Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)
2001-06-09 / 132. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 9. Családi Kör Az első kudarctól nem kell kétségbeesni, érdemes újabb esélyt adni egymásnak „Csütörtököt mondtam!" FELDOLGOZÁS A régi dal szerint nem csak a húszéveseké a világ, és szerencsére ez igaz. A szerelem, a mmmmm szexuális élet a jó pár- kapcsolat alapja, s mindegy, milyen korúak vagyunk, ha megérint, ha megtapasztaljuk, kikerülhetünk a zsákutcának látszó élethelyzetekből is. Reménytelen vágyakozásból lehet beteljesült szexuális élmény, túl a negyvenen is. Naponta újrakezdjük az életünket, és minden alkalommal úgy hisz- szük, most megtaláltuk az igazit. Pedig a fiatalkori, romantikus szerelem után rendre jönnek a csalódások. Házasodunk, megözvegyülünk, elválunk, szakítunk, majd újra együtt élünk - többnyire mással. Akik a negyvenes éveikben kezdenek új párkapcsolatba, azoknak manapság sem könnyű. Egy férj, egy társ elvesztése nem kísérheti végig az életben maradt fél életét. Az özvegyen maradiaknak - különösen falun, ahol mindenki mindenkit ismer - sokkal nehezebb új partnert találni. Az új férfi megjelenése, ölelése lehet mindent feledtető is, állítják, akiknek sikerült. A nők jó része az új szexuális kapcsolatban keresi a régi partner rezdüléseit, illatát, és az aktus megszokott koreográfiáját. Szorongást, félelmet válthat ki, hogy képtelenek eléggé hatni a férfira, esetleg attól tartanak, hogy új szeretőjük mezítelen testükön kivetnivalót talál. Pedig a férfiak az új szexuális kapcsolat első aktusakor leginkább önnön teljesítményükkel vannak elfoglalva, amitől se látnak, se hallanak, akkora bennük a drukk. Az első kudarctól nem szabad megijedni, különösen negyven fölött, hiszen érettebb korban már tudjuk: egy kapcsolatnak számtalan összetevője van. Újrakezdeni soha nem késő. A párkapcsolatban - akárhány éves is az ember - a nőnek és a férfinak össze kell hangolódnia, és minden partnerrel újra kell tanulni a szerelmet, a szexet. Ha valaki évekig nem él szexuális életet, hajlamos alulértékelni magát, ezért nehezebb új akapcsola- tot létesítenie. A szakemberek arra biztatnak mindenkit, ne maradjon egyedül. Persze, ez nem könnyű, mert ha valaha valaki erős szálakkal kötődött a párjához, és megözvegyült, bármilyen is az új kapcsolata, azt hűtlenségnek érezheti. Először senkinek sem könnyű az új partnerrel az ágyban, és hiba azt gondolni, hogy rögtön a csúcson leszünk. Teljesen normális, hogy a régi mozdulatokat, érzéseket keressük, amelyek az emlékeinkben élnek. S mivel ez igaz mindkét nem képviselőire, szinte eleve garantált a kudarc. Igazságtalanság a másik félbe belevetíteni az előző képet, inkább érdemes jó alaposan megismerni, mielőtt eljutunk az ágyig. Akiknek egyből minden sikerül az ágyban is, mert úgy döntöttek, nem kötelezik el magukat, nincs semmiféle elvárásuk a másikkal szemben, és ez felszabadító érzés. A szexuális életünkben gyakran az okoz zavart, hogy nem tisztázzuk az elvárásokat, nem tudjuk őszintén megbeszélni. A kapcsolataink alakulnak, és bennük mi magunk is változunk az évek folyamán. Öregszünk, más igényeink lehetnek. Előfordul, hogy kiteljesedik egy kapcsolat, de el is fáradhat. A nő még jó szexuális kapcsolat esetén is leértékelődhet a maga szemében egy idő után, ha a férfi nem választja feleségnek. Az első kudarctól nem kell kétségbe esni, érdemes újabb esélyt adni egymásnak. Le kell küzdeni a gátlásokat, meg kell tanulni elfogadni egymás testét. Negyven felett már sem a nő, sem a férfi teste nem olyan, mint húszharminc évvel korábban volt, de a szexuális harmónia nem is ennek a függvénye. A férfiak nem foglalkoznak annyit a női testtel, mint azt a nők gondolják. Nem méricskélnek, nem rangsorolnak, el vannak foglalva saját teljesítményükkel. A jó szexhez pedig felszaba- dultság és önátadás kell, s mindkét fél megérzi, ha ez hiányzik. A férfiak - különösen az első együttlét- kor - jó szeretők akarnak lenni, és ez nagy keresztjük, mert minél inkább akarják, annál görcsösebbek és gátlásosabbak. Egy-egy új párosnak akár kudarcok árán is érdemes összehangolódnai. Várom a keddeket Bori negyvenöt éves, elvált, független nő. Évek óta özvegy, s mióta a fia kirepült, magányosan él. Minden szórakozása az volt, hogy keddenként könyvtárba ment. „Ott legalább emberek között voltam. Imrével is ott ismerkedtem meg. Ugyanannál a polcnál böngésztük a könyveket, és valahogy szóba elegyedtünk. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a beszélgetéseinknek, mígnem azt vettem észre, hogy várom a keddeket. így ment ez hétről hétre. Június volt, amikor egy szép virágot hozott nekem. Elmesélte, hogy nős, unokája van, majd hozzátette: úgy érzi, visszahoztam a fiatalságát. Szinte már vártam, hogy kezdeményez, de gondolatban mindig visszautasítottam a közeledését. Aztán, amikor azt kérdezte, hogy nem találkozhatnánk-e a könyvtáron kívül, úgy tettem, mintha nem hallanám. Este az ágyban gyötörtem magam: mit akarok én egy ötvenhét éves, nős férfitől? Egy álmatlanul töltött éjszaka után igent mondtam a többször feltett kérdésre. Gyönyörű virággal érkezett. Izgatott voltam. Amióta özvegy voltam, nem volt kapcsolatom, csak a férjem emlékével vigasztaltam magam, szinte már lemondtam a testi örömökről. Jólesett Imre gyöngédsége, simogatása. A bőröm, a testem megadta magát, közben a lelkem háborgott. Nős férfi - futott át az agyamon. És neki is lelkiismeretfurdalása volt, ma már tudom, mert amire hónapok óta vágyott, csak egy romantikus álom maradt. Szép lehetett volna, ha... De az a „ha” ott volt közöttünk, és ettől nem ment az ágyban...” „Az utolsó hetekben hirtelen szűk lett a szoknyám és hányingerem van. Talán terhes vagyok?" Mióma - az érett nők DR. VARGA SÁNDOR it kell tudni a mi- ómákról? Egyre többet. Elsősorban azt, hogy a miómák a leggyakoribb méhdara- ganatok - de klinikailag és szövettanilag is a jóindulatúak közé tartoznak. Miómának a méh si- maizomzatából kiinduló, élesen körülhatárolt, a méh ép izomza- tától már szabad szemmel is észlelhetően különböző, többé-ke- vésbé gömb alakú képletet nevezzük. Nagysága cseresznyemag- nyitól az emberfej nagyságáig terjedhet. Ha egy méhen több mi- ómát észlelünk, úgy előttünk a kórkép: a miómás, helyes magyarsággal a göbös méh kórképe. A göbös méh csaknem kizárólag az érett nők betegsége: leggyakrabban a 30-50. életév körül fordul elő, csak ritkán jelentkezik a 20. életév előtt és ugyancsak ritkán alakul ki az 55. életév betöltése után. Kivételek természetesen itt is akadhatnak, de nem hiszem, hogy pl. idős korban kialakulhat egy göbös méh. Legfeljebb csak későn diagnosztizálták. A miómás méh eléggé sok panaszt, kellemetlenséget, tehát tünetet produkál ahhoz, hogy időben nőgyógyászhoz forduljon a beteg. A nemi szervekből jelentkező rendszertelen, nagyon erős vérzés, a hosszan elnyúló, görcsös fájdalmakkal kísért erős menstruáció, a kellemetlen alhasi, esetleg keresztcsont tájéki fájdalomérzet a göbös méh nagyon gyakori tünete. Gyakran panaszkodnak betegeink vizelési zavarokra és székrekedésre is. Ez a két tünet szinte törvényszerű akkor, ha a miómák nagyok, torzítják a méh elülső vagy hátsó falát és így nyomást gyakorolnak a húgyhólyagra vagy pedig a végbéltájékra. Az utóbbi két panasz nagyon könnyen magyarázható, ha tudjuk, hogy a húgyhólyag közvetlenül a méh előtt, a végbél ampullája viszont egészen közel a méh mögött található. Jó, ha tudjuk, hogy vannak bizony tüneteket egyáltalán nem produkáló, klinikailag néma miómák is - és nem is ritkán. Esetenként viszont egészen atipikus tüneteket is okozhatnak - és most szó szerint idézném két páciensem szavait: „Nem tudok pisilni már tegnap délutántól, pedig nabetegsége gyón késztet.” „Az utolsó hetekben