégáival, és ez vi­tához vezethet. Mivel szerelmével sincs egy hullám­hosszon, jobb, ha nem kezd vele komolyabb beszélgetésbe. Vízöntő: Két családtagja szinte egész nap vitatkozik egy háztartási probléma mi­att, és lehet, hogy Önnek kell ki­békítenie őket. Egyre több időt szentel új hobbijának. Halak: Munkahelyén zűrös a helyzet, furcsa informá­ciókat kap, így képtelen határozott döntéseket hozni. Ba­rátja szeretné, ha segítene neki egy buli megszervezésében. Tom Cruise újra meleg helyzetben Los Angeles. Egy hónapon belül másodszor nevezték nyilvánosan homoszexuálisnak Tom Cruise-t. A színész ezúttal is perrel vála­szolt, és 100 millió dollár kártérí­tést követel attól a férfitől, aki vi­deofelvételekkel akarja bizonyí­tani, hogy a saját neméhez von­zódik. Májusban már volt egy hasonló ügye Cruise-nak: akkor a Kyle Bradford művésznéven is ismert Chad Slater pornószínészt perel­te be a Los Angeles i Legfelsőbb Bíróságon, miután Slater egy francia magazinnak beszélt a szí­nésszel folytatott állítólagos vi­szonyáról, sőt azt is kifejtette, hogy Cruise Nicole Kidmannei kötött álomházassága is emiatt a kapcsolat miatt ment tönkre. A Mission Impossible című filmek sztárja mindent tagadott, elmon­dása szerint semmilyen kapcso­latban nem áll a pornószínésszel, még csak nem is ismeri, (o) HALLOTTA MAR? ♦ Tizenhárom kisgyermek meghalt tegnapra virradó éjsza­ka a dél-kínai Nancsang városá­ban, amikor tűz ütött ki az egyik óvodában. A tűz éjfél tájban keletkezett a Csianghszi tarto­mányi rádió és tv bentlakásos heti óvodájának hálótermében. Hét fiú és hat kislány vesztette életét, többségük füstmérgezés­ben. Csupán négyen menekül­tek meg: az egyik gyermek a sa­ját lábán jutott ki, hármat ki­mentettek. A rendőrség szerint a szúnyogok elriasztására meg­gyújtott füstölő okozta a tüzet. ♦ Az Egyesült Államok leg­főbb ügyésze visszautasította az oklahomai robbantó védői­nek kérését, hogy halasszák el Timothy McVeigh kivégzését. Az ügyész szerint a nemrég felfede­zett iratok nem befolyásolják az ügyet. Az ügyvédek arra alapoz­ták halasztási kérvényüket, hogy kiderült, az FBI több ezer oldal dokumetumot nem adott át a védelemnek a tárgyalás előtt. Az ügyész viszont azt állít­ja, mindez nem befolyásolja, hogy Timothy McVeigh követte el 1995-ben a merényletet, amelyben 168 ember meghalt, és több százan megsebesültek. A 33 éves McVeight június 11-én méreginjekcióval végzik ki. + Kábítószert tartalmazó am­pullák tűntek el a Pécsi Tudo­mányegyetem általános orvos- tudományi karának anesztezio- lógiai asszisztensi szobájából. A klinikán a rendőrség kábító­szerrel való visszaélés miatt in­dított nyomozást. ♦ Óriási hisztéria kerekedett Franciaországban a DHEA nevű fiatalító kapszula körül. Emberek ezrei ostromolják a gyógyszertárakat az öregedés­gátló csodaszerért. Szakértők szerint a kapszula valóban cso­dát tesz majd, bár lehet, hogy ennek nem fognak örülni a höl­gyek. Ugyanis előbb-utóbb sza­kálluk nő tőle. ♦ George Busht fiatal korában letartóztatták kokainbirtoklásért - állítja „A szerencse fia” című könyvszerzője. A jelenlegi ame­rikai elnökről írt életrajz a jövő hónapban jelenik meg. A könyv már néhány éve készen van, 1999-ben a kiadó azért nem je­lentette meg, mert szerzőjéről ki­derült, hogy egyszer börtönbe került, mert fel akart bérelni egy verőlegényt. A mostani kiadó képviselője azt mondja, hogy a szerző állítását hárman is alátá­masztják: Bush egyik osztálytár­sa, a család egy régi barátja és Bush egy magas rangú tanácsa­dója, aki régóta ismeri a jelenlegi elnököt, (o-, i-x, h-a, szml) XII. Pius a távolból próbálta kiűzni az ördögöt Hitlerből Különös ellenállás MTI-PANORÁMA Róma. XII. Pius pápa távördögű­zéssel próbálta megszabadítani a gonosztól Adolf Hitlert a II. világ­háború alatt. Friss tanulmányokra hivatkozó olasz lapértesülés szerint a vüághá- borús szerepe miatt máig vitatott egyházfő annak idején többször is a Vatikánban elmondott ördögűző­imákkal kísérelte meg megszabadí­tani a Führert a „gonosz szelle­mektől” és eltéríteni ily módon a náci vezért kegyetlen terveitől. Pius, aki 1939-es pápává választása előtt nuncius volt Berlinben, szentül hitte, hogy Hitlert gonosz démonok tartják hatalmukban. „Ez az ember teljesen megszállott, elpusztít min­dent, ami az útjában áll” - mondta fültanúk szerint, és többször elismé­telte a „Jézus nevében, takarodj, Sá­tán!” exorcizáló szavakat. A náci terrorral szembeni különös „ellenállásra” a néhai egyházfő boldoggá avatási eljárása során de­rült fény - közli a La Stampa című torinói lap, idézve egyben egy vati­káni exorcizmus-szakértőt, aki rá­mutat, hogy „a távolból végzett ör­dögűzés nagyon ritkán jár ered- ménnnyel, mert szükséges a meg­szállott személy jelenléte”. XII. Piust sokan azzal vádolják, hogy uralkodása alatt a katolikus egyház hallgatott a nácizmus bűnei ügyében, holott a náci vezé­rek kiátkozásával megmenthette volna sok zsidó életét. Paul McCartney, a legendás Beatles együttes, egykori tagja és barátnője, Heather Mills támogatásával Londonban új jótékonysági alapítványok kezdték meg működésüket. Ezek a taposóaknák felrobbanása következté­ben megsebesült embereket segítik. (ČTK/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents