Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-28 / 148. szám, csütörtök

14 Kultúra ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 28. Havas Henrik a Vámbéryben Dunaszerdahely. A tegnapi számunkban közölttől eltérően ma este nem hétkor, hanem hat órakor mutatják be Odze György Hen­rik című könyvét a Vámbéry Irodalmi Kávéházban. Havas Henrik­kel Odze György, a könyv szerzője beszélget. Vendég Harmath Csa­ba, a kötetet megjelentető Sensus Kiadó igazgatója, (ú) Chagall-kiállítás Budapesten Budapest. Marc Chagall műveiből nyílik kiállítás július 11-én a Zsidó Múzeumban. A bemutatóra a művész csaknem 60 alkotása érkezik Franciaországból. Az emlékezés tájain című - október 31- ig látogatható kiállítás - Mark Chagall és a judaizmus kapcsolatát mutatja be. A művek felidézik a művész családi életét és azokat az alakokat, amelyek meghatározták kamaszkorának és fiatalságának legemlékezetesebb pillanatait. A kiállítás, amelyre Chagall unokája is kölcsönzött képeket, három témához kapcsolódik: szülőföld, Ótestamentum, család. (MTI) SZÍNHÁZ KASSA THÁLLA SZÍNHÁZ: Én és a kisöcsém (vendégjáték Szepsiben) 19 MOZI POZSONY YMCA: A pók hálójában (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA: Szívör­vény (am.) 15.30, 18, 20.30 HVIEZDA KERTMOZI: Számkivetett (am.) 21 TATRA: Az Art Film fesztivál filmjeiből: Férfi a csillagokból (ol.) 18 Blöff (am.) 20.30 MLADOSŤ: Gazemberkék (am.) 15.15, 17.30, 20 OBZOR: A leskelődő (am.) 18, 20.30 MÚZEUM: Lövések a Broadwayn (am.) 18 CHARLIE CENTRUM: Lázadók és szeretők (cseh) 17,18.30,20.30 Mi kell a nőnek? (am.) 17.30 Hannibál (am.) 20.30 Árvák hercege (am.) 18.45 Macskajaj (fr,-jug.-ném.) 20 Ülök az ágon, és jól érzem magam (szí.) 19 Szeret, nem szeret (szí.) 17 KASSA CAPITOL: Szívörvény (cseh) 15.45,18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: Kevin and Perry Go Large (ang.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Addig jár a korsó a kútra... (fr.) 14, 16, 18 Beépített szépség (am.) 19.45 Eszeveszett birodalom (am.) 13, 14.45, 16.30 Farka­sok szövetsége (fr.) 17.15, 20 Hannibal (am.) 15,17.30, 20 A mexi­kói (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 Mi kell a nőnek? (am.) 15.30, 17.45, 20 A múmia visszatér (am.) 13, 17.30, 20 Nincs több suli (am.) 13.15, 15.1, 17.15 Sebhelyek (am.) 14.45, 17.15, 19.45 A szívem érted RAPes (am.) 13.45, 20 Taxi 2 (fr.) 13.30, 15.30; 15 perc hírnév (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 TOLLVONÁS Díjak, díjazottak, díjazok KÖVESDI KÁROLY Irodalmi díjainkat mindig is a titokzatosság és a kételyek gya­nús bája lengte körül. Á pártál­lam éveiben hatalmi szóval meg lehetett kérdőjelezni egy-egy ki­emelkedő alkotás minőségét, vagy eleve ki lehetett zárni a je-, löltek közül a „rendszeridegen” műveket. Hiába írt valaki remek művet (remekműveknek min­dig is híjával voltunk), a hivatá­sos cenzorok pártos óvásával szemben nem volt apelláta. Egy időben pedig azért morogtak íróink, mert szinte zsinórban kritikai és irodalomelméleti kö­tetek kapták a legjobb szlováki­ai magyar eredeti alkotásnak já­ró Madách-díjat; mintha senld sem írt volna verset, regényt, novellát. Kérdőjelek persze most is meg­fogalmazódnak legrangosabb irodalmi díjunk kapcsán. Meg­maradtak például a pártállam idején kicövekelt kategóriák. Az eredeti alkotások esetében pél­dául továbbra is egy zsákba zuttyan a