Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-04 / 102. szám, péntek
2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 4. KOMMENTÁR Gyorstalpaló évtized TÓTH MIHÁLY Még a bálványrombolásra hajlamos közvéleménycsinálók is csak módjával utalgatnak arra, hogy nincs az országban párt, amelyre az egyszerű, ideológiai előítéletektől mentes választópolgár nyugodtan, a válság eredményes kezelése reményében szavazhatna. Ennek egyik fő oka, hogy az ország sorsa jobbra fordulásában reménykedők hosz- szú éveken át várták Mečiar bukását. Lélektanilag némileg még érthető is, hogy a sajtó nem 100 kritika nélküli napot „szavazott meg” Dzurindának, hanem legalább tízszer annyit. Bírálni ugyan bírált a sajtó, de a lényeg helyett a felszínt vizsgálta. Most, amikor már a koalíciós pártok is menteni próbálják a (számukra) menthetőt, megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a kármentés nem az ország érdekében történik, hanem azért, hogy az egyik párt rá tudja bizonyítani a többire az országlásra való alkalmatlanságot. Abból, hogy sem a miniszterelnök pártja, sem a többi párt, sem valamelyik párt vezetője nem merte most, a tizenkettedik óra közeledtével kimondani az ilyen magatartás tarthatadanságát, csak arra lehet következtetni, hogy a pártok közül - jelenlegi vezetéssel - egyik sem alkalmas a válság kezelésére. Szerencsére ott még nem tartunk, hogy valamelyik politikus rendteremtő programmal, a parlamenti demokrácia kétségbe vonásával lépne fel. Sajnos, még ott sem tartunk, hogy lenne Szlovákiában tekintélyes politikus, aki úgy kísérelné meg helyére tenni a dolgokat, hogy konstatálná: pártjában a meghatározó helyeken ugyanazok vannak jelen 1989 óta. „Tanuljuk a mesterséged’ - mondották politikusaink 1990- ben. Még két évvel később sem volt teljesen hiteltelen az ilyen vallomás. Kevésbé vennénk észre, hogy túl hosszúra sikeredett a gyorstalpaló politikai tanfolyam, ha az ország legalább lépést tudna tartani a miénkkel hasonló sorsú államokkal. Lépéstartás helyett azonban csúszunk a Balkán felé. Ahhoz a csődközeibe jutott örömtanyához kezdünk hasonlítani, amelyben a madam az ágyakat cserélte ki, nem törődve azzal, hogy a hancúrmókusok többsége már nyugdíjba készül. Még másfél éve van ennek a garnitúrának. Az a párt menekül meg a nagy bukástól, amelyik ezalatt hiteles embereket tud felmutatni. CLOSSZA Tűz van, babám! BUCHLOVICS PÉTER Már megint ünnepelünk. Ma Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének napja van. Bizonyára lesz tűzoltómajális, ügyességi verseny, hosszú combú ma- zsomttek vonulnak a rezesbanda muzsikájának ütemére és biztos lesz illetékes, aki elmondja, a tűzoltóság kasszája is kong az ürességtől, nemhogy üzemanyagra, már vízre sem futja. Lánglovagjainkban már csak a szakmai büszkeség és az ünnepségeken megjelenő hölgykoszorú hódoló pillantásai tartják a lelket. Persze, nem csak a becses testület tagjai tehetnének arról, ha egy-két vidéki tűzoltószertárban csak működésképtelen tartálykocsikat, elrohadt tömlőket, megpenésze- dett védőruhákat, revült gázálarcokat, elromlott jelzőberendezést találnánk bennük. Netán egypár használhatadan vagy üres tűzoltó készüléket. Meglehet, túl sötétre festem a képet, mert a fiúk a rossz munkakörülmények és a gyakran megalázó fizetés ellenére is teszik a dolgukat. Mint ahogy az ápolónők, orvosok, tanítók is. Mint ahogy mindenki, aki munkáját nemcsak pénzkeresetnek tekinti, hanem elhivatottságnak is érzi. De stop: a jó értelembe vett küldetéstudat önmagában még nem jelent minőséget, sőt kiver a verejték azoktól, akiknek egyebük sincs, mint bazi nagy küldetéstudatuk. Főleg nemzet- és országmentő politikusok, korrupt miniszterek, pocakos szakszivezérek, csákmá- tés elöljárók duzzadnak a nagy hivatástudattól, a népokítástól és pátyolgatástól. Miközben arról papolnak, miként masírozunk be diadalittasan az EU-ba és a NA- TO-ba, alig győzik takargatni a saját tehetetlenségük és dilettantizmusuk okozta