Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-02 / 126. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 2. Szombati vendég Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártja elnöke fontosnak tartja, hogy a kormánykoalíció jó költségvetést fogadjon el és végre indítsa be a közigazgatási reformot Másfél év maradt a bizonyítvány javítására Alig néhány órával a köz- igazgatási reformmal kapcsolatos törvénytervezetek parlamenti vitája előtt kérdeztük Bugár Bélát az MKP és a kormánykoalíció politizálásáról. Szóba hoztuk a közvélemény egyre erősödő bírálatait is. SZILVÁSSY JÓZSEF Néhány napja azt mondta Kolozsvárott, hogy újabb idegpróba vár a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőire, hiszen a törvényhozásban végre valahára napirendre került a közigazgatási reform. Mi várható az elkövetkező napokban? Amint feltételeztük, a törvénytervezet a mi támogató szavazatunk nélkül is a második második olvasatba került. Az is jól érzékelhető, hogy koalíciós partnereink között akadnak olyanok, akik nem is any- nyira a minél jobb törvény elfogadására, a lehető legtöbb jogkör átadására, vagyis európai léptékű közigazgatási reform beindítására összpontosítanak, hanem igyez- nek a vontatottan haladó, olykor teljesen megfeneklett reformok miatt bűnbakot keresni. Elsősorban az SDĽ tagjai mesterkednek ebben, s egyértelműen a Magyar Koaíció Pártját akarják megbélyegezni kerékkötőként. Holott mértékadó külföldi megítélések szerint is a kormánykoalícióban mi szorgalmazzuk a legkövetkezetesebben a kormányprogram teljesítését, a tényleges közigazgatási reformot... ...amelyek még mindig nyögvenyelősen haladnak. Erre egyébként már Brüsszel is figyelmeztetett. Egyáltalán van még politikai akarat és idő a reformok beindítására ebben a választási ciklusban ? Elvben még lenne, csak hát koalíciós partnereink eléggé elbagatellizálják ezt a sorsdöntő kérdést. Nincsenek érdemi tárgyalások, nincs koalíciós egyezség, legfeljebb politikai színtér mögötti alkudozások folynak. Akkor hát mi várható a parlamentben? A parázs vita majd a parlament júniusi tanácskozásán a törvény- tervezet második olvasatában kezdődik. Több bizonyosat ma senki sem tud mondani. Elképzelhető az is, hogy az SDĽ és az SOP honatyái összefogva az ellenzékkel keresztülviszik a 8+8-as modellt, ami számunkra elfogadhatatlan, hiszen ez valójában Mečia- rék elképzelésének a szentesítése. Ebben az esetben az Országos Tanács nyilván végérvényesen dönt arról, hogy kilépjünk-e a kormánykoalícióból. Ám ma még az sem kizárt, hogy az utolsó pillanatban említett két partnerünk elfogadja a kormányjavaslatot és a tizenkét másodfokú megyei ön- kormányzat megalakítására szavaz. Ha így lesz, akkor a mi képviselőink szavazatát nyilván az határozza majd meg, hogy milyenek lesznek a megyehatárok és ■ milyen választási törvény alapján kerülnek a képviselők és a vezetők a regionális parlamentbe. Mi az arányos rendszert és az egyfordulós választásokat szorgalmazzuk, véleményünket határozottan kifejtjük és képviseljük. A közigazgatási reformmal kapcsolatos zűrzavaros helyzet ismeretében miként értékeli az Országos Tanács legutóbbi döntését, amely a lehető legkisebb szavazati többséggel született meg? Ma is bölcs döntésnek tartom. A többség arról határozott, hogy a kormányban támogatni fogjuk a 12+12-es modellt. Hangsúlyo-' zom, hogy csak a kormányban, méghozzá azért, hogy ez a tervezet kerüljön a törvényhozás elé. Ezzel a döntéssel helyzetbe hoztuk a Magyar