regény, a líra vagy mondjuk a gyermekirodalom. Mást, mint szlovák fordításköte­teket az Irodalmi Alap statútu­ma szerint nem lehet díjazni. Hogy kik, mikor (vélhetően 1993-ban, Szlovákia önállósulá­sa idején) és miért írták át az alapszabályt, a fene sem tudja. Pedig tavaly megjelent cseh és latin fordításkötet is (utóbbi ná­lunk szokatlanul magas nívót képviselt), amely méltán érde­melte volna ki a fordítói díjat. Ugyancsak elgondolkodtató, hogy részt vehet-e a bírálóbi­zottság munkájában valamelyik kiadó munkatársa, ami mára szinte gyakorlattá vált, óhatat­lanul a „minden szentnek maga felé hajlik a keze”-féle gyanút keltve az emberben. Az sem túl szerencsés megoldás, hogy a ki­adók maguk jelölnek műveket, hiszen idén is akadt könyvki­adó, amely szinte minden általa kiadott kötetet díjra javasolt, függetlenül a minőségtől, míg másoktól nem lehetett bevasal­ni egy tisztességes listát. (Tudo­másom szerint a köteles példá­nyokat minden kiadó leadja a somorjai Bibliotheca Hungarica könyvtárnak. Egy független zsűri itt megtalálhat minden kötetet.) Ha nem így van, tenni kell róla, hiszen az alkotók nem tehetnek arról, hogy trehány a kiadójuk. Nem vitatom, hogy az idei díjak jó kezekbe kerültek, hiszen M. Csepécz Szilvia tehetséges költő (ő kapta a Madách-díjat), Né­meth Zoltán nem kevésbé (pí- vódíj), Mizser Attila (nívódíj) úgyszintén, Pénzes Tímea Egy férfi / A férfi című prózakötete (nívódíj) pedig - s talán ez a legbiztosabb mérce - minden általam kérdezett tollforgató- nak tetszett. Mindazonáltal ne­héz elkerülni a gyanút, hogy most a fiatal generáció aratott. Mintha az idősebb korosztály letette volna a lantot, vagy a kö­zépgeneráció szlovákiai magyar írói közül senki sem írt volna ér­demes művet az ezredforduló esztendejében. Azt mondják, a díjak mindenkit kínos helyzetbe hoznak: azt is, aki kapja, azt is, aki odaítéli. Ez így érdekesen hangzik, de nem biztos, hogy így kell lennie. A Lázadók és szeretők hősei szökni akartak, pedig semmi bűnt nem követtek el, csak rossz korban születtek Lánctalpak taposta szerelem Šimon (Ivan Révai) és Tereza (Zuzana Norisová) összehajol (Fotó: Charlies) Nem véletlen, hogy a fiatal - 1965-ben született - cseh rendező, Filip Renč Lázadók és szeretők című, a hatvanas évek zenéjére építő filmmu­sicaljét nézve szinte végig­peregtek a szemem előtt For­man Egy szöszi szerelmei és a Tűz van babám! című korai filmjei, s hogy Menzel is be­villant egy-egy pillanatra. TALLÓSI BÉLA Persze nem amiatt a korsó sör mi­att van ez, melyet a film egyik re­bellis hölgyalakja a történer elején ugyanolyan gusztuskeltő huzattal enged le a torkán, mint Magda Vášáryová, azaz a sógorasszony a Sörgyári capriccióban. Minimum két okból sem a véletlen műve ez déja vu. Az egyik ok a gyökerek: a hatvanas évek cseh új hulláma újabb hatalmas hullámot vetett az elmúlt évtized cseh mozgóképes kultúrájában, s ez vibrál Filip Renčnél is. A másik ok, hogy Renč a hatvanas évekbe kirándul, és nem a nagypolitika eseményeire fi­gyel, hanem a kisember minden­napjaira, ugyanúgy csevegő-fecse- gő ráérős eseménymozgatással, u- gyanúgy műveletlenségünkön, nagyzoló magatartásunkon vicce­lődő, de nem bántó humorral, ahogy azt a hatvanas években For­man tette, vagy ahogy filmjeiben Menzel teszi. Talán olyan volt a hatvanas évek - pontosabban ’68 - kisembere, mint a csiga levizelve. Ha egy ki­csit is kidugta a