Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-23 / 144. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 23. Wimbledon jegyében zajlanak a nemzetközi tenisztornák. A hollandiai versenyen az ausztrál Hewitt a negyeddöntőben 6:4, 7:5 arányban győzött a szinte állandóan vereségre ítélt horvát Ivanisevic ellen (TASR/AP) RÖVIDEN Akpoborie nem csempészett gyerekeket Wolfsburg. Április 30. óta először edzett a Wolfsburg labdarúgócsapatával (Miroslav Karhan együttese) Akpoborie. A nigériai csatár a tréning után egy közleményt adott ki: „Továbbra is visszautasítom az engem ért vádakat. Ezután a hosszú jogi huza vona után nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy ismét a társakkal készülhetek.” Akpo- borie-t azzal vádolták, hogy a tulajdonában lévő hajón gyerekeket csempésztek. Ezért a német klub május 1-jén kizárta a keretből. Az elmúlt héten került nyilvánosságra, hogy a benini hatóságok kiderítették: a 32 éves játékos nem tudott a bárkán tartózkodó 43 kiskorúról, akik Gabonban készültek munkát vállalni. (MTI) Kučera és Lapentti is visszalépett London. Szabaddá vált a nyolc közé vezető út Sampras előtt az angol nyüt teniszbajnokságon, mivel a svéd Norman után az ecuadori Lapentti is visszalépett sérülés miatt. Sampras ágán a negyeddöntőig most a 15. kiemelt svájci Federer számít a legerősebb ellenfélnek. Az amerikai sztár a nyolc között a brit Henmannal (6.) találkozik, ha az esélyeknek megfelelően alakulnak a mérkőzések. A wimbledoni Grand Slam-tomától idén sérülés miatt távol marad többek között a Roland Garros két döntőse, a brazil Kuerten és a spanyol Corretja, valamint az amerikai Szeles és az orosz Kumyikova. Az is végleges, hogy a csuklósérüléssel bajlódó Karol Kučera sem lesz ott a torán (sr) Bölöni László: Ilié a Kárpátok Figója Lisszabon. Bölöni László, a Sporting Lisszabon labdarúgócsapatának új vezetőedzője kijelentette, hogy Adrian Ilié, az FC Valencia román csatára a Kárpátok Figója. A volt román szövetségi kapitány, aki múlt csütörtökön mondott le posztjáról, több hazai válogatott futballistát szeretne leigazolni: Ilié mellett Steleát (Salamanca) és Niculaét (Dinamo Bucuresti) is szívesen látná csapatában. A portugál klub már meg is kezdte a tárgyalásokat a Valenciával: 800 millió pezetát (650 millió korona) ígért a Kárpátok Figójáért. Gheorghe Hagi korábban a Kárpátok Maradonája nevet kapta a szurkolóktól, Bölöni ennek nyomán hasonlította Iliét a Real portugál sztárjához. (MTI) Maurice Greene csúcsformában Eugene. Maurice Greene 9,90 mp-cel, a világ idei legjobbját érte el 100 méteren az Egyesült Államok atlétikai bajnokságának első napján. Az olimpiai és világbajnok, világcsúcstartó sprinter csak az előfutamban állt rajthoz. Ezzel részvételi jogot szerzett az augusztus 3-án kezdődő edmontoni szabadtéri világbajnokságra, mivel a verseny válogató is egyben. Az első nap döntőiben nem született kiemelkedő eredmény. (MTI) A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA ATIPOS BINGO 25. játékhetének nyerőszámai és a nyereménylista. NÉGY SAROK: 55, 15, 66,69,3,6, 24,1,46,28, 57,68,4,27,30,10,39, 72,2, 61, 33,13, 59, 70. NYEREMÉNY: 57 korona (6522 nyertes). ÁTLÓS (DIAGONÁUS) SZÁMOK: 74,45, 63,41,44,11,47,29. NYEREMÉNY: 1383 korona (68 nyertes). TIPOS BINGO: 52,40, 73,8,71,51,65,37,14,12,16, 23,67,54,56,60, 62,22,36, 17,21,50,49,38. Kilenc szerencsés tippelőnek is sikerült kitöltenie ezekből a számokból a 25- ös játékmezőt, nyereményük- egyenként: 41 826 korona. A következő hétre átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 4 927 265 korona. SZERENCSÉS SOR: 5 (38 513 nyertes). AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 5085,5237, 0005, 5153,6580,1651. Akinek a hat számjegy közül valamelyik megegyezik a 25. játékhét szelvényszámának utolsó négy számjegyével, az részt vehet a jövő csütörtöki, 246. TIPOS BINGO televíziós játékban. Ezeken a (pozsonyi) telefonszámokon kell jelentkezni szerda (2001. június 27.) estig, kizárólag munkanapokon (8.00- 19.00): 07/5479 1572 és 07/5479 1574. A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget! (TXT) Sport/tévé és rádió SZOMBAT TV-MÜSOROK m 1 6.45 ma reggel - Válogatás 7.40 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek! 8.45 Legyél te is Bonca. Tévéfilm (ism.) 10.00 Holmi? 10.25-11.55 Aranyfüst 12.01 Hírek 12.05 Bravo TV 12.55 Forma 1. Európai Nagydíj 14.05 Delta 14.35 Századunk, 74. 15.00 Magyar gyárak a millennium korában, 6. 15.25 Jani házhoz megy... Beden János műsora 15.55 Vízilabda Eb. Női mérkőzés a 3. helyért 16.00 17.10 TS-Borsodi Liga. MTK Hungária FC - Újpest FC labdarúgó-mérkőzés 18.00 19.30 Híradó este 19.51 Sporthírek 19.58 Szót kér a természet! (ism.) 20.00 tv2 7.00 tv2-matiné. Krokodílí, Tökfej tesók, Az oroszlánfejű herceg, 9.00 Cartoon Network 11.00 Maugli, a dzsungel fia. Am. filmsor. 11.25 Spinédzserek. Am. sorozat 12.20 A vadonban 13.05 Herkules. Am. sorozat 13.50 Szind- bád kalandjai. Kalandfilm 14.35 Az ifjú Herkules kalandjai. Am. so- r. 15.00 Szabadnak született. Brit sorozat 15.45 Charlie - Majom a családban. Ném. sorozat 16.40 A Déltenger kincse Francia kalandfilm 17.40 Tarzan. Am. sorozat 18.30 Tények. Hírműsor 19.00 Lucky Luke. 01. filmsor. RTL Klub 6.30 Ünnepnaptár 7.00 Kölyök- klub. Benne: Ä csodatrió, Tele- tubies, Inci és Finci, A szellemirtók újabb kalandjai, Pokémon 9.45 Disney-rajzfilmek 10.30 Az első csók. Francia filmsor., 309-310. 11.35 Hélene és a fiúk. Fr. sor., 207. 12.00 Hatos fogat. Am. sor., 9. 12.25 AutóMánia 13.00 Híradó 13.10 Crusade. Am. sorozat, 5. 14.00 Idegenek. Am. sorozat, 22. 14.50 Vad Amerika. Am. film 16.45 Kung-fu IV. Am. sor., 17. 17.35 A bohóc III. Német sor., 15. 18.30 Híradó - Esti kiadás 18.50 Fókusz plusz 19.20 Pasik. Magy. sorozat 19.50 Dennis, a komisz ismét pimasz. Am. vígjáték 20.05 Lottóshow 20.30 Szatelit kabaré 21.25 TS - Vízilabda Eb. Gála 21.45 Neveletlenek. Angol film Szexuális bűncselekménynyel vádolják az indiai brit hadsereg egyik tisztjét: a hagyomány szerint az ügyet katonákból álló bíróságnak kell rendeznie... 23.30-1.02 A gyilkos és gyermeke. Német tévéfilm ____________STV 1_____________ 8. 30 Yeti. Vidám vetélkedő 9.10 Gyerekek és állatok 9.20 N mester felfedezései 10.00 Sam kalandjai. Ausztrál sor., 11. 