Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-09 / 132. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 9. Szombati vendég Beszélgetés Farkasházy Tivadar humoristával, aki a különféle kitüntetéseknél is sokkal jobban szereti, ha egyszerű emberek a kocsmában barátságosan hátba vágják A humor a reménytelenség udvariassága (Internetfotó) Farkasházy Tivadar tervmatematikát végez az egyetemen, de három év múlva rájön, nincs viccesebb, mint a szocializmusban közgazdásznak lenni. így átpártol, és komolyan kezdi művelni a humort. MOLNÁR NORBERT Miért hívnak egy komoly úriembert Teddynek? Nagyapám állítólag nagyon hasonlított Theodore Rooseveltre, aki a tízes években volt Amerika elnöke, s akit Teddy Rooseveltnek hívtak. Nagyapám volt a Teddy papa a családban, és amikor megszülettem, rám ragasztották ezt a nevet. Azért használták, mert a Tivadar nehezen kimondható. Aztán amikor jött a Teddy Bear az Elvistől, a Teddy mackó, egy kicsit nyálasnak tartottam a nevemet. Vannak persze érdekes Teddyk is, például idén Teddy Sheringham lett a legjobb labdarúgó Angliában. A gyerekeim is Teddynek hívnak. A Teddy a családban apáról fiúra száll? Nem szeretem magamról elnevezni a gyerekeimet. Zavaija, ha Teddynek hívják? Nem izgat, ki hogyan szólít. Zavar, ha kicsit fölé fogalmaznak. Például, ha azt mondják, Farkasházy úr, vagy művész úr, összerezzenek. BaKönyve borítója... jor Imre szokott röhögni a művész úron, mert az ő. Mit szeretne, hogyan szólítsák? Az nem érdekes. Azt nem szeretem, ha azt mondják, rohadt zsidó, pedig időnként előfordul. Hogyan lesz egy tervmatematikusból humorista? Már a gimnáziumban és az egyetemen is foglalkoztam ezzel a műfajjal, nem állt tőlem soha távol a humor. Anyám mondta, hogy ne legyek újságíró az egyetem után, mert apámon látta, hogy az nem túl jó dolog. Próbáltam vele vitatkozni, de nem lehetett. Megpróbáltam közgazdász lenni a szocializmusban, de három év alatt rájöttem, ez kész kabaré. Igazából nem hittem soha, hogy vége lesz ennek a rendszernek, azt hittük, évszázadokig fog tartani. Úgy gondoltam, a humor nagyon jó létezési technika a közép-európai térségben, gondoljunk Hašekre, Mrožekre, Örkényre, Ionescura vagy Menzelre. Itt sokkal színvonalasabb a humor, mint a nagy országokban. Nem véletlen, hogy az íreknél született G. B Shaw vagy Swift. Van egy orosz mondás is: a humor a reménytelenség udvariassága. Ha nem tehetünk semmit a nagy szláv testvér ellen, legalább legyünk a legvidámabb barakk. Ezt már akkor is így éreztem. Szerettem volna szabad ember lenni, s a humor viszonylagos szabadságot adott. Többet engedett meg, mert úgy vélték, ezek nem gondolják komolyan, csak viccelnek. És az már kétfenekű dob: ha megsértek valakit, azt mondom, csak vicceltem, és ha azt hiszik, hogy csak viccelek, tudok komoly dolgokat is mondani. Sőt, a legkomolyabb dolgokat. Igen. Nem hiszem, hogy a Svejknél, vagy a 22-es csapdájánál lennének jobb háborús regények. Nevessen, aki akar rajta, mert lehet, miközben a Švejkben az egész KuK szörnyűsége és ostobasága benne van. Dolgozik a Rádiókabaréban, a Hócipőben, a Heti Hetesben. Melyik a szíve csücske? A Hócipő annyiban, hogy nem kell tömegízlést kiszolgálnom, bár éppen ebben van a nehézsége is. Azt szoktam mondani, néha megengedhetem magamnak, hogy egy poént csak én értsek. A szakma csúcsa, amikor csak én értem, amit írok. Néhány festővel is előfordult, bár nem akarom magam van Gogh- hoz hasonlítani. A rádióban soha