Új Szó, 2001. június (54. évfolyam, 125-150. szám)

2001-06-07 / 130. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. JÚNIUS 7. Sport Három hét múlva döntenek a városi képviselők az érsekújvári labdarúgás további sorsáról Szikorát támogatják a szurkolók Szikora György érkezésekor sereghajtó volt az érsekújvári labdarúgócsa­pat, két fordulóval a III. liga befejezése előtt a 3. helyen tanyázik (Eugen Vojtišek felvétele) Érsekújvár/Pozsöny. Még egy évvel ezelőtt, a II. labda­rúgóliga tavaszi idényében kezdődött az FKM Nové Zámky mélyrepülése, amely a kiesést követően a harma­dik vonalban is folytatódott. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A nyár folyamán jöttek, de inkább mentek a futballisták, az őszi sze­zon hajrájában a szétesés fenyeget­te a zöld-fehér együttest. A klubve­zetés - a Ganczner László-stadion- ban a közelmúltban már edzőskö- dött - Szikora Györgytől várta a megváltást. A Szuperligát is meg­járt, tapasztalt trénernek rövid idő alatt sikerült rendeznie a sorokat, úgy-ahogy kiegészítette a szűk ke­retet, és a sereghajtó egyik napról a másikra magára talált. Sőt, oly­annyira belelendültek az újváriak, hogy két fordulóval a III. liga nyu­gati csoportjának befejezése előtt a harmadik helyen tanyáznak. Két héttel ezelőtt nagy port kavart fel, amikor nyüvánosságra került (lapunk is beszámolt erről): pénzhi­ány miatt megszűnés fenyegeti a vá­rosi futballklubot. Le a kalappal a já­tékosok előtt, akik az igen feszült és bizonytalan helyzet ellenére teljes eróbedobással küzdöttek és sport- szerűségből is jelesre vizsgáztak. A komoly játékerőt képviselő Túrá Lú­ka otthonában l:l-re játszott az FKM, majd az éllovas lévaiakat fo­gadta, s nem kis meglepetésre - az idény legjobb teljesítményének kö­szönhetően - 2:1 arányban legyőz­te. A jól értesültek azt mondogatták CSÜTÖRTÖK, JÚNIUS 7. Kosárlabda WNBA: 234. Cle- veland-New York 1,7-10,0-2,0-1,8- 1,5; 235. Hous­ton-Detroit 1,15-14,0-5,0-4,0- 1,05; 236. Utah-Orlando 1,65-11,0­2,1-1,9-1,5; 237. Sacramento-Char- lotte 1,15-14,0-5,0-4,0-1,05; 238. Seatde-Miami 1,8-10,0-1,9-1,7-1,6. Finn labdarúgóliga: 242. Valkea- koski-Kuopio 1,45-3,6-6,1-1,1- 2,25; 243. HJK Helsinki-Tampere Utd. 1,55-3,5-5,0-1,1-2,0; 244. Myl- lykoski-Lahti 1,5-3,5-5,6-1,1-2,15; 245. Rovaniemi-Inter Turku 2,8- 3,0-2,3-1,4-1,3; 246. Vaasan-Atlan- tis 2,8-3,0-2,3-1,4-1,3. Labdarúgó Copa Libertadores- elődöntő: 247. Cruz Azul-Rosario Central 1,65-3,2-4,7-1,1-1,85; 248. Boca Juniors-Palmeiras 1,8-3,2­3,8-1,2-1,7. French Open, férfiak - páros: 250. Hill/Tarango-Bhupathi/Paes 2,4-1,4. nők: 253. Hingis- Capriati 1,7-1,9; 254. Clijsters-Henin 1,85- 1,75. a rangadó előtt, hogy egészen biz­tos, a második vonal felé kacsingató vendégcsapat nyer majd a Nyitra- parti városban. A várt(?) bundából azonban nem lett semmi... Három nappal a bravúros győzel­met követően ülésezett az FKM igaz­gatótanácsa, amely ugyan konkrét döntést nem hozott, ám abban meg­állapodtak az illetékesek, hogy a hó­nap végén minden tisztázódik. PÉNTEK, JÚNIUS 8. Labdarúgó NB I: 268. Újpest-Vi- deoton 1,45-3,6-6,1-1,1-2,25. SZOMBAT, JÚNIUS 9. II. labdarúgóliga: 315. Dubnica- Senica 1,1-9,0-19,0-0-5,0; 316. Prie- vidza-Nitra 6,9-3,6-1,4-2,35-1,05; 317. Ličartovce-Slov. Grob 1,15-5,2­14,2-0-3,75; 318. Martin-DAC 2,9­2.9- 2,3-1,4-1,3; 319. R. Sobota-Se­nec 1,8-3,0-3,8-1,2-1,7; 320. ŠKP Devín-Čaňa 1,3-4,2-4,9-0-2,2; 321. B. Bystrica-Bardejov 1,75-3,2-3,8­1,1-1,7; 322. Podbrezová-Humen- né 1,8-2,9-3,0-1,15-1,7; 323. Topol’- čany-Nováky 1,7-2,6-3,9-1,1-1,7. Labdarúgó NB I: 324. MTK-Győr 1,7-3,2-4,3-1,15-1,0; 325. Sopron- Vasas 3,0-3,0-2,2-1,45-1,3; 326. Dunaferr-Debrecen 1,4-3,6-7,1­1,05-2,35; 327. Zalaegerszeg-Tata- bánya 1,4-3,6-7,1-1,05-2,35. Lengyel focibajnokság: 328.0. Wo- dzislaw-Amica Wronki 1,7-3,4-4,0­1.15- 1,8; 329. Z. Lubin-Orlen Plock 1.9- 3,4-3,2-1,25-1,6; 330. Pogon Szczecin-Polonia W. 1,75-3,2-4,0­1.15- 1,75.- Az FKM labdarúgó-szakosztálya benyújt egy költségvetési javasla­tot a 2001/2002-es bajnokságra, s ezt a városi képviselőtestület júni­us 28-án megtárgyalja. Addig tisztázni kellene, milyen lesz a csapat összetétele, és marad-e Szikora György vezetőedző. Elég sok vendégjátékossal rendelke­zünk, leigazolásuk nem kis összegbe kerülne - nyilatkozta la­ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest. Készült felmérés, a la­kosság többsége támogatja az öt­karikás játékok rendezését. „Egy sikeres olimpia nagyot lendítene az országon” - mondta kedd esti tévéinterjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy hat gazdasági-pénzügyi szakembert kértek fel ä kandidé; lássál kapcsolatos véleménynyil­vánításra. Orbán Viktor megerősítette ko­rábbi véleményét, amikor azt mondta, hogy a második-harma­dik vonalbeli metropoliszoknak - Szöult, Barcelonát és Sydneyt említette példaként a közelmúlt­ból - szükségük van a világ figyel­mének felkeltése céljából olyan nagy rendezvények lebonyolítá­sára, mint egy olimpia. A kormányfő a múlt heti NATO- külügyminiszteri találkozóra is púnknak Csanda Endre, Érsekúj­vár polgármestere, az FKM igaz­gatótanácsának elnöke. Nem vitás, fontos döntés előtt áll­nak a város képviselői, akik három hét múlva az érsekújvári labdarú­gás jövőjéről (is) szavaznak. Min­dent részletesen át kell gondolni, és higgadtan felmérni a helyzetet. Egy biztos, nem lesz könnyű dol­guk a voksolóknak. Szikora György vezetőedző május végén azt mondta, ha maradnának Megállapodtak az illeté­kesek, hogy a hónap vé­gén minden tisztázódik. a jelenlegi feltételek és természe­tesen a csapat is, akkor jövőre ga­rantálja a feljutást.- Több klubtól is kaptam ajánlatot, de én szívesen maradnék Érsekúj- várott, mert szívügyem a város labdarúgása. Nincsenek extra kí­vánságaim, nem rajtam múlik a szerződéshosszabbítás. Ha biztosí­tott lesz a csapat sikeres szereplé­se, akkor megegyezünk. Felemelő érzés volt, amikor a szurkolók a lé­vaiak elleni győzelmünk után per­cekig ünnepelték a fiúkat. Azt sze­retném, ha jövőre még többen buz­dítanák a csapatot - mondta Szi­kora György, aki már a következő, vágsellyeiek elleni hazai meccsre készül védenceivel. A klubvezetők, de főleg a szurkolók hallani sem akarnak a sikeredző tá­vozásáról, a lelkes drukkerek a lé­vaiak elleni bravúrt követően per­cekig skandálták a nevét. hivatkozott, amikor kijelentette, hogy „tudunk nagy eseményeket rendezni”. Szó esett az ml-en elhangzott in­terjúban arról is, hogy 1984 óta minden olimpia nyereséges volt. A miniszterelnök jelezte, hogy mielőtt a 2012-es rendezési szán­dékról tájékoztatta volna Juan Antonio Samaranch NOB-elnö- köt, személyes kapcsolatrendsze­rén keresztül tájékozódott a sydneyi szervezőknél, de tárgyalt többek között az athéni játékok előkészületein tevékenykedő gaz­dasági vezetőkkel is.