Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-06 / 129. szám, szerda

2001. június 6., szerda 5. évfolyam, 6. szám Neki köszönhetően ismerhettük meg az elektronikus kártyát slusszkulcs helyett, de más téren is sok újat hozott a szép nevű francia kocsi második nemzedéke Renault Laguna II ­A hátsó rész kicsit alfás, kicsit volvós, de ezzel együtt szép és impozáns (A szerző felvételei) KOMFORT, SZERELTSÉG, ERGONÓMIA Mindhárom az új Laguna erős ol­dala, miközben a standard sze- reltségben olyasmikkel találko­zunk, amelyek eleddig csak né­mely luxusautó sajátjai voltak. Ilyen például a gumiabroncsok sűrítését ellenőrző rendszer, amely indulás előtt tizedesnyi pontossággal jelzi a négy kerék állapotát, menet közben pedig meggyújtja a megfelelő jelzőlám­pát, ha valami nem stimmel. A szintén alaptartozéknak számító Tempómat működése sem olyan, mint megszoktuk: a megválasz­tott sebesség km/órányi pontos­sággal, digitálisan állítható be a nagy felületű központi kijelzőn. Mindkét irányban gombnyomás­ra történő korrekciója magától értetődőnek számít, az viszont már távolról sem, hogy a beren­dezésnek sebességhatároló funk­ciója is van. Ha tehát városban- faluban beállítjuk a maximálisan megengedett 60 km/órát, szilán­kokká rugdoshatjuk a gázpedált bármely sebességfokozatban, ak­kor sem fogunk gyorsabban men­ni. Az értékesebb elemek közül a Privilege fokozat standardjához tartozik még a fedélzeti számító­gép, a CD-lejátszóval kombinált távirányítású rádió, a négy elekt­romos ablakemelő - de minde­nekelőtt az elektronikus kártya, amely szinte az új Laguna jelké­pévé vált.s Szó, se róla, egyedi megoldás. Az autónak ugyanis nincs slusszkulcsa, sőt semmi­lyen kulcsa, ha az említett kár­tyában elrejtett „biztonságit” nem számítjuk: a rendszer úgy működik, hogy a szenzorok már kb. 2-3 méter távolságból megér­zik, ha a tulaj közeledik, zsebé­ben a kártyával. Előkészítik a ko­csit a nyitásra, de ténylegesen csak akkor nyitják ki, a az illető ujjai „elmetszik” a kilincsek mögé szerelt érzékelők infrasugarait. A gyakorlatban tehát: megfogom a kilincset és kattan a zár, persze csak ha nálam van a kártya. Távo­záskor sincs más dolgom, mint becsapni magam mögött az ajtót; ha a zsebemben lapuló kártya ki­kerül a szenzorok hatótávolságá­ból, az autó ugyanúgy bezár, mint egy klasszikus távirányító parancsára. A két művelet közötti ún. autózás pedig azzal kezdő­dik, hogy bedugom ugyanezt a kártyát a megfelelő helyre (ki­gyullad néhány tízezer jelzőlám­pa, az autó a kiválasztott világ­A műszerfal középső, rádiót tartalmazó része letakarható Praktikus apróság: beépített „függönyök" az oldalablakokon és a hát­só szélvédőn , nem a limuzin és a Grandtournak elkeresztelt kombi különbözik alapvetően egymástól. Mi az előbbit teszteltük, mégpedig 1,9- es turbódízel motorral és a máso­dik leggazdagabb Privilege kom­fortfokozatban. ALAKTAN Hogy szebb lett-e az új Laguna, mint nagyon elegáns elődje volt, szubtilis benyomást azonban ha­tékonyan ellenpontozzák a 16 hüvelykes keréktárcsák, ame­lyekre 205 mm profilszélességű (!) gumiabroncsokat húztak. A formatervezők leginkább talán hátul hagyták magukat inspirálni másoktól: a hosszú, keskeny lám­patestek kimondottan “alfásak”, az egész hátsó rész pedig kissé a Volvo S80-aséra emlékeztet. MAXITESZT gy látszik, olykor a : nagyoknak is van i mit tanulniuk a ki- i csiktől. Amikor u- : gyanis a Renaultnál úgy döntöttek, hogy felújítják a hat éve sikeres Lagúnát, az innováció eredménye gyakorlatilag két új autó lett. Pontosan úgy, mint a Fi­at Punto esetében, csak itt nem a három- és az ötajtós modell, ha­az nézőpont és egyéni ízlés kér­dése. Szerintem igen, méghozzá sokkal. Mi több: izgalmasabb is. A fényszórók például valami el­képesztően szélesek, a közöttük levő szürke műanyag „híd” pedig ízlésesen tölti ki az előd maszk­ján üresen tátongó öblöket. A karosszéria hét centiméterrel megnyúlt, és ez formailag is jót tett