10.25 Vándorzenészek 10.55 Poggyász 11.10 A legkedvesebb barátom 11.15 Számítógépes játék 11.30 Televíkend. Turisztikai magazin 12.00 Folklórműsor 12.40 Csináld magad! Ötletmagazin 13.05 Vadász-horgászmagazin 13.35 Banyazsúr. Nők magazinja 14.05 Vad angyal. Arg. sor., 270/53. 14.40 Hétvégi műsorajánlat 14.50 Hetes. Slágerlista 15.30 Rhino és a társadalom 16.20 Hollywoodi szafari, 22/18. 17.10 Tévékaleidoszkóp 17.35 Expedíció 18.05 Esti mese 18.15 Tengeralattjáró a Dunán 18.45 Pokémon. Anim. sor., 156/41. 19.10 Invenciók 19.15 Kenó 10 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Gazdagok és egészségesek Szórakoztató műsor 20.30 Az ismert ismereden. Fr. krimi 22.05 Nyolc és fél. Szórakoztató műsor 22.55 Sporthíradó 23.10 Könnyelműek. Olasz film, 2/2. ____________STV 2_____________ 10 .05 Élő körkép 10.50 Az én házam, az én váram 11.15 Internet 11.30 Clementine. Francianyelv-lecke 11.45 Disco Latine. Latinnyelv-lecke 12.15 Fast Track English, 36-37. 13.15 Laboratóriumi tanulságok 13.25 Szlovákia gazdasága 13.35 A horizonton túl 14.00 Kvartett. A visegrádi négyek országainak műsora 14.25 Szlovákia 2001 14.50 Közép-szlovákiai régió 15.20 Fekete bárány. Szí. film 16.25 A Daisetsu hegy. Japán dok.film 17.15 Pavol Jozef Šafárik. Dok.film 17.45 Az egészséges táplálkozásról 18.00 Motorsportmagazin 18.30 Milan Markovié estje 19.30 Híradó, időjárás 19.52 Szlovák Tv-galéria 20.00 A zene és a humor fesztiválja 21.30 600 másodperc könyvekről 21.40 A fiú. Dok.film, ff. 22.10 Filip Kávézó. Talk-show 22.40 A Polgári Társadalom Klubja Vitamúsor 20.00 Véresjáték 2. Akciófilm Alex, a tehetséges utcai harcos lopás miatt börtönbe kerül, ahol megismerkedik Sunnal, aki megtanítja a leghalálosabb harc- művészetre, az Acélkéz stílusra... 21.40 Végzetes tévedés. Am. film 23.25 Végtelen határok. Am. sor. 0.15 Hotel Gyönyör. Erőt. film 2.05 Vers éjfél után wmmmmmmmmmmmmmHKmmmmmimmmm ______________m2______________ 7.2 5 Kék Ég Légitársaság, 21. 8.10 Agrárvilág - válogatás 8.25 Nemzetiségi magazinok 11.25 Együtt 11.50 Néprajzi értékeink 12.00 Déli harangszó 12.05 Miénk a vár... Cseh sorozat, 25. 13.00 Szól a hegedű, 1-2. rész 14.00 Állatmesék 15.15 Európa Galéria 15.45 A kakasdombi zsaru. Jug. sor. 16.30 Operettről operettre 17.00 Extrém koktél 17.15 Zenebutik - Zenehíd 18.10 Hovatovább! Rókusfalvy Pál SHOWrakoztató játéka 19.05 TS - Atlétikai EK. Összefoglaló 19.35 Esti mese 20.00 Híradó este 20.30 Vedd kezedbe a sorsod! 21.25 Németh László: Szörnyeteg Dráma két részben, (ff!) DUNA TELEVÍZIÓ 7.05 Papírsárkány 7.25 Hangtalan visszhangok, 6/6. 7.40 2001: Tiniodisszea, 14. 8.05 Ami igaz, az igaz 8.50 Hej, hej, helyes beszéd! 9.00 Nyelvőrző 9.15 Aula 9.50 Heuréka! Megtaláltam! 10.20 Heuréka-diákkör 10.55 Mélyszonda expedíció, 10. 11.50 Híradó. Vers 12.10 Nótacsokor 12.25 Isten kezében 13.25 Két másodperccel éjfél előtt Brit ism. film 15.00 Macskák. Brit ism. sor., 5/1. 15.35 Leonardo. Ol. tévéfilmsor., 5/2. 16.30 Szobrok és szobrászok, 7/1. 17.00 Kalendárium 18.00 Híradó, sport 18.30 Mese 19.00 A nyomorultak. Fr. film, 2/2. 20.30 Kyokushin karate-VK 22.35 A burzsoázia diszkrét bája Francia-spanyol film 0.20 Híradó. Vers (ism.) 0.35 Zsötem. Magy. filmdráma _____________LUNA_____________ 15 .55 Segíts, Mumus! Am. melodráma 17.45 Főzőcske a Lunával 18.05 Három videoklip (ism.) 18.45 Híradó, sporthírek 19.05 Tanúságtétel. Brit dok.sorozat. 