Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-06 / 129. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 6. Kitekintő Arra a kérdésre, hogy mi is történt valójában a zavaros hétvégén Katmanduban, mind a mai napig senki sem adott minden kétséget kizáró választ Nepáli királydráma A Nagy-Románia Párt egy emberből áll, a kéjúrként viselkedő, nagyhangú, harsány, a szót mindenkibe belefojtó, útszéli stílusban vitatkozó pártelnök senkit sem enged érvényesülni Dipendra herceg. Egyes források szerint részegen öldöste halomra családját. a vadászat és a küzdősport. A her­ceg végigcsinálta a nepáli ejtőer­nyősök kiképzését, s fekete övét szerzett karatéból. A szunnyadó tigrist vélhetően any­ja, Aisvatja királyné ébresztette fel benne. Az uralkodó családot már egy ideje súlyos családi viszály osz­totta meg. A köztiszteletben álló Birendra királyt állítólag már rég­óta felesége irányította, és a király­né érvényesíteni kívánta akaratát fia, Dipendra fölött is. A The Sunday Telegraph szerint Aisvaiját gyakran hasonlították a Fülöp-szi- geteld Marcos diktátor asszonyá­hoz, Imeldához vagy a néhai Elena Ceausescuhoz. A szóbeszéd szerint állítólag palotaforradalmat terve­zett, azt szerette volna, ha Dipend­ra mihamarabb átveszi a hatalmat apjától. Nepálban a hagyományok szerint az uralkodó Sah-dinasztia az előző, Rana-dinasztia egyik családjából nősül. Aisvatja királyné maga is eb­ből a családból való, s emiatt úgy érezte: mindenkinél jobban ismeri a menyasszonyjelölteket. Az elmúlt években a trónörökös két válasz­tottját is elutasította, mondván, hogy származásuk nem elég előke­lő. Ez történt meg harmadszor pén­teken este, amikor a szokásos heti családi tanácskozásra gyűltek össze az uralkodóház tagjai. Anya és fia annyira összeszólalkoztak, hogy Birendra király kérte fiát: vonuljon vissza, és próbáljon megnyugodni. Dipendra el is ment, ám percekkel később a nepáli hadsereg (egyes források szerint ünnepi, mások sze­rint gyakorló) egyenruhájába beöl­tözve két géppisztollyal visszatért a nagyterembe, és előbb anyját ölte meg, majd végzett családjával és a berohanó őrökkel, köztük vezető­jükkel - a helyi rendőrség volt pa­rancsnokával -, majd maga ellen fordította fegyverét, s halántékon lőtte magát. Mások tudni vélik, hogy a trónörökös részegen öldöste halomra családját. Még el sem hamvadtak az áldoza­tok rituális máglyái, amikor a kór­házban élet és halál között lebegő apagyilkost királynak választották. Nepálnak négy nap leforgása alatt három királya volt. A fő­város, Katmandu friss, hima- lájai levegőjébe pedig sokfaj­ta füst keveredett: az uralko­dó családot lekaszáló fegyve­reké, a királyi testeket a Bagmati szent folyó pariján elemésztő halotti máglyáké, a magyarázatot követelő tün­tetők által felgyújtott autógu­miké és a tömegoszlató könnygázpatronoké. POCÁR DEMETER Arra, hogy mi is történt valójában a zavaros hétvégén, még senki sem adott minden kétséget kizáró vá­laszt. Az első hivatalos nepáli közlé­sek szerint baleset történt, és a kirá­lyi családot egy „félautomata fegy­ver felrobbanása” irtotta ki majd­nem teljesen. „Függeden források” szerint viszont valójában Dipendra trónörökös végzett apjával, anyjá­val és nyolc rokonával, akik nem ér­tettek egyet az általa kiszemelt menyasszony személyével, majd maga ellen fordította a fegyvert. A kormányerők ellen harcoló maoista felkelők ezzel szemben tudni vélik, hogy a királygyilkosság politikai összeesküvés eredménye, s „a vér­fürdő a jelenlegi politikai rendszer végét jelzi”. Magának a puccselmé- letnek is több verziója van: az egyik a dinasztia életben maradt tagjait, egy másik a katmandui kormányt, a harmadik pedig Indiát gyanítja a mészárlás mögött. Annyi bizonyos, hogy a királyi di­nasztiának pénteken este, amikor estebédhez gyülekeztek, még min­den tagja életben volt. A legtöbb forrás arról számol be: a vacsora ki- lencük számára Dipendra trónörö­kös miatt lett az utolsó. A 29 éves Dipendra herceg, csak­úgy, mint a dinasztia valamennyi férfitagja, finom