neki. Az oldalnézet egyetlen lendületes ív, amely optikailag jó­val alacsonyabbá teszi az autót, mint amilyen a valóságban. Ezt a az első ötcsillagos Az óriási fényszórókat ízléses műanyag „híd" köti össze MOTOR, ERŐÁTVITEL, MENETTULAJDONSÁGOK Az új Laguna igen erős oldala, még ha rémlik is, hogy ilyesmit már mondtunk valahol. Viszont ami igaz, az igaz. Az 1,9 literes,­Indulás: bedugjuk a kártyát... nyelvek valamelyikén megszólal, hogy isten hozta a fedélzeten), megnyomom a START/STOP fel­iratú gombot (beindul a motor, s ha ez a csendessége okán elkerül­te volna a figyelmemet és újra rá­startolnék, nem a fogaskerekek recsegése hangzik fel, hanem egyszerűen leáll, és kész). Ha rá­diózni akarok, megnyomom a kö­zépső panel fedőlemezét, amely elegánsan 'felemelkedve szabad­dá teszi a készüléket, ha pedig melegem van, fél foknyi pontos­sággal beállíthatom a kívánt hő­mérsékletet az automata klíma- berendezésen. Ha az útitárs rázó­sabb, melegebbre temperálhatja a jobboldalt, mert a légkondi kétzónás... ...és megnyomjuk a gombot dCi jelzésű, Common Rail befecs­kendezésű turbódízel erősebbik változatához volt szerencsénk, amely gyengébbik társánál 15, ugyanilyen típusjelű elődjénél pedig 10 „lóval” (és 20 Nm-rel) tud többet. Mindezt elsősorban variábilis lapátszögű turbinájá­nak köszönheti, Igen csendes és kultivált járású, nagy teljesítmé­nyének, de főleg alacsony fordu­latszámon kulmináló nyomatéká- nak jótékony hatását nagyon érezni. Ami pedig az új, hatfoko­zatú sebességváltót illeti, a Jóis­ten direkt ehhez a motorhoz te­remtette. Ötödik fokozatban még fickósan előzni lehet vele, „ha­tosban” pedig arcpirítóan ala­csony fogyasztásra képes, 130- 140 km/órás egyenletes sebesség mellett. Szinte hihetetlen, de így van: a közutainkon megengedett 90 kilométeres legnagyobb se­bességnél ez a motor „hatosban” mindössze 1600-at pörög percen­ként, a sztrádáinkon maximáli­séitól. Perdöntő bi­zonyíték erre nézve, hogy az első járgány­ról van szó az autó­gyártás történelmé­ben, amely az új sze­mélygépkocsik biz­tonságát 1966 óta kőkeményen vizs­gáztató, autógyár­tóktól független Euro NCAP töréstesztprogram keretében öt­csillagos minősítést kapott! Kö­szönheti mindezt elsősorban ultrarugalmas acélból készült ka­rosszériájának és programozottan csinknál ide sorolhattuk még az ASR kipörgésgátlóval kombinált ESP menetstabilizáló berendezést és az ugyancsak feláras xenonlám­pákat is. ZÁRSZÓ HELYETT Az új Lagúnával mindenképpen gazdagabb és színesebb lett a kö­zépkategória piaci kínálata. Neki köszönhetően ismerhettük meg a slusszkulcsot helyettesítő kártyát, de egész sor egyéb finomságot is kínál az új francia autó. Például azt, hogy egy néven lényegében kettő van belőle... Vas Gyula zált 130-nál pedig 2250-et! így aztán nem csoda, hogy a nagy, erős és gyors autó fogyasztása olyan, amilyen, lásd a műszaki adatokat... BIZTONSÁG Az új Laguna legerősebb oldala, és ezt így még biztos nem mondtuk felfúvódó légzsákjainak, amelyek­ből mellesleg alapszereltségben is hatot számolhatunk össze. És ek­kor még egy szót sem ejtettünk a tömérdek elektronikus őrangyal­ról, amelyeket az említett program nem értékel: az ABS blokkolásgát­lóról, az EBV fékerő-elosztóról, a BAS fékasszisztensról... Tesztko­NÉVJEGYKÁRTYA Modell: Renault Laguna 1.9 dCi Privilege Karosszéria: ötajtós liftback Motor: négyhengeres, közvetlen befecskendezéses, Common Rail rendszerű turbódízel, variábilis lapátszögű turbinával Hengerűrtartalom: 1870 cm3 Legnagyobb teljesítmény: 88 kW (120 LEj/4000 ford./perc Legnagyobb forgatónyomaték: 270 Nm/2000 ford./perc Sebességváltó: hatfokozatú kézi Legnagyobb sebesség: 200 km/óra Gyorsulás 0-100 km/óra: 10,7 s Önsúly: 1380 kg Méretek (H/Sz/M): 4580x1750x1430 mm A csomagtér űrtartalma: 4301 Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 4,6/5,5/7,71/100 km Alapár: 994 900 korona A tesztelt modell ára: 1 115 600 korona

Next

/
Thumbnails
Contents