Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-05 / 103. szám, szombat

ÜJ SZÓ 2001. MÁJUS 5. Régió KOMAROM Ifjúsági lelkinap Május 12-én rendezik meg a komá­romi ifjúsági közösségek, a Gábriel Polgári Társulás, a Háló és a Keresz­tény Ifjúsági Közösségek szervezé­sében a Komáromi Ifjúsági Lelkina­pot. Reggel 9 órától lesz a gyüleke­zés a Szent András-templom előtt, majd fél tíztől Papp Tihamér Ferenc-rendi szerzetes Kárpátaljá­ról, Zsidó János féli plébános, Kiss Róbert dunaszerdahelyi plébános és Józsa Attila somoijai káplán elő­adását hallgathatják meg a temp­lomban a Közösségek fontossága címmel. Fél tizenegytől kiscsopor­tos megbeszélések következnek az Anglia-parkban, majd a játékot és a déli imát piknik követi. A13 órakor kezdődő szentségimádást a Szent Rozália-templomban szentmise kö­veti, melyet Papp Tihamér celebrál. További tájékoztatás a 0905/ 862569-es, és a 0905/854644-es telefonszámon, (ú) Kirándulóidő. A szép idő és a hosszú hétvége a legtöbb embert kirándulásra csábítja, például a Súl'ovi hegyre. (TASR-felvétel) SZÍMŐ Jedlik Ányos-emlékünnepség Az önkormányzat, az alapiskola és a Szímői Jedlik Ányos Társa­ság ma ünnepséget szervez, melyen megemlékeznek a kiváló tu­dósról. 10 órakor kezdődik a szentmise, melyet Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát celebrál. Délben az emléktábla leleplezése után a jelenlévők megkoszorúzzák Jedlik Ányos mellszobrát. Át­adják az önkormányzat által alapított Jedlik-díjakat. (k) KOMÁROM Három sztár az amfiteátrumban Holnap 20 órától három magyarországi zenekar koncertezik az amfi­teátrumban: a Heaven Street Seven, a Neo, valamint a Kispál és a Borz. Az ingyenes koncert a Komáromi Napok zárórendezvénye, (in) BŐS Édesanyák köszöntése Anyám, édesanyám címmel a Bősi Tánc- és Tornastúdió köszönti holnap a vmk színháztermében azokat, akik mindenkinek a leg­kedvesebbek. A műsorban a stúdió hét csoportján kívül fellép­nek Máté Ottilia és Győri Szabó József magyarországi vendég- művészek, Bősi Szabó László és Bielikné Dóka Zsuzsa nótaéne­kesek, valamint Dovičovič Alexandra, (pal) NAGYKAPOS Ipari parkok a fellendülésért Az ipari parkok létesítésének lehe­tőségeit vitatták meg annak a sze­mináriumnak a résztvevői, amelyet a városi önkormányzat és a Regio­nális Vállalkozásfejlesztési Szövet­ség rendezett a városi hivatal nagy­termében. Maroš Kozár, a gazdasá­gi minisztérium előadója az ipari parkok létesítéséről szóló törvény- javaslatról tájékoztatta a résztvevő vállalkozókat és a jelenlévőket. Hantos Zoltán, az Egri Ipari Park igazgatója a létesítmény előnyeiről ismertetett. „Az ipari park megvaló­sítása és üzemeltetése állami és pénzügyi intézmények támogatása nélkül szinte elképzelheteden” - je­gyezte meg. Tomáš Kolárčík, a ke­rületi hivatal regionális fejlesztési osztálya képviselője szerint a parla­ment elé kerülő törvénytervezet alapján Tőketerebes, Szobránc, Nagykapos, Királyhelmec és Tiszacsernő térségében hoznak lét­re ipari parkokat, (kt) ROZSNYÓ Győzelmi ünnepség Rozsnyó város önkormányzata ün­nepséget szervez hétfőn a fasiz­mus felett aratott győzelem emlé­kére. A rendezvényt a felszabadí­tók emlékművénél tarják, a Zlatá utcai parkban. Az esemény a Rožňavanka fúvószenekar hang­versenyével kezdődik 15.30-kor, majd 16 órakor Kardoš Ferenc pol­gármester mond beszédet, azután az ünneplők megkoszorúzzák a hősök szobrát, (kápé) Külföldi vállalatok hoznának létre üzemeket a Galántai járásban Új cégek a láthatáron A Galántai járásban több le­hetőség is mutatkozik arra, hogy külföldi vállalat vesse meg itt a lábát és munkale­hetőséget biztosítson több száz munaknélkülinek. GALÁNTA Hogy konkrétan milyen cégekről van szó, azt Teodor Dobiš, a Galántai Járási Munkaügyi Hiva­tal igazgtója mondta el: a belga Bekart cég Diószegen az egykori Kenderfeldolgozó vállalat