Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-04 / 102. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 4. Hirdetés APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek és mindazoknak, akik 2001. március 24-én elkísérték utolsó útjára a dobóruszkai temetőbe LEFELHOLC HENRIETTA mérnöknőt, akit a kegyetlen halál 23. életévében tragikus körülmények között ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük a sok koszorút, virágot és részvétnyilvánítást, mellyel igyekeztek enyhíteni fájdalmunkat. A gyászoló család GP-366 MEGEMLÉKEZÉS „Te aiszod örök álmodat, De fájó szívünkben, Míg élünk, megmaradsz. ” Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk halálának második évfordulóján VARGA JULIANNÁRA. A gyászoló család. DS-487 Négy éve már, hogy búcsúszó nélkül elment közülünk a drága férj, édesapa, BALOGH MIKLÓS (Királyhelmec). Akik ismerték, szenteljenek emlékének egy néma pillanatot ezen a szomorú évfordulón. Örökké gyászoló felesége és három gyermeke. G-112 „Akit úgy szerettünk, búcsú nélkül ment él, Észbontó dolog ez, mit nem ért meg ember. Hiába szállnak el az álmok, az évek, Szívünkben őrizzük drága emlékedet. Bánatot idéz fel minden kedves emlék, Gondoljanak rá, akik őt szerették.” Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok”. Fájó szívvel és könnyes szemmel emlékezünk 2001. május 4-én, halálának első évfordulóján JÓNÁS ANNÁRA (Kismácséd). Emlékét örökké szívében őrző lánya, Rózsika, fia, Lóránt és családjuk GA-93 MEGEMLÉKEZÉS „Egy éve már, hogy nem látjuk az arcod, Nem halljuk a hangod, nem érintjük kezed. Lélekben mégis nap mint' nap együtt vagyunk veled.” Szomorú szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk PONGRÁCZ MÁRIÁRA (Holice-Pósfa) Akik ismerték és szerették, gondoljanak rá ezen a szomorú első évfordulón. Emlékét örökké őrző családja DS-502 MUNKÁT KERES-KfNÁL Programozókat keresünk otthoni munkára. Tel.: 0905/160 539. DS-521 ADÁSVÉTEL ♦ Lambéria (tatranský) eladó 160 koronától, szárított, csiszolt. Tel.: 0905/513 569. KNU-170 Ajtókat, ablakokat tőlünk. Schweiger Kft. Tel: 0905/497 019, 0706/778 22 59. VSk-265 ♦ Eladó természetes vágott kő, burkolatokra, kövezetekre. Tel.: 0905/823 803. “ GP-316 ♦ Eladó szervóberendezés, szárzúzó, 5 t-s traktorpótkocsi. Tel.: 0905/250 315. KNU-195 ♦ Eladó Toledo ebédlő-, illetve Modus nappali- vagy gyerekszobabútor. Tel.: 0709/552 0116. DS-519 ♦ Szabadföldi paprikapalánta eladó: granova, Slovakia és almapaprika, ára 0,60 Sk, fóliába való paprika, ára 1,50 Sk. Tel.: 0903/106 583, 0819/777 45 80. KNU-198 ♦ Eladó LIAZ 110-be tízes fokozatú sebességváltó, teljes felújítás után. Tel: 0903/166 209. KNU-199 ♦ Eladó billenős pótkocsi magasított oldalakkal, 15 t-ig. Tel.: 0903/166 209. KNU-200 ♦ Eladó Renault 2,0, gyártási év 1981, emissziós és műszaki ellenőrzés 2002/11-ig érvényes. Ára 50 000 Sk. Tel.: 0707/ 78 78 393. GP-370 ♦ Hízósertés eladó. Tel.: 0810/759 31 39. KNU-201 ♦ Eladók landesi szürke és fehér ludak. Tel.: 0709/559 0225, 0903/437 244, fax: 0709/559 0430. GP-368 ♦ Eladó 4 db 100 kg-os bika. Dunaszerdahely. Bősi út 687. DS-520 ♦ Sürgősen eladó családi ház Nyárasdon. Ár megegyezés szerint. Agátová 16. DS-522 ♦ Eladó WAPB 930. Tel.: 0905/447 499. GA-102 ♦ Eladó E-517-es gabonakombájn szalmázóval. Tel: 0709/554 56 97. DS-523 ♦ Eladó Fiat 127. Tel: 0709/558 11 46. G-115 VEGYES Redőnyöket rendeljen olcsóbban a gyártótól. Tel.: 0819/779 64 25. VS-23 ♦ Fürdőkádak zománcozását vállalom. Tel.: 0905/599 663. DS-524 ♦ Nedves falak helyreállítása, diagnosztikai nedvességfelmérés. Tel.: 0707/780 25 49, 0904/646 409. GA-101 Szilágyi Divat - Győr, Bajcsi- Zsilinszky 38 - bőrüzlet. Új üzletünk a CARISMA bőrruházat - Győr, Kazinczy út 19. Extra bőrruházattal várjuk kedves vásárlóinkat - mérsékelt árakon. DSk-152 ♦ Megrendelhetők hathetes pulykák június 15-re. Cím: Bosák Tibor, Matúškovo 554. Tel.: 0707/782 61 52, 0707/363 928. GA-80 ♦ Lapostetők szigetelését vállaljuk.Tel.: 0709/552 52 08, 0903/341475. DS-510 wm 2001. május 5. - SZOMBAT 20.00 - EUROPEAN BLUES SESSION az európai blueszenészek koncertje Szabó Tamás (Magyarország) - ének, Jozef Skrzek (Lengyelország) - billentyűsök, ének, Ondfej Konrád (Csehország) - harmonika, Christian Peterka (Ausztria) - gitár, ének, Marcel Buntaj - ütőhangszerek, Martin Gašpar - basszusgitár, Juraj Tatár - billentyűsök, Erich „Boboš” Procházka - szájharmonika, Peter Lipa - ének Fő tér, Pozsony L > m 11 nHffi 2001. május 8. - KEDD 19.00 - KONCERT EURÓPÁNAK A GYŐZELEM NAPJA ALKALMÁBÓL L. van Beethoven: IX. szimfónia d moll, op. 125 Ágh Lívia - szoprán, Jolana Fogašová - alt, Miroslav Dvorský - tenor, Peter Mikuláš - basszus, Szlovák Filharmonikusok énekkara, karnagy: Blanka Juhaňáková Szlovák Filharmonikusok vezényel: Petter Sundkvist (Svédország) A Szlovák Filharmónia koncerttermében Reduta, Palackého 2, Pozsony GP-0279 ♦ Magyarországon, Bükfürdőn egy- és kétszobás apartman május 1-től egész évben kiadó. Szobánként 3000 Ft/nap. Tel.: 0036-94-359 345. GA-96 ♦ Kiadó vagy eladó 30 m2-es üzlethelyiég Dunaszerdahelyen, kiválóan alkalmas irodahelységnek vállalkozásra is. Tel.: 0903/394 673. DS-516 Kertészek, gyümölcskertészek és növénytermesztők figyelmébe! Értesítjük az érdeklődőket, hogy a HUNGAVIT növénykondicionáló család szlovákiai bemutatójára, valamint a KEMIRA-FERTICARE szakelőadásra az eredeti időponttól eltérően 2001. május 9-én Dunaszerahelyen, a mezőgazdasági középiskola aulájában, Szent István tér 3., 14 órakor kerül sor. Minden szakmabelit tisztelettel várunk. Bővebb tájékoztatás a 0706/77 82 031 vagy a 0905/26 68 07-es telefonszámon. (GAMMA SLOVAGRO s. r. o.) VK 4n„ (ÄÉP*®! 8 i** MÉm WsSsifflm » • • A Pokoj nyugdíj-kiegészítő biztosítás /Pokoj DDP/ feltételeiről a Tatra banka minden fiókjában felvilágosítást kaphat. A pénzt, amelyet a Pokoj DDP ügyfelei befektetnek a Tatra banka szakigazgatása kezeli, gondoskodik biztonságáról és további kamatozásáról. Ezenfelül a Pokoj DDP ügyfelei a Tatra banka számos előnyét is kihasználhatják. Éljen egy olyan magas színvonalú, biztonságot és professzionális védelmet jelentő nyugdíj lehetőségével, amelyet a Tatra banka nyújt Önnek. •évente 24 OOO,- koronáig, (évi jövedelmének legfeljebb 10 % - val) POKOJ TATRA BANKA GROUP DIALOG 07/6866 1000, 6865 10O0. 5919 1000, www.pokoj.sk A Pokoj DDP -1 nyugalmát a Tatra Banka összes fiókjában megtalálja. VK-371