Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-09 / 132. szám, szombat

Kultúra ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 9. Borostyán Zenés Fesztivál A komáromi zenés rendezvénysorozat utolsó napján maratoni kon­certet láthat-hallhat a közönség a Tiszti Pavilon szabadtéri színpa­dán. Öt órakor a komáromi Accord együttes lép fel, 17.15-kor Écsy Judit és Anikó Vágsellyéről, 17.30-kor a galántai Kicsi Hang duó, a Pengő zenekar Korpás Évával 17.50-kor lép színre, utánuk a buda­pesti Komisz kenyér következik 18.20-tól, 19 órakor Kis Gergely Márton lép fel, 19.15-kor a kassai Patria Művészeti Társulás, 20 órakor Szvorák Katalin énekel a Kőfaragókkal, 21 órakor követke­zik a budapesti Kaláka. A fesztivált a pozsonyi Henry Tóth, és a Big H Company zárja 22 órakor kezdődő műsorával, (ú) SZÍNHÁZ ___________________POZSONY___________________ NE MZETI SZÍNHÁZ: Rómeó és Júlia 19 (sz.) HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Ördögfiókák 19 (sz.) Tánciskola 19 (v.) KIS SZÍNPAD: Zárt tárgyalás 19 (sz.) Kések a tyúkban 19 (v.) KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Stabat, Holubek, Hat tánc 19 (sz.) Hamupipő­ke 14.30 (v.) NYITRA ANDREJ BAGAR SZÍNHÁZ: Hamlet 19 (sz.) MOZI POZSONY CHARLIE CENTRUM: Halálos lövés (am.) 20.30 (sz.-v.) Pan Tadeusz (lengyel-francia) 18.15 (sz.-v.) Human Traffic (angol) 18.45 (sz.-v.) A szamuráj útja (am.) 20.30 (sz.-v.) Tájkép (szlovák-cseh) 18 (sz.-v.) Csipkerózsika (szlovák) 16 (sz.-v.) Em­lékszel Dolly Belire? (jugoszláv) 20 (sz.-v.) Madárfiókák, árvák és bolondok (szlovák) 19 (sz.-v.) HVIEZDA: A múmia visszatér (am.) 15.30, 18, 20.30 (sz.-v.) TATRA: 460 gyanúsított (am.) 16, 18, 20.30 (sz.-v.) MLADOSŤ: Csokoládé (am.) 15.15,17.30,20 (sz.-v.) KASSA CAPITOL: Hannibal (amerikai) 15.45,18, 20.15 (sz.-v.) DÉL-SZLOVÁKIA LÉVA - JUNIOR: Haver, hol a kocsim? (am.) 16.30, 19 (sz.-v.) DUNASZERDAHELY - MŰVELŐDÉSI HÁZ: Roncsfilm (magyar) 17.30 (sz.) NAGYMEGYER- SLOVAN: 102 kiskutya (am.) 18 (sz.- v.) GALÁNTA - MŰVELŐDÉSI HÁZ: Véres választás (am.) 21.30 (sz.-v.) NAGYKAPOS - ZEMPLÉN: Hannibal (am.) 19 (sz.-v.) A XXVI. Duna Menti Tavaszon történt Mesebeli és földi csodák DUSZA ISTVÁN Dunaszerdahely. Mindeddig senki­nek nem jutott eszébe, hogy a városi művelődési házban éjszakázzon, és meglesse, mit csinálnak az épület jó és rossz szellemei. Mert nappal min­denki látja azokat a mesebeli és föl­di csodákat, melyeket az ideérkezett gyerekek hoztak magukkal a Bod­rogköztől a Csallóközig. így hát a közönség és a résztvevők eltelve az egymásnak átadott lelki ajándékok­kal, elfáradva az olykor éjfélig is el­húzódó szórakozásban, fáradtan zuhannak az ágyba. Vannak a fesztiválnak legjei is. A legmesszebbről a bélyiek jöttek. A helyi gyerekeket leszámítva a kisud- varnokiak érkeztek a legközelebb­ről. Korban a legkisebbek a tornaijai első osztályosok. Az az iskola pedig, amelynek színjátszó csoportjában minden tanuló játszott, Magyarbé­len található. Már vannak szép számmal előadások, amelyek a leg­több nézőnek tetszettek, a legna­gyobb tapsot aratták. A legnagyobb sikerei azoknak a báb- és színjátszó csoportoknak voltak, amelyek leg­szebben, legtisztábban beszélik édes anyanyelvűnket. Egyre több pedagógus fordít gondot arra, hogy növendékei a báb- és színjáték kész­ségfejlesztő rendszerében helyesen beszéljék a magyar nyelvet is. Ma az eredményhirdetés és az ün­nepélyes búcsú következik. Aki idén is eljött a Duna Menti Tavaszra, meggyőződhetett róla, mennyi kép­zelőerő, kiforratlan képesség, alko­tókészség rejtőzik gyerekeinkben. Holott a televízió, a mozi, az inter­net elvonják a figyelmüket az olva­sástól. Aki itt volt, láthatta és hall­hatta pedagógusaink áldozatos munkájának gyümölcseit. Ők