Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-04 / 102. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 4. Régió 3 ALMÁGY/ÓBÁST Erős iskolára van szükség Szigeti László oktatási államtitkár a napokban a medvesaljai településen tanácskozott az óbásti és az almágyi alapiskola vezetőivel. Szigeti László a megbeszélés után elmondta: célja, hogy a térségben legyen egy-két „erős” magyar tanítási nyelvű alapiskola és működjenek ldsiskolák is. Ez a két pólus található meg Almá- gyon és Óbáston. „Az almágyi iskoláról olyan információim vannak, hogy jól működő központi iskolája ennek a régiónak Az óbásti kisiskolát viszont a megszűnés fenyegeti. A közigazgatási reform keretén belül az iskolák az önkormányzatokhoz kerülnek és komoly anyagi kiadásokkal jár majd működtetni olyan alapiskolákat ahová 8-10 gyerek jár” - mondta az államtitkár, (kas) Szigeti László a legkisebbekhez is ellátogatott (Farkas Ottó felvétele) Tavaly a közeli óvodában petíciót is kezdeményeztek a roma szomszédság ellen, a barakk első lakói mégis romák Beköltöztek a barakklakók Rengeteg vita, aláírásgyűjtés és tiltakozás után a múlt héten beköltöztek a nyitrai Klokočina lakótelepen felállított fabarakkokba az első lakók, vagyis azok a bérlők, akik a legtöbb tartozást halmozták fel a városi lakásszövetkezettel szemben. NYITRA A meglehetősen rozoga fabarakkokat egy építkezési vállalattól félmillió koronáért vásárolta meg a lakás- szövetkezet, felújításuk 3,5 millióba került, de még így is csupán 2003. december 31-ig használhatók - addig remélhetőleg felépülnek a régóta tervezett városszéli szociális lakások. A fabarakkokkal szemben ugyanis nemcsak a potencionális lakóknak voltak kifogásaik - némelyeknek olyannyira, hogy azonnal megtérítették 30-50 ezer koronás adósságaikat - de a szomszédoknak is, akik leginkább a romáktól tartottak. Tavaly a közeli óvoda szülői szövetsége petíciót is kezdeményezett a roma szomszédság ellen, de ennek ellenére a barakk első lakói romák, mert a lakásszövetkeztet igazgatója szerint nincs rá mód, hogy a nemfizető bérlők listája alapján kiszűtje ezt az etnikumot, hiszen valamennyien szlováknak vallják magukat. Az első kilenc barakklakót még a napokban további tizenhét követi - ők valamennyien ötvenezer korona körüli lakbérhátralékkal tartoznak a lakásszövetkezetnek. Új otthonukban az ágyhelyért fizetnek havonta 203 koronát, a mosdók , WC-k és a konyha közösek, de mindenki a saját elektromos berendezéseit használja. A kényszerlakásban tölthető idő legfeljebb egy év, ami különösen indokolt esetben meghosszabbítható, de az illetékesek máris attól tartanak, hogy a romák többsége a „száműzetés” letelte után visszaköltözik a bérházakba valamelyik rokonához. Előzetes számítások szerint idén 15-20 lakás szabadul fel a nemfizető bérlők után, ezeket a lakásigénylők nyilvántartásában szereplőknek kínálják fel, de a becsült áron kívül valamennyiüknek meg kell téríteniük az előző bérlő adósságait is. Igaz, hogy a végső summa még így is jóval kisebb, mint a piaci ár, de tömeges érdeklődésre aligha kell számítani, mert a szóban forgó lakások kivétel nélkül teljes felújításra szorulnak. Jozef Krázel, a lakásszövetkezet igazgatója szerint már az is nagy eredmény, hogy ezentúl senki sem hagyatkozhat arra: úgysincs hová kiköltöztetni, de a végső megoldást majd csak az a törvénymódosítás jelenti, amely szerint a lakásszövetkezet csupán egykét hétre köteles pódakást biztosítani, utána mindenkinek magáról kell gondoskodnia. A nem fizető bérlők ugyanis már évek óta komoly gondot jelentenek, a városi lakásszövetkezet könyvelésében március végén 30 millió