környezetben, az angliai Etonban végezte középisko­lai tanulmányait, az ottani elitelő­képzés után a Harvardon folytatta a felkészülést az uralkodásra. Eton­ban kedvesnek, nyugodt természe­tűnek ismerték. De a trónörökös­nek volt egy másik arca is: megszál­lottja volt a fegyvereknek, vonzotta Devjani Rana, a volt nepáli külügy- és pénzügyminiszter lánya, Dipendra menyasszonya (Fotók: ČTK/AP) Az új király, Cianendra Régenssé pedig nagybátyját, Gianendra herceget. Hétfőn új, ma­gányos láng jelezte a folyópart lép­csőin, hogy Dipendra lelke meg­kezdte útját a reinkarnáció követ­kező állomása felé. A Majomkapu- palotában pedig pompás szertar­tással Gianendrát koronázták ki­rállyá. Az új uralkodó trónra lépése előtt megígérte, hogy a királydrá­mát kivizsgáltatja, amit elhűlt népe meg is éljenzett, ám a szertartás után a főváros utcáin elszabadult a pokol. „Dipendra ártatlan!”, „Vonják fele­lősségre az igazi gyilkosokat!”, „Nem kell Gianendra!” - kiabálták az utcára vonuló tüntetők. Elége­detlenségük azt is előre vetíteni lát­szik, hogy Nepálban a vége felé kö­zeleg a monarchia korszaka. A ket­tős királyváltás után ugyanis olyan ember került a trón közelébe, akit senki sem láma szívesen királyként: Gianendra fia, Parasz egyesek sze­rint sötét eszközökkel tör hatalom­ra, s máris sok ember haláláért fele­lős. Megfigyelők emlékeztetnek arra is, hogy a királyi családra az elmúlt években egyre nagyobb nyomás ne­hezedett a baloldali, magát nepáli maoista kommunista pártnak neve­zett csoportosulás részéről, amely az alkotmányos monarchia helyett egy kommunista kormányt akart a hatalmon látni. Az 1996 óta népi háborút folytató felkelők az elmúlt négy évben több mint 1500 embert gyilkoltak le, legutóbbi nagyszabá­(TASR/AP) sú akciójukban - áprilisban - több mint 100 rendőrt mészároltak le. Helyi biztonsági Uletékesek szerint a lázadók mostanra jobban felfegy­verzetté, szervezettebbé váltak, mint a királyság 45 ezer fős rendőri ereje, ezért nagy veszélyt jelentet­tek a királyi családra nézve. Dinasztia a Himalája csúcsai alatt Gianendra király, a nemesi családfáját a XVIII. századból eredeztető Sah-dinasztia salja, a meggyilkolt Birendra fivére, tegnap másod­szor lépett a himalájai monarchia trónjára. Először 1950-51 között, még egészen kisgyermekként tették meg báburalkodónak, amikor egész családja Indiába menekült a nepáli zavargások elől. Hazatéré­se után apja, Tribhuvan vette át az uralkodói szerepkört, majd an­nak 1972-ben bekövetkezett halálát követően, 1975-ben idősebbik fia, Birendra következett a trónon, ám csak 1990-ig maradhatott ab­szolút uralkodó, amikor a demokráciát követelő politikai erők rákényszerítették az alkotmányos monarchia elfogadására. Népsze­rűségét és a hadsereg lojalitását azonban megőrizte. Megfigyelők szerint Gianendra aligha lesz képes az isten-király szerep betöltésé­re. Elsősorban fia, a hatalomra éhes Parasz trónörökös miatt lehet­nek problémái, aki egyes állítások szerint a kezében tartja a véres királydráma szálait. Az újdonsült uralkodó eddig diplomácia tevé­kenységével és a nepáli természetvédelemben játszott szerepével hívta fel magára a figyelmet. Meglehetősen profán üzleti vállalkozó: egy katmandui szálloda tulajdonosa, de érdekeltségei vannak egy teaültetvényben és egy cigarettagyárban is. (P. D.) Corneliu Vadim Tudor: a bohóc veszélyessége BOGDÁN TIBOR A tavalyi őszi romániai választáso­kon sokak nem kis döbbenetére egy obskúrus, szélsőségesen nacionalis­ta, Európa- és magyarellenes pár- tocska, a Nagy-Románia Párt az or­szág második legfontosabb politikai erejévé vált, a szavazatok egyötödét szerezte meg, elnöke pedig bekerült az államfőválasztások második for­dulójába. Tulajdonképpen nem is pártról van szó, hanem egyetlen emberről: Corneliu Vadim Tudorról. A Nagy- Románia Párt egy emberből áll, a kéjúrként viselkedő, nagyhangú, harsány, a szót mindenkibe belefoj­tó, útszéli stílusban vitatkozó párt­elnök senkit sem enged érvényesül­ni. Pártja zömmel a régi rendszert visszasíró nyugdíjas aktivistákból áll, de sokan léptek be az egykori Securitate, a Román Hírszerző Szolgálat, más hírszerző struktú­rák, a hadsereg, a belügyminisztéri­um tényleges és tartalékos tisztjei közül is. Ez az, ami veszélyessé teszi a pártot. De kicsoda is és honnan indult az ország második legnépszerűbb poli­tikusává vált, 52 éves Corneliu Vadim Tudor? Hivatalos életrajza szerint munkáscsaládból szárma­zik, a közelmúltban azonban kide­rült, hogy apja protestáns, szektás lelkész volt. Testvérei, több rokona is tagja a szektának. A patinás buka­resti Sfantu Sava Líceumban érett­ségizett, elvégezte a bukaresti egye­tem filozófia szakát, s vallásszocio­lógiából államvizsgázott. Végzettsé­gét tekintve szociológus. 1975-ben beiratkozott a bukaresti tartalékos tisztképző akadémiára, 1978-1979 között Herder-ösztöndíjjal történel­met tanult Bécsben. A hetvenes évektől dolgozik a sajtóban. A Romania Libera című napilap ma­gazin mellékleténél kezdte, majd az Agerpres Román Hírügynökség szerkesztője, később a Ceausescu egyik leghívebb kiszolgálója, Eugen Barbu által vezetett Saptamana cí­mű hetilap munkatársa lett. Hamar beférkőzött Barbu bizalmába, vál­lalta helyette a pártvezetés által ki­osztott piszkos munkákat, minde­nekelőtt a nyugati román emigráció lejáratását. Már ekkor világossá vált, hogy pénzért mindenre kapha­tó. Hogy tekintélyét növelje, a szer­kesztőség egy-egy üres szobájából magas rangú szekus és párttisztség- viselók nevében elváltoztatott han­gon telefonon kereste önmagát, s amikor kollégái átadták az üzene­tet, fölényesen legyintett, csak vár­janak, most nincs időm. Vadim min­dig is szeretett kérkedni. Nemrégi­ben diadalmasan bejelentette: az Egyesült Államok Politikatudomá­nyi Akadémiája tagjává választotta, az American Biographical Institute az Év emberévé nevezte ki. Később a román sajtó dokumentumokkal bi­zonyította: fantomintézetekről van szó, amelyek pár száz dollárért bár­kinek, bármilyen névre, akármilyen oklevelet kiállítanak. Az 1989-es decemberi események után néhány hónapig Barbu vidéki rezidenciáján bujkált testvérével, Maráival, a hadsereg tisztjével együtt. A márciusi marosvásárhelyi pogromkísérlet után - amikor ép­pen a történtek ürügyén megalakult a Román Hírszerző Szolgálat - az addig lapuló szekusok átmentették magukat az új struktúrába. Ekkor jelentkezett ismét Vadim Túdor, aki szekus barátai támogatásával hozta létre pártját, és annak magyarelle­nes és antiszemita irányvonalát hí­ven tükröző Romania Mare Politica című lapot. Előbbihez, a zsidó szár­mazását az idő tájt még titkolni pró­báló Petre Roman, akkori kormány­fő adott pénzt, hogy nem sokkal ké­sőbb aztán a lap egyik kedvenc cél­pontjává váljon. A ldadvány kezdet­ben 900 ezer példányban látott nap­világot, és ezt a mennyiséget el is adták. Ma már alig néhány tízezret nyomnak belőle. Stílus tekintetében egyedülálló, vagy legalábbis páiját ritkító Európában. Vadim Tudor pamflet ürügyén hetet-havat össze­hord mindenidról. Románia főügyé­széről azt áhította, hogy szeretőjé­nek féltékeny férje meztelenül ker­gette végig az utcán. Iliescut KGB- ügynöknek, anyját éheztető dgány­Demagóg, populista szólamai egy­re szélesebb körben találnak meg­hallgatásra nak, a halálnak sem kehő vénem­bernek nevezte, az RMDSZ-t hor­thysta, fasiszta terrorszervezetnek, Markót, Frundát, Tőkést, Bárányit magyar kémnek, trójai falónak és egyben románfalónak titulálta, a magyarországi politikusokat fasisz­tának, irredentának, ütődöttnek, Göncz Árpádot aszott töpörtyűnek minősítette, de hasonló jelzőkkel il­letett mindenkit, aki csak egyszer is csúnyán nézett rá. Szívesen gúnyo­lódik ellenfelei testi fogyatékossá­gain. Szótárának leggyakoribb ele­me a „ronda zsidó”, „kutyák nyel­vén beszélő magyar”, „nemzetáru­ló”, „nyugat- (magyar-, zsidó- stb.) bérenc”, „gazember”, „tetves”, „ro­hadt buzi”, „kurvapecér”, „rabló- gyilkos”, „oligoffém”, „okádék”, „torzszülött”. Szótárának többi ré­sze csak lapjai hasábjain bírja meg a