szarvát, mert messzebb akart látni vagy hallani - mondjuk a színuszgörbés hang­zással bejövő Amerika hangjára volt kíváncsi -, érkezett a zuhé. De az is lehet, hiszen nem kell min­denben a rosszat keresni, hogy a laktanyából megszökött kiskato- nák azért spriccelik kétszer is a „fá­radt olajat” ágyékból nagy ívben a limb-lomb alatt megbúvó csigabi­gára, mert az olyan jópofa filmes látványelem. Legalább olyan, mint a szocialista bizsutéria - ld gondol­ta volna annak idején, hogy húsz­huszonöt év után milyen jót kacag­hatunk majd a krimplen- vagy dederonszoknyák fazonján, a mar- garétás klipszeken, a lófaroktartó kaucsuk katicabogáron, a színes műanyag karikákból láncolt övön, a kontyba tupírozott boglyafrizu­rán, a Pionír kismotorokon, a cél- lövöldés celofánrózsákon, a fülig ragadó vattacukron. Filip Renč is csak nevet azon, milyen szeren­csétlen, sajnálatra méltó, s mai szemmel nézve komikus volt a szo­cializmus (technikai) vívmányai­val felvértezett kisember. Nekem azonban csak az egyik szemem ne­vet a helyes gégékén, a másik könnyezik, mert lelkileg valahol eléggé megnyomorított az a mar- garétavirág-klipszes kor. És azért is szorul el néha a torkom, mert ha mégoly vígjátékira fogott is Renč korabeli dalokkal fűszerezett hat­vannyolcas története, komolyan veszem, és mélyen átérzem a film hőseinek sorsát, hiszen az élet nem állt meg ott, ahol a látható cselekmény megszakad, vagyis nem a megszállás volt a pont a mondat végén. Azért sem tudok csak önfeledten nevetni a látotta­kon, mert tovább tudom szőni a három szökött baka életútját. A szocialista haza szolgálatát megta­gadó kiskatonákét, akik angollec­kéket magolnak, amíg a nyugati határ közelében várnak, hogy pi­ros jelzést kapjon a tehervonat, amellyel túljuthatnak a vasfüg­gönyön, majd tovább szökhetnek álmaik netovábbja felé, San Fran- ciscóba. S ugyanúgy sejtem, miként alakulhatott a giccses csecsebecsék­ben divatozó tinüányok sorsa. A bu­tuska csitriké, akik strandolás köz­ben orosz konverzációs érettségi té­telek mondatait idézgetve társalog­nak a nagy CéCéCéPé nevezetessé­geiről. S nincs nagyobb gondjuk, mint az érettségi bizonyítvány meg­szerzése és ártatlanságuk elveszté­se. Persze, a nagy pillanatot nem az osztály málészájú, pattanásos, rö­vidlátó, ó-lábú butakamaszainak tartogatják, hanem a kék szemű, szőke hercegeknek. Azok pedig jön­nek, nagy titokban, nehogy valaki is megtudja, hogy szökevények. A három herceg és a három csinibaba útjának pedig keresztezniük kell egymást, és keresztezik is. S a ke­reszteződésben a fiúk vezére, a cowboykalapos Šimon (a cowboy- kalap már a vágyott Amerika elő­szele) és a lányok gyöngye, Tereza közé lecsap a villám - a csali bekap­va, első látásra belobban a love. A másik két lánynak is csorog a nyála, ők is megkóstolnák a szerelem nek­tárját, a fiúk csöpögtetnék is. Bár idejükből futná egy ágyjelenetre, a vérbő erotikát ellehetetleníti egy technikai malőr, az ágyba vitt lány szüzessége. Szökés közben ugyan­is kinek van ideje holmi lányság- elvétellel bajlódnia! Csak Tereza kapja meg az első nagy szerelmet Simontól. És a rózsaszín habokból nem is kellene felbukkannunk, ha egy feljelentés miatt nem lennének a fiúk nyomában az „eszembá- kok”, ha nem váltana pirosra a sze­mafor, s nem állna meg a határ irá­nyába közlekedő tehervonat. Akár boldog szép napokkal is végződhe­tett volna filmhőseink