károkat. Ha pedig a választási időszak végén kiderül, hogy a király meztelen, egymást túllicitálva keresik a bűnöst. Most Hamžík az - ez jogos. Ám a miniszterelnök-helyettes példája és az egész EU-s botrány ismét csak azt bizonyítja: hiába mond le az SOP főnöke, az emberek már nem hiszik el, hogy választott vezetőikben maradt még egy szikrányi felelősségérzet az ország jövője iránt. Kormányunk a folytonos tűzoltások közepette nemcsak a politikai, hanem erkölcsi hitelét is eljátszotta. Ülünk jövőre a hamuban, és bambán bámulunk az örök •» visszatérőkre. Nem érdekel, le- mond-e Hamžík. Beülök a fabudira, mint Tóth tűzoltóparancsnok Örkény kisregényében, és ha jön egy őrnagy, elküldöm őt Mečiarhoz, esetleg Lexa után. Jogos washingtoni aggodalmak TALLÓZÓ NOVÝ ČAS George W. Bush elnök republikánus kormányzata egyre nagyobb figyelmet szentel a kelet-ázsiai régiónak Az EU-támogatásokkal való visszaélésekről közöl kommentárt a napilap, emlékeztetve: Pavol Hamžík még Mečiar kormányzása idején megpróbálta bebizonyítani, hogy a becsület fontosabb számára, mint a politikai karrier. Ez volt az egyetlen ilyen lépés életében, bár unikumnak számított Szlovákiában. Noha az elsikkasztott uniós segély körüli botrányban a kormány alelnöke „tiszta” maradt, magyarázkodása a sajtóban nevetségesnek hatott. Tény, hogy a szlovákiai projektumok támogatásának leállításáról már hetekkel a botrány kirobbanása előtt tudott, ám még saját főnökét sem értesítette erről, nemhogy a kormányt. Le vele, ha magától nem akar menni - véli a cilddró. Ronda és kapzsi. Az EU-támogatások elnyerésére kiírt pályázat győztesének kabalafigurája. Az utóbbi hetek, hónapok eseményei azt mutatják, új szakaszba léptek az amerikai-kínai kapcsolatok. ONDREJCSÁK RÓBERT A második világháború alatt és az azt követő néhány évben Roosevelt elnök és az amerikai diplomácia meglehetősen sok energiát fektetett a Csang Kaj Sek vezette Kínába, amelyet nagyon fontos partnerként képzelt el (ennek köszönheti Peking, hogy állandó helyet kapott az ENSZ Biztonsági Tanácsában). Miután azonban 1949-ben a kommunisták győzelmével végződött a polgár- háború, s Peking a Szovjetunió oldalára állt, elmérgesedtek az amerikai-kínai kapcsolatok. Peking és Washington kapcsolata hosszú évtizedeken át a Washington-Moszkva kapcsolatrendszer alárendeltje maradt. A Mao Ce-tung vezette kommunisták győzelme után a Kuomintang, tehát a Csang Kaj Sek polgárinacionalista erői Tajvan szigetére menekültek, és továbbra is saját magukat tekintették Kína legitim képviselőjének. A kontinentális-kommunista Kína éppúgy, mint a tajvani kínai vezetés egy egységként tekintett a két országrészre. A különbség csak annyi volt, hogy Tajpej is és Peking is saját magát tekintette az egységes Kína igazi vezetőjének. Áz USA a tajpeji-tajvani erők oldalára állt, és elkötelezte magát a sziget katonai védelme mellett, sőt az ENSZben továbbra is Tajpej képviselte Kínát. Peking és Washington tehát ádáz ellenségekként viselkedtek a második világháború utáni három évtizedben. A fordulat a hetvenes évek elején következett be, amikor a Nixon-Kissinger páros diplomáciai forradalmat előidézve kibékült a kommunista Kínával. Az amerikaiak kihasználták a hatvanas évek végén bekövetkezett kínai-szovjet szakítást - amely nyűt ellenségeskedésig fajult -, és szövetségre léptek Pekinggel, hogy az eurázsiai stratégiai mérleg ismét feléjük billenjen - a Szovjetunió kárára. Akkortól számítható az amerikai-kínai stratégiai partnerség időszaka, amely csak az elmúlt évtizedben kérdője- leződött meg. Peking és Washington kibékülése, tehát a magasabb stratégiai érdekek miatt az amerikaiak feláldozták addigi szövetségesüket, Tajvant (az USA feláldozott egy gyalogot, hogy nyerjen egy tisztet). Ennek megfelelően Peking átvehette Tajpej helyét az ENSZ-ben, Washington elismerte az „egy Kína”-el- vet, és megszakította hivatalos diplomáciai kapcsolatait a szigettel. A kínai-amerikai kapcsolatok szorosak maradtak a