azok, akik a legtöbbször csupán a tanítvá­nyaik és a szülők hálájáért teszik a dolgukat. Francia búvárok hozták a felszínre azt a fáraószobrot, mely ezer évvel ezelőtt került a Földközi-tenger mélyére (TASR/AP-felvétel) — Lucskai Róbert: „Ha van értelme, megcsinálok mindent. Ha nincs értelme, akkor is - színész vagyok" A feszültség ma már felemeli Az utak viszonylag könnyen megnyíltak előttem, de utána mindig min­den eredményért megdolgoztam (Dömötör Ede felvétele) Tűzoltó, (civil) katona, kar­bantartó, ügyelő - nem egy szocreál dráma figuráiról van szó, bár a helyszín színház. Ezek Lucskai Róbert kulisz- szák mögötti alakváltozatai, mielőtt a Tháliában mégis fel­lépett a világot jelentő desz­kákra. Majd a Pozsonyi Szín- művészeti Főiskola követke­zett, olyan előadásokkal, mint a Nyár, az Elnöknők, a III. Radovan, a Baal, a Ballada a bécsi szeletről... LAKATOS KRISZTINA Közben a komáromi Jókai Színház­ban is láthattuk; tavaly, harmad­évesként Gágyor Péter Isten veled, Monarchia! című „svejkomédiá- jában”, idén pedig a Czajlik József rendezte Amadeusban. Pályáját szeptembertől Komáromban kez- di/folytatja a fiatal színész, aki most elegáns kilépővel búcsúzik a főiskolától: Tábori György Ballada a bécsi szeletről című darabjának egyik főszereplőjeként Brünnben, a főiskolás előadások Setkání színhá­zi fesztiválján elnyerte a legjobb férfialakítás díját. Fontos a pályád szempontjából a brünni siker? Van folytatása, je­lentősége? Nem tudom. Valamit biztosan ad. Ha mást nem, önbizalmat, és kicsit önismeretet is. Törtem a fejem, mi­ért kaptam a díjat. Másra nem tud­tam gondolni, csak arra, hogy való­színűleg jó volt az alakítás. Paradox módon a Ballada a bécsi szeletről nem az az előadás, amelyet különö­sebben szeretnék. Nem az, amit én magamtól elvárok. Voltak a főisko­lán olyan bemutatóink, amelyekkel sokkal elégedettebb voltam, mond­juk áz Elnöknők, a Baal vagy a Nyár. Valahol, valakik számon tartják ezt a győzelmet? A főiskolás társaim szemében kicsit más pozícióba kerültem. Már a kö­zeli barátaim, a rokonság is más­hogy néz rám. Nem várom el, hogy sztároljanak, de jó érzés. A szakma? Egyelőre nem kaptam ajánlatokat Nem állnak sorban az ajtóm előtt a filmesek, a reklámügynökségek. Pe­dig örülnék, ha keresnének. Én nyi­tott vagyok, mindenre vállalkozom. Ezzel a nyitottsággal és vállal­kozókedvvel vágtál neki annak idején a pozsonyi színművészeti­nek is? Érettségi után nem vártam semmi különöset magamtól. Egy furcsa, külső látószögből figyeltem, mi az, ami magától, természetesen adódik az életemben. A kassai iparit úgy vé­geztem el, hogy a szívemet, a lelke- met az„X” Iparista Kisszínpadba ad­tam. Az iskola maga nem izgatott. Azután a Tháliához mentem, mert szerettem a színházat, mert így el­kerülhettem a katonai szolgálatot, mert ismertem ott az embereket. Két évet és háromszáztíz napot töl­töttem a Tháliában, csak utána ad­tam be a jelentkezésemet a színmű­vészetire. Történnie kellett valaminek, hogy így dönts? Biztattak, ösztö­nöztek? Pontosan. Odajöttek páran a színé­szek közül, és azt mondták, pró­báld meg. Nekem pedig egyszerre kinyílt a szemem. Mintha megmu­tattak volna egy utat: ott a kapu, csak át kell menned rajta. Nem volt ez nagy elhatározás, sem tudatos nagy váltás. Nem éreztem, hogy minden energiámat bele kell fek­tetnem, hogy bekerüljek. Termé­szetesnek tűnt, hogy ha megpróbá­lom, sikerül. Ezek szerint ahhoz a szerencsés embertípushoz tartozol, amely­nek igazán soha semmiért nem kellett megizzadnia? Ellenkezőleg, mindenért meg kel­lett izzadnom. Az utak viszonylag könnyen megnyíltak előttem, de utána mindig minden eredményért megdolgoztam. És végigjártad a szamárlétrát? Szoktam is ezzel dicsekedni. A Tháliában először