Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-16 / 138. szám, szombat

„Nyitva áü az ajtó; a tüzelő fénye Oly hívogató lay süt ki a sövényre. Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya, Küszöbre a lábát, erre állát nyújtja. Benn a háziasszony elszűri a tejet, Kérő kisfiának enged inni egyet; Aztán elvegyül a gyermektársaságba, Mint csillagok közé nyájas hold világa. ” (Arany János) « , •Jjg&f.y . .. .jg C: j A Á’ ____i f x rj j j HÉTVÉGI MAGAZIN „A gazda pedig mond egy szives jó estét, Leül, hogy nyugassza eltörődött testét, Homlokát letörli porlepett ingével: Mélyre van az szántva az élet-ekével De amint körülnéz a víg csemetéken, Sötét arcredöi elsimulnak szépen; Gondüzó pipáját a tűzbe meríti; Nyájas szavú nője mosolyra deríti. ” (Arany János) 2001. június 16., szombat 5. évfolyam, 24. szám Van egy általános tananyag, amelyet minden kutyának el kell sajátítania, aztán a kiképzés vége felé már főleg arra figyelnek, hogy milyen az eb természete A vakvezető kutya gyorsan és jól tanul Otthontalanok, abból a fajtából valók, akikből valami oknál fogva még nem veszett ki a vadromantika iránti vonzalom, s még él bennük az összetartozás illúziója is gatja a kérelmezőt, akinek meg kell ígérnie, hogy a kutya végig bent lesz a lakásban, ez feltétel. Ha kint lenne, megugatná a járókelőket, kergetné a macskákat, elveszítené a jó tulajdonságait. Elfelejtené, amire megtanították. Ellenőrizzük, hogy a lakásban van-e megfelelő hely a kutya számára, s végül, hogy a vak személy tud-e legalább egy kicsit tájékozódni, például fehér bottal el tud-e menni a közeli üzlet­be. Ha nem, akkor felajánljuk a képzést, amikor is egy szakember ­lítás nem megfelelő. Visszahoztuk a kutyát, és odaadtuk másnak. Előfordul, hogy a gazdi imádja a kutyát, de ő annak nem szim­patikus?- Ilyen eset még nem fordult elő. A labrador olyan fajta, mely minden­kit elfogad, hacsak nem olyasvalaki­ről van szó, aki eleve nem szereti a kutyákat. Mi megadjuk hozzá a „használati utasítást”, bárki köny- nyen megtanulhatja, hogyan bán­jon vele. Ha valaki nem kutyaszere­problémát megbe- ■ szélünk: az etetést, az egészségügyi ellá­tást, a higiéniát, hogy mit tud a veze­tőkutya. Ismertetjük az előnyeit, de a hát­rányokat is. Az illető a tanfolyam végén eldöntheti, akatja-e a kutyát, vagy nem. Ha a kutya mellett dönt, felkerül egy lis­tára, s ha akad szá­mára megfelelő, akár két héten belül meg is kaphatja. Saj­nos, olyan is előfor­dult már, hogy az il­lető egy évig várt. Vezet, segít, de elvárja a simogatást is gyógypedagógus - meglátogatja, és megtanítja önállóan mozogni. Végül szükséges, hogy minden sze­mély, akivel a vak közös háztartás­ban él, kijelentse: beleegyezik a ku­tya jelenlétébe. Ez azért fontos, mert megtörténhet, hogy a vak sze­mély nagyon akar kutyát, de a kör­nyezete nem kíván együttélni vele. Volt rá példa, kellett már vissza­venni kutyát?- Volt, de nem emiatt. Elutaztunk a klienshez, és úgy véltük, a párba ál­tő, arra három nap alatt rájövünk, és meg is mondjuk neki. Arra még nem volt példa, hogy a kutya ne fo­gadott volna el valakit. Persze, türe­lem is kell hozzá, néha hetekig el­tarthat, míg megbarátkozik új gaz­dájával. Ez nem fura dolog, hiszen elveszítette azt a közösséget, ahol felnőtt. Meg kell szoknia az új kör­nyezetét. Annak, aki kutyát kap, há­romnapos bentlakásos tanfolyamon kell részt vennie. Megismerkedik a vezetőkutyával, lehetősége van ki­próbálni, hogyan dolgozik. Minden Dr. Bartalos Imre Sokan tartanak igényt ilyen ku­tyára?