Koalíció Pártját, amelyet partnereink egy része igyekezett kirekeszteni a tárgyalásokból. Az OT döntése után teljesen megváltozott a helyzet. A parlamentben kormányjavaslatként kerül napirendre ez a modell, az SDL-nek és az SOP-nak is színt kell vallania. Ha ez így van, akkor miért alakult ki oly késhegyre menő vita az Országos Tanácsban? Mert mindenki a lehető legjobb megoldást kereste. Többen, például a szenciek, de mások is főleg azért szavaztak a döntés ellen, mert megítélésük szerint lakóhelyüknek, régiójuknak semmilyen előnye sem származik a javasolt megoldásból. Azért voltak más hangok is. Du- ray Miklós például azt nehezményezte, hogy az Országos Tanács minimális többsége az MKP számára elfogadhatatlan tervezetet vállalt fel, ami egyértelmű szembefordulás a párt eddigi határozataival, politikai és erkölcsi értékrendjével. Mindez beláthatatlan károkat okozhat. Ezek megalapozatlan vádak, hiszen az ominózus döntés kizárólag kormánytagjaink mozgásterét határozta meg. A parlamentben majd az adott helyzetnek megfelelően cselekszünk. Duray Miklós viszont az érvényes OT- döntés ellen éles és megtévesztő kampányt folytatott. Ez pedig az alapszabályunk szerint is megengedhetetlen. Az OT ülése után akadt olyan tudósítás, amely a pártszakadás veszélyét említette. Joggal? Pártszakadást emlegetni csak erős túlzással vagy rosszindulattal lehetett. Országos szerveink egységesek, meggyőződésem szerint a parlamentben is egyféleképpen szavazunk majd a közigazgatási reformról. Mindez természetesen nem zárja ki a döntés előtti véleményütköztetéseket. Ez nemcsak természetes, hanem kimondottan kívánatos. Azért mintha újra fokozódna a feszültség és a rivalizálás Csáky Pál és ön között... Ez is túlzás, habár tény, hogy akadnak köztünk viták és olykor nem a megegyezésünk szerint alakultak a dolgok. Talán azért, mert mások a megközelítési módjaink. És bizony még ma is akadozik olykor az információcsere, ami ugyancsak a feszültség forrása. Nincs azonban kezelhetetlen ellentét köztünk. Nincs a pártban Csáky- vagy Bu- gár-tábor. Lassan elérkezik a mostam választási ciklus értékelésének az ideje. Sokan úgy vélik, hogy az MKP vajmi kevés sikert ért el kormánytényezőként, mások meg azt hangoztatják, hogy a párt kommunikációja gyenge, hiszen még eredményeit sem tudja népszerűsíteni. Hadd említsem példaként a komáromi hajógyárat. Miközben az elbocsátottak azon háborogtak, hogy miért tétlen a kormánykoalíció és az MKP, valójában a kabinet és a magyar vezetők szívósan dolgoztak, s mára már egyértelmű, hogy szlovák kollégáikkal együtt megmentették a komáromi hajógyártást a teljes összeomlástól. Tény, hogy a kormányprogram több olyan pontja máig nem teljesült, amely a mi javaslatunkra került be, mert a szlovákiai magyarság szempontjából sorskérdésnek tartottuk. Ám csak a rosszakaróink mondhatják, hogy a kétnyelvű bizonyítvány visszaállításán kívül semmit sem értünk el. Ma már a környezetvédelmi beruházások, a különböző építkezési támogatások ismeretében és más adatok alapján bízvást elmondhatom, hogy Dél-Szlovákia már nem mostohagyerek. Persze, még több pénz kellene olyan beruházásokra, amelyek még vonzóbbá tennék régióinkat a stratégiai befektetők előtt. Tevékenységünkről kellő időben és tételesen számot adunk választópolgárainknak. Ma még kissé korai lenne ez a számvetés, mert még valamelyik párt erre építhetné a kampányát. A parlament remélhetően még a nyári szünet előtt ratifikálja a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Chartáját, s