külsősként, tűz­oltóként dolgoztam. Hál’ istennek, soha nem volt szükség a félórás tan­folyamon szerzett szaktudásomra. Azután beléptem mint civil szolgá­latos katona, karbantartó lettem. Egy hónap múlva feltörtem: ügye­lői státusba kerültem. Boldog vol­tam, mert közelebb kerültem a színpadhoz, sőt, néha rá is léphet­tem: berohanhattam pincérként, szolgaként valamivel. Körülbelül két éve voltam már a színháznál, amikor a Semmi és végtelenben be kellett ugranom Boldoghy Olivér szerepébe. Akkor kezdték el emle­getni, hogy főiskolára kellene men­nem. Elkezdtem barátkozni a gon­dolattal. Először csak hagytam, hogy néha az eszembe jusson, az­tán elkezdtem tervezgetni. Mérle­geltem a jövőt, mit hozhat ez a dön­tés. Rájöttem, csak adhat, el nem vehet semmit. És megtettem az első nagy lépést, ami annyiból állt, hogy elküldtem a felvételi lapomat Po­zsonyba. Nagyobb dolog volt a há­romnapos felvételi - senkinek sem kívánom. Bár ugyanazt a stresszes állapotot azóta is átélem minden próbafolyamat során, minden be­mutató előtt. Borzasztóan izgulós vagyok, de megtanultam megaerő­szakolni a feszültséget, hogy ne le­nyomjon, hanem felemeljen. Nem tartasz attól, hogy az alka­tod beskatulyázhat? Sokféle alak­ban el tudlak képzelni a színpa­don, de mondjuk hősszerelmes­ként, harisnyás Rómeóként, ne­hezen... Én is szoktam tükörbe nézni, s ne­kem is megfordul a fejemben, va­jon mit lámák az emberek a szín­padon. Rómeó? Attól függ, melyik szerep. Azért Thibaltot el tudnám képzelnj. Amúgy szerintem csak részben a külvilág skatulyázza be a színészt. Az első lépés az, amikor a színész skatulyázza be magát. Úgy érzem, engem nem lehet do­bozokba zárni. Ha észrevenném, hogy valaki erre törekszik, szét­rúgnám a falakat. Számomra nem létezik kedvenc stílus, kedvenc műfaj. Ha van értelme, megcsiná­lok mindent. Ha nincs értelme, ak­kor is meg kell csinálnom - színész vagyok. Azt a fajta mozgáskultúrát, alkati rugalmasságot, erős fizikai jelen­létet, amelyet látunk tőled a szín­padon, tanulja a színész, vagy adottság? A színésznek ezt is tudnia, használ­nia kell. Hogy ne csak szellemi szin­ten legyen rugalmas és nyitott, ha­nem fizikai szinten is, ami technikai kérdés. A főiskola erre jó: megtanít akár szteppelni, akár botot forgatni. Ismerni a testedet, a tested lehetősé­geit. És persze felismerni, hol a ha­tár. Mert bizonyos - fizikai - hatá­rok vannak. De a színész feladata, hogy ezeket is minél jobban kitágít­sa. Meg kell tanulni a mozdulat, a gondolat energiáját. Áthelyezni, vagy akár egy pontba sűrítve meg­tartani ezt az energiát. Csak rajtad áll, mennyire érted, vagy még in­kább, mennyire érzed ezt. Inkább az „érzed”-re szavazok, mert az érte­lem eleve behatárol egy tartományt, az érzés pedig maga a nyitás. Nyitás volt az is, hogy szeptem­bertől Komáromba, a Jókai Szín­házhoz szerződsz? Kassai vagyok, ott, illetve a környé­kén él az egész családom. Bár az is igaz, hogy már évekkel ezelőtt, az­zal, hogy Pozsonyba jöttem, elköl­töztem otthonról. Mindenesetre egy éve meg sem fordult volna a fe­jemben Komárom mint lehetőség. El nem tudtam képzelni, hogy ott éljek. Mert nincs villamos? Mert nincs villamos, mert furcsák a körülmények, mert furcsák az em­berek, mert olyan a légkör, hogy nem érzem jól magam... Mi változott meg? Jött a Monar­chia és jött az Amadeus? Részben. A Monarchiára nagy izga­lommal készültem, hiszen az isme­retlenbe mentem. Elsősorban azt nem tudtam, mit várhatok a rende­zőtől. Persze pletykák hozzám is el­jutottak, Gágyor Péterről inkább rosszat hallottam, mint jót, sokan nem kedvelték őt. Én viszont imá­dom. Egyenes, jó humorú ember, tele élettel, életkedvvel. Az Ama­deus miatt azért izgultam, mert nem tudtam, mire leszünk képesek kőszínházi körülmények között azokkal, akiket a főiskoláról isme­rek. A komáromi munkáim legfon­tosabb eredménye az volt, hogy lát­tam a kollégákat, akikkel együtt kellene dolgoznom, belekóstoltam a környezetbe - és meglepetésemre jó volt. Ahhoz, hogy jól érezzem magam, jó társaság kell, ez most Komáromban adott. így hát hatá­roztam. Ellis hőseinek kapcsolatait a közöny hatja át, s önmagukkal, saját sorsukkal szemben is roppant közönyösek Dúsgazdag aranyifjúság unalmas hétköznapjai KOCUR LÁSZLÓ Az 1964-ben született, s az amerikai irodalom kritikusai által a kortárs (minimalista) amerikai próza élvo­nalába sorolt Bret Easton Ellis a ma­gyar könyvpiacon az Amerikai Psycho című könyvével jelentkezett. Ám pár éve még a minimalizmus korántsem volt olyan bevett fogal­ma a magyar irodalmi diskurzus­nak, mint ma; az irodalmi rendszer beszélőit jobbára a (nyugaton már temetendő) posztmodem foglal­koztatta. Azóta a minimalizmus elfogadott, paradigmatikus fogalma lett a ma­gyar irodalmi rendszernek is, külö­nösen Abádi Nagy Zoltán: Az ameri­kai minimalista próza című könyvé­nek megjelenése után, melyet veze­tő kritikusunk, Németh Zoltán - akinek sikerült kitörnie ipolybalogi szellemi magányából, s újabban a Comenius Egyetem magyar tanszé­kén is oktat - ismertetett az Irodal­mi Szemlében, s magam is írtam ró­la a Vasárnap hasábjain. Bret Easton Ellis - az úgynevezett X- generáció tagja - 1985-ben adta ki első, Nullánál is kevesebb című könyvét, mely rövid időn belül kulti­kus olvasmánnyá lett, s már magya­rul is olvasható. Nálunk talán egye­dül Raymond Carver ismertebb a kortárs amerikai szerzők közül, Ellisszel nem nagyon foglalkoztak irodalmi lapjainkban. A Nullánál is kevesebb című könyve nyomán Amerikában és másutt is többen megpróbáltak hasonlót írni, kisebb- nagyobb sikerrel, de (mondanom sem kell) Ellis könyve művészi ere­jét tekintve kimagaslik ezek közül. A könyv a Los Angeles-i unatkozó, dúsgazdag aranyifjúság minden­napjaiba enged betekintést (a New Hampshire-i egyetemről egy hóna­pos szünetre hazaérkező) tizen­nyolc éves Clay személye által. Clay és baráti köre a felső tízezer gyer­mekei, de ez inkább kárukra válik: a Hollywood-bizniszben érdekelt szü­leik ugyanis őket és családjukat egy­aránt hanyagolják. Szemben a XIX. század és a századelő amerikai pró­zájával a család intézménye dez- integrálódik, háttérbe szorul, fölös­legessé lesz. Claynek két húga van, akik folyamatosan megjelennek a mű cselekményében, de nevüket egyszer sem említik, nem fontos, senkit sem érdekel. Ezek a fiatalok 50 000 dolláros (a Vészhelyzet Green doktorának 20 000 dollár az éves fizetése) európai luxusautók­kal száguldoznak, füvet és kokót szívnak, hernyóval (heroinnal) lö­vik magukat, a promiszkuitásig me­nő szexuális kapcsolatokat folytat­nak, olykor azonos neműek közt, ha unalmukban nem találnak mást; a legdurvább motorfűrészes snuff- pornófilmeket nézik, s az ott látotta­kat megpróbálják megvalósítani is. Emberi kapcsolataikat is a közöny hatja át, önmagukkal, saját sorsuk­kal szemben is roppant közönyösek. Míg Kerouac szimpatikus csavargó hőseinél vagy egyéb beatíróknál az úton „LEVÉS” az élet értelme, náluk a végtelenül unalmas mindenna­poknak egy végtelenül unalmas eseménye. S a(z általunk ismeret­len) jóléti társadalom milliőjét Ellis feszes, szikár, lecsupaszított mon­datokkal festi meg. Azoknak, akik még nem olvasták az Amerikai Psychót, és meg szeretnék tenni, de nincsenek hozzászokva az Ellis-i (nemcsak nyelvi) erőszakhoz, be­melegítésként a Nullánál is keve­sebb agyagemberét (Clay agyagot jelent) ajánlom. (Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb. Európa Könyvkiadó, Budapest)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents