Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-16 / 138. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 16. B Régió A mai napig nem lehet tudni, hogy ki adott parancsot ä kassai bombázásra, valamint ki hajtotta azt végre Emlék(ki)állítás az áldozatoknak A város bombázásának hat­vanadik évfordulója szolgál­tatta a szomorú apropót a kassai Henszlmann Imre Helytörténeti Társaságnak, hogy fotókiállítással állítson emléket a véres esemény ál­dozatainak. KASSA 1941. június 26-án három felségjel nélküli repülőgép jelent meg Kassa fölött, és összesen harminc bombát dobtak le. Egy közülük ugyan nem robbant fel, ám ebben a kilencven másodpercben nyolc katona és hu­szonegy polgári személy vesztette életét, sokan súlyosan megsérül­tek, az anyagi kárt pedig egymillió pengőre becsülték. A II. világháború e máig tisztázat­lan epizódjának veszteségei ugyan eltörpülnek a háború tragikus számadatai mellett, ám a bombá­zás ürügyet szolgáltatott Magyar- ország akkori politikai és katonai vezetése számára, hogy Németor­szág oldalán belépjenek a Szovjet­unió elleni háborúba. Azóta több tanulmány, újságcikk firtatta, ki­nek a parancsára bombázták Kas­sát. Hipotézisek egész sora látott napvilágot, ám az igazságot mind­ezidáig nem sikerült kideríteni. Halász György, a Henszlmann tár­saság elnöke szerint a célpont a Postapalota lehetett, mivel a nagy alapterületű, világos színű, jól lát­ható épülettömb megbízható tám­pont, ha valaki a város közepét ve­szi célba. A szórásképekből megállapítható a gépek útja, a társaság szakértői a korabeli polgármesteri kárjelen­tés alapján, valamint a rendelke­zésükre álló fényképek alapján re­A Betlen Gábor krt. 11-es számú ház is eltűnt a föld felszínéről konstruálták a történteket. Azt is tudni lehet, hányadik kihullott bomba mely épületeket találta el, milyen károkat okozott és kiknek az életét oltotta ki. Mindezek az adatok, az áldozatok névsorával együtt szerepelnek a helytörténe­ti társaság által a napokban ki­adott Memento 1941 című brosú­rában, melyet a tegnapi fotókiállí­táson mutattak be. A Mészáros ut­cai Magyar Közösségi Ház kiállí­tótermében hozzávetőlegesen száz fotó mesél a bombázás okoz­ta emberi tragédiákról, melyeket nem lehet, és nem is szabad anya­giakban mérni. Halász György a kiadvány beveze­tőjében ezt úja: „A mai napig titok fedi a parancskiadók és végrehaj­tók kilétét. Mi sem tudtuk, de nem is akarhattuk ezt kideríteni, mivel mi sem rendelkezünk ilyen irányú megmásíthatatlan bizonyítékok­kal. Politikai és haditechnikai fej­tegetésekbe sem akartunk és aka­runk bocsátkozni, ezt hagyjuk a politikusokra és hadtörténészekre. Emléket szeretnénk állítani azon­ban azoknak az ártatlan áldoza­toknak, akikről valahogyan min­denki megfeledkezett. 60 évvel a város számára oly tragikus ese­mény után nem emlékeztet még emléktábla sem tragikus haláluk­ra, nem beszélve arról, hogy a sír­(Halász György archívumából) jaik is sorra eltünedeznek.” A vá­ros akkor saját halottjainak tekin­tette őket, emlékművet is állítottak nekik a postaigazgatóság előtti sé­tányon, melyet azonban 1945-ben politikai okokra hivatkozva eltávo­lítottak. Az akkori házak és lakta­nyák helyén ma a Kuzmány-lakó- telep tömbházai találhatók, az em­lékmű a mai Moyzes utcában állt. A szervezők reményei szerint a megdöbbentő kiállítást nemcsak azok nézik majd meg, akik még emlékeznek az eseményekre, ha­nem a képek a fiatalabb kassaiak­ban is erősítik majd a lokálpatrio­tizmust, és a vágyat városuk múlt­jának megismerésére, (juk) Tanácskozott a Harmadik Oldal Kassai Kerületi Grémiuma, ismertették az idei pályázatokat Jelölteket keresnek az önkéntesek díjára KELET-SZLOVAKIA A Harmadik Oldal Kassai Kerületi Grémiuma az elmúlt évben nem működött az elvárásoknak megfe­lelően, mivel akadozott a grémi­um és az általa képviselt polgári szervezetek közötti információ- áramlás. Ennek az volt az oka, hogy a képviseleti szervnek nem volt saját irodája és főállású koor­dinátora. Február óta - egy pályá­zatnak köszönhetően - a grémium munkáját Süvia Sokolová, a Spoločnosť ľudí