korona kinnlevőség szerepelt, és ebből a kiköltöztetés kilátásba helyezése után is alig nyolcszázezret sikerült behajtani. Kirívó példa a Hôrka nevű negyedben található, szinte kizárólag csak romák által lakott lakott panelház, amelynek bérlői már négymillió koronával tartoznak a lakásszövetkezetnek, és a környéken a fehér lakók sem hajlandóak megvásárolni bérleményeiket. , Az egész „romaházban” csupán egyeden család fizeti rendesen a számláit, a lakásszövetkezet ezért az ő lakásukat saját költségére külön csadakoztatta a meleg vizes vezetékhez. A példa azonban egyáltalán nem inspirálja a többieket, ők beérik a hideg vízzel is - a lényeg, hogy fizetni nem kell érte. (vm) Harmadik alkalommal rendezték meg a Gömör Expót Az első versenybe 192 mintát neveztek be Rozsnyói sikerek Zoboralji borkiállítás PUTNOK Jelentős sikert arattak a Rozsnyói járás kiállítói a napokban befejeződött Gömör Expón. A Gömör kapujaként is emlegetett város már harmadszor rendezte meg a kiállítást, amelynek célja, hogy lehetőséget adjon az egykori Gömör vármegye szlovákiai és magyarországi területén működő cégeknek és vállalkozóknak termékeik bemutatására. A Rozsnyói járásból a Kuntapolcai Gépgyár és Vasöntöde, valamint Ulman István várhosszúréti fafaragó részesült elismerésben. A kuntapolcaiak a Putnok és Térsége Társulás különdíját kapták termékeikért, melyek között különféle pihenőpadok, öntött lámpaoszlopok, virágtartók és díszkorlátok szerepelnek. Ulman Istvánnak és munkatársainak gyönyörű faragott vadászbútorait a Gömöri Települések Szövetség részesítette különdíjában. A tornaijai IPA Pelle Lehel kandallógyártó cég a Sajó-Rima Eurorégió különdíját kapta, (kp) NYITRACSEHI Nyitracsehiben rendezték azt a regionális borkiállítást, amelyet az idén első alkalommal szervezett közösen a Zoboralji Községek Regionális Társulásába tömörült 13 település. 192 bormintát neveztek be a versenybe, nemcsak Zoboraljáról, hanem az ország távolabbi településeiről is, és a Korpás András borszakértő vezette zsűri szerint a nyitra- csehi hegy leve bizonyult a legjobbnak. A felvidéki népviseletet bemutató babák kiállításával egybekötött rendezvényen részt vett Bugár Béla a parlament alelnöke, Könözsi László, a földművelésügyi minisztérium államtitkára és Bastmák Tibor, kerületi elöljáró-helyettes is. A vendégeket a helyi óvodások, iskolások, a citerazenekar és a férfi éneklőcsoport kultúrműsorral köszöntötték. Az alkalomra elkészültek a helyi viseletbe öltöztetett babák is, az eredeti textíliákból varrott parányi ruhadarabok Németh Veronika és Klu- ka Margit munkáját dicsérik, (vra) HÉTVÉGÉN - HOL? Ml? A Bíborpiros Szép Rózsa elődöntője Holnap tartják a Bíborpiros Szép Rózsa országos népzenei vetélkedő elődöntőjét. Az idén ötödször megrendezett vetélkedőre több mint 200-an neveztek be, ebből 17 produkciót értékel szombat este a hazai népzeneszakértőkből álló zsűri, melynek elnöke Ág Tibor, néprajzkutató A Bíborpiros Szép Rózsa hat kategóriája két korosztálynak szól. (e) Felsőszeli, szombat Ma este: a Polemic Komáromban Az Európa Klub vendégeként ma este 22 órakor a ska és reggae zenét játszó Polemic együttes ad koncertet a Tiszti Pavilon amfiteátrumában. Előtte 19 órától a Good Moon Rising, a Brothers Clan, a Gránátalma és a Nonsens zenekar lép fel. Az Európa Klub-koncert a X. Komáromi Napok egyik eseménye. A belépés díjtalan, (wind) Komárom, a Tiszti Pavilon udvara, péntek, 19.00, 22.00 A Rómeó Vérzik a Pince Klubban Holnap a somorjai Rómeó Vérzik rockzenekar lép fel a nádszegi Pince Klubban. A koncert 19 órakor kezdődik, és körülbelül éjfélig tart. A klubba ezúttal is