- Ami a budapesti közlekedésfej­lesztést illeti, az évi 100 milliár­dos beruházásra szükség és le­hetőség is van, de ez szinte füg­getlen az olimpiai rendezéstől - fogalmazott több más témát me­gelőzve Magyarország ötkarikás kandidálási szándékáról Orbán Viktor, (sr) A NIKÉ 23. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA A lakosság támogatja az ötkarikás játékok rendezését Hét éve már nyereséges a nyári olimpia Bravúros vágsellyei győzelmet könyvelhettünk el a közelmúltban a lovastorna Világkupa szlovákiai selejtezőjében Az édesanyja készítette fel a győztest GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Kézenállás, gyertya, ol­lózás vagy mérleg egyszerű bemu­tatása nem valami csúcsteljesítmény egy jó tornásztól, ám ha mindezt egy poroszkáló ló hátán teszi, mi­közben fel- és leugrik a lóról, ez már igencsak nyaktörő mutatványnak számít. Ilyen mutatványokat produ­káltak a Vágsellyei Mezőgazdasági Szaktanintézetben megrendezett lovastoma Világkupa XI. selejtező versenyének résztvevői. A csapatverseny tagjainak annál bonyolultabb a feladatuk, hogy nemcsak az előbb említett nyak- töró mutatványokat kell végrehaj­taniuk, hanem azt úgy kell végez­niük, hogy egyszerre hárman han­golják össze a mozdulataikat. A nyolctagú csapatok tagjai ugyanis hármasával váltják egymást a ló hátán. A vágsellyei műlovaglók jól megoldották ezt a feladatot is, hi­szen a svájci St. Gallenből érkezett csapat után a második helyen vég­zett a helyi iskola csapata. A férfi egyéni versenyben ennél is jobb eredményt értek el, Ladislav Majdlen az első helyen végzett. Ez tulajdonképpen családi győzelem, hiszen az iskolában idén érettségi­zett fiút édesanyja, Jana Majdleno- vá készítette fel a versenyre - akár­csak a többi vágsellyei résztvevőt. „A fiam hatéves korától lovagol. Jó­magam az iskolában mint gyakorla­ti oktató és edző dolgozom, amint a fiú fel tudott kapaszkodni a ló hátá­ra, azóta foglalkozom a felkészíté­sével” - árulta el a győztes édesany­ja, akitől azt is megtudtuk, nem ez a fiú legnagyobb sikere, hiszen ez a rendezvény mindössze egy selej­tező verseny volt az augusztusi poz­naní Európa-bajnokságra. Édesany­ja az 1999-es nyitrai Európa-baj­nokságon elért hatodik helyezését tartja a fia eddigi csúcsának, tavaly pedig a németországi Világkupán hetedik helyezést ért el. Majdleno- vá vágya, hogy egy Európa- vagy vi­lágbajnokságon érmet lásson lógni fia nyakában. Persze, a mostam vágsellyei győzelmet sem adták in­gyen, hetente három nap lóháton, két nap pedig tornateremben vagy futással gyakorolnak a versenyre. A sikernek a felét az edző a lónak tu­lajdonítja, ez esetben a Catalin nevű csődömek, hiszen ha az kiesik a ritmusból vagy rosszul lép, az csökkenti a versenyző pontszámait. A nemzetközi zsűri ugyanis nem­csak a lovastornász, hanem a ló tel­jesítményét is külön pontozza. A csapat ötperces, az egyéni ver­senyző egyperces programot mutat be, amelynek a