terüle­tén - ahová ipari park létesítését tervezik - kíván gyárüzemet építe­ni. Diószegen már folynak az épít­kezés előkészületei, és a munka­ügyi hivatallal is tárgyalnak majd az alkalmazottak felvételéről. ígé­retek szerint a második félévben 80-100 ember vehetne részt egy továbbképzésen Belgiumban, vagy az USA-ban. Ezek az embe­rek már a jövő év elejétől meg­kezdhetnék a termelést az addigra felépülő új gyárban, ahol teherau­tók gumiabroncsainak acélbetéte­it gyártanák. A Bekart vállalatnak a világ 25 országában 70 üzeme működik, a tervek szerint a dió­szegi üzem 2003-ban már 500 embert alkalmazna. Szereden az irodafelszereléseket gyártó pozso­nyi Imarko Kft. építene gyárat. Az építkezés már megkezdődött, és pályázati úton folyik a leendő al­kalmazottak kiválasztása. Július elsejével állítólag 60 ember kap­Tíz éve alakult meg a városi rendőrség Mozgalmas évforduló VAGSEUYE Iskolások, rendőrök, tűzoltók, sportolók részvételével, három­napos rendezvénysorozattal em­lékeznek meg Vágsellyén a városi rendőrség fennállásának 10. év­fordulójáról. Ma nyitott napot tartanak, amelynek keretében 10 és 16 óra között bárki ellátogathat a városi rendőrség Vágvecsén lévő pa­rancsnokságára, ott megtekint­heti a rendőrség tízéves tevé­kenységét bemutató kiállítást, il­letve a rendőrök tevékenységét bemutató gyerekrajzokat, és be­tekintést nyerhet a rendőrök munkájába. Délelőtt 11 órakor a helyi kutyakiképző klub szolgála­ti kutyákkal tart bemutatót, 14 órakor karatebemutatóra kerül sor a városi rendőrség épülete előtt. 16 órától a Vág jobb part­ján, a két töltés közötti területen tábortüzet gyújtanak, itt lesz tűz­oltó-bemutató valamint a rendőr­autók bemutatója. A gyerekek a helyi lovasiskola jó­voltából a lovaglást is kipróbál­hatják. Vasárnap a vágsellyei ró­mai katolikus templomban az év­forduló tiszteletére tartanak ün­nepi szentmisét, amelyen a városi rendőrség alapító tagjai kitünte­tést vehetnek át. (gl) hat munka a cégben, és az ígére­tek szerint két év alatt 350-re bő­vül az alkalmazottak száma. Az igazgatótól azt is megtudtuk, hogy több külföldi befektető is ér­deklődik az egykori bútorgyár te­rülete iránt, ahol valaha 1400 al­kalmazott dolgozott, valamint egy francia vállalat Galántán szeretne beruházni, de hogy konkrétan mi­ről van szó, azt majd a további tár­gyalások után hozzák nyilvános­ságra. Mindenképen örvendetes a külföldi cégek érdeklődése, mivel a járásban márciusban 20,28 szá­zalékos volt a munkanélküliség, ez a 39. helyre sorolta a Galántai járást. Ha megvalósulnak a beru­házások, ez lényegesen javíthat a járás helyzetén, (gaál) KOMAROM Egy hét alatt tizenhat baleset A járási rendőrparancsnokság tájékoztatása szerint április utolsó hetében 16 közúti bal­eset történt, melynek követ­keztében személyi sérülés nem történt, a sérült járműveken azonban 890 ezer koronás kár keletkezett. A járási székhelyen hét, Ne- mesócsán és Bátorkeszin há­rom-három, Gútán két, Ógyal- lán pedig egy esetben hívták közúti szerencsétlenséghez a rendőröket, (km) SZOMBATI SZÖSSZENET Rozsnyói blues KMOTRIK PÉTER Egy New Orleans-i néger temetés képsorai jutottak az eszembe a minap. A nyári melegben a hulla- szállító után vonul az édes-bús, dzsesszes-blues-os zenét játszó­improvizáló, lábát olykor tánclé­pésben rakó, nyakkendős zene­kar, mögötte pedig az elhunyt népes családja, szomszédai és is­merősei. A gyásznép szomorú, a messziről jött kívülálló számára egy kissé mégis vidámnak tűnik a felvonulás. A turisták szájtátva bámulják, fényképezik a nekik szokadan eseményt, s nem tud­ják eldönteni, hová vonul a tö­meg - temetésre-e vagy lagziba... A leírt, tévében látott képsort az idei rozsnyói május elseje juttatta eszembe. Az egykori, bányaváro­si előjogokkal, fejlett kézműipar­ral és felvilágosult polgársággal rendelkező, büszke település fő­terén