dobrej vôle elne­vezésű kassai polgári társulás tag­ja koordinálja - mondta a grémi­um Kassán megtartott negyedik kerületi konferenciáján a grémium jelenlegi szóvivője Miroslav Tímár, aki a rozsnyói székhelyű Subsídia Polgári Társulás elnöke. A kerületi grémium irodáját hamarosan sa­ját telefonvonallal, számítógéppel és internet-csatlakozással látják el, így a koordinátor naponta tájé­koztathatja majd a kerület civil szervezeteit az aktuális pályázati programokról, a különféle tanfo­lyamok, előadások és konferenci­ák időpontjáról, valamint minden egyéb fontos tudnivalóról. Azokat a szervezeteket pedig, amelyek­nek nincs internetes postaládájuk, negyedévente megjelenő folyó­iratban tájékoztatják majd, ame­lyet a Besztercebányai és Eperjesi kerületek grémiumaival közösen adnak ki a kassaiak. A Mimovlád- nik első száma az elmúlt hónap­ban jelent meg. A kerületi konferencián részt vett Monika Henzelová, az Európai Bi­zottság pozsonyi delegációjának tagja. Henzelová az Európai Unió pályázati programjairól számolt be. A Kárpátok Eurorégió szlováki­ai régiójának fejlesztését támogató Kárpátok Alapítvány képviselője, Dittel Laura is aktuális pályázato­kat ismertetett. Az alapítványnak jelenleg két folyamatosan működő pályázati programja van - havonta kerülnek elbírálásra a benyújtott pályázatok -, az egyik a szerveze­tek fejlesztésére, a másik pedig az eurorégión belüli interetnikus kapcsolatok erősítésére irányul. Egy másik, határidős - 2001. szep­tember 1. - kiírás a határokon át­nyúló együttműködés elősegítését célozza. A Kárpátok Alapítvány­hoz a Rozsnyói járásban működő civil szervezetek és önkormány­zatok is folyamodhatnak támoga­tásért. Az alapítvány telefonszá­ma: 0943/4603725, e-mail: dittel @changenet.com. Zuzana Kalináčová, a SALA - SCTS (Szlovák Akadémiai Infor­mációs Ügynökség - A harmadik oldal információs központja) kas­sai irodájának vezetője felhívta a tanácskozás résztvevőinek figyel­mét az ügynökség 1999-ben ala­pított, Szív a tenyérben (Srdce na dlani) elnevezésű díjára. Minden év december 5-én, az önkéntes­ség napján hat díj kerül kiosztás­ra. Ötöt olyan személyeknek ítél­nek oda, akik rendszeres és folya­matos humanitárius vagy karita­tív tevékenységet fejtenek ki, il­letve önkéntes munkát végeznek az ifjúság nevelése, az emberi jo­gok védelme, a közösségfejlesz­tés, a környezetvédelem, a köz- művelődés vagy a kultúra terüle­tén. Egy díjat Az év önkéntes cse­lekedetéért (Dobrovoľný čin roka) osztanak ki. A díjra bár­mely civil szervezet jelölhet sze­mélyeket. A jelöléseket októberig kell eljuttatni a SAIA-hoz - cím: ul. B. Nemcovej 32., 040 01 Kas­sa; tel.: 095/632 54 18. (kp) CSICSÓ Vetélkedők és utcabál a falunapon Hatodik alkalommal rendeznek a komáromi járásbeli községben falunapot. Tegnap az emlékművek megkoszorúzásával és ökume­nikus istentisztelettel kezdődött a kétnapos rendezvény. Ma dél­előtt kispályás labdarúgótornát tartanak a község vándorserlegé­ért, majd 9 órától kezdődik a halászléfőző verseny a felnőtteknek. Míg ők a bográcsok körül sürögnek, addik a gyerekek játékos sport- vetélkedőkön múlathatják a falu közös napját. A hatodik csicsói fa­lunap este utcabállal fejeződik be. (ú) NAGYKAPOS Püspöki áldás az építkezésre Milan Chautur, görög katolikus püspök holnap 11 órakor a nagykaposi római katolikus templomban tart főpapi liturgiát a temp­lomépítés alkalmából. A szentmise után a városközpontban épülő görög katolikus templom térségében körmenet keretében áldja meg a majdani egyházi létesítmény alapkövét, amely egyben a kelet-kas­sai egyházkerület magyar híveinek lelki központja is lesz. (k-t) LOSONC Színházi bemutató a Vigadóban A losonci Kármán József Színház holnap és hétfőn a losonci Vigadó színháztermében mutatja be Tábori György Goldberg-variációk cí­mű művét. Rendezője Szabó Árpád, a A főbb szerepeket Erdélyi Gá­bor, Erdélyi Attila, Csák Lídia, Silvia Golianová, Csák Éva, Balog Ist­ván, Csák István, Setény Lajos és Mede Tibor játsszák. (P. J.) •V FÜLEK Vasárnapi show a klubban Hagyományos év végi esztrádműsorát rendezi meg