hatvan- nyocas szerelmi kalandja, ha a „szajuznyerusimij” taktusaira szputnyikdíszletes álmaikba nem gázoltak volna bele a „továriscsok” tankjai. Šimon akár a betonkalo­dát is elkerülhette volna, hiszen, mint mondja, „nem követtünk el semmit, csak rosszkor születtünk”. Egy rossz korba való belecsöppe- nés pedig sokéves kalitkát is je­lenthet. S nemcsak Simonnak és társainak. Ezért sírok és nevetek egyszerre Filip Renč filmmusical- vígjátékán, de bármikor szívesen nézem újra, akár többször is. Justin Sullivan négyfős serege a Klikk-fesztivál sztárcsapata Modern hadművelet JUHÁSZ KATALIN Idén meglepően nagy a mozgoló­dás fesztiválfronton, legalábbis a megszokottnál jóval több nyári könnyűzenei ünnepet szerveznek nálunk. Az országot kóstolgató külföldi sztárcsapatok legizgalmasabbika a kamocsai Klikk-feszten fellépő an­gol New Model Army, akiket an­nak ellenére nem tud hová tenni a hazai sajtó, hogy nem először ját­szanak errefelé. A meglehetősen félreszervezett 1998-as pozsonyi „7” fesztivál nem szegte kedvét Justin Sullivan négyfős hadsere­gének, amely Cromwell Olivér le­gendás különítményétől kölcsö­A kemény lendület mögött őszinte plebejus indulat forr. nözte a nevét, csaknem húsz évvel ezelőtt. Azóta nagyobb hullámvöl­gyek nélkül tartják magukat a brit másodvonalban, már ami a nép­szerűséget illeti. A Levellers előzenekaraként kezd­tek, nagyobb sajtóhűhó és rádiós nyomulás nélkül szereztek maguk­nak hatalmas, sírig hű rajongótá­bort, ma pedig az utolsó „üzenet- közvetítő” rockzenekarok közé tartoznak. Mind zeneileg, mind szövegileg van mondanivalójuk, heavy folknak titulálhatnám azt, amit művelnek, ha nem hallanám Justin tiltakozását, aki mindig is vehemensen ellenezte a kategori­zálást. A New Model Army sosem igyekezett a kritikusok kedvében járni, mihelyt befértek volna egy fiókba, azonnal újítottak a hangzá­son, repertoárjukon a punk-rock- tól az érzelmes balladákon át a pörgős dalokig szinte minden megtalálható. A szövegeket máig megmutatják egy Joolz nevű köl­tőnőnek, aki javít, csiszol és arcu­latot tervez, a lemezborítókért is ő a felelős. A kemény lendület mö­gött őszinte plebejus indulat forr, az a bizonyos, csakis Nyugat-Euró- pában elképzelhető szívbéli, ro­mantikus balosság, melyet meg le­het mosolyogni, ám inkább tisztel­ni illik. Az örökös elnyomottak, a lecsúszottak, a kirekesztettek joga­iért „harcolnak” egyszerűen felépí­tett, mégis dallamos számaikkal. Néhány éve, amikor kötekedni akartam velük a nyelvi korlátok ürügyén, azt mondták, a mondani­való úgyis lejön a színpadról, nem muszáj érteni a szövegeket. Tény, hogy a lemezen kevésbé katarti- kusnak ható dalok is szinte újjá­születnek a koncerteken, hála a csapat sodró, harcias előadásmód­jának. Aki nem hiszi, hallgasson bele az 1999-es Nobody Else című dupla koncertalbumba, melynek legfőbb erénye, hogy nincs utólag agyontuningolva a stúdióban, úgy hangzik, mint egy kalózlemez. A szlovákiai hadművelet dátuma július 5, helyszíne a KLIKK- fesztivál. Móricz Zsigmond Kismadár című szerelmi balladáját mutatja be holnap 21 órától a Tiszti Pavilon szabadtéri színpadán a komáromi Jókai Színház társulata. A darabot Pinczés István m. v. állította színpadra. Képünkön a Miska szerepét játszó Bernáth Tamás és a Böskét alakító Rab Henrietta az előadás egyik jelenetében. (Dömötör Ede felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents