Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-25 / 145. szám, hétfő
6 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 25. TANÁCSADÓ Fizetési meghagyás K. P.: Két évvel ezelőtt elmentem egy kiállításra. Tárgyaltam ott egy vállalkozóval, aki megígérte, hogy az általam kiválasztott árut a katalógusukban szereplő áron megküldik. Néhány nap múlva felhívott, hogy az áru megvan, de 30 ezer korona előleget kell fizetnem, majd elküldte a fiát a pénzért. A fia aláírt egy elismervényt az előleg átvételéről. Mivel az év végéig sem kaptam meg a megrendelt árut, bírósághoz fordultam, ahol kiadtak egy fizetési meghagyást a vállalkozó fiának nevére (mert ő vette át az előleget). Ősszel megkaptam az értesítést, hogy törlik a fizetési meghagyást, mert a fiú ismeretlen helyen tartózkodik. Mi ez a fizetési meghagyás, mihez kezdhetek, ha a bíróság ennyire tehetetlen? FEKETE MARIAN A fizetési meghagyás (platobný rozkaz) kibocsátása a bírósági eljárásnak egy egyszerűsített, gyorsított változata, mivel azt tárgyalás kitűzése nélkül, a másik fél, az alperes, meghallgatása nélkül adják ki. A bírósági tanács elnöke akkor is kibocsáthat fizetési meghagyást, ha ezt a felperes nem kérte. Ennek persze, több feltétele is van, de a legfontosabbak itt a következőek: a pertárgy értéke nem haladhatja meg az 50 ezer koronát (kereskedelmi jogi ügyekben az egymillió koronát), az alperes lakcíme ismert, a fizetési meghagyás tehát kézbesíthető, illetve nem kell azt külföldre kézbesíteni. A fizetési meghagyást kibocsátó tanácselnök-bíró itt az utóbbi körülményt illetően tévedett (önhibáján kívül), mert az alperes nem tartózkodott az Ön által megadott lakcímen. A bírónak éppen ezért nem volt más választása, mint a kibocsátott fizetési meghagyás megszüntetése, ami az Ön szempontjából valóban sajnálatos, mert a fizetési meghagyás a jogerős bírósági ítélet joghatásaival rendelkezik, így például kellő jogcímet nyújt a kötelezett (az adós) elleni végrehajtáshoz. A fizetési meghagyás megszüntetése viszont nem jelenti azt, hogy ezzel az Ön által kezdeményezett bírósági eljárás is megszűnt. A bíróságnak folytatnia kell az eljárást, és döntenie kell a kereset- levelében megfogalmázott jogigényről. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Leölték a brit állatállomány 9%-át London. A teljes brit haszonállat-állomány csaknem 9 százalékát leölték a száj- és körömfájásjárvány kitörése óta - mondta az illetékes brit miniszter. Margaret Beckett szerint az összesen 55 milliós állatállományból 4,5 milliót vágtak le a járvány terjedésének megakadályozása végett. Beckett szerint a járvány márciusi tetőzése idején mért 40 feletti napi áüaggal szemben most már csak napi 4-5 új eset fordul elő országszerte, így az állatszállításra korábban elrendelt szigorú tilalmat lassan és részlegesen fel lehet oldani. Beckett szerint a járvány februári felbukkanása óta összesen 1771 állattartó telepen észlelték a kórt. (MTI) Aaz OPEC talán nem emel árat Caracas. Az iraki exportstop ellenére sem valószínű, hogy a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) a kitermelés emeléséről dönt júliusi miniszteri értekezletén - mondta a kartell főtitkára. A közlésre nyereségbe fordultak az addig erős mínuszban járó határidős nyersolajkontraktusok. Ali Rodriguez azt mondta: ha „a dolgok úgy maradnak, mint most, s főleg ha Irak is visszatér a piacra, akkor nem lesz termelésemelés”. Irak június 4- e óta nem exportál olajat, a naponta nemzetközileg forgalmazott nyersolajmennyiség 5%- ától megfosztva a világpiacot, mivel az ENSZ a szokásos hat hónap helyett csak egy hónapra hosszabbította meg az „olajat élelemért” ellenőrzött exportprogramot. Az utóbbi időben azonban olyan hírek terjedtek el, hogy közeledik a megoldás a viszályban, s júliusban ismét 6 hónapos meghosszabbítás várható. (MTI) A Daewoo pénzügyi injekciót kap Szöul. A csőddel küszködő, eladásra váró dél-koreai Daewoo Motor Co előreláthatólag június végén újabb pénzügyi injekciót kap. Az állami Korea Development Bank közlése szerint, ha az autógyár igazolja a haladást az átszervezésében, akkor 241,6 milliárd vont (217 millió euró) folyósít a Daewoonak. Az összeg a hitelező bankok által ígért 727,9 milliárd von része. A folyó évben már 486,3 milliárd vont fizettek ki a Daewoonak. A bank arra számít, hogy a Daewoo az újabb injekciót követően júliustól pénzügyi támogatás nélkül lesz képes működni. Május végéig a cég a dolgozóinak számát 7166 fővel csökkentette. (MTI) Magyarország és a pénzmosás Párizs. Magyarország is szerepel azon a most frissített listán, amelyen az OECD égisze alatt tevékenykedő pénzmosásellenes munkacsoport (FATF) a kétes eredetű pénzek tisztára mosása elleni fellépésben együtt nem működő jogrendszerű országokat és térségeket tünteti fel. A Párizsban nyilvánosságra hozott jelentés szerint a FATF ilyen országként tartja még nyilván egyebek mellett a Cook- szigeteket, Dominikát, Egyiptomot, Izraelt, Indonéziát, Libanont, Oroszországot, a Fülöp- szigeteket, Nigériát és Naurut. A testület külön ultimátumban intette Oroszországot, a Fülöp- szigeteket és Naurut arra, hogy szeptember végéig mutassanak fel érdemi eredményt a pénzmosással szembeni fellépésben. Az együttműködési készség javulására hivatkozva a FATF levette az idei listáról a Bahamákat, a Kajmán-szigeteket, Liechtensteint és Panamát. (MTI) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. június 25-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,751 Magyar forint (100) 17327 Angol font 70,960 Német márka 21,858 Cseh korona 1,259 Olasz líra (1000) 22,079 Francia frank 6,517 Osztrák schilling 3,107 Japán jen (100) 40,344 Spanyol peseta (100) 25,694 Kanadai dollár 32,920 Svájci frank 28,152 Lengyel zloty 12.631 USA-dollár 50,145 Az Általános Hitelbank (VÚB) privatizációja iránt érdeklődő olasz pénzintézet nagyon előnyös ajánlatot tett Rövidesen magánkézbe kerül pen mindössze 23,5 millió koronát nyert az ügyön. A kormánypárti politikusoknak nehéz lesz megmagyarázni a különséget. Ők várhatóan azzal érvelnek majd, hogy a februári akcióra a bank imidzsé- nek javítása miatt volt szükség és ez öltött testet az olasz ajánlatban. A VÚB egyébként egész tűrhető kondícókkal kerül magántulajdonba. Az állam által kivett rossz hitelekre korábban képzett tartalékok felszabadításának köszönhetően a sok veszteséges év után tavaly milliárdos nyereséget ért el. Ez a hazai könyvelési szabályok szerint 1 milliárd korona, a nemzetközi szabályok szerint pedig 3,4 milliárd korona volt. Ennél is figyelemre mélAz olasz IntesaBci 550 millió eurót fizet a VÚB 95 százalékáért. tóbb, hogy tavaly működési nyereségük volt, az 1,1 milliárd korona több mint öt milliárdos különbséget jelent egy éven belül. Az biztos, hogy a VÚB intenzív fogyókúrára fogta magát, hiszen míg 1997-ben nyolcezer alkalmazottja volt, tavaly már csak 5600 és ez idén újabb több százzal csökken. A kép persze még messze nem ideális, hiszen hitelállományának 18 százaléka még mindig problémásnak számít (a konszolidáció előtt ez az arány 50 százalék felett volt). A bank újabb