Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-16 / 138. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 16. Családi Kör A hozzáférhető helyen tárolt orvosságok, vegyszerek évente több mint ezer gyermek életét veszélyeztetik A figyelmetlenség végzetes PÉTERFI SZONYA lányomnak orvoshoz kellett mennie, ezért mi vigyáztunk kétéves unokánkra. A férjem és én boldogan vállaltuk a kicsit, szinte egy percre sem hagytuk magára. Mégis' megtörtént a baj - emlékezett a kö­zelmúlt eseményeire M. Anna a kórház kórterme előtt, vörösre duz­zadt szemét törölgetve. - A kis Peti kihasználta az adódó alkalmat - a virágokat öntöztem éppen és a szekrénysoron hagyott üvegcsé­ből kivette, majd bekapta a színes orvosságokat. Éppen úgy, ahogy a nagyapjától látta. És nyomban kö­zölte is, hogy megette a „cucut”. Talán ez volt a szerencsénk, mert ha az erős reumael­lenes szer felszívó­dott volna... Pedig úgy vigyáztunk! Az orvos szerint időben érkez­tünk, minden rendben lesz - sóhajtotta. A véletlenszerű mérgezések száma nemcsak idehaza, hanem világszerte is emelkedik, legve­szélyeztetetteb­bek (az esetek 85- 90 százaléka) az öt éven aluli gyerme­kek. - A felnőttek álta­lában nem tudatosítják, milyen tragédiát okozhat a szabadon hozzáférhető orvosság, tisztító-, mosó-, vagy akár növényvédő szer. És gyakran azt sem tudják, mitévők legyenek, ha bekövetkezik a baj. Mivel megelőzhető balesetekről van szó, elhatároztuk, hogy a to­xikológiai tájékoztató-központtal együttműködve felvilágosító kampánnyal segítjük a szülőket, nagyszülőket. Az időzítés sem vé­letlenszerű, nemsokára itt a va­káció - avatott a tervekbe dr. Mo­nika Horníková, a világ legna­gyobb gyógyszergyártó társasá­ga, a GlaxoSmithKline szlovákiai igazgatója. Hamarosan nyolcvan- ezer Jó kezekbe kerültek orvossá­gai? című tájékoztató szórólapot és 800 plakátot juttatnak el a gyermekrendelőkbe, gyógyszer- tárakba és a kórházak felvételi osztályaira. A tanácsok a megelő­zést célozzák, de kiterjednek az elsősegélynyújtás mikéntjére is. Bár Szlovákiában 1968 óta műkö­dik a Toxikológiai Információs Központ (amely 1992 óta az európai tár­sulás tag- . ja), kevés “*■ egészségügyi intézet használja ki 24 órás szolgáltatásait. - Igaz, ha fi­gyelembe vesszük, hogy 1990- ben csak 515 telefonhívásra vála­szoltunk, viszont 2000-ben már 1797 esetben kérték ki segítsé­günket, növekvő érdeklődésről is beszélhetünk - magyarázta dr. Silvia Plačková, a központ vezető­je. Az ügyeletes szakértők perce­ken belül képesek tájékoztatást nyújtani az orvosoknak a bevett gyógyszerben, vegyszerben talál­ható mérgező anyagokról éppúgy, mint semlegesítésük leggyorsabb módjáról. - Adatbázisunkban megtalálható az országban for­galmazott orvosságok, vegysze­rek összetétele, ám ha netán ná­lunk nem jegyzett szerről van szó, inter- * í, neten a világ bármelyik központjától kérhe­tünk segítséget - hangsúlyozta. Mivel Szlovákiában nincsenek pontos, átfogó statisztikák a vé­letlenszerű mérgezésekről, a köz­pont csak a saját adatait tette közzé. 1999-hez képest a 10 éve­sek mérgezése tavaly 25 száza­lékkal emelkedett, a központtal 358 három éven aluli gyermek mérgezését vitatták meg az orvo­sok. Legtöbben, felnőttek és gyer­mekek egyaránt (38,74 százalék) nyugtatókkal, fájdalomcsillapí­tókkal, antidepresszívumokkal, epilepszia- és allergiaellenes gyógyszerekkel mérgezték meg magukat, növényvédő szerekkel 15,38 százalékuk, házi tisztító- szerekkel 7,75, gombával 9,67, szobanövényekkel 4,89, kábító­szerrel 2,42, rovarok által 1,26, más vegyi anyagokkal 19,8 száza­lékuk. Tavalyelőtt 21 felnőtt és 11 gyermek életét már nem tudták megmenteni az