19.10 Karosszék (ism.) 19.50 Légy. Brit sorozat, 38. 20.00 Luisa Fernanda. Venez. sor., 30. 21.10 Három férfi és egy bébi Amerikai vígjáték 23.00 Poltergeist - Kopogó szellem. Am. sor., 35-36. Egy fiatalembernek különös körülmények között nyoma vész a régóta elhagyatott világítótoronyban... 0.40 Híradó - Késő esti kiadás 0.55 Fókusz plusz (ism.) 20.45 Szabadítsátok ki Willyt! 2. Film 22.25 El Condor. Am. akciófüm 0.10 Híradó, sport (ism.) _____________ČT 1_____________ 14 .55 Magas szőke férfi, felemás cipőben. Francia filmvígjáték 16.25 A három barátnő. Ném.sor., 3. 17.15 A cseh humor antológiája 18.05 Hulló csillagok Cseh sorozat, 7/1. 18.35 Az állatok életéről 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 A melankólikus csibe. Cseh film 22.05 Hírek, sporthírek 22.25 Highlander - A hegylakó Amerikai sci-fi film _____________NOVA ____________ 7. 35 Walt Disney bűvös vüága 8.30 Pokémon. Japán anim. sor., 79. 8.55 Xena V. Amerikai sorozat, 14. 9.50 Ász. Slágerlista 11.00 Randevú. Társkeresőshow 12.00 Hívják az igazatót 12.25 Fümmúzeum. Ismerd meg a férjed. Cseh komédia, ff. 14.15 Be nem váltott ígéretek Amerikai film 15.55 Töketlenek. Amerikai vígjáték 17.35 Időjárás-jelentés 17.45 Egy nap szerelmemnek Cseh film 19.30 Híradó, sporthírek, időjárás 20.00 Aranyrács. Szórakoztató műsor 21.45 A pusztító. Amerikai film 0.00 Pihécske. Erotikus talk-show 0.43 Időjárás-jelentés 0.45 A testőr. Francia erotikus fűm 2.20 A bosszú. Amerikai fűm _____________HBO_____________ 14 .55 Blues Brothers 2000. Am. film 16.55 Élet Mikey-el. Am. fűm 18.30 Dr. Dolittle. Amerikai film 20.00 Az élet ára. Amerikai film 21.35 Az űrhajós felesége. Am. sci-fi 23.25 Mennyei tűz. Am. akciófűm 0.55 Nők, akik szeretik a gyilkosokat 2.00 Kámaszutra 2.30 Szalmakutyák. Am. akciófűm 4.30 Utánunk a tűzözön. Am. fűm ____________ORF 1_____________ 12 .05 Drew Carey-show 12.25 Az élet és én 12.50 Forma-1. Európai nagydíj 14.30 Az Ö3 Austria slágerlistája 15.15 Sabrina, a tini boszorkány 15.40 RosweU. Am. sci-fi sorozat 16.25 Beverly Hüls 90210 t.-., tvc . . ......• RÁ DIÓ ____________PÁTRIA____________ (a Szlovák Rádió magyar adása a 927 és 1017 kHz-en): 8.00 Hírek 8.05 Hétről hétre, publicisztikai magazin. Közben: 9.00 Hírek 10.00 Hírek 11.00 Hírek 11.30 Hazai tükör 12.00 Hírek 12.10 Nótacsokor 13.00 Téka 13.30 Tallózó 14.00 Hírek 14.05 Slágerhullám, nemcsak fiataloknak 15.00 Kaland az élet 15.30 Zene 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.40-18.00 Napzárta __________KOSSUTH__________ 8. 06 Kopogtató 8.53 Fúvóm az énekem. Budai Ilona műsora 9.05 Családi tükör 9.35 Kézjegy 10.05 Szombat délelőtt 12.02 Déli krónika 12.30 Éléskamra 13.04 Új Zenei Újság 13.40 Világstúdió. A Rádió külpolitikai magazinja 14.05 Oxigén 15.04 Irodalmi Újság 16.00 Tizenhat óra. Közéleti magazin 17.30 Népzenei portré. Fügedi János kutató 18.00 Esti krónika 18.20 Elő futam 18.25 Szemle. Tallózás hetilapokban és folyóiratokban 19.05 Sportvüág 19.29 Az ötös lottó nyertes számai 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Ifjúság 20.08 Julius Ceasar. Rádiószínház, 1-2. 