hidegháború végéig, sőt Clinton elnök kormánya is stratégiai partnernek tekintette Pe- kinget. Az új Bush vezette republikánus kormányzat hivatalba lépése érezhetően erős hangsúlyeltolódást hozott az amerikai diplomáciában. A legkomolyabb változást épp a kelet-ázsiai régióra irányuló nagyobb figyelem - ami a gazdasági és demográfiai mutatók ismeretében természetes és várható volt -, ezen belül pedig a Peringhez való washingtoni hozzállás változása. Az amerikai diplomácia már nem „stratégiai partnert”, hanem „stratégiai konkurense’ lát Kínában. Ez pedig óriási különbség. Kína az utóbbi időben óriási fejlődésen ment keresztül, és dinamikusan erősödik. Gazdasága az ország méreteihez képest elképesztően fejlődik, ez pedig lehetővé teszi a katonai potenciál fejlesztését is (idén 17 százalékkal nőnek a kínai hadikiadások). Ez az oka a fokozódó washingtoni aggodalmaknak. Az USA szeremé megőrizni riváltsáAz amerikai-kínai kapcsolatokban vége szakadhat az „édes éveknek”. gos és egyensúlyteremtő helyzetét Kelet-Ázsiában és a Csendes-óceán nyugati részében. Ezt a szerepet a kínai fejlődés és az ebből esetiege- sen adódó kínai hegemóniára való törekvés Kelet-Ázsiában komolyan veszélyezteti. Jogos az amerikai kérdés, hogy ha Kína a jelenlegi ütemben fejleszti haderejét, meddig elég a távol-keleti stratégiai egyensúly fenntartásához a térségben állomásozó 100 000 amerikai katona és a nyugat-csendes-óceáni amerikai hadiflotta. A Kínából érkező kihívás kezelése érdekében az USA igyekszik megszilárdítani szövetsé- gesi kapcsolatait (Japán, Dél-Kórea, Tajvan), politikai és katonai jelenlétét Kelet-Ázsiában, valamint megerősíteni szövetségeseit. Ezt a célt követik a Tajvanra irányuló fegyvereladások, amelyek nagy port kavartak Peringben, sőt Bush elnök kijelentései is, hogy kínai támadás esetén megvédenék a szigetet (ez még az előbbinél is nagyobb felháborodást keltett). Kína még nem képes katonailag elfoglalni a szigetet, egyrészt saját hadseregének viszonylagos fejletlensége, másrészt a tajvani fegyveres erők eléggé modem felszereltsége és ennek következtében ütőképessége miatt. A fejlődés következtében 2015-ben már kb. 1000 interkontinantális rakétára felszerelhető robbanófejjel rendelkezhet Kína. Érdekes lesz, hajlandó-e az USA saját területét atomtámadásnak kitenni Tajvan miatt. Ennek függvényében kell vizsgálni az NMD-t vagy a kínai-orosz kapcsolatokat, ami Pering legjelentősebb katonai modernizációs forrása. Tajvanon már csaknem kihalt az a nemzedék, amely az egységes Kínát képviselte. A jelenleg hatalomra kerülő generáció pedig már a Peringtől független Tajvanon élte le életét, és érzelmileg sem kötődik annyira a kontinentális Kínához. Ha az amerikai diplomácia folytatja új irányvonalát, erősödni fog a szeparatizmus Tajvanon, az amerikai-kínai kapcsolatokban viszont vége szakadhat az „édes éveknek”. A „Világ proletárjai egyesüljetek!" jelszó helyett újjal kísérletezhet Moszkva: „Világ NMD-ellenesei, egyesüljetek!" Nem lesz könnyű jó megoldást találni MTI-HÁTTÉR A National Missile Defense - (szó szerint Országos Rakétavédelem) angol kezdőbetűi alapján NMD- ként ismert amerikai védelmi elképzelés állítólag nem Oroszország és Kína stratégiai erői ellen irányulna, hanem azt a veszélyt kívánná kiküszöbölni, amelyet a „lator államok” által létrehozott atom- és rakétafegyverek jelenthetnének Amerikára és a világra nézve. Azaz az új csillagháborús pajzs tömeges atomtámadást nem lenne képes feltartóztatni, de ha egy „lator diktatúra”, Irak, Észak-Korea vagy mondjuk Líbia próbálná néhány rakétával vagy atombombával megzsarolni az Egyesült Államokat, netán szövetségeseit, az üyen fenyegetés elhárítására elegendő lenne. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a nemzetközi biztonság alapja az ABM-szerződés, amelyet 1972- ben kötött az Egyesült Államok és a Szovjetunió (mindkét fél vállalta, hogy csak egy saját objektumának védelmére épít ki rakétaelhárító rendszert). „Minden kísérlet, amely ennek a szerződésnek a megsértésére irányul, a stratégiai stabilitás nemzetközi rendszerének teljes összeomlásához vezetne. Akárcsak számos dél-koreait, bennünket, oroszokat is aggaszt az a lehetőség, hogy fegyvereket telepíthetnek a világűrbe” - utalt a moszkvai vezető az amerikai tervre. A máig érvényes ABM-megállapo- dás elvi alapja valóban más, mint az amerikai NMD-tervé. Az ABM-szer- zódés értelmében az Egyesült Államok és a Szovjetunió (illetve mai jogutódja, Oroszország) abban látja biztonságának alapját, hogy akármilyen meglepetésszerű támadást indítana is a másik fél, ezt csak annak tudatában tehetné, hogy nem kerülheti el a borzalmas megtorlást. Mindkét fél eleve lemondott az ABM-szerződésben arról, hogy védekezni próbáljon a másik fél válasza, tömeges atomcsapása ellen. Ez kedvező azoknak az országoknak, amelyeknek atomcsa- pásmérő ereje kisebb, tehát Oroszországon kívül Kína, Nagy-Britan- nia és Franciaország számára, mivel csekélyebb arzenáljuk így felértékelődik mint védelmi garancia. Az amerikai terv abban jelent gyökeres szakítást a status quóval, hogy a kölcsönös sebezhetőség helyébe az egyik fél sebezhetedensé- gének elvét vezetné be. Igaz, ez csak a „lator államokkal” szemben lenne hatékony, amelyeknek élére olyan irracionális, felelőtlen zsarnokok kerülhetnek, akik készek lennének a rájuk háruló következményeket figyelmen kívül hagyva néhány atomrakétával zsarolni vagy akár megtámadni Washingtont. Moszkva és Pering nyüvánva- lóan úgy értékeli, ha ez a terv megvalósul, leértékeli saját nukleáris erejét. Számíthatnak Párizs és London titkos rokonszenvére is, hiszen a két nyugat-európai atomhatalom is megsínylené, ha új fegyverkezési verseny kezdődne, s egy új stratégiai vüágrendhez kellene alkalmazkodniuk. A NATO-szövetségesek körében is érezhető az aggodalom. Berlin, amely nem rendelkezik atomfegyverrel, nem is rejti véka alá nyugtalanságát, ahogy Madrid és Róma sem. Putyin szöuli látogatásán pedig kitűnt, hogy a fél évszázada Moszkva szövetségese, Észak-Korea által lerohant Dél-Korea sem lelkesedik a washingtoni ernyőért. Japán attól tart, hogy ha Pering és Moszkva tömeges rakétaépítéssel próbálná ellensúlyozni a washingtoni rakétaelhárító rendszert, annak saját biztonsága látná kárát - és így lehet sorolni tovább. A „Vüág proletárjai egyesüljetek!” jelszó nem vált be Moszkva számára, ám most kísérletezhet egy újjal: „Vüág NMD-eüen- esei, egyesüljetek!" A paradoxon az, hogy az NMD a gyakorlatban még nem létezik, az eddig kipróbált ellenrakéták jobbára elhibázták a célt, és nincs garancia arra, hogy a közeli jövőben megbízhatóbbakká válnak. Az öbölháború idején a kezdetleges iraki Scud-rakéták ellen sem nyújtott hatékony védelmet az akkori technika. Ám a rakétaelhárítást nem kell hadrendbe állítani ahhoz, hogy megváltozzék a vüág stratégiai biztonságának rendszere. Ha elindul a haditechnológia fejlesztésében az új verseny, az Uluzórikussá teheti a hadászati stabilitás eddigi alapjait és azoknak az országoknak a gazdasági fejlesztési álmait is, amelyek fokozott fegyverkezéssel próbálnának válaszolni az amerikai rakétapajzs kihívására. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a veszély, amely ellen Washington korlátozott védelmet akar kiépíteni, reális. Az atomfegyverek terjedése tény, és az is vüágos, hogy a rakétatechnológia is egyre több ország számára válik elérhetővé, ezek között pedig potenciális „lator’ áüa- mok is akadhatnak. A nemzetközi stratégiai biztonság eddigi alapjait mindenképpen kikezdte a technológiai fejlődés és az, hogy az atomsorompó eddig nem tudta megakadályozni a nukleáris fegyverek prolife- rációját. Washington nem mondott le tervéről, de azt az amerikai kormányzat már jelezte, hogy konzultálni kíván róla mind szövetségeseivel, mind (orosz és kínai) partnereivel, akik kategorikusan elutasítják még az NMD gondolatát is. Mindenki számára megfelelő megoldást nehéz lesz találni. Maga a helyzet nem megfelelő.