ez nagy előrelépés lesz, mert a dokumentum olyan jogokat szavatol magyarságunk számára is, amelyeket már egyetlen kormány sem vonhat vissza súlyos nemzetközi következmények nélkül. Ami pedig a komáromi hajógyárat illeti, ez a szomorú történet híven jellemzi a szlovákiai vadprivatizáció utáni állapotokat. A több mint százéves hagyományokkal rendelkező cég szinte minden vagyonát és tulajdonrészét néhány harácsoló alak saját magáncégeibe síbolta át. Nem engedhettük meg, hogy az újabb állami támogatást is felmarkolják, először tehát hosszadalmas munkával vissza kellett szerezni bizonyos tulajdonrészt a Nemzeti Vagyonalapba, amely aztán megteremtette a jogi feltételeket az úgynevezett új hajógyár (Somogyi Tibor felvételei) megalapításához. Nekik már nyugodt szívvel nyújthatott a kormány hitelgaranciát, mert a pénz megbízható kezekbe került. Mostanság pedig már egyre több embernek van ismét munkája. Fontos volt az is, hogy a szakszervezet helyi vezetői percrekész információkkal segítettek bennünket. És a nyitrai magyar kar? Lát-e még esélyt létrehozására? Az MKP nem mondott le erről az igényéről sem. Elértük, hogy a kormány támogató határozatot fogadott el, jelentős anyagi támogatást is kilátásba helyezett. Az általunk felkért szakemberek tartalmas háttéranyagot dolgoztak ki, amely segítheti az akkreditációt. Ám a nyitrai egyetem akadémiai tanácsa halogatja a döntést, remélhetően már nem sokáig. Egyébként Nyitrán kívül más megoldások is felmerültek. Például kihelyezett karról is gondolkodunk, s akadtak egyetemek, amelyek felajánlották az ottani karalapítás lehetőségét. Csak mindig ott akadunk meg, hogy ha nem Nyitrán lenne a magyar pedagógiai kar, akkor vajon sikerül-e megfelelő számú és kellő tudományos ranggal rendelkező egyetemi oktatót megnyernünk az ügynek. Hajlandóak lennének-e például ingázni, netán lakhelyet változtatni? Ezért ma még mindig inkább a nyitrai kar létrehozását szorgalmazzuk. Nem is kevesen azt hangoztatják, hogy a párt szimpatizánsainak a többsége bérből és fizetésből él, a pártvezetés viszont jobboldali értékrendet hirdet. Hiányolják a parlamenti politizálásban az MKP szociális érzékenységét. El kell már oszlatni azt a tévhitet, hogy csak a baloldali pártok fogékonyak a szociális gondok iránt. Gondoljunk csak a pápai enciklikára, egyéb tényekre. Bennünket is aggaszt a nagyarányú munkanélküliség és nyomasztanak a lakosság nem kis részének súlyos megélhetési gondjai. Még akkor is, ha kétségtelen, hogy mindez jórészt az előző rezsim idején végbement vadprivatizáció és egyéb rablások, rövid távon pedig az elkerülhetetlen szerkezet- átalakítás következménye. Mi a központi államhatalom lebontásában, az életképes régiók és kis térségek létrehozásában, valamint a következetes magánosításban látjuk a gyógyulás lehetőségét. Ma még nagyon fájdalmas ez a terápia, de a mainál jobb léthez, belátható időn belül jóléthez csak ez a gyógymód vezet. Nagyon sokan csalódtak a kormánykoalícióban, amelyről egyre többen azt hangoztatják, hogy a viszálykodáson kívül már semmire sem képes és jövő szeptemberig önmagától rohad el. Mi a válasza erre? Sok igazság van ezekben a sommás véleményekben. De azért ne feledjük, milyen iszonyú örökség zúdult ránk. Akkor például huszonnégy százalékos kamatra adtak kölcsönt, ma lényegesen jobbak a feltételek, habár még mindig nem egyszerű hitelhez jutni. Csökkentettük az ország sokmilliárdos külföldi eladósodását, az adók egy részét. A kabinet