- Nem túl sokan. Az emberek még nem tudják, hogy mi mindenben segít­het a vakvezető. A kiképzés szlovák nyelven folyik. Mi van akkor, ha valaki nem tud szlovákul?- A kutya gyorsan megtanul más nyelvet is. Ha az igénylő közli, hogy magyarul beszél, úgy is kiképezzük a kutyáját. Ez nem probléma. Nagyon kell vigyázni, hogy az ember mit mond a kutyának, jól sejtem?- Igen! A háromnapos tanfolya­mon a majdani gazdi kap egy hangkazettát, amelyen minden fontos információ rajta van, amit már előre megtanulhat. Amikor pedig megkapja a kutyát, a kikép­ző egy hétig ott van vele az ottho­nában, és próbálja őket párba állí­tani. Megtanulnak néhány fontos útvonalat, megbeszélik, hogyan kell bánni a kutyával. • Dicsérni kell?- Ezen alapul a kiképzés! Ha va­lamit rosszul csinál, rántunk egyet a pórázon, és szóval is kife­jezzük nemtetszésünket: fuj. Ha valamit jól csinál, megdicsérjük. Elvárja a simogatást. Ezért dolgo­zik. De cukrot, csokoládét nem kaphat! Az méreg! Minden megvásárolt kiskutyából vakvezető lesz?- Nem. Soknál már a nevelési idő­szakban abba kell hagyni a munkát. Előfordulhatnak egészségi problé­mák is. Vagy nem olyan a természe­te, például nagyon passzív, nem akar dolgozni. Egyszerűen lusta. A kutyák is olyanok, mint az embe­rek. Az agresszív és a félénk nem al­kalmas vezetésre. Előfordul, hogy a kölyökkutya nagyon kedves, de tör­ténik vele valami, ami a későbbiek­ben defektust okozhat. Például a petárdázás. Ezt nem minden kutya búja. Magnószalagról különböző zajokat szoktunk nekik lejátszani, hogy megszokják, és ne féljenek. Ilyenkor mindig nyugtatjuk őket,-hogy nincs baj. Nemrégiben Szlovákiában járt a vakvezetőkutya-kiképzés nemzet­közi szervezetének képviselője, egy új-zélandi férfi, s Nagymagyarra is ellátogatott, ahol Bartalos Imre él. Elismeréssel szólt a munkáról, ar­ról, hogy a kutyakiképzés családok­nál folyik, és hogy milyen szép ered­ményeket érnek el. Külföldön ez sokkal költségesebb, a legtöbb ku­tyaiskolában mégis rosszabb körül­mények között, kétszer két méteres ketrecekben élnek az ebek.- Nálunk a kiképzők másodállásban végzik ezt a munkát, a mi módsze­rünk nemcsak olcsóbb, jobb is. Itt csak az a gond - jegyzi meg Bartalos Imre -, hogy olyan embereket talál­janak, akik szeretettel és becsülete­sen végzik ezt a munkát. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA Szlovákiai Vakok és Gyengénlátók Uniója vakvezető kutyák ki­képzését is felvállalta. Mivel nálunk nincsen kutyaiskola, az ebek magántanulók, a kiképzőjük csa­ládjával élnek. A vakvezetőkutya kiképző szakosztályt Szlovákiában a nagymagyari Bartalos Imre böl­csészdoktor irányítja, aki maga is vak, s ez ideig 57 kutya szerzett ké­pesítést náluk. Hathetes kiskutyá­kat vásárolnak, melyek egyéves ko­rukig nevelőnél vannak. Aki bevá­lik ezen a poszton, idővel kiképző lehet. Külön nevelőt és külön kikép­zőt igényel minden kutyatanuló. A kölyökkutya csak lakótelepi lakás­ba kerülhet, hisz családi házban nincs garancia arra, hogy a nevelő nem engedi ki az udvarra, ahol macskát, tyúkokat kergethet. Meg