nyomdafestéket. Kifejtette, nem ér­ti, miért nem sikerült még megolda­ni a cigánykérdést Romániában, ahol olyan olcsó a töltény. Cikkei miatt több tucat rágalmazási per in­dult ellene, ezek tárgyalása az igaz­ságszolgáltatásban is meglévő kap­csolatainak tulajdoníthatóan a leg­több esetben évek óta húzódik. Ed­dig mindössze két esetben ítélték pénzbüntetésre, amit még nem fize­tett meg. Mivel híven kiszolgálja a volt szekusokat, a hírszerzés, a had­sereg, a belügy demokráciát, integ­rációt ellenző tisztjeit, azok bősége­sen ellátják a „közös ellenséget” komprommittáló adatokkal, ezek híján azonban ő maga enged szabad utat beteg fantáziájának. Vadim Túdor minden törvényt át­hágva rövid idő alatt multimilliár­dossá lett, a délvidéki Butimanu község parasztjait kiforgatta földje­ikből, megkaparintotta a község ha­lastavát is, és jelenleg legalább öt, jól menő vállalkozást működtet, évi több tízmilliárd lejes forgalommal, nulla, vagy csupán néhány millió le­jes profitot bevallva. Százezer már­kás. Mercedese, japán terepjárója, Bukarestben és vidéken több villája van, előszeretettel villantja ki kéze­lője alól négyezer dolláros arany, Rollex karóráját. A külügyminiszté­rium szomszédságában lévő Select étteremben folytatott tivornyái hír­hedtek. Eközben igyekszik szegény­nek feltüntetni magát, egy tévésze­replése alkalmával közderültségre kijelentette, még soha sem látott négyezer dollárt egy összegben. Az­zal kérkedik, hogy mintegy négy­száz dohárnak megfelelő szenátort fizetését a szegényekre költi. Ebből annyi igaz, hogy „keresztény vacso­ra” néven, nagy publicitás közepet­te, időnként szerény csomagokat osztogat néhány őt csodáló öreg­nek. Vadim Tudor komolyan hiszi, hogy hamarosan átveheti a hatalmat. Er­re az esetre az első lépések között je­lölte meg az RMDSZ 24 órán belüli törvényen kívül helyezését, politi­kusainak rögtönítéló bíróság elé ál­lítását. Stadionokban megrende­zendő pereket, a „Dnyesztertől a Ti­száig terjedő” Nagy-Romániát ígér, az „összeharácsolt vagyonok” el­kobzásával, újabb államosítással, a politikai ellenfelek, az „állammal szemben nem lojális magyarok” ki­toloncolásával, „gépfegyverrértór- ténő kormányzással” fenyegetőzik. Az igazságosztó szerepében tetsze­leg, néptribunosnak nevezteti ma­gát. Vágyálma az, hogy fehér lovon, az igazságtevő betyár öltözékében vonuljon be a cotroceni államfői pa­lotába. Politikai doktrínája ezzel ki is me­rül. Bár pártja kilenc éve van a par­lamentben, eddig egyetlen törvény- tervezetet terjesztett elő, az ember és az állatok együttélésének szabá­lyozásáról. Á tíz év óta mélyülő gazdasági, tár­sadalmi, erkölcsi válsággal küszkö­dő Romániában, ahol a hatalom gyakorlásába sorra belebukott mind a középbal, mind a középjobb, Vadim Tudor demagóg, populista szólamai érthető módon találnak egyre nagyobb meghallgatásra. Bár sokan egyszerű udvari bolondnak tekintik, a tavalyi választások - ami­kor a Nagy-Románia Párt és elnöke veszedelmes előretörésének feltar­tóztatásáért szinte valamennyi poli­tikai erőnek össze kellett fognia - bebizonyították: a bohóc is veszé­lyes lehet, ha a hatalom közelébe kerül. Ősszel a román választók jó­zanságról tettek tanúbizonyságot, és - ahogyan akkoriban mondották - a két rossz, Ion Iliescu és Vadim Túdor közül a kisebbiket, Iliescut választották. Ha azonban a Társa­dalmi Demokrácia Pártja ismét csa­lódást okoz - és egyelőre a hatalom- átvétel óta lényeges változás nem állt be az országban semmilyen te­kintetben: a privatizáció és a gazda­sági szerkezetváltás várat magára, az infláció nem csökken, az élet- színvonal viszont igen, a beruházók és a nyugati pénzügyi körök bizal­matlanok, a korrupció és a bürokrá­cia virágzik -, akkor nem kizárt, hogy a minden más lehetőséget ki­próbált, reményvesztett választók jobb híján az „igazságosztó” szélső­ségesség mellett törnek lándzsát. Ez esetben Románia végképp leszakad Európáról, az országban kiszámít- hatatian dolgokra kerülhet sor.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents