Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-29 / 149. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 29. Sport Lisztes Krisztián, a magyar Ifutballválogatott középpályása a napokban aláírja szerződését a Werder Bremenhez Új időszámítás kezdődik Lisztes Krisztián (jobbról) marad Németországban, de Stuttgartból Brémába költözik (Fotó: Nemzeti Sport) Budapest. Négy évig volt a Stuttgart játékosa. Az utóbbi hónapokban kevés lehetőséget kapott, így nem csoda, hogy a klubcsere mellett döntött. FELDOLGOZÁS Mikor írja alá a kontraktust? Nem tudom pontosan. Egy-két napon belül. Milyen feltételekkel kötelezi el magát a brémaiakhoz? Anyagilag nagyjából hasonló lesz a helyzet a stuttgartihoz, de a VfB- nél szerepelt a szerződésemben, hogy a bajnokság 34 meccséből 30 találkozón pályára kell lépnem ahhoz, hogy egy jelentősebb összeget kapjak, erre pedig nem láttam reális lehetőséget. Nem nehéz kitalálni. Felix Ma- gath miatt? Valóban. Amióta ő átvette Stuttgartban az irányítást, csak elvétve kaptam lehetőséget, és az edző nem is titkolta, hogy az én posztomon mindenképpen a bolgár Kraszimir Bala- kovra számít. Én viszont játszani akarok, és ne tartson nagyképűnek, de többre értékelem magam annál, minthogy a mai Stuttgartban csak a kispadon üldögéljek. Futballozni szeretnék, és minden okom megvan rá, hogy azt gondoljam: erre Brémában több lehetőségem lesz. Sokat lehetett arról hallani, hogy Magath nehéz természetű edző, vele nehezen jönnek ki a futballisták. Ön szerint milyen ember? Furcsa. Rendkívül kemények és hosszúak az edzések, ő ugyanis mindig azt mondja, ha hétköznapi emberek nyolc órát dolgoznak, a futballisták is edzhetnek négy órát. Engem nem zavar a kemény munka, de több helyen is bebizonyosodott, hogy ez a szemlélet csak rövid távon hatásos, és ha Magath valahol hosszabb ideig edző, egyszerűen kiégeti azt a csapatot. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a Stuttgart mire lesz képes a következő szezonban. Idény közben olyan tréningek voltak, hogy minden futballista izomlázzal küszködött, és nem tudom, hogy ezt miként lehet bírni hónapokon keresztül. A Frankfurt is kiesett, és ott ugye a bajnokság kétharmadán keresztül Magath volt a főnök. Azt mondta, Brémában nyilván több lehetőséget kap. Mire alapozza ezt? Beszéltem az edzővel, Thomas Schaaffel, aki elmondta: kezdőként számít rám, és mindenben támogat, vagyis a lehetőség adott számomra arra, hogy bebizonyítsam, jó és értékes futballista vagyok. A többi természetesen rajtam áll, vagyis ha tízből kilencszer az ellenfelet indítom, nem lesznek lelkesek. Schaaf szavai végig a bizalomról árulkodtak, és ez nagyon sokat jelent számomra. Mert hiába hív akár egy nagyon jó csapat, az ember elgondolkozik, ha tudja, hogy egy antipatikus ember az edző. Arról nem is beszélve, hogy a Werder csaknem három és fél millió márkát fizetett értem. Ettől függetlenül meggyengülni látszik, hiszen a csapat egyik legeredményesebb támadója, Claudio Pizzaro a Bayern Münchenbe távozott. Tizenkétmillió márkáért, vagyis a Brémát nem fenyegeti anyagi csőd... Válaszolva a kérdésre: úgy tudom, hogy érkezik Mario Basler, míg maradt a csapatnál a brazil Ailton, Marco Bode és Andy Herzog. Nagyon tehetséges fiatalok vannak a Brémában, akik a rutinos öregekkel együtt egy ütőképes gárdát alakíthatnak. Ráadásul Brémában nincsenek botrányok, nyugodt körülmények között lehet dolgozni, tehát szerintem egyáltalán nem lenne meglepetés, ha a bajnokság végén UEFA-kupa-sze- replést érő helyezést csípnénk el. A futball zárt világ, így nyilván vannak információi leendő csapatáról. Egykori stuttgarti csapattársam, Jens Todt éppen Brémából érkezett, és többször is említette, hogy sokkal jobban érezte magát Brémában. Ott ugyanis sokkal barátságosabbak az emberek, mint a svábok. Todt szerint mindig jó volt az öltözőben a hangulat, és ő vissza is vágyott oda. Ez azért számomra valamelyest megnyugtató, de természetesen tudom azt is, hogy igazán csak akkor fogadnak majd el, ha a pályán jól teljesítek. Az, hogy az öltözőben vicceket mesélek, még nem lesz elég. Látta már a Bundesliga 2001- 2002-es bajnokságának sorsolását? Igen. Tudom, hogy a harmadik meccsünk Stuttgartban lesz. Persze arra is ugyanúgy készülök majd, mint az összes többire, de lehet, hogy a mez alatt lesz majd egy trikó, amire ráfirkálok valamit. Hogy mit, azt még nem tudom, de nem akarom megbántani a Stuttgartot, mert nagyon jól éreztem magam ott. Évről évre fejlődtem, és jó emlékekkel gondolok majd vissza az itt töltött évekre. De ennek már vége, új időszámítás kezdődik az életemben, (sr) A NIKÉ 26. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA PENTEK, JUNIUS 29. SZUPERAJANLAT, WNBA: 339. Mia- mi-Porüand 1,9- 13,0-1,9-1,7-1,7. WNBA: 340. Was- hington-Utah 1,95-10,0-1,751,55-1,75; 341. Detroit-Phoenix 1,8-10,0-1,9-1,7-1,6; 342. India- na-Charlotte 1,35-13,0-3,0-2,6-1,2. Wimbledoni férfi tenisztorna: 348. Sampras-Sargsian 1,05-6,0; 349. Federer-Björkman 1,55-2,05; 350. Martin-Larsson 1,5-2,1; 351. Henman-Schalken 1,15-4,0; 352. Szafin-Prinosü 1,5-2,1; 353. Cle- ment-Sluiter 1,8-1,8; 354. Rod- dick-Ivaniševič 1,4-2,4; 355. Ferre- ro-Rusedski 3,0-1,25. Wimbledoni női tenisztorna: 364.Krasnoruckaja-Schwartz 1,45-2,3; 365. Martinez-Osterloh 1,35-2,6; 366. Gyementyijeva-Hu- ber 1,75-1,85; 367. Henin-Ray- mond 1,45-2,3; 368. Capriati-Pa- nova 1,05-6,0; 369. Testud-Szugijama 1,35-2,6; 370. M. Maleeva- Frazier 1,75-1,85; 371. S. Willi- ams-Gagliardi 1,03-8,0. SZOMBAT, JÚNIUS 30. Női labdarúgó-Eb - Németország: 399. Anglia-Németország 11,9-5,61,15-1,0-3,75; 400. Svédország- Oroszország 1,7-3,2-4,3-1,8-1,15. Labdarúgó Spanyol-kupa, döntő (Sevilla): 609. Celta Vigo-Real Zaragoza 2,1-3,0-3,2-1,3-1,5. Tipp az első félidőre: 610. Celta Vigo-Real Zaragoza 2,6-2,0-3,41,2-1,25. Tipp a győztesre: 611. Celta Vi- go-Real Zaragoza 1,55-2,05. Labdarúgó vb-selejtező: 816. Uru- guay-Brazüia 3,2-3,0-2,1-1,5-1,3. Labdarúgó vb-selejtezők: 820. Kamerun-Togo 1,25-4,6-8,7-0-2,95; 821. Libéria-Ghána 1,6-3,2-5,1-1,1- 1,9; 822. Burkina Faso-Dél-afrikai Köztársaság 3,5-2,9-2,0-1,55-1,2; 823. Elefántcsontpart-Madagaszkár 1,25-4,6-8,7-0-2,95; 824. Szudán- Nigéria 3,0-3,0-2,2-1,45-1,3. SAKK DELMÁR GÁBOR Minden idők legerősebb női versenyének tekinthetjük a Varsóban játszott női Eb-t, amelyen