orvosok, tavaly a központ 4 halálesetről szer­zett tudomást, egy felnőtt és három gyermek halt L bele a (gomba) mérge- ■; zésbe. Az elsősegélynyúj­tással kapcsolatban a szakértők figyel- meztetnek: gyógyszermér­gezés esetén csak a hat hó­napnál idősebb gyermeket ajánlatos hánytatni, a meleg sós víz fogyasztása minden kor­csoportnál ti­los. Csak a víz­ben felengedett széntabletta (10-20 darab) beadása ajánlott, de minden esetben késedelem nélkül orvoshoz kell fordul­ni. Nagy segítséget je­lent az orvosnak, ha a szülő a gyógyszer dobozát is meg tudja mutatni. A nö­vényvédő vegyszerek fogyasz­tása estén tilos a hánytatás, ha a folyadék a bőrt károsítja meg, 15 perces öblögetés, és azonnali kór­házba szállítás ajánlott! Szappan, mosószer, illóolajak, bútorfénye­sítő lenyelése nem igényel hány- tatást, viszont a különféle fagyás- gátlókat, valamint fékfolyadéko­kat fontos kierőszakolni. A szak­értők évek óta figyelmeztetnek: hat éven aluli gyermek étrendjé­ből hagyjuk ki a gombát! Mérge­zés esetén azonnal adjunk be 10- 20 darab széntablettát, de az életmentés feltétele a gyors orvo­si segítség. 'N* I Mit tegyünk idegenben, ha nincs a közelben segítség A betegség nyáron is elér FELDOLGOZÁS Összeállításához kérjünk tanácsot a háziorvosunktól Útipatika a poggyászban ISMERTETŐ egyi túrán, esetleg ha­jókiránduláson vesz részt, vagy az ország másik szögletébe uta­zik a rokonokhoz, egyszóval: nyaral. Va­jon mit tegyen, ha hányinger gyötri, felszökik a láza, megfájdul a gyom­ra, de a közelben nincs orvos? Tekintsük át a legjellemzőbb ese­teket. Gyomorfájás: Az utazás követ­kezménye lehet, általában fölös­leges aggódni, ám a tünet valami­lyen fertőzésre is figyelmeztet­het. Ha nincs a közelében egész­ségügyi szakember, ijedség he­lyett alaposan át kell gondolni, mi történhetett. Súlyosabb a helyzet, ha több panasz észlelhe­tő egyszerre. Például láz, hasme­nés és gyomorfájdalom. Ameddig nem látja orvos, a beteget taná­csos kényelembe helyezni. Ha ha­sa megkeményedik és nagyon fáj (fennáll a vakbélgyulladás veszé­lye), akkor ajánlatos jégkockával töltött zacskóval hűteni. Hányinger: Éghajlatváltozás, hő­ség, fáradtság is kiválthatja. Ha csu­pán néhány percig tart, akkor cél­szerű lepihenni, és 20-30 centimé­terrel megemelni a lábakat. Ha a rosszullét rövidesen elmúlik, nincs ok a nyugtalanságra. Súlyosabb a helyzet, ha a hányinger hosszan tar­tó eszméletvesztéssel párosul. Ilyenkor okvedenül ellenőrizni kell a pulzusszámot és a légzést. Magas láz: Ha a láz átlépi a 38,5 °C- os határt, a beteget ágyba kell pa­rancsolni. Legmegfelelőbb a hűvös, árnyékos, huzatmentes hely. Kötele­ző a sok folyadék, hogy a szervezet ne száradjon ki. Súlyosabb a hely­zet, ha a magas láz a csillapítók, bo­rogatás ellenére sem csökken, több napig megmarad, ületve eléri a 40 fokot. Orvos híján más egészség- ügyi szolgáltatótól kérjen tanácsot. Mellkasi fájdalom: Ha a mellkas­ban hirtelen nyilallásszerű fájdal­mat éreznek, stukán azonnal szív- infarktusra vagy szívrohamra gya­nakszanak. Holott ugyanilyen fáj­dalmat okozhat a bordák közé szo­rult levegő is. Súlyosabb helyzet­ben, amikor szívbetegségben szen­vedőről van szó, késlekedés nélkül a beteg nyelve alá kell juttatni a megfelelő gyógyszert (spray). A készítmény tágítja az ereket, és a fájdalmat is enyhíti. Az egészség- ügyi csomagból nem hiányozhat az ilyen típusú orvosság. Ha nincs, jót tehet egy pohár hideg víz, de mindenképpen szükség van orvosi konzultációra. Fejfájás:Erős napfény is okozhaija, fölösleges tőle megijedni, általában könnyen kezelhető. Súlyosabb a helyzet, ha a beteg hányni kezd, és fájdítja a megkeményedett tarkóját. Több