nem csináltam olyan műsort, ami minden percében tetszett volna. Össznépi esztrád kellett, ami önmagában nem baj, de nekem más az ízlésem. A Hócipőt magamnak esi-' náltam. Volt is olyan álmom, amikor indult a lap, hogy csak olyan emberekkel dolgozzam, akik miatt megveszek egy lapot. Az ÉS-t Megyesi Guszti meg Váncsa miatt vettem meg, a televíziót Déri Jancsi miatt néztem, Sándor Gyuri miatt elmentem a legkisebb pincébe is, és örültem, hogy ezek mind egy lapban dolgoznak. Bárhol dolgozott, bármit csinált, minden munkáját körüllengte a politika. Vagy a politika befolyásolta, vagy a politikáról szólt. 1989-től a humor a remény udvariatlansága. Korosztályomnak oly sok ideje telt el az előző világban, és sokunknak olyan kevés van hátra, hát még egy kicsit szórakozzunk. Előttem mindig a német-osztrák ötvenes évek van: utána jött a nagy fellendülés, de mi már ennek nem leszünk részesei. Ezért ne tartson olyan soká ez az őrület, ez a múlt századból maradt népies-urbánus, értelmeden harc. Ezt meg kell próbálni lerövidíteni, ezért a türelmetlenségem. Másrészt Magyarországon olyan politikustársaság került hatalomra, amelyik ezt fő foglalkozásként űzi, és úgy gondolja, hogy a civil szervezetek, valamint az emberek ne politizáljanak, négyévente menjenek el szavazni és annyi. Én meg azt mondom, az is politika, hogy az óvónő a gyereket a napra teszi vagy az árnyékba. Roppant széles értelemben veszem a politikát. Olyan nincs, hogy egy pártot eleve elutasítok, kivéve a szélsőségeseket. Egy embernek is vannak tulajdonságai, amiket kedvelek és amiket nem. Orbán Viktor például roppant összetett és érdekes figura; olyan nincs, hogy én nem szeretem Orbánt vagy Iksz Ipszüont. Senki nem akad? Persze, a szélsőjobbon akadnak, az egykori szélsőbalon meg pláne. A mai szélsőbalt azért nem szidom, mert buta, öreg, harmadosztályú politikusok. Jóval tehetségesebbek vannak a másik oldalon, akik sokkal veszélyesebbek. Nem akarok pártkatona lenni, semmilyen ideológia győzelméért nem harcolok. Remélem eljön az az időszak, amikor teljesen normálisan válthatják egymást jobb- és baloldali kormányok, legföljebb gazdaságfilozófiában fognak különbözni egymástól, és nem osztják meg ezt a nagyon pici országot. Nem sorolja magát sehova? Annyiban vagyok liberális, mint az újságírók legtöbbje. Ha megnézünk egy amerikai filmet, akkor egy újságíró nem kisvárosban él, nem szenteli meg a kenyeret, nincsen hat gyermeke, nem jár minden vasárnap a templomba, és ezt most nem ironikusan mondom. Az amerikai újságíró egyedül él, bántják, nyomoz, iszik, nője van satöbbi. Nem iszom, de bohémabb, szabadabb felfogású ember vagyok. Ami nem azt jelenti, hogy egy ideológia megszállotja lennék. Az 1989 utáni kormányok mindegyikét egy kicsit barbárnak érzi? Mindegyikkel más miatt van bajom. Az MDF-fel amiatt, hogy azt gondoltam, az idézőjelben vett nagy generáció, a hatvanas évek nemzedéke megérdemelné, hogy kézbe vegye az ország irányítását. Azt gondoltam, a „nagy generáció” jön, sok volt köztük a közgazdász, akikre viszont azt mondták, kiszolgálták a szocializmust. Ugye az újságíró és a közgazdász jobban kiszolgálta a szocializmust, mint a jogász, mert az megtehette, hogy válóperes ügyvéd legyen, míg a közgazdász a szocializmusban nem lehetett kapitalista. Úgy vettem észre, hogy ezt a generációt egy kicsit félreállították, és egy előző generáció akart befejezni egy régi harcot, amire nem voltam kíváncsi. A horthyzmusról vitatkozzanak a