Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-31 / 124. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 31. Kitekintő Emmanuel Milingo Afrikába kíván költözni, gyermekeket akar nemzeni, s egyben folytatni szeretné papi hivatását A vajdaságiak nem hisznek a Djindjics-kabinetnek Az ördögűző érsek házassága Emmanuel Milingo koreai feleségével (ČTK/AP-felvétel) Csata az autonómiáért Emberileg nagyon is érthető Emmanuel Milingo érsek forró szenvedélye, hiszen 71 éves korában nyűt először alkalma arra, hogy szerelemmel magához öleljen egy nőt. De emberileg ugyanígy érthető élete párja, a 43 esztendős Marie Sung tartózkodása is, amellyel megpróbálta elkerülni a nyüvános csókot. SERES ATTILA Végtére is az ember nem csókolgat egy idegent, még ha az egyházi ceremónia férjének nyilvánította is őt. Márpedig az érsek idegen Marie számára, hiszen személyesen csak a múlt pénteken ismerhette meg. Két nappal a vasárnapi esküvő előtt, amelyet New Yorkban tartottak, legalább öttucatnyi más párral együtt. Milingo érsek és a dél-koreai aku- punktúra-gyógyásznő különös házassága cseppet sem szokatlan a Moon-szekta életében. Mint ahogy a tömeges esküvők gyakorlata sem idegen a dél-koreai gyökerekkel rendelkező, ám ma már az egész világot behálózó vallási közösségtől. Sőt az arákat és a vőlegényeket is a szekta közvetítette ki, s a házasulandók alig néhány nappal a „boldogító igen” kimondása előtt ismerték meg egymást. Mindenesetre Moon tisz- teletes - aki 1954-ben, a háború alatt hagyta el Észak-Koreát, s az Egyesülés egyháza néven ismert szektáját is ekkor alapította - a világ legnépesebb gyülekezeti vezetőjének mondhatja magát. Mintegy 4,5 millióan vallják magukat a vegyes, keresztény, konfuciánus és koreai elemeket elegyítő vallási közösség tagjának. A keresztény felekezetek rosszallással figyelik a Moon-szekta tevékenységét. S nem csupán a házasság szentségét megalázó, a párválasztás személyes szabadságát alábecsülő, tömeges esketési gyakorlat miatt. A szektát sok bírálat éri vüáguralmi törekvése, továbbá amiatt, mert híveit elszigeteli, és agymosással láncolja magához. Hírek szerint a zambiai származású főpap, Emmanuel Milingo esetében is erről lehet szó. A házasságot kötött, s emiatt a püspöki rendből nyomban kiközösített érsek legközvedenebb római munkatársa elmondta: a Moon-szekta már jó ideje Milingo nyomába szegődött. Az érsek ifjú férjként kemény kritikával illette a Vatikánt, amely nem értette meg őt, mint ahogy „sohasem értette a misztikus lelkeket”. Azt is a Kúria szemére vetette, hogy népszerségét megirigyelve Rómába csalták őt azzal, hogy a pápának szüksége van rá. Ő azonban az elmúlt két évtized alatt egyszer sem találkozott II. János Pállal. Vatikáni vélemények szerint a konfliktust távolról sem Milingo népszerűsége okozta, bár Rómában valóban visz- szatetszést keltett, hogy igen jólesett neki, ha Afrika Messiásának nevezték. Bűnéül inkább azt rótták fel, hogy intés, sőt tiltás ellenére sem hagyott fel az általa lelki gyógyászatnak nevezett, valójában ördögűző tevékenységgel. Emmanuel Milingo érsek minden kétséget kizáróan korunk legismertebb és legtapasztaltabb exorcistája, aki ebbéli hivatásában gyakran tűnt fel az olasz televízióban, és tucatnyi könyvet írt a sátán ellen folytatott küzdelméről. Az ördögűzést sokáig megtűrő katolikus egyház egy ideig csupán fékezni próbálta az afrikai érseket, két évvel ezelőtt viszont határozott döntés született: Carlo Maria Martini milánói és Camillo Ruini római érsek javaslatára a Vatikán megtiltotta, hogy templomokat használjon ördögűzésre. A renitens zambiai papot azonban ekkor már nem lehetett fékezni. Túlontúl öntörvény életet élt. Kapcsolatba került a Moon-szektával, amelynek egyik Dél-Koreában tartott kollektív esküvőjén - egyelőre csak nézőként - maga is részt vett. Az egyházi retorzió nem maradhatott el. Miiingót visszahívták a Szentszéknél betöltött migrációs tanácsadói posztjáról. De intésnek ez is kevésnek bizonyult, megállítani már nem lehetett. A Vatikánból