kell szoknia, hogy bent él, kötődnie kell az emberhez. Ha egyéves lesz, a kiképzőhöz kerül, aki hat-nyolc A társ hónapig dolgozik vele. Van egy ál­talános tananyag, amelyet minden kutyának el kell sajátítania, aztán a kiképzés vége felé már főleg arra fi­gyelnek, milyen az eb természete. Eszerint próbálják összepárosítani majdani gazdájával. Ez fontosabb, mint gondolnánk, egyáltalán nem mindegy, ki milyen kutyát kap. A gyors mozgású például nem illik idős emberhez. Bartalos Imre szerint nem mind­egyik kutyafajta alkalmas a vakve­zetésre. Szlovákiában labrador ret- rieverrel dolgoznak. A labradorok jó vadászkutyák, imádják a vizet, megfelelő a nagyságuk, buszon, vü- lamoson elférnek, viszont van elég erejük ahhoz, hogy a vak embert irányítsák. Mert a kutya úgy vezet, hogy húz. A szőrzete könnyen kezel­hető, elég ha minden este kikefélik. Naponta négyszer kell levinni - ami a gazdinak is a javára válik, hiszen egészséges életmódra kényszeríti. Aki vakvezető kutyát szeretne, an­nak a jövedelmétől függően fizetnie kell valamennyit, hiszen maga a ku­tya is drága - csak­is törzskönyvezett kölyköket vásárol­nak -, s másfél évi taníttatása is sok­ba kerül.- Mielőtt a vak személy kutyához jut, kérdőívet kell kitöltenie - meséli Bartalos Imre. - Sok mindenre kí­váncsiak va­gyunk: hány éves az illető, milyen a súlya, a magassá­ga, falun él-e vagy városon, kertes vagy tömbházban lakik-e, milyen a napirendje, mi­lyen utakat szán­dékozik megtenni a kutyával, milyen az egészségi álla­pota. Gerincpana­szokkal küszködő embernek például nem ajánljuk a vakvezető kutyát, mert az húzza a gazdáját. Ha meg­kaptuk a kérdő­ívet, egyik munka­társunk megláto­(A szerző felvételei) Koldusopera, avagy a három garabonciás birtokba vette a gödröt LÖRINCZ ADRIÁN kavicsbányató mellett, annak az egyik félre­eső csücskében, ahová a legelvetemültebb kutyatulajdonosok is csak ritkán tévednek ebeikkel, nemrégiben új lakókra lettem figyelmes. A bemélyedésben, amit csak azért nem neveznek gödörnek, hogy la­kóinak lelkivilágába nehogy bele­gázoljanak, három különös fickó ütött tanyát. Akár a mesében, de­geszre tömött tarisznyával érkez­tek, hosszú út porával a köpönye­gükön, megviselten, de jókedvűen. Otthontalanok. Abból a fajtából va­lók, akikből valami oknál fogva még nem veszett ki a vadromantika irán­ti vonzalom, s még él bennük az összetartozás illúziója is. Bár az ő szemszögükből nézve az egész más­ról szól: a megmaradásról. Nagy ki­vonulásuk a társadalomból valószí­nűleg inkább kényszerű, mint ön­kéntes alapon történt. De mindegy: itt vannak, és úgy néz ki, jól érzik magukat a kavicsbányató pariján. A gödör, amelyben tanyát ütöttek, pár nap alatt gyökeres változáson ment keresztül. Először is: kitakarí­tották. Az évek alatt felgyülemlett lakótelepi szemetet a hasznosítha- tósági szempontok szigorú figye­lembe vételével szétválogatták, majd átcsoportosították. A használ­hatatlan hulladék nem tudni, hová került, viszont számos jó dologra tettek szert: így lett például alig használt ülőgarnitúrájuk, melyből kilógnak ugyan a rugók, ám kisebb deszkadarabokkal egészen megül­hető, és egy szinte teljes konyhafel­szerelésük, mely nem Zepter ugyan, de a célnak kiválóan megfelel. Tűz­hely is akadt, mert mit sem ér az olyan családi fészek, amelynek