holnap az Ifjú­ság Ütcai Alapiskola és a Pro Iuventa Polgári Társulás História show címmel. Az Ezt tanultuk egész évben alcímet viselő produkcióban az iskola 150 kis- és nagydiákja szerepel. A füleki közönség 14.30- tól nézheti meg a műsort a volt üzemi klub nagytermében, (sik) Ukrajnai gyerekek nyaralnak két hétig a falvakban Felejteni a nyomort CSALLÓKÖZNÁDASD Krisztián nyolcéves magyarul írni- olvasni szinte egyáltalán nem tud, fejszámolásban azonban verhetet­len. Muszáj volt megtanulnia. Nem engedheti meg magának, hogy bárki is átverje a piacon, ahoí a kenyerét keresi. Édesanyjával és nagymamájával élnek hárman 51 rubel nyugdíjból az ukrajnai Huszt városban. A nyolcéves kisfiú jelenleg Csalló- könádasdon nyaral Vasik Máriánál, a falu polgármesterénél, akit már most mamának szólít. „Március elején az ukrajnai árvíz alatt dön­töttem úgy, hogy megszervezek egy néhány hetes nyaralást az otta­ni magyar gyerekeknek. Hogy leg­alább néhány hétre elfeledjék az otthoni rossz helyzetet. Csaíkis az ukrán bürokráciának köszönhető, hogy csak most valósult meg ez a terv.” Csallóköznádasd, Dercsika, Baka és Felbár családjainál hétfőtől 36 nyolc és tizenöt év közötti gyer­mek nyaral kölcsönből. „Az út több mint 20 ezer koronába került. Mi­vel ez nem önkormányzati akció, kölcsönt kellett felvennünk, hogy kifizethessük, és ugyanennyire lesz szükség a visszaútra is. A befogadó családok nélkül az akció nem való­sult volna meg.” - folytatta a pol- gármester.A gyerekek iskolába jár­nak, játszanak egész nap, az itteni pótszüleik pedig kényeztetik őket. A polgármesternő már most attól fél, hogy gondjaik lesznek majd visszafelé a határon, mivel annyi mindent - ruhákat, játékot, cipőket - kaptak az itteni szüleiktől. „Még egy dolgot szeretnék megvalósíta­ni, Huszt egyetlen magyar alapis­koláját szeretnénk felszerelni. Ne­A befogadó családok nélkül az akció nem valósult volna meg. kik ugyanis bármilyen apró iskola­szer jól jönne, mivel sokszor még krétára sem telik. Igazából egy fénymásolóra lenne szükségük, mivel tankönyveik sincsenek.” Á polgármesternő ezúton kéri a la­kosság segítségét. Aki támogatni tudja és szeremé a gyerekeket, az a következő telefonszámokon éri el Vasik Máriát: 0709/55-47-122, va­lamint 0709/55-47-194. A jövő hét vasárnapján ér véget a gyerekek nyaralása. Vissza pedig már az Új Szó egyik lecserélt számítógépével mehetnek, (e) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: TÚLNYOMÓAN DERÜLT ÉGBOLT, KÉSŐ DÉLUTÁN NYUGATON LEHET CSAPADÉK, 25-30 FOK A Nap kel 04.53-kor - nyugszik 20.52-kor. A Hold kel 02.15-kor- nyugszik 15.02-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 400, apad; Medve: 340, apad; Komárom: 375, apad; Párkány: 320, változatlan. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Jobbára derült lesz az égbolt. A kora esti órákban nyugaton megnö­vekedhet a felhő­zet, s helyenként előfordulhat zápor vagy zivatar. Néhol jégeső is lehet. A kora délutá­ni hőmérséklet általában 25 és 30 fok között várható. A déli, délkeleti szél este délnyugaton átmenetileg északnyugatira fordul és megerősö­dik. Az előrejelzés szerint vasárnap és hétfőn felhős, néhol borult, csapadékis időre számíthatunk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let holnap 12 és 16, holnapután 11 és 15, a legmagasabb nappali 23 és 27 fok között alakul. Kedvező lesz az időjárás hatása. Átlagos a szellemi és fizikai teljesítő- képesség, s nem romlik az össz­pontosítókészség sem. Kíméljék magukat a szív- és érrendszeri be­tegségekkel küszködök, kerüljék a nagyobb megterhelést és a stressz­helyzeteket is. Az érzékenyeket és az alacsony vérnyomásúakat mig­rénes jellegű fejfájás és hányinger gyötörheti. Este panaszokra kell számítaniuk a mozgásszervi beteg­ségekkel küszködőknek; erősek lesznek a reumások fájdalmai. Elő­fordulhat depresszió is. Holnap kedvezőtlen fronthatás várható. Hétfőn rmmrváM1, ♦ Borbély László focizott, edzősködött és szakkönyveket ír ♦ Napjaink teniszkirálynője (Jennifer Capriati) ♦ Domik Attila távozik Nagyszombatból

Next

/
Thumbnails
Contents