ki- szivárgott hírek szerint Sodano bíboros egy héttel ezelőtt informálta a pápát a készülő botrányról, s arról, hogy Rómából eltűnt Milingo érsek. A többi már ismert. A szmokingos, csokornyakkendős érsek vasárnap százhuszadmagával ott ült a New York-i luxusszálloda kollektív esküvőjén, hófehér virággal a gomblyukában. Tettével súlyos egyházi vétséget követett el. Az aposztázia, a papi rend cserbenhagyásának bűne nyomban maga után vonta Milingo kizárását a püspöki testületből. Egyben kitette magát az ilyen esetekben törvény- szerű szankcióknak is. Lusaka egykori érseke aligha kerülheti el a katolikus egyházból történő kiátkozást. Ám ő még bizakodik. Újdonsült nejével, „ikerlelkével”, ahogy ő mondja, Afrikába kíván költözni, gyermekeket akar nemzeni, s egyben folytatni szeretné papi hivatását. De ha minden kötél szakad, marad számára a lélekgyógyászat. Az ördögűzés. Ami miatt a Vatikánban soha nem értették, sőt kigúnyolták őt. Róma, 2001. május PILCZ NÁNDOR Ha a fennállásának századik napján éppen csak túllépett szerb kormány sürgősen nem változtat politikáján, előbb-utóbb pengeváltásra kerül sor a vajdasági vezetés és a belgrádi „központi’ között. A tartomány önállósulásának élharcosai máris a markolaton tartják a kezüket. S erre jó okuk van. Csak aki nem akarja, az nem látja, hogy a fővárosi székhelyű pártoknak nem szívügyük a vajdasági autonómia visz- szaáUítása. Nagyon is megfelel nekik a bukott elődeik által bevezetett központosított rendszer. Zoran Djindjics szerb kormányfő persze tagadja ezt. A minap azzal a nyüat- kozatával keltett derültséget, hogy nagyobb híve az autonómiának, mint Nenad Csanak újvidéki parlamenti elnök. Djindjicsnek lett volna alkalma bizonyítani autonomista érzületét. A belgrádi törvényhozás, a szkupstina elé vihette volna azokat a törvényeket, amelyek módosításával visszaadhatnák a Vajdaságnak a szocialista eredetű alkotmányban engedélyezett, alaposan megnyirbált önkormányzatiságot. A száznál is több jogszabályból azonban csak kettőt változtattak meg az utóbbi két hónapban. Most már tisztán látható, mennyire igaza volt Csanaknak, amikor feltette a kérdést: hol a pénzünk? Az új belgrádi hatalom igyekszik rátenni a kezét mindeme, amit értéDjindjicséknek nem szívügyük a vajdasági autonómia visszaállítása. késnék lát. Rendeletekkel búzát vesz el a vajdasági malmoktól, és azt szerbiai üzemekben őrölted, hogy a haszon azoké legyen. Üzemen kívül helyeztette a helyi hozzájárulással megépített újvidéki hőerőművet, pedig az nemcsak áramot szolgáltathatott volna a városnak a téli korlátozások heteiben, de - eredeti rendeltetésének megfelelően - a távfűtést is életben tarthatta volna. Persze vajdasági gázzal, ha nem vették volna el azt is. Az autonómia támogatói megannyi példát említenek, legújabban a beocsini cementgyár tervezett privatizálását. A vajdasági „családi vagyonnak” nevezett üzemet - a milo- sevicsi magánosítási törvény alapján - Djindjicsék egy francia konszern, a Lafarge kezére akarják játszani 130 millió dollárért. Pontosan annyiért, amennyit egyévi termeléssel megkeresnek. Méghozzá anélkül, hogy nemzetközi tendert hirdettek volna. A szerb kormánynak egyetlen dinárja sem fekszik az Újvidék közelében levő Duna-parti üA hatalom igyekszik rátenni a kezét mindenre, amit értékesnek lát. zemben, hisz azt a Vajdaság hozományként vitte az első vüágháború után megszületett Jugoszláviába. E- zért illett volna megvárni a belgrádi kormány megalakulása után nagy dérrel-dúrral bejelentett kárpótlási törvényt - vélik az autonomisták -, ám arról nagy a hallgatás, miután egyedi döntéssel visszaadták a királyi család vagyonát. Nem vitás persze, hogy a lerombolt és lepusztult szerb gazdaság újjáélesztéséhez rengeteg tőkére van szükség. Ahhoz sem fér kétség, hogy a pénz egy részét privatizáció útján kell előteremteni. Csakhogy Belgrad mást nemigen tud kínálni a külföldi érdeklődőknek. Ami egy évtizede még érdekes lett volna a befektetőknek, annak ma már nincs értéke. Az egykor nemzeti büszkeségnek számító kragujevaci