ártalom is kiválthatja, pl. gyo­morrontás, napszúrás; kísérő tüne­tek: hányás, hasmenés, (erf) iközben a nyara­lást, a gondtalan pihenésre szánt hetek programját terve zgetj ük, gondoljunk az egészségünkre is! Ne felejtsük ki poggyászunkból a házipatika leg­fontosabb szereit, amelyek az uta­zás során adódó, egyszerűbb be­tegségek, kisebb balesetek kezelé­sére szolgálnak. Nem hiányozhat az útipatikából a kötszer, ragta­pasz, rugalmas pólya (fásli), fer­tőtlenítőszer, olló, csipesz, fájda­lomcsillapító (a legjobb az, ame­lyik fejfájásra és lázcsillapításra is alkalmas), orrdugulást csökkentő csepp, hasmenés elleni szer, eny­he hashajtó, rovarcsípést és le­égést csillapító szer, tengeribeteg­ség elleni gyógyszer. Bőrünk vé­delmében vigyünk magunkkal megfelelő fényvédő faktorú nap­olajat, naptejet. Ha trópusi vidék­re utazunk, idejében tudjuk meg, milyen védőoltásra lesz szüksé­günk. Természetesen azokról a gyógyszerekről se feledkezzünk meg, amelyeket itthon is állandó­an szednünk kell. Az útipatika összeállításához kérhetünk taná­csot a háziorvosunktól, de a gyógyszerészek is szívesen segíte­nek a recept nélkül kapható pati­kaszerek kiválasztásában. (AL) ORVOSI TANÁCSOK A homoszexualitás nem betegség Jelige nélküli levélben egy olvasó a következőket írja: Azt szeretném kérdezni, ■ hogy mitől lesz valaki ho­moszexuális vagy transzszexuá­lis? Mikor kezdődik, és mire fi­gyeljenek a szülők? Visszafordít- ható-e? Mikor nincs már segít­ség? Miért lesz 62%-uk öngyil­kos? Nálunk mióta végeznek eze­ken az embereken műtétet? Mi előnye van ennek? Ki viseli a mű­tét költségeit? ( Kedves Olvasó, a homosze­xualitás és a transzszexuali­tás két különböző dolog, és • semmi köze nincs a kettőnek egymáshoz. A homoszexuális (akár férfi, akár nő) a saját ne­méhez vonzódik, műid érzelmi­leg, mind szexuálisan. A homo- szexualitást az 1950-60-as évek­ben betegségként kezelték, és gyógyítani kezdték. A gyógyítás­ban eredményt nem értek el, mi­vel mára már kiderült, hogy a homoszexualitás nem betegség, hanem állapot, magatartási for­ma, melynek meghatározott ge­netikai alapja van. Tehát ha ge­netikai háttere van, akkor bizo­nyos helyzetek egybeesésével örökölhető is. Homoszexuálisok elektromikroszkópos kromoszó­mavizsgálatából kimutatták, hogy az X-kromoszóma felső szá­rán található egy kitüremkedés, mely felelős az azonos nem üánti vonzódásért. A homoszexuálisok nálunk a társadalom intoleranci­ájától szenvednek leginkább, mi­vel másságuk miatt kitaszított­nak érzik magukat. A transzsze­xuális a szexuális azonosulás sú­lyos zavarában szenved, mivel az egyértelműen kialakult külső és belső nemi szervei, hormonális szabályozása és másodlagos ne­mi jellegei ellenére nem tudja a saját nemét elfogadni, és lelkileg a másik nemhez tartozónak érzi magát. A transzszexualitás leg­többször öngyűlölettel párosul. Nehezen gyógyítható, korai szer­veződésű szexuális ösztönfejlő­dési rendellenesség. Kísérletez­tek műtéti megoldásokkal is (fér­fivá, nővé operálás), de kevés si­kerrel, és mint ahogy Ön is úja, pár év elteltével gyakori volt az öngyilkosság. Nálunk hasonló műtétekre nagyon ritkán, és csak különleges indokok esetén kerül­het sor. A költségeket többnyire a biztosító állja. Szervi és lelki oka egyaránt lehet Szerelem jeligével egy 17 éves lány a követke­zőket írja: Szeretném, ha ■ írna nekem a hüvely gör­csös állapotáról, vagy ahogy valahol olvastam - a vaginiz- musról. Az a problémám) hogy a barátom, akit imádok, nem tud belém hatolni, mert a hü­velyem nem nyílik ki. Félek, hogy emiatt elhagy. Mi lehet ennek az oka, és hogyan lehet kezelni ezt a problémát? ( Kedves Kisasszony, a vagi- nizmusnak lehet szervi és lelki oka. Az elsődleges szer- • vi eredetű vaginizmust okozhaija a hüvely fejlődési rendellenessége, lehet gyulladá­sos folyamat következménye, ki­alakulhat a rendellenesen fejlő­dött méh fekvése, kismedencei tumor stb. miatt. Másodlagos szervi eredetű vaginizmust ki­válthat a méhnyak gyulladása, kismedencei gyulladásos folya­mat, gátmetszés fájdalmas hege stb., ezért a probléma elsősorban alapos nőgyógyászati kivizsgá­lást igényel. Ha az organikus okok a nőgyógyász által kizárt­nak tekinthetők, találkozhatunk elsődleges és másodlagos pszi­chés eredetű vaginizmussal. Az elsődleges lelki eredetre vissza­vezethető vaginizmusnak két fő oka lehet: 1) a felvilágosítás hiá­nyából, tudatlanságból, tévhitek­ből eredő félelem a közösüléstől, amely az izomvédekezés kiala­kulásához vezethet; 2) mély bel­ső konfliktusok, melyek a szexu­alitáshoz társuló, általában nem tudatos bűntudatot eredménye­zik. A leggyakoribb tévhit a vagi- nizmusban szenvedő hölgyek között a szűzhártya anatómiai felépítésével és fúnkciójával kap­csolatos. Sok esetben vastag le­meznek képzelik el, amely telje­sen elzárja a hüvelybemenetet, átszakítása nagy fájdalmat és erős vérzést okoz. Az érzelmileg labilis hölgyekben a fájdalomtól való félelem kiválthatja a vagi- nizmus védekezési mechaniz­musát. Érdemes megjegyezni, hogy a szexuális tudatlanságot több szexualitással foglalkozó szakember nem oknak, hanem tünetnek tekinti. Véleményük szerint a szexualitással kapcsola­tos információk megszerzésének kerülése vagy visszautasítása ré­sze a személyiségproblémának, amely a szexuális zavarhoz ve­zet. A szexualitással kapcsolatos bűntudat ritkán jelentkezik tu­datos formában, általában az il­lető fantáziáiból, álmaiból követ­keztethetünk rá. Gyakori, hogy a szexualitástól való szorongást az a tévhit váltja ki, mely szerint a hüvelybemenet „túl szűk”, ezért nem alkalmas közösülésre. Ezt a Dr. Bordás Sándor A dunaszerdahelyi pszichológiai tanácsadó központ klinikai pszichológusa jelenséget az egyik kutató „Csip- kerózsika-szindrómának” nevez­te el. A másodlagos lelki okok a vaginizmus kialakulásában a kö­vetkezők lehetnek: 1) a terhes­ségtől való félelem, ha a fogam- zásgádás nem megoldott; 2) a félj (vagy partner) korai mag­ömlése, amely megakadályoz­hatja, hogy a nőnek orgazmusa legyen. Az így ismétlődő kudarc, amelyhez fájdalom is társulhat a kismedencei vérbőség következ­tében, a másodlagos vaginizmus kialakulását okozhatja; partner- kapcsolati konfliktusok, a kap­csolat elszürkülése, érzelemsze­génnyé válása is oka lehet a má­sodlagosan keletkező vaginiz­musnak. Kisasszony, javaslom, vizsgáltas­sa ki magát alaposan egy nő­gyógyásszal, és ha szervi okot a szakorvos nem talál, forduljon olyan pszichológushoz, aki sze- xuálterápiával foglalkozik. Nagyobb tolerancia szükséges Agglegény jeligével egy férfi a következőket írja: 40 éves elmúltam, és még ■ nem volt szexuális kapcso­latom. Hogy miért nem, arról nem szívesen írnék. Merevedé­sem van, igaz akkor, ha egyedül vagyok, de félek attól, hogy a most kialakuló kapcsolatomban csődöt mondok. Kezdhetem-e most a nemi életet, és ha igen, akkor mivel számolhatok? ( Kedves Uram, a nemi életet később is el lehet kezdem, bár a későn kezdett szexua- • litás körül gyakrabban ala­kulhatnak ki gondok, mint a megfelelő időben elkezdett ese­tén. Ezért mind Önnek, mind pe­dig a partnerének sokkal na­gyobb toleranciára van szüksége induló kapcsolatuknál. Kezdet­ben nem kellene gondot csinálni a jelentkező problémák esetén, de ha hosszabb távon jelen len­nének a zavarok, forduljon pszi­chológushoz.

Next

/
Thumbnails
Contents