koreográfiája, ne­hézségi foka, eredetisége mind be­leszámít az elbírálásba. A zsűri az eredményhirdetésre a csapatversenyben a következő sor­rendet állította fel: Svájc, Szlová­kia, Lengyelország, Csehország, Magyarország és két csapat Auszt­riából. A nők egyéni versenyét az osztrák Helm Jaqueline nyerte, és a férfiak versenyében még egy eredményt érdemes megemlíteni: a vágsellyeiek még egy negyedik helyezéssel öregbítették iskolájuk hírnevét. Magdaléna Birsteinová iskolaigazgatótól azt is megtud­tuk, hogy a szaktanintézetben 1975 óta foglalkoznak a lovasspor­tokkal, közte lovastornával. Az ed­digi legnagyobb siker egy világbaj­noki bronzérem volt, és egyszer még Argentínába is eljutottak a vágsellyei lovastornászok. Jelen­leg is mintegy félszáz fiatallal fog­lalkoznak, akik között hatéves, sőt, fiatalabb gyerekek is akadnak, tehát utánpótlásból nincs hiány. MNHV röviden 9HHI■ Marion Jones elválik Huntertől Raleigh. Marion Jones, a tavalyi sydneyi olimpia háromszoros aranyérmese (100 m, 200 m, 4x400-as váltó) bejelentette: külön­költözött, s hamarosan elválik férjétől, a súlylökő világbajnok Cott­rell J. Huntertől. „A közelmúltban döntöttünk úgy, hogy más uta­kon folytatjuk tovább életünket - mondta a 25 éves amerikai vi­lágklasszis atléta. - Az elmúlt hónapokban már nem ugyanazok a dolgok foglalkoztattak bennünket, s ezért mindkettőnknek jobb lesz, ha szétválunk. (MTI) Téli olimpia: késik a jégpálya átépítése Provo. A beruházó kérésére ismét el kellett halasztani a jövő évi Salt Lake City-i olimpia női jégkorongtomájának otthont adó csarnok át­építését. A munkálatokat eredetileg még április elején kellett volna megkezdeni. Max Rabner létesítményigazgató úgy nyilatkozott, hogy a fagyasztórendszer tesztelése még nem fejeződött be, ezért csúsz­nak. Az átépítést azt teszi szükségessé, hogy a pálya nem felel meg a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) szabványainak. (TASR) Juan Antonio Samaranch dicsérő szavai Treviso. Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság elnöke nyílt levélben fejezte ki elismerését az olasz labdarúgó­bajnokság másodosztályából kiesett Treviso játékosai felé, amiért nyilvánosan tiltakoztak a stadionokban terjedő rasszizmus ellen. „Cselekedetük igazán tiszteletreméltó - írta a La Gazzetta dello Sport című lapnak eljuttatott üdvözletben Samaranch. - Nagyon boldoggá tettek. A hétvégi, Genoa elleni találkozón (2:2) a teljes hazai csapat feketére festett arccal lépett pályára, hogy támogatá­sukról biztosítsák nigériai társukat, Akeem Omoladét. (MTI) NHL: eladták a Florida együttesét Sunrise. Floridai üzletemberekből álló csoport 101 millió dollárért megvásárolta az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) sze­replő Florida Pantherst. A korábbi tulajdonos, Wayne Huizenga másfél éven át próbált túladni a csapaton, amely az utóbbi négy idényben háromszor nem tudott bekerülni a playoff-ba. Az új veze­tés az NHL gólkirálya, az orosz Pavel Bure köré szeretné felépíteni az együttest. (SITA) M. Schumacher ötödik győzelmére tör Montreal. „Szeretem Montrealt, de nem mondhatom, hogy imádom Forma-l-es pályáját. Mindig jól versenyeztem itt, a statisztikák is ezt mutatják. De abban már nem vagyok biztos, hogy