a 157 résztvevő között 66 versenyző női nagymesteri címmel rendelkezett! Itt próbálták ki először a FIDE sokat vitatott új játékidőrendjét: 75 perc gondolkodási idő az első 40 lépésre, 15 perc a játszma további idejére, lépésenként 30 másodperc hozzáadásával. A mezőny rendkívül szoros volt - 7 versenyző ért el 8 pontot a 11 fordulóból, ezért gyors, ill. villámjátszmákkal kellett eldönteni az elsőséget. Az új Európa-bajnok: Almira Szkripcsenko-Lautier, Joel Lautier francia nagymester felesége, aki a döntőben gyorsjátszmákkal nyert az orosz Jekatyerina Kova- lovszkaja ellen. A bajnoki cím védője az ukrán Zsukova csak az ötvenedik lett, a 60 éves egykori világbajnoknő Nona Gaprindasvili a 115. helyen végzett. Az első 29 helyezettjogot szerzett a jövő évi Eb- n való részvételre. A pozsonyi Regina Pokorná női nagymester 6 ponttal 11 játszmából 67-ig lett. Az új női Európa-bajnok egyik győztes játszmája: Szicíliai védelem Világos: Szkripcsenko - Sötét: Matnadze l.e4 c5 2.Hf3 dó 3.Fb5+ Hc6 4.Fxc6+ (egy másik lehetőség 4.0-0 Fd7 5.c3 Hf6 ó.Bel a6 7.Fa4 b5 8.Fc2 e5 a zárt spanyol védelembe terelni a játékot) 4...bxc6 5.0-0 e5 6x3 Hf6 (6...g5l? 7.d4 g4 8.Hfd2 exd4 9.cxd4 cxd410.Hc4 c5 és sötét a kezdeményező) 7.d4 Hxe4 8.Bel Ff5 (egy Hráček-Dvojrisz, Koszalin 2000 játszmában vüágos 8...f5?l után előnybe került: 9.dxe5 d5 10.Va4 Vb6 11x4 Va6 12.Vxa6! Fxa613.cxd5 cxd5 14.Hh4!) 9.dxe5 d5 10.Va4 Vb6 11x4 Fd7 12.Hbd2 A 1 A s i. i m £ ô 1 A A £ fi Hxd213.Fxd2 Fe714.Fg5 h615.e6! fxe6 16.Fxe7 Kxe7 17.He5 Fe8 18.Vc2 Bf8 (sötét nyomott állásba került, de megkísérelhette volna a királyi rögtöni menekítését a vezér- szárnyra 18...Kd8-al) 19.Vh7 Kd8 20.Vxg7 Bf5 21.Vxh6Vxb2 22.Vxe6 Vxf2+ 23.Khl Bf6 24.Vg8 (elegán- sabban nyert 24.Hf7+ü Fxf7 25.Ve7+ Kc826.Babl! majdVb7+, 26...bb8-ra 27.VÍ8+ dönt) 24...Bf8 25.Vg7 Bb8 26.Hd3 Vf7 27.Vg3 Kc8 28.Vd6 Bb7 29.Hxc5 Bb2 30.He7 Vd7 és sötét nem várta meg Vxf8-at - feladta a játszmát. 2232 sz. fejtörő G. H. Goethart (1917) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - világos: Ke8, Val, Ba6 és bl, Hd4 és e6, Fb8 és h3 (8 báb). Sötét: Kf6, Vh6, Bf2 és h5, Hb3 és h7, Fb6, gy:g6, g7 és h4 (10 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk” megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - a 2230, 2231 és 2233 sz. fejtörőkkel együtt-július 23. ■HHBI röviden Csődeljárás fenyegeti a Fiorentinát Firenze. A La Gazzetta dello Sport című olasz lap szerint csődeljárás fenyegeti a 320 millió márkás adósságot felhalmozó Fiorentina labdarúgócsapatát. A firenzei bíróság úgy határozott, hogy ha a kupagyőztes vasárnapig nem teremt elő legalább 112 milliót, akkor kezdeményezi a klub felszámolását. A nagy múltú együttes talán egyetlen reménye lehet a sztárok kiárusítása: Enrico Chiesa, Francesco Toldo és a portugál Rui Costa együttes értéke mintegy 200 millió márka. (MTI) Kormányzó lett az egykori olimpiai bajnok Adelaide. Dél-Ausztrália állam kormányzója lett Marjorie Jackson- Nelson, az ország első atlétanője, aki olimpiai aranyérmes lett. - Azt hiszem, ez egy kicsit jobb érzés, mint ötkarikás bajnoknak lenni - • mondta kinevezését követően Jackson-Nelson, aki 1952-ben Helsinkiben 100 és 200 méteren is első lett. Az egykori klasszis az elmúlt években egy rákellenes alapítványnál dolgozott önkéntesként, (m) Rivaldo ügye presztízskérdés Róma. Sergio Cragnotti, a Lazio labdarúgócsapatának elnök-tulajdonosa kijelentette: azért nem tudnak megegyezni a Barcelonával Rivaldo ügyében, mert a katalán városban presztízskérdés a brazil maradása. - Az árnak szinte alig van jelentősége, arról esik a legkevesebb szó. Már tavaly is szerettük volna szerződtetni Rivaldót, de megfeneklettek a megbeszélések. Most is korrekt ajánlatot tettünk, rajtuk a sor. Ha tovább halogatják a választ, akkor más játékosok után nézünk. Tele a piac eladó sztárokkal. Az olasz klub öt évre 45 millió dollárt ígért a 29 éves játékosért. (MTI) Magyar befektetőcsoport is megvenné a Ferencvárost Milliárdos ajánlat HORVÁTH PÉTER Budapest. A Ferencváros bajnoki címe után újra az érdeklődés középpontjában áll a klub magánkézbe adása. Erről kérdeztük Dr. Muszbek Mihályt, a Nemzeti Labdarúgó Liga ügyvezető igazgatóját, aki korábban a Tri Gránit Rt. - ez a vállalat a beruházója a Pólus bevásárlóközpontoknak - vezető pozíciójában állt. Egyes hírforrások arról szólnak, hogy a Tri Gránit Rt., illetve a hozzá közel álló befektetői csoport szívesen megvásárolná a Ferencvárost, sőt már tett is ajánlatot a klubért. Ismert, hogy a manchesteri WSS Ltd.-vel tárgyal az FTC vezérkara az eladásról. Az Önök csoportjával milyen stádiumban vannak a megbeszélések? A Tri Gránit csoport sem vállalatként, sem az abban lévő részvényesek bármely csoportja nem adott, és nem fog adni befektetői ajánlatot a Ferencvárosra. Nem azért, mert nem látunk benne üzletet, hanem azért mert három évig a szövetség alkalmazottai vagyunk, akár elnökként akár egyéb módon. Ha nem kömé egy üyen szabály akkor természetesen megvizsgálnánk ennek a lehetőségét. Ugyanakkor mint bizalmi kezet megbízott bennünket egy magyar befektetői csoport, akit még a háttérben kívánnak maradni, abból a célból, hogy a Ferencváros 51 százalékos üzletrészét úgy ahogy van megvegye. Ez a csoport feljavítva a klubot egy jelentős, több milliárd, hangsúlyozom több milliárd forintnyi nagyságrendű invesztícióval akarja a célját elérni. A szándéknyilatkozatot rajtunk keresztül konkrét feltételekkel eljuttatta az FTC-hez. Jól értesült források szerint az Ön által említett befektetői csoport Nyilasi Tibort látná szívesen a Ferencváros élén, esetleg edzői kispadján. Semmi jel nem mutat erre. Jelen pülanatban a befektetőjelölt adott egy anyagi, és egy irányítási típusú szándéknyilatkozatot. A tárgyalások sem állnak úgy, hogy egyáltalán vezetési, szakmai dolgokról esne szó. Azonban az nagyon valószínű, hogy az új szerkezeti felállás szerint egy teljhatalmú menedzser irányítaná a klubot, aki minden szakmai kérdésben, a játékosok szerződésében, az edző személyét illetően több évre vonatkozóan kizárólagos döntési pozícióba kerülne, mint mondjuk Üli Hoeness a Bayern Münchennél. Javában készül a ligarajtra a rózsahegyi futballcsapat, felvételünkön Tibor Zátek (balról) és Tomáš Oravec látható. Az utóbbi iránt a Dinamo Ki- jev érdeklődik. (TASR)