hirtelen szűk lett a szoknyám és hányingerem van. Talán terhes vagyok?” Mindkét páciensem nagy göbös méh miatt került műtétre - azóta is panaszmentesek, egészségsesek. Sokszor találkozom velük. Örülök nekik. A miómák diagnosztizálása gyakorlott nőgyógyász számára nem nehéz feladat. Ha a klasszikus nő- gyógyászati vizsgálatot még ultrahanggal is kiegészítjük, úgy egészen pontos képet kapunk a méhről és függelékeiről. Ha tapintatosan közöljük páciensünkkel a kórismét, akkor nem ijed meg feleslegesen, hisz erre nincs is különösebb oka. Tudatosítanunk kell vele, hogy betegsége életminőségét nem rontja, sem pedig életét nem rövidíti. Fontos megmagyaráznunk neki, hogy miómái eltűnni, felszívódni nem fognak, konzervatív, tehát gyógyszeres kezelésre nem reagálnak - ez inkább még a jövő zenéje - és ezért nagy valószínűséggel előbb- utóbb műtétre lesz szüksége. Apró miómák esetében, már ha ezek nem növekednek, várhatunk a műtéttel, ilyen esetben viszont 6 hónaponként ultrahanggal ellenőriznünk kell a göbös méh nagyságát. Mégpedig rendszeresen! A nagy, deformált, panaszokat okozó, vagy a nőt állandó feszültségben, félelemben tartó göbös méh esetében viszont ne késlekedjünk a műtéti megoldással. Szülni már nem kívánó nők esetében a helyes megoldás a méhkiirtás, mert jó és végleges eredményt hoz. Önmagában csak a mióma eltávolítását én magam kizárólag akkor találom elfogadhatónak, ha még szülni kívánó asszonyról van szó. Érdemes megjegyezni, hogy a méh nem létfontosságú szerv, bátran eltávolítható, akár a petefészkekkel együtt is, nélkülük a nő teljes értékű feleség, szexuális partner és munkaerő marad, semmi esetre sem szánalmas, megcsonkított egyén. Manapság már a műtét utáni utókezelés tökéletesen megoldott, az esetleges hormonhiányból adódó panaszok egyszerűen kezelhetőek és az operáció utáni munka- képtelenség sem tart tovább 4-6 hétnél. A gyógyfürdőnek az utókezelés szerves részévé kell válnia. Úgy gondolom, ezzel minden nőnek élnie kellene, ha ezt nőgyógyásza javasolja. ORVOSI TANÁCSOK Kerülje az ülő- és állómunkát Jelige: Trombózis. „54 éves asszony vagyok, és fájdalmas visszerek van- ■ nak a lábamon. 5 éve lábszárfekélyem van, ami nem akar begyógyulni. Ezen a lábamon már többször volt trombózisom. A különféle krémek nem segítenek." ( Tisztelt hölgyem! Problémáját a különböző kenőcsök feltehetően nem fog- • ják megoldani. Kezelése komplex folyamat. A legfontosabb feladat a vénás keringés kompenzált állapotban való fenntartása, mely csak rendszeres gondozással oldható meg, a bőrgyógyászok, angiológu- sok-belgyógyászok, érsebészek együttműködése révén. A visszértágulatok rendszerint öröklött hajlam következtében alakulnak ki, de kifejlődésüket elősegítheti az állómunka, terhesség is. Ha gyenge érfalat öröklött egyén állómunkát végez, nagyobb értágulat jön létre azáltal, hogy álló helyzetben a vér lassan áramlik vissza, felgyülemlik és nagyobb nyomást gyakorol az érfalra. Akkor is felgyülemlik a vér és fokozódik a nyomás, ha a hasüregben a visszeret valami összenyomja. A terhes nők azért kapnak visszértágulatot a lábszárukon, mert a méh nyomást gyakorol a hasüregben futó visszerekre. A vér torlódását okozhatja az is, ha a visszér elzáródik. Éz bekövetkezhet úgy, hogy a lassúbb vérkeringés mellett az ér egy részében a vér megalvad, és mint egy dugasz elzárja a további vérkeringés útját. Ezt az állapotot trombózisnak hívják. A tágult visszerek számos káros következménnyel járnak. A lassú vérkeringés következtében a visszerek előtti hajszálerek falán a vérből folyadék szűrődik át a bőr alatti szövetekbe, így a boka, a lábszár vizenyőssé, duzzadná válik. Néha vörös vérsejtek jutnak át a hajszálerek falán, akkor piros, bőr alatti vérzések láthatók, amely később bebamul és megmarad ebben a formájában. Az üyen lábon, ha a visszértágulat tartós, a bőr elvékonyodik, fényes, sorvadt