kedveznek az itteni körülmények a vezetési stílusomnak” - mondta a háromszoros világ­bajnok Michael Schumacher. A Ferrari világsztárja idén már négy fu­tamon bizonyult a leggyorsabbnak, s a vasárnapi Kanadai Nagydíjon akár,.kettős” sikert is elérhet. Montrealban ugyanis szintén négy (1994,1997,1998,2000) győzelmet aratott. (MTI) Nyolc nap múlva kezdődik a budapesti vízilabda-Eb Kemény Dénes kerete ÖSSZEÁLLÍTÁS Budapest/Pozsony. Az olimpiai bajnokoknak kivétel nélkül, mellet­tük Kiss Csabának és Varga Tamás­nak szavazott bizalmat Kemény Dé­nes, a nyolc nap múlva kezdődő bu­dapesti Európa-bajnokságra ké­szülő címvédő magyar vízilabda-vá­logatott szövetségi kapitánya. A KE­RET - kapusok: Kösz, Szécsi; me­zőnyjátékosok: Benedek, Biros, Fo­dor, Kásás, Kiss G., Kiss Cs., Márcz, Molnár, Steinmetz, Székely, Varga T., Varga I Zs., Vári. Péntek déltől két és fél nap pihenőt kapnak az olimpiai bajnok pólósok, hétfőtől napi edzéssel készülnek, az esti tré­ningeken az olaszok lesznek a part­nerek. Szerdán aztán elfoglalja „főhadiszállását’ az együttes: az Éb alatt a Hotel Remetében lakik majd a házigazdák legénysége. A szlovák válogatott tegnaptól Kassán készül, majd a jövő hét elején Nyitranovák- ra utazik, ahol együtt gyakorol a ro­mán gárdával. Bottlik László edző e hét végén hirdet keretet, (zsi) Tizenötödször találkoznak Szencen a triatlon hódolói Élj ön a címvédő is ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Külföldön és idehaza is a sportág legrangosabb szlovákiai rendezvényeként jegyzik a hagyo­mányos szenei nemzetközi triatlon- versenyt. Legközelebbi, immár tize­nötödik felvonására szombaton dél­után 14 órától kerül sor a Napfényes Tavak vizében és déli partján. Szo­kásos távokon -1,5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás - mérik le felkészültségüket az indulók. Jozef Jurášek versenyigazgató az előzetes nevezések alapján közel 130 ver­senyzőre számít. Várhatóan Litvá­nia, Csehország, Ukrajna, Magyar- ország, Németország és Szlovákia képviselői állnak rajthoz. Eljön a ta­valyi viadal győztese, az ukrán Ja- roszlav Zsdanov is. Ó és honfitársai lesznek az idén a szenei kilométerek iramdiktálói. Bemutatkozik a teljes szlovák élmezőny. „Baran és Kunic visszavonulása után új nemzedék tör fel. Jelenleg Orlický a legjobb. Vele együtt még néhányan vannak, akik közül bármelyik az athéni olimpiai részvételt is kiharcolhatja” -mondta Jozef Jurášek. (jmk) Színpompás gálával búcsúztatták Kökény Beatrixet Utoljára négy mezben MTI-JELENTÉS Budapest. Kökény Beatrixet, min­den idők egyik legjobb magyar női kézilabdázóját színpompás gálával búcsúztatta kedden klubja,' a Fe­rencváros a népligeti csarnokban. A 32 éves világklasszis irányító tiszte­letére több neves előadóművész adott kisebb koncertet. A népszerű „Köké” aztán eddigi csapataival ját­szott 2x20 perces mérkőzéseket. Előbb az Építők 1986-92 közötti, majd az FTC 1992-2000-es együtte­sében szerepelt. Később a magyar válogatott mezét öltötte fel, azután következett a jelenlegi Herz-FTC. A jó kedélyű, show-jellegű csatában a Mocsai-csapat 25:24-re győzött. Az ünnepségen visszavonultatták Kö­kény 9-es számú mezét, ezt ferenc­városi játékos többé nem viselheti.

Next

/
Thumbnails
Contents