ingyenes a belépés, (hely) Nádszeg, Pince Klub, szombat, 19.00 Történelmi vetélkedő és balettelőadás A Komáromi Napok mai programján 9 órától a magyar tannyelvű alapiskolások történelmi vetélkedője szerepel a VII. lakótelepi szabadidőközpontban, 10 órakor a Tiszti Pavilon amfiteátrumában a középiskolások műsora kezdődik. Délután hat órakor a városi művelődési központban Éjféli marathon No 5, Éjféli marathon No 7 címmel kezdődik Ladányi Andrea és az L.A.Dance Company műsora, (km) Komárom, VII. lakótelepi szabadidőközpont, péntek, 9.00, Tiszti Pavilon amfiteátruma, 10.00, vmk, 18.00 Punk, house, ska és világzene Ma esté a Konflikt és előzeneka- ra, a német Speichelbroiss szórakoztatja a nagyérdeműt. A diszkóban house-parti lesz. Holnap a pozsonyi Polemic lesz a klub vendége, a diszkóban Dj Julo alias Python keveri a korongokat. Kedden a Ghymes együttes lép a Klikk színpadára, (kis) Érsekújvár, Klikk pub, péntek, szombat, 22.00, kedd, 20.00 A Glamour a Tátra moziban Komárom ifjúsági szervezete, az Európa Klub moziba hívja a helyi és környékbeli fiatalokat. Mától vasárnapig naponta 18 órától a szervezésükben kerül a vászonra- a X. Komáromi Napok rendezvényeként - Gödrös Frigyes filmje, a Glamour, (wind) Komárom, Tátra mozi, péntek-vasárnap, 18.00 Anyák napi műsor és előadás A Pozsonyi Casino ma délutáni műsorának főszereplői az óvodások lesznek, akik közelgő ünnepük alkalmából színes műsorral köszöntik az édesanyákat. Az anyák napi műsor után, 18 órakor Szinyei Merse Anna, Szinyei Merse Pál festőművész dédunokája, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa tart előadást Szinyei Merse Pál és kora címmel, (m-t) Pozsony, Casino, péntek, 16.00,18.00 Holt-Vág party vetélkedőkkel Holnap a városi hivatal a Komáromi Napok keretében egész napos programot szervez a Holt- Vág partján. A rendezvény 10-kor kezdődik halászléfőző-verseny- nyel, a továbbiakban lesz kisállatok bemutatója, Boyard a VI. Bástyában címmel ügyességi vetélkedő, délben kezdődik a komáromi kincskeresés, a búvárverseny és bemutató, délután két órától pedig különböző szabadtéri játékokba és versenyekbe nevezhetnek be az érdeklődők, (cza) Komárom, Holt-Vág partja, szombat, 10.00 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, 24-28 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.30-kor - nyugszik 20.08-kor. A Hold kell6.20 -kor - nyugszik 04.29-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 415, változatlan; Medve: 320, apad; Komárom: 380, árad; Párkány: 305, árad. ORVOSMETEOROLOGIA Délről továbbra is ......•... 1 1 na gy mennyiségű meleg levegő áramlik a térségbe, ám némi változást hoz egy kelet felé tartó hidegfront. A hőmérséklet ma délután is eléri a 24-28 fokot, kora este azonban nyugaton megnövekedik a felhőzet, zivatarokra számítsunk. Éjszaka mindössze 11-15 fokig süllyed a hőmérő higanyszála. Holnap országszerte megnövekedik a felhőzet, ám továbbra is marad a kánikula: a legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok várható. A hétvégén mindenütt előfordulhatnak esőzések, viharok. Az időjárás pozitív hatása érvényesül. A szakemberek szerint az álom most kitűnően regenerálja a szervezetet. A szívbetegek, valamint a keringési rendellenességekben szenvedők azonban ne becsüljék túl saját erejüket, tartsák szem előtt kezelőorvosuk utasítását. Mindenkinél kissé megnövekedhet a pulzusszám. Akiknek alacsony vérnyomás okoz problémát, számítsanak fejfájásra, súlyosabb esetben migrénre, enyhe rosszullétre. Holnap főleg nyugaton erősödik a negatív hatás. Szombaton MtTVtOI MAOAZIN ♦ Levél a mamának ♦ Testi érintés ♦ Mit tehetünk a zaj ellen?