Zastava autógyár üzemcsarnokai iránt például egy angol- amerikai dohánygyár érdeklődik. A Djindjics-kabinet tehát onnan akar elvenni, ahol még van: a Vajdaságtól. ígér is fűt-fát cserébe, ám az itteniek nem hisznek a miniszterelnöknek. Emlékeztették is rá, hogy a beocsini cementgyár eladásával Milosevics is próbálkozott, de a francia cég gyorsan visz- szatáncolt, miután Csanak tudatta velük: a szocialista párti rezsim távozása után minden hasonló ügyletet felülvizsgálnak. Újvidék, 2001. május Jurij Szenatszkij orosz ellentengernagy: a borzasztó tragédia okát mindenképpen tisztázni kellene, ez az egész a bűnügy határát súrolja Kurszk atom-tengeralattjáró: hiba hiba hátán i---------— Az orosz flotta egyik legkorszerűbb atom-tengeralattjárója volt. (Archív felvétel) SZALAI ZOLTÁN „Ha én azt a feladatot kaptam volna, hogy tegyek meg mindent a Kurszk kiemelésének megakadályozása érdekében, pontosan úgy járnék el, ahogy a Rubin tervezőiroda jár el Klebanov miniszterelnök-helyettes áldásával” - e kemény szavakat nem egy szenzációhajhász újságíró, hanem az egyik legkompe- tensebb személy, Jurij Szenatszkij ellentengernagy vetette papírra. Szenatszkij admirális 1987-ig másfél évtizeden keresztül irányította a szovjet haditengerészet mentőszolgálatát. Mi okozta az orosz flotta egyik legkorszerűbb atom-tengeralattjárójának tragédiáját? A kérdésre senki sem tud pontos választ adni, én sem. Négy verzió is van, de ezek csak feltételezések. Lehet, hogy a kormánybizottság pontosan tudja az okot, de ezt nem árulja el. A hivatalos szerveknek benyomásom szerint érdekük, hogy az okok titokban maradjanak. Ahhoz ugyanis, hogy egyértelműen rekonstruálhassuk a történteket, a hajót ki kell emelni, ki kell szárítani, aztán a Szakértők hadának darabokra kell szednie. Ha például gyanús festéknyonua lelnek, akkor azt elemezni kell. így meg lehetne állapítani, hogy ez egy olyan festék, amelyet, mondjuk, a brit tengeralattjáróknál használnak. Éppen a napokban írták alá a szerződést a Kurszk roncsának kiemeléséről... Kilenc hónapig a norvég Hali- burton cég vezette konzorciummal tárgyaltak, majd a szerződést egy másik céggel, a holland Mam- moettel írták alá. Ez komolytalan. De van itt más is... A tervek szerint a Kurszknak levágják az orr-részét és a Mammoet csak az orr nélküli roncsot emeli ki. Feltételezzük, hogy a kiemelés sikerül (amiben én egyébként kételkedem): az orr hiányában lehetetlen megállapítani, hogy mi okozta a katasztrófát, hiszen éppen az a rész marad a mélyben, amely ebből a szempontból a „legárulkodóbb”. A Kurszk orrát elméletileg később maga az orosz haditengerészet emeli majd ki. Csakhogy a mi flottánk jelenleg erre már nem képes. Ez az egész a bűnügy határát súrolja. A Kurszk tragédiájának okát mindenképpen tisztázni kellene, hiszen a flottánál még kilenc ugyanilyen osztályú tengeralattjáró van rendszeresítve. E hajók kapitányai minden alkalommal úgy futnak ki a tengerre, hogy nem tudják, mi mondhatja fel a szolgálatot a tengeralattjárón. Az okokat elsősorban az ő biztonságuk érdekében kellene tisztázni. A Kurszk elsüllyedése után nem sokkal ön Rekviem a Kurszkért címmel igen kritikus hangvételű cikket írt az Argumenti i Fakti (Érvek és Tények) című lapban. Miért gondolja azt, hogy a tavaly ősszel lefolytatott mentési munkálatok nehezítik, sőt talán lehe- teüenné is teszik a Kurszk kiemelését? Véleményemet fenntartom, sőt, bíróság előtt is megerősíteném. Bármely tengeralattjáró hermetikusan elzárt részek összessége. A hajótest két fő részből áll: a magja mindig száraz, itt vannak elhelyezve a fegyverek, a legénység, a motor. A mag körül találhatók az ún. ballaszttartályok. Ezek merüléskor megtelnek vízzel, ha pedig a hajó fel akar jönni, akkor levegőt pumpálnak beléjük. Amíg ezek a részek sértetlenek, addig a hajó - hajó marad. A Kurszknak megsérült az orra, megsérültek az orrhoz közeli kamrák, de távolról sem károsodott az egész hajótest. Az első feladat az lett volna, hogy a nehézbúvárok megállapítsák a roncsolódás mértékét