megmentette a bankszférát és ezzel az egész társadalmat az összeomlástól. Visszaállította az ország nemzetközi tekintélyét. Ez azért nem semmi, habár nyilvánvalóan ez a kormánykoalíció ennél jóval, de jóval többet tehetett volna. Nagyon remélem, hogy sikerül még jó költségvetést kivajúdnunk, a jelenleginél határozottabban folytatjuk a magánosítást, a bankszféra megerősítését. És mégis csak beindítjuk a közigazgatási reformot, a nyugdíjreformot, s -talán-talán megkezdődik a gyökeres átalakulás az oktatásügyben is. Javíthatunk még a bizonyítványunkon. Az ellenzék önbizalmát a támogatottsági listákon elfoglalt vezető helyükön kívül legújabban George Robertson kijelentése is dagasztja. A NATO főtitkára ugyebár azt üzente, hogy Szlovákia akár a HZDS választási győzelme esetén is bekerülhet az észak-atlanti katonai szövetségbe. Miként értékeli ezt a véleményt? Nem tartom szerencsésnek. A HZDS vezetői korábban is teli szájjal harsogták az integráció fontosságát, miközben tetteikkel kibuktatták Szlovákiát a NATO-csatla- kozás első köréből. Ezek az urak ma is ott vannak a parlamentben, és vezető pártpozíciókban gubbasztanak. S amíg ez a helyzet, addig Szlovákiában nem múlt el teljesen valamiféle visszarendeződés veszélye. Már a következő választási ciklusra gondolva, nem kellene-e a Magyar Koalíció Pártjának legalább köszönő viszonyba kerülni Robert Ficóékkal és a most alakult ANO tömörüléssel? Fico többször is akart velünk tárgyalni, de mi nem láttuk ennek értelmét, hiszen két és fél éve keményen ellenezte belépésünket a kormánykoalícióba, s azóta többször is azzal vádolt bennünket, hogy csupán a déli országrész érdekeit képviseljük. Populista megnyilvánulásai miatt sem tartjuk őt megbízható partnernek. A Pavol Rusko alapította új pártról pedig még korai bármilyen véleményt mondani. Erdélyben járva gondoltak-e arra, hogy az ottani demokratikus kormánykoalíció négy éven át szinte mást sem tett, csak viaskodott, és főleg emiatt - az RMDSZ-t kivéve - totálisan megbukott. Felrémlett-e önben hasonló szlovákiai végkifejlett lehetősége? Igen és ezért is fontos az együttműködésünk a Romániai Magyar Demokratikus Szövetséggel. Sok jó tanácsot kaptunk a két és fél évvel ezelőtti koalíciós kormányalakítás előtt, hiszen ez a folyamat Romániában korábban zajlott le. Az RMDSZ mostani helyzetét, a Ion Iliescuval és a jelenlegi kormánypárttal kötött alkut is mélyrehatóan elemeztük. Azért is, mert ugyanilyen helyzet nálunk is bekövetkezhet? Ezt sem lehet teljesen kizárni, habár mi is csak a jogállamiság európai értékrendjét és ezen belül a kisebbségi jogokat tiszteletben tartó kormányt tudunk támogatni. Nem önös érdekekből, hanem választópolgáraink, szülőföldünk boldogulása érdekében. Jövő nyáron a szlovákiai törvényhozás alelnökeként és az MKP elnökeként mikor lenne legalább részben elégedett? A parlament alelnökeként már semmiképpen sem leszek elégedett, mert a törvényhozás tekintélye a mélypontra zuhant, nagyon sokszor kellett megszakítani a tanácskozást a testület határozatképtelensége, igaz nem az MKP-képviselők távolléte, fegyelmezetlenségei miatt. Az ellenzéki padsorokból pedig többször csak a negyedrangú kocsmákban hallható vádaskodások értek bennünket. Nagyon sok kivetnivaló akadt a törvényhozás szakmai munkájában is. Pártelnökként akkor lennék részben elégedett, ha sikerülne törvényes keretek között hozzálátni a nevesítetlen földek ügyének rendezéséhez, és szülőföldünkön is lényegesen csökkenne a munkanélküliség.