22.00 Késő esti krónika 22.20 Elfelejtett sorsok... 23.04 Muzsikáló nagyvüág ____________PETŐFI____________ 6. 35 Sportszombat 8.00 Hazai slágerkívánságok 9.05 Parti 11.07 Csúcson 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. Magyar MARKÍZA 7.00 Kakaó. Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 9.30 Dinoszauruszok. Amerikai animációs sorozat, 52/1. 10.00 Lassie II. Kanadai filmsorozat, 18. 10.30 Az állatok ura II. Ausztrál-kanadai sorozat, 22/16. 11.30 Az élsport kulissza- titkai 12.00 Föld. Külföldi érdekességek 12.30 Szupersport 13.30 Deka. Videoklipverseny 14.35 A tenger alatt a világ körül. Amerikai kalandfilm 16.40 A világ ízei 17.00 Veronika III. Am. sor., 12. 17.30 Ander zenés, szórakoztató műsora 18.00 V.I.P.- A testőrök II., 13. 18.45 www. Internetes magazin 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Fogadjanak a győztesre! 20.00 Senzi Senzus. Szórakoztató műsor 21.40 Dharma és Greg II. Am. vígjátéksorozat, 17. 22.10 Vírus. Am. sci-fi thriller 23.55 Becézés. Erotikus magazin 0.25 Erotikus film ' č , , bWMM '0ÁÍ Ú 17.10 Szivecském 18.00 Apócák a pácban. Brit vígjáték 18.20 Extrém 19.30 Híradó, sport 20.15 Made in America. Am. film 22.00 A nagy dobás. Am. akciófilm 23.55 Amerikai nindzsa 5. Akciófilm ______________RTL______________ 12 .45 Forma-1. Európai nagydíj 14.30 A vad hetvenes évek 15.00 Beverly Hüls 90210 15.55 Felicity 16.50 Providence. Am. sor. 17.45 A popzene csúcsai 18.45 Híradó 19.10 Vigyázat, robban! ^hétvége 20.15 Egyszerű kívánság. Am. film 22.00 A gazdagság ára. Am. thriller 23.40 South Park. Am. sorozat 0.05 MAD Tv. Am. sorozat _____________VOX_____________ 13 .00 Minden nő álma. Amerikai melodráma 14.40 Az ügyvéd, aki szelet vetett és sikert aratott. Am. fűm 16.40 Utazási magazin. Szlovénia 17.35 Pülangóvadászat. Német dokumentumfilm 18.10 Delfinharcosok. Am. dok.film 19.15 Az utolsó papagájok Amerikai természetfüm 20.15 Kettős fedezékben. Am. thrüler 22.10 Spiegel-magazin 23.15 Ljuba. Ol. erőt. film ____________PRO 7____________ 13 .20 Egy rém rendes család 14.20 Dharma és Greg 14.45 Jó barátok. Am. sor. 15.10 A Simpson család 15.40 Sabrina, a tini boszorkány 16.10 Dawson és a haverok 17.00 Rosweü. Am. sci-fi sor. 18.00 Szerelmes történetek 19.00 Talk, talk, talk 19.30 Max Tv 20.15 Kalózhajó. Am.-fr. kalandfilm 22.40 Amerikai nindzsa 2. Akciófilm 0.20 Tigristánc. Am. akciófüm 1.35 Ördögi intrika. Am. thriller _________EUROSPORT ________ 13 .30 Tenisz. WTA-torna 14.30 Forma-3000 16.15 Superbike-vb 17.00 Országúti kerékpárverseny 18.00 Tenisz. WTA-torna 19.15 Atiétika-Ek 21.00 Női labdarúgó Eb 23.15 Tenisz. ATP-torna 0.15 Országúti kerékpárverseny nóták, csárdások 13.15 Daráló., Folytatásos ifjúsági regény 13.45 ízes történetek. Nevezetes vendéglők, ételek, emberek 14.00 Szív küldi... 15.08 Kedvenceink kedvencei 16.00 Segíthetünk? 16.30 Sportkoktél 19.04 Operettparádé. A múzsák neveletlen gyermekei 20.00 Varázsnaptár 21.04 Énekszóval, muzsikával 22.00 Becsapni a halált. A Rádiószínház bemutatója 22.50 Zene 23.15 „Vissza a boldogsághoz” 0.00-5.54 Éjfél után... 4.03 Örökzöld dallamok 5.03 Nótacsokor