és azt, hogy a hajó mely részeibe, tartályaiba Tehetne még levegőt pumpálni. Ettől ugyan a tengeralattjáró még nem lett volna újra működőképes, de sokkal könnyebb és olcsóbb lett volna a kiemelése, hiszen a felhajtóerő is segített volna. Becslések szerint a hajó most - a benne lévő vízzel együtt - körülbelül 15 ezer tonnát nyom, a levegő segítségével 6-8 ezer tonnát lehetett volna „megtakarítani”. A Kurszk esetében ennek az ellenkezője történt. Hogy teljesíteni lehessen Putyin elnöknek a holttestek felszínre hozatalára tett ígértét, a hajótestbe mindenütt lyukakat fúrtak. Ezeken keresztül persze kiszökik a levegő, így most már reménytelen vállalkozás lenne levegőt pumpálni a tartályokba és a kamrákba. A tetejébe ezeken a lyukakon keresztül a tengeráramlatok homokot is sodornak a hajótestbe, ami tovább növeli a tömeget. Hogyan kell elképzelnünk a 15 ezer tonnás teher kiemelését? 15 ezer tonna körülbelül öt vasúti szerelvény, teljesen megrakodva. A norvég Haliburton vezette konzorcium kidolgozott egy tervet a kiemelésre, ebben a tervben azonban voltak olyan elemek is, amelyek szerzői jogvédelem alá esnek. Á kilenc hónapon át folytatott tárgyalások megszakadása után a Haliburton ennek felhasználására nem adott engedélyt, a Mammo- etnek tehát az egész tervezést elölről kell kezdeni. A kiemelés alapelvei egyébként már ismertek. A Kurszk fölé egy óriási uszályt állítanak, ebből az uszályból húsz darab, egyenként 23 cm átmérőjű acélsodronyt bocsátanak a mélybe. A hajótesten azonban nincsenek kiemelkedések, amelybe ezeket a sodronyokat be lehetne akasztani. Ezért előbb a nehézbúvároknak a hajóbordákba keresztrudakat kell rögzíteniük, amelyek segítségével ki lehet emelni a roncsot. Minden egyes acélsodrony 800 tonnát bír el. A Mammoet eddig csak szárazföldön végzett ilyen munkát, tengeri körülmények között nincsenek tapasztalatai. Valószínűleg ezért vonták be a munkába az ezen a területen igen nagy tapasztalatokkal rendelkező Smit Tak céget. Mi lesz a kiemelés után a roncscsal? A Kurszkot az uszály hasához rögzítik és elvontatják a Murmanszk- tóí 80 kilométerre lévő Ra- szlikovóba. Itt található egy nagy hajójavító üzem, amely rendelkezik a Kurszk befogadására képes úszódokkal, a PT-50-essel. Klebanov kormányfőhelyettes ígérete szerint a Kurszk kiemelésével szeptember 20-ára végeznének, erre az időre tehát az úszódokknak is készen kell állnia. Négy-öt nappal ezelőtt azonban azt látom a televízióban, hogy a PT-50-es dokkot javítják, és az üzem vezetői szerint a javítással nem is végeznek fél évnél előbb. Azaz a hajót három hónap múlva kiemelik, a dokk viszont csak hat hónap múlva lesz kész. Hogy eközben mit csinálnak a Kurszkkal, nem tudom. A Haliburtonnál komoly emberek dolgoznak, ezért ők csak jövőre vállalták volna a kiemelést, amikor minden készen áll. Ezek szerint nem a megfelelő cég és nem a megfelelő időben végzi a munkát. De mire ez a nagy sietség? Putyin elnök, a legfelsőbb parancsnok a tragédia után találkozott a Kurszk legénységének rokonaival. Az érzelmi kitörések hatására megígérte, hogy kiemelik a holttesteket, és jövőre felszínre hozzák a Kurszkot is. Most már tartamuk kell magukat az elnöki ígérethez. Pedig a Kurszkon semmit sem találnak. Az első három kamra, ahol 68 ember tartózkodott, a robbanás következtében valóságos krematóriummá vált, ahol 3 ezer fokra emelkedett a hőmérséklet. Az őszszel 12 millió dollárért kilyuggatták a hajót és a 118 tagú legénységből 12-nek a holttestét hozták felszínre. Marad tehát 38 holttest, amelyeken valószínűleg súlyos pusztítást végeztek a lyukakon beúszó halak és egyéb élőlények. Kinek hiányzott ez? A Kurszk atom-tengeralattjáró, tehát atomreaktor is található rajta. Ez nem lehet indoka a sietségnek? A Barents-tengerben 8 atomreaktor található, amelyet annak idején szándékosan süllyesztettek el. Azóta 10-15 év telt el, ökológiai szempontból tehát az lenne indokolt, ha először ezeket emelnék ki. A Kurszk reaktora még „friss”, tehát várhatna még a kiemelése. Moszkva, 2001. május