lesz. Legkomolyabb következménye a visszér- tágultnak a lábszárfekély. Abban az esetben, ha a bőrt valamilyen sérülés éri, ha a sejtek táplálkozása nem elegendő, a keletkezett seb nem tud begyógyulni. Sőt az üyen rosszul táplát szövetek egészen kisfokú sérülésre már szövetelhalással válaszolnak. Az elhalás helyén alakulnak ki a fekélyek. A konzervatív kezelés lényege a fekély tisztítása, hámosító kezelés, melyre ma már nagyon sok speciális kötözőszer áll a rendelkezésünkre, illetve a legfontosabb a gumifásli, ül. gumiharisnya rendszeres viselése. A kezelés természetes velejárója az érfalat erősítő gyógyszerek rendszeres szedése. Fontos megelőzés a friss mélyvénás trombózisok korszerű aktív kezelése, kerülendő az egész napos ülő- vagy állómunka, javasolt az életmód szabályozása (pl. úszás, torna, az optimális testsúly tartása). Napi 50 szál nem kóros Jelige: Kopasz. „31 éves nö vagyok és az utóbbi időben rengeteg hajam ■ kihullott. Már nem merek fésülködni és hajat mosni, mert tele a kád, a fésű a hajszálaimmal. Attól félek, hogy teljesen meg fogok kopaszodni." ( Kedves hölgyem! A bőr- gyógyászati gyakorlatban a hajhullás a leggyakoribb • panaszok egyike. Mértékének megítélése nem köny- nyű, hiszen normális körülmények között egészséges embernek is mindig van hajvesztése. Ősszel és tavasszal mindenkinek jobban hullik a haja. A hajtüszők a hajtermelés különböző fázisaiban vannak, tehát mindig van olyan hajtüsző, amelyik éppen pihen. A hajhullás mértékét tekintve a reggeli fésülködés után a fésűben maradt hajszálakat tekinthetjük mérvadónak. Egészséges felnőttnél 40-50 szálig nem kóros a hajvesztés. Ősszel és tavasszal ez 30-40 százalékkal magasabb lehet. Napi 150 kihullott hajszálnál kóros hajhullásról beszélünk. A hajhullásnak több típusát különböztetjük meg. A leggyakoribb a diffúz hajhullás, amelynek számos oka lehet. A leggyakoribb ok a vérszegénység, májbetegség, stresszhelyzetek, szülés utáni hajhullás. Toxikus hatás, fertőző betegségek következménye is lehet hajhullás. Kiválthatja a hajhullást hormonális betegség is, például a pajzsmirigy csökkent működése. Dr. Fegyveres Alica bőrgyógyász Külön megemlítem a nők klimax körüli ún. androgén, azaz férfias típusú hajhullását. Ilyenkor a fejtetőn és a halánték két oldalán megritkul a haj. A betegek azt állítják, hogy szinte észrevétlenül kopott ki a hajuk. Ilyen esetekben már orvosi segítségre van szükség. Ez a típusú hajhullás a férfiaknál mindennapos. Létrejöttében a hormonális egyensúlyzavar kiváltotta fagy- gyúmirigy-túlműködés játszik szerepet. A kopaszodás kísérő tünetei a fejbőr zsírossága, kor- pázó hámlása és viszketése. A diffúz hajhullás mellett viszonylag gyakori a foltos hajhullás, amely nagyon megrémíszti a beteget. Ebben az esetben a hajas fejbőr bizonyos területén nyugalmi állapotba kerül egyszerre az összes hajtüsző. Kialakulásában toxikus, hormonális, pszichés tényezők és rendellenes immunológiai mechanizmusok játszhatnak szerepet. Gyakran fertőző góc lehet a háttérben, mely lehet gennyes foggyökér, mandulagyulladás, petefészekirritáció. A góc felszámolása után néhány hét múlva kinő a haj. A hajhuüáskor az első lépés az ok feltárása és felszámolása. A nők androgén, azaz férfias hajhullása jól befolyásolható helyileg ....inoxidil-tartalmú hajszesszel. Ma már rendelkezünk olyan hormonális készítményekkel is, amelyek egyben fogamzásgátló készítmények is. Természetesen ez utóbbi gyógyszert csak szakorvos írhatja fel. Sokkal nehezebb befolyásolni a férfiak androgéntúltermelés következtében kialakult kopaszodását. Csodaszerek nincsenek. Célszerű a korpás fejbőr kezelése speciális samponokkal. A különböző, nagy reklámokkal beharangozott „csoda" hajszeszeknek csak késleltető hatásuk lehet. Várjuk és megválaszoljuk a szerkesztőségünk címére beküldött olvasói leveleket. A nevet és a címet ezúttal nem szükséges feltüntetni.