kori óvatosságára jellemző, hogy míg korábban a mérlegfőösszege kétharmadát a hitelek tették ki, a tavalyi év végén ez már 20 százalék alatt volt. Amennyiben azonban a kormány szerdán rábólint az ajánlatra, a terveknek megfelelően július első napjaiban alá is írhatják a szerződést, és a bank további rendbetétele már a magántulajdonos felügyeletével és főként pénzügyi fedezetével folytatódhat. Pozsony. A szerdai kormányülésen megszülethet a döntés az Általános Hitelbank (VÚB) privatizációjáról. Ezzel lezárulna a hazai bankkonszolidáció nehéz szakasza. TUBA LAJOS 1999 elején szinte bármelyik állami bankot bezárhattuk volna - mondta kinevezése után Marian Jusko jegybanki elnök. Az eléggé közismert volt, hogy igazából a két legnagyobb pénzintézetet kell megmenteni ahhoz, hogy ne fenyegessen a hazai pénzügyi rendszer összeomlása. Ä Szlovák Takarékpénztár azóta az Erste Bank keretében próbálja keresni a működés optimális modelljét, napjainkban pedig a VÚB finisei. Míg a takarékpénztár viszonylag simán elkelt, a VÚB esetében nem tűnt ilyen egyszerűnek a dolog. A többségi részvénycsomag eladására kiírt pályázat megjelenése után például a tekintélyes Financial Times úgy vélekedett, hogy ezúttal nehezebb lesz jól fizető vásárlót találni. Ezt azzal támasztotta alá, hogy nagyon kockázatos a VÚB vállalati klientúrája és kisebb a piaci részesedése. Végeredményben az angol lap állítását támasztotta alá, hogy egy ekkora bankra mindössze négyen jelentkeztek és közülük is csak ketten teljesítették a feltételeket. Az ügy könnyen gyászosan végződhetett volna, ha nem derül ki, hogy az olaszok - akik időközben egy fúzió révén IntesaBci néven hazájukban a legnagyobb bankká váltak - valóban gáláns ajánlatot tettek. A kiszivárgott hírek szerint ugyanis részvényenként 1925 koronát kínálnak, 20 százalékkal többet, mint a konkurens franciák. Sót, még a februárban a két nemzetközi pénzintézetnek (EBRD és IFC) eladott 25 száAz Általános Hitelbank központi székháza. A kezdeti nehézségek után a vártnál nagyobb bevétel folyik be a VÚB privatizálásából (Somogyi Tibor felvétele) zalékos csomagot is megveszik, így összesen 550 millió eurót (23,6 milliárd koronát) fizetnének a bank 94,47 százalékáért. Ez várhatóan még politikai hullámverést is okoz, hiszen kiderült az is, hogy a februárban kisebbségi tulajdonossá vált két nyugati intézmény 937 millió koronás nyereségre tesz szert, ami négy és fél hónap alatt rendkívüli haszonnak számít. Különösen úgy, hogy az Erste Bank is tett egy hasonló lépést: a takarék- pénztár 20 százalékát szintén eladta az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Banknak (EBRD), csak épEuroTel Easy SMS Roaming Céljuk a műholdas gépjárműkövető rendszer felfuttatása Kooperativa Biztosító Első lépésük Szlovákia Külföldi üzenetek Pozsony. Új szolgáltatással bővült az EuroTel kínálata, mától az Easy kártya tulajdonosai igénybe vehetik az Easy SMS Roamingot, melynek segítségével külföldről is küldhetnek, és más országokban is fogadhatnak rövid szöveges üzenetet. A mobilszolgáltató ezzel főleg a nyaralás előtt álló ügyfeleit kívánja megszólítani, hiszen a szolgáltatást elég a határ átlépése előtt, az EuroTel hálózatából aktíváim (a *50-es számon), majd a visszatérést követően deaktiválni. Hátránya egyben előnye, hogy amíg aktív az új szolgáltatás, addig nem fogadhatunk vagy kezdeményezhetünk hívásokat, a deaktiválást követően azonban az Easy újra a régi feltételek mellett működik tovább. Az új szolgáltatás akkor vehető igénybe, ha a kártyán lévő kredit legalább 500 korona. Az Easy SMS Roaming 91 országban 186 szolgáltató hálózatában érvényes, (szí) VAS GYULA Pozsony. A telekommunikációs és informatikai rendszerek összefonódásából eredő problémakörökre kínál szlovákiai ügyfeleinek is új megoldásokat az úgynevezett hivatásos m-business és m-commerce területeken tevékenykedő I-Cell Kft. magyarországi vállalat. A Hungarian Innovative Technologies Fund komoly lehetőségeket fedezett fel az I- Cellben, melynek köszönhetően az év elején közel 500 ezer dollárt fektettek a cégbe. Az I-Cell az 1999-es évet 45 millió, a tavalyit pedig 208 millió forintos nyereséggel zárta. A tőkeemelést követően az I-Cell a nemzetközi piacokat kívánja meghódítani. A folyamat első lépcsőfokaként Szlovákiában nyitottak irodát. Jávorcsik Olivér, a szlovákiai képviselet ügyvezető igazgatója úgy látja, hogy a cég gyors sikereket érhet el Szlovákiában. Tevékenységük lényege az I-Cell által kifejlesztett mobil adatátviteli rendszer (EMS) és a modern kommunikációs technológiák (Internet, GSM, WAP, GPS) integrált hasznosítása. Jávorcsík Olivér elmondta, hogy a közeljövőben elsősorban műholdas járműkövető rendszerük elterjesztésére helyezik majd a fő hangsúlyt, és a legnagyobb pénzforgalmat is bevallottan ettől várják. A cég anyavállalata Magyarországon piacvezető a gépjárműkövető rendszerek területén; ezek a rendszerek lehetővé teszik a gépjárműpark táv- felügyeletét, a gépjárművezetők munkájának hatékonyabb ellenőrzését és a jármű üzemeltetési adatainak gyors elemzését. Szlovákiában jelenleg folynak a tárgyalások a teherfuvarozók szövetségével , (Česmad) a rendszer közös értékesítésével kapcsolatban. Az I-Cell a jövőben is nagy hangsúlyt kíván fektemi a mobil adatátvitelt biztosító termékek folyamatos továbbfejlesztésére és a további európai terjeszkedésre, hangsúlyozta Jávorcsík Olivér. Emelik az alaptőkét Pozsony. A Kooperativa Biztosító legutóbbi részvényesi közgyűlése úgy döntött: 150 millió koronával 700 millió koronára emeli a pénzintézet alaptőkéjét. A tőkeinjekció azért szükséges, hogy a Kooperativa felkészülten várja a kötelező gépjárműbiztosítás de- monopolizációját, amely 2002. január elsejével lép hatályba. A részvényesek egyben elfogadták a biztosító 2000-es pénzügyi tevékenységéről szóló zárójelentést is. A Számvevőszék a napokban engedélyezte a Kooperativa terjeszkedését, a biztosító tehát felvásárolhatja a Kommunális Biztosító részvényeinek 90 százalékát. A Szlovákia második legnagyobb biztosítójának számító Kooperativa többségi tulajdonosa 85,45 százalékos részesedéssel az osztrák Wiener Städtische Allgemeine Versicherung Aktiengesellschaft. (TASR) Néhány élelmiszer átlagos fogyasztói ára (kgr liter, darab) 25 hét Kerület Marhahátszín Sertéscomb (csont nélkül) Sertésoldalas Fagyasztott csirke aprólékkal Friss tojás Zacskós félzsíros tej Vaj (250 g) Köménymagos kenyér (1 kg-ig) Péksütemény (70 g-ig) Kristálycukor Pozsony 179,00 169,00 99,90 71,00 2,70 17,00 29,00 23,50 1,50 26,90 Nagyszombat 174,93 170,78 88,75 79,85 2,93 15,53 29,55 18,94 1,38 26,90 Trencsén 172,64 166,80 90,89 81,38 2,80 15,03 29,19 20,68 1,50 26,87 Nyitra 179,01 180,46 93,62 77,34 2,80 15,96 29,78 22,98 1,68 27,60 Besztercebánya 180,32 177,65 92,53 76,26 2,60 16,37 28,57 21,07 1,29 25,70 Zsolna 165,20 168,66 90,50 74,68 3,20 17,00 29,70 19,16 1,52 29,58 Kassa 184,18 193,04 100,53 75,84 2,84 15,17 25,07 23,03 1,42 27,84 Eperjes 168,57 173,95 92,55 75,49 2,84 15,20 26,79 21,08 1,60 27,03 Szlovákia 175,48 175,04 93,66 76,48 2,84 15,91 28,46 21,30 1,49 27,30