a harmadik évezred elején úgy érezhette magát a nézelődő, mint a New Orleans-i néger te­metésén. Szabadtéri színpad, raj­ta a rézfúvósok unottan, s a kor követelményeinek megfelelően az intemacionálé és az amuri partizánok helyett népiesen ratatáznak, az egykori munkás­őrök, mozgalmi harcosok, a vá­ros néhány önkormányzati kép­viselője, s pár kötelességtudó vá­rosi hivatali alkalmazott elszán­tan lecsüccsen a színpad elé ra­kott, napsütötte, üres padokra, családtagjaik, kissé távolabb ácsorognak, a tér egykori sétá­nyán, az árnyékot adó fák alatt, s onnan nézelődnek szégyenlősen, vajon mi fog ebből kisülni. A tér átellenes sarkában, a püspöki pa­lota előtti középkori emlékoszlop tövében - amelyet a város lakos­ságát megtizedelő járvány emlé­kére áhítottak valaha - Vladimír Mečiar néhány híve áll körül egy kézi - hangosbemondóval felsze­relt autót. A csövön keresztül re­csegik el egymásnak: baj van, oda az ország. A színpadon ez­alatt megjelenik a város néhány feje, beszélnek az egykori kötele­ző felvonulásokról, amikor még büntetendő volt a munkakerülés, „az apáink és nagyapáink verejté­ke árán épült vállalatokról”, azok kiszipolyozásáról, s a jelenről, amikor ennyi meg annyi ember tengeti életét munkanélküli se­gélyből, valamint a város tervei­ről, melyek közül talán még a jö­vő évi önkormányzati választá­sok előtt is sikerülhet ezt-azt megvalósítani, ha az EU nem szívja túlzottan mehre az uniós támogatások körül kialakult kor­rupciós botrányt. Egy májusfa is előkerül, hogy felállítsák a népvi- seletes leányok s legények. A mikrofonhoz odaengedik az egyik baloldali parlamenti képvi­selőt is, aki elsőként titulálja a já­rást az éhség völgyének. A gyere­kek lassan nyűgössé válnak, sen­ki nem árul cukorvattát, sem fagylaltot, vagy léggömböt, ne­tán zászlócskákat vagy békega­lambos integetőbotokat, s a cseh körhintások sem jöttek el a város­ba meghintáztatni a csöppsége­ket. A téren csupán egyetlen me­legsör és hidegvirsliárus, vala­mint egy zöldséges kofa kínálja portékáját. Talán ez a legkomo­lyabb oka annak, hogy délre mindenki elunja magát, s haza­megy kipihenni a május elsejei munkaszüneti nap fáradalmait. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: VÁLTOZÓAN FELHŐS ÉGBOLT, NYÁRIAS MELEG, ZIVATAROK, 22-26 FOK A Nap kel 05.29-kor - nyugszik 20.09-kor. A Hold kel 17.37-kor - nyugszik 04.52-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 440, árad; 380, változatlan; Párkány: 300, apad. Medve: 360, árad; Komárom: ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA Változóan felhős lesz az égbolt. Helyenként zápor vagy zivatar is va­lószínű. Folytató­dik az évszakhoz képest meleg idő. A kora délutáni hőmérséklet általában 22 és 26 fok között várható. A gyenge délkeleti szél zivatarok környezetében meg­erősödik. Az előrejelzés szerint va­sárnap és hétfőn is túlnyomóan felhős, de még mindig meleg időre számíthatunk. Néhol lehet zápor vagy zivatar. A legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 11 és 15 fok között, a legmagasabb nappali holnap 22 és 26, holnapután 20 és 25 fok között alakul. Kedvezőtlen lesz ma az időjárás ha­tása. Rosszabbo­dik az érzékenyek közérzete, nyug­talanná válhat­nak. Csökken a szehemi és fizikai teljesítőképesség, s romlik az összpontosítókészség is. Panaszok­ra kell számítaniuk a légzőszervi betegségekkel küszködőknek; elő­fordulhatnak asztmás rohamok. Az ország nyugati részén rosszabbod­hat a szív- és érrendszeri betegsé­gekben szenvedők állapota. Emész­tési zavarok, fejfájás és fantomfáj­dalmak is várhatók. Erősödnek a re­umások fájdalmai. Holnap kedve­zőbb lesz a fronthatás. Hétfőn ZkjKI’VILÁB, ♦ Juniorként a világ egyik legjobb teniszezője volt (Kapros Anikó) ♦ Rangadó a Hungária körúton ♦ Meggyógyult a leghíresebb brazil beteg (Ronaldo)

Next

/
Thumbnails
Contents