történészek, de ne kezdjük el megvalósítani. Miközben tudom, hogy az ötvenes években lefejezték a jobboldalt. Nagy probléma, hogy baloldali másként gondolkodók kezdték el a demokratikus ellenzék soraiban a rendszer kemény bírálatát. Éppen ezért soha nem volt igazságos, hogy a demokratikus ellenzék azt mondja, a jobboldal nem csinált semmit. Éz volt az egyik igazságtalanság. A másik, hogy a jobboldal meg ezekre azt mondta, volt kommunisták, és ez az átok ül rajtuk évek óta. ‘94 után az volt a fő bajom, hogy Horn Gyula személyében egy kifejezetten bolsevik gondolkodású ember került hatalomra, aki nem tudta útját állni egy klientúra meggazdagodásának. ‘98 után pedig olyan fiatalok kerültek uralomra, akik mesterségesen kettészelték az országot. A Hócipőnek több pere is van, bár most már eggyel kevesebb, mert visszavonta az Élet és Irodalom ellen indított perét. Egyáltalán az Teddy fésületlenül volt furcsa, hogy beperelte az ÉS- t, hiszen önök egy oldalon állnak. Ez volt az érdekes. Nem pereltem volna be egy jobboldali újságot. Az ÉS-t színvonalas lapnak tartom, de miután a főszerkesztője több alkalommal rasszistának nevezett, úgy gondoltam, folt esett a becsületemen. És miután vitatkozni nem tudok vele, mert gyűlöl engem, bár én nem gyűlölöm Kovács Zoltánt, csak egy rendkívül elfogult embernek tartom, nem láttam értelmét a vitának. Engem nagyon sokan bírálnak amiatt, mert népszerű műfajokban dolgozom, főleg azok, aldk nem értenek ezekhez. Nevetséges, hogy ha egy hímvesszőt rajzolnak, az egy irodalmi lapban művészet, egy kabaréban ha kiejtik ezt a szót, az alpári, (az ÉS hat hímvesszőnek és egy vaginának ábrázolta a Heti Hetes közreműködőit- a szerk. megj.) Számos oka van annak, hogyan kerül egy hímvessző a kabaréba, például egy improvizációs számba, és akkor ki kellene vágni az egész jelenetet. Ilyenkor mérlegelni szoktam, megéri-e kivennem az egész színvonalas eszme- futtatást. Nem is tudtam jól megmagyarázni a pert az olvasóknak, felemás dolog volt. Sokan csodálkoztak, azt hitték, megsértődtem. Ezért inkább visszavontam. A Heti Hetest is kabarénak tartja? Nem tartom kabarénak. Színtiszta improvizáció, amit nagyon szeretek. Van olyan ember, akit nem kedvel a műsorban? Nagyon sokszor beültetnek olyanokat, akiktől meghalok. Ha valaki nem közénk való, neki is rossz. Az is kellemetlen, ha órákig csendben van, és az is, ha nem. Ez olyan, mint a szerelem: adni és kapni is kell ahhoz, hogy jó legyen mind a kettőnek. Boldogan teszek poénokat a többiek alá, és amikor háromszor kapnak tőlem poént, ők is adnak egyet nekem. Ha beül közénk egy idegen ember, általában végeláthatatlan anekdotázásba kezd. Persze ez az adásban nem látszik, csak a közönség érzékelheti. Miért nem szerepelt a Heti Hetes könyvben? Szakmai feltételeim voltak, amit nem teljesítettek. Szerettem volna, hogy jó könyv legyen, de tárgyalásaink holtpontra jutottak. Mi volt a baj? Kész helyzet álé állítottak. De mivel nagyon lojális vagyok az RTL Klubhoz, szeretnék lojálisán is nyilatkozni, el akarom felejteni ezt a kis epizódot. A könyvnek sok sikert kívánok. Nem emiatt írtam egy másik könyvet Hetedik címmel, szó sincs benne a Heti Hetesről. Pulitzer-díjas, kapott Karinthy- gyűrűt és még sorolhatnám. Melyik elismerésre a legbüszkébb? Arra, hogy még nem kaptam kormánykitüntetést, és ezt a szokásomat szeretném megőrizni. És ha Orbánék azt mondanák, hogy adjunk a Farkasházynak egy kitüntetést, hogy jól kitoljunk vele? Könnyebben elfogadnám tőlük, mint az előző kormánytól, mert poénnak is jó, a poénokat pedig szeretem. Az ÉS-t feljelentettem, a Magyar Fórumot nem. Velük egy vitám volt, amikor pontos i-vel írták a nevemet. Megüzentem Kosa Csaba fő- szerkesztőnek, hogy ha még egyszer „i”-vel írják, lehozok tőle egy munkásőrcikket. Hét ilyet megjelentettem, de be voltam szarva, mert összesen tizenhét Kosa Csaba által írt munkásőrcikkem volt. Ha még bírta volna egy darabig nem ipszilonnal írni a nevemet, ő győz. De nem. Fábry Sándort is csesztették a Heti Hetesben amiatt, hogy átvette Orbánék kitüntetését. Ott mi mindenkit csesztetünk. Hamar rájöttünk arra, hogy nem azt kell szidni, aki nincs ott, hanem azt, aki ott van. Ez a legelemibb dolog. Amikor felgyújtották a kocsimat, taxit küldtek értem, mert aznap este én voltam a pechvogel a műsorban. Szóval, ha gratuláltunk volna Fábrynak, és tapsolunk, kikérte volna magának. Volt egy elődöm a Rádiókabaréban, aki mindig felsorolta a kormánykitüntetéseit, és az orosz vendégei ámuldoztak rajta. De egyszer egy németnek is eldicsekedett, aki közönyösen hallgatta, és közölte: mi nem fogadunk el kormánykitüntetéseket. Azt állítják önről, hogy Híradófüggő. Igen. Tudni kell, hol lehet a poén, ehhez pedig információ kell, az pedig a híradóban van. Leszámítva azokat, amelyek már csak bűnügyi krónikák. Táratok több újságíró-iskolában is, Poén címmel van egy előadás-sorozatom. A poén az, amire az emberek felkapják a fejüket, és figyelnek. Ez az alapja mindennek. Azt mondják önről a barátai, hogy három szerelme van: a föd, a lövi és Mimi. Ezeket valóban nagyon szeretem. A feleségemről nem illik ódákat zengenem. A focit és a lovit azért szeretem, mert sok ember van ott, az egy fórum. Ugyanezért szerettem a kocsmát is, amíg ittam. Most már nem járok annyit „könyvtárba”, mint Bajor Imre. Tehát a focimecs- cset sem önmagáért a fociért szeretem, hanem mert szeretek a tribünön ülni, leszámítva néhányat. A pozsonyi Slovan-stadion tribünjére gondol? Például. Az érdekes volt. Ott nagy butaságot követtek el Medar emberei: meg kellett volna várniuk, hogy balhét csináljanak a fradisták, mert mindenhol azt csinálnak. De teljesen világos volt, hogy ez provokáció, mert korábban ütöttek. Nagyon rossz élmény volt a pozsonyi? Egy kicsit megismertem a határon túli magyarok életét. Töményen kaptam valamit, amit az elmúlt nyolcvan évben volt szerencséjük végigélvez- ni. Egy magyarországi magyarnak kijár ennyi, hogy egy kicsit jobban megértse, mi zajlik önöknél. Önnek nem csak ennyi kapcsolata van a határon túlialtkal. Az egyik nagyanyám nyitrai. Kilenc- venben pedig végigrohantunk a határon túl a Rádiókabaréval: Komáromban, Munkácson, Nagyváradon, Újvidéken is csináltunk egy kabarét. Amikor ‘94-ben kirúgtak a Magyar Rádióból, megpróbáltam összehozni az Erdélyi Rádiókabarét, tárgyaltam az összes ottani rádióval. Csak beindítani akartuk, hogy aztán csinálják maguknak az ottani humoristák, de még itt, Magyarországon megbukott a kezdeményezés, nem volt rá pénz. Ezért haragszom a Postabankra. Nagyon fontosnak tartom ma is a határon túli kabarét, a helyi humort. Próbáltam a Hócipőben csinálni üyen oldalakat, de nem működött, mert mi nem értjük az önök dolgait. Nem zsúfolt egy kicsit az élete? Én szeretem. Biztosan többet éltem már az életkoromnál. Szó esett kitüntetésekről, elismerésekről, de mit tart a legnagyobb sikernek? Ha a kocsmában barátságosan hátba vágnak. ...és egy fotó a könyvből