nincs meleget adó sparheltje. Mi­nekutána ruhatárukat is feltöltötték ily módon, a három garabonciás végérvényesen és visszavonhatatla­nul birtokába vette a gödröt, elvár­va a nagyvilágtól, hogy döntésüket tiszteletben tartsa, és ne zaklassa őket a mindennapi hülyeségeivel. „Valami szegény kér helyet éjtszakára: Mért ne fogadnék be, ha tanyája nincsen, Mennyit szenved úgyis" (Arany János: Családi kör) Ez pár hónappal ezelőtt történt. Figyelemmel kísérve a dolgok fo­lyását, meglepődve tapasztaltam, hogy a tó körül folyó, nagyon is élénk társadalmi éiet is mintha más kerékvágásba zökkent volna az elmúlt időszakban. Itt vannak például a lakótelepi csi­bészek. Suhancok, pontosan ab­ban a korban, amelyben még nem tudják eldönteni, hogy rendőrök akarnak-e lenni, vagy inkább bűn­elkövetők. Nem tudni miért, de egyre inkább odaszoktak abba a távoli sarokba, s nagyon úgy néz ki, hogy az egész nyarat ott fogják lehúzni. Az otthonról elcsórt peca- bottal horgásznak, és sütögetik a kifogott halat a három otthontalan ütött-kopott serpenyőjében. Száz- százalékos módszerük lehet, mert mindannyiszor arra járok, a serpe­nyők tele vannak, sőt a kis bogrács is, melyből mindenkinek jut né­hány emberi szó és pár szál ciga­retta fejében. A hiányos dolgok ki­egészítik egymást - jut eszembe Lao Ce gondolata, amikor a létbi­zonytalanság partján egyensúlyo­zó három csavargó és a szüleiket leggyakrabban nélkülözni kényte­len sihederek vidám és kellőkép­pen koszos társaságát látom. Ha leszáll az est, és a város zaja kezd elviselhető méreteket ölteni, a lakótelepi lakás ablakából, mint távoli kis fénylő pontot, látom a garabonciások rakta tüzet. Elkép­zelem őket, amint az egykor jobb időket is megélt télikabátot ma­gukra csavarják, s úgy nyúlnak el a csupasz földön, mintha a legjobb nyoszolyára heverednének. Ilyen­kor előkerül pár fiaskó ribizlibor, melyre egész nap gyűjtögettek, né­hány „komolyabb” csikkből új ci­garettát sodornak, és belekapnak mítoszaikba. A szó ilyenkor vissza­száll azokba a régmúlt időkbe, amikor egyikük gyárigazgató volt, a másik egyetemi tanár, a har­madik pedig - hogy a finom szel­lem is képviselve legyen a társa­ságban - magas egyházi méltóság. Mesebeli szolgálati kocsikról, tün­dérszép titkárnőkről, titokzatos külföldi utakról, a vadászkastély nagy tivornyáiról esik ilyenkor szó. A pár deci „csúcsú” hatására azt is bevallják, amit sosem követtek el, majd mély hallgatásba burkolóz­nak. Kisvártatva újabb témájuk akad: ha valamelyiküknek eszébe jut széthullott családja, ezen a szá­lon fut tovább a mese, míg ebbe is belefáradnak, s a hallgatás ismét közéjük telepszik. Egy fél órával később már csak annyira futja lel­ki erejükből, hogy megbeszéljék a másnapi teendőket, felhíva egy­más figyelmét még kellőképp át nem vizsgált gyárudvarokra, vas- lerakatokra, cseresznyéskertekre és számos más, fölöttébb praktikus dologra. Mert - bár kell az emléke­zés -, csak kenyérrel él az ember... Éjszaka van, és a lakótelepi lakás ablakából éppen a távolban fénylő tűzre látok. Pontosan tudom és te­szem a dolgom, s így utam aránylag biztos célt követ. A három csavargó közben szorosabbra fogja magán a kabátot, és arról álmodik, hogy ku­tyának sem való idők járnak, de va­lahogy mindig sikerül... •

Next

/
Thumbnails
Contents