Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-28 / 121. szám, hétfő

Sportvilág ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 28. Hitchcocki drámai végjáték után a Bayern München Ottmar Hitzfeld vezetésével huszonöt esztendő után Milánóban lett negyedszer Európa legjobb labdarúgócsapata A bajor „tenorok” bevették a futball Scáláját Milánó. Hatalmas érdek­lődés előzte meg a futball Scálájának elkeresztelt milá­nói San Siro-stadion május 23-i „Év előadását”, melyen a Bayem München az FC Va­lenciával mérte össze tudá­sát, hogy melyikük foglalhat­ja el Európa legjobb klubcsa­patának trónját. HORVÁTH PÉTER Észak-Lombardia fővárosának ne­ve „vén kontinens”-szerte arany­betűkkel volt feljegyezve a futball- fanatikusok noteszában, szinte nem akadt nemzet, amely ne kép­viseltette volna magát a döntő helyszínén. A legjobb példák en­nek bizonyítására az állítólag fukar skótok, akikkel volt szerencsém ta­lálkozni az olaszok által csak San Siróként ismert, míg hivatalosan Giuseppe Meazza stadionként jegyzett aréna előtt. Tehát Olaszor­szág második legnagyobb városa két napra Európa focibolondjainak zarándokhelyévé változott. Minden út Milánóba vezet világi módszereket alkalmaztak. Ha felbukkant egy idegen ügyes­kedő a terepen, szépen szólva ar- réb tessékelték. Néhány nappal a meccs előtt láttak napvilágot olyan információk, miszerint for­galomba került 4 ezer hamis be­lépő a döntőre, amelyek a meg­szólalásig hasonlítottak az erede­tire, csupán a nyomdászoknak egy vízjelet nem sikerült „rácsempész­niük”. Az áruk sem volt elenyésző: 300-400 márkát kértek értük, a bajorok meg vásárolták mint a cukrot. Pechükre, mert azután kedvenc csapatuk mennybemene­telét kénytelenek voltak a sok kis milánói kocsma egyikének tévéké­szülékén végigizgulni... Az első kategóriájú tikettekért - mely hivatalosan 300-at kóstált - ezer, míg a második kategóriájú belépőkért 700 márkát kértek el a feketepiacon. Könnyű kiszámolni, mennyit keresett az a horvát srác, aki beszélgetésünk során elmond­ta, hogy 10 második kategóriás jeggyel érkezett Zágrábból, és esze ágában sincs megnézni a futball Scálájának az „Év előadását”, ő in­kább az egyik bárban mulatja majd át a győztes szurkolótáborral az éjszakát, reggel pedig hazare­pül a menetrendszerinti járattal. mentek előre, Mendietáék pedig védekeztek, majd az utolsó per­cekben a derült égből villámcsa­pásként eldőlhetet volna a meccs. A csereként beállt Zahovic azon­ban kihagyta a találkozó ziccerét. Nem lett vége a drámának, jöhe­tett a 2x15 perces hosszabbítás. Megunva az izgalmakat rákap­csolt a Bayern, hogy ne bün­tetőkkel kelljen eldönteni a kupa sorsát, beszorította ellenfelét, mégis a spanyolok előtt volt újra a legnagyobb gólszerzési le­hetőség, de a szlovén csatárcsil­lag Zahovic újra hibázott. A rá­adást egyértelműen jobban bírta Ottmar Hitzfeld gárdája, azon­ban gólt nem sikerült lőniük, így a mindig lutrinak számító tizene­gyesekre maradt a döntés. Ebben a fordulatokban gazdag drámai végjátékban végül az 1999-es Manchester United elleni emlé­kezetes barcelonai finálét elbukó Bayern München bizonyult a jobbnak. Ez azt is jelentette, hogy Hector Cúper a Valencia argentin szakvezetője sorrendben har­madszor produkált egy döntőt vesztő csapatot (99-ben KEK- döntő a Mallorca edzőjeként a Lazióval, tavaly BL-döntő a Real ellen a Valenciával). Ottmar Hitz­feld, a Bayern edzője viszont ez­zel a sikerrel beállította a legen­dás Ernst Happel csúcsát, és a Dortmund után a Bayernt is BL- elsőbbséghez vezette. A kupát, mely 70 cm magas és 7 és fél kiló, Lennart Johansson az UEFA svéd elnökének kezéből a QUEEN ze­nekar „We are the Champions!” című slágere közben, éjfél előtt néhány perccel Steffan Effen­berg, a bajorok csapatkapitánya vette át, és emelte a magasba. Majd jött az ilyenkor elmaradha­tatlan konfettieső, fotózások, és a tiszteletkor, melynek végére né­hány bajor futballistán csak az al­sónadrágja maradt. Nagy vissza­tetszést váltott ki, hogy miközben a folyt a kupaátadás a Valencia játékosai levonultak a pályáról. Oktoberfest májusban Ünnepelték csapatukat és magukat a németek, majd újra a belváros fe­lé vették az utat, hogy immár a spa­nyolok nélkül üljék meg győzelmi fiesztájukat, és májusban tartsák meg „oktoberfestjüket”. A Dóm-tér ismét megtelt, a Scala operaház előtt most már csak a bajor tenorok baritonja zengett. Bayern-zászlók- kal robogó autók lepték el az utcá­kat, de voltak sokan olyanok is akik hamar útra keltek, hogy ne marad­janak le a déli müncheni partiról, amikor a bajor metropolisz főterén ünnepelt együtt a csapat szurkoló­ikkal. Arrivederci Milánó! (TA SR/AP és a szerző felvételei) A németeknek egy picivel egy­szerűbb dolguk volt, ugyanis né­hány órás autózás, buszozás után megpillanthatták a futball operáját, melynek alapkövét már 1909-ben lerakták, és 1926-ban meg is ren­dezték a hivatalos megnyitóját, ahol az Intemazionale 6:3-ra legyőzte helyi riválisát, az AC Milant. Az aré­na többszöri felújításon ment ke­resztül, mostani arculatát a 80-as években kapta, befogadóképessége 80 ezer néző. A spanyolok mögött egy jóval hosszabb túra állt a Pire- neusokon keresztül. Ennek ellenére a hispánok jóval frissebbnek bizo­nyultak, és rögtön az első milánói földrelépés után megmutatták, hogy mi is az a spanyol tempera­mentum. Ahol megjelentek perce­ken belül utánozhatatlan fiesztát varázsoltak, hatalmas petárdáikkal a frászt hozták az emberre, ők vi­szont nagyon jól mulattak. A Ba- yem-hívek érkezése kevésbé volt hangos, megelégedtek azzal, hogy a stadiontól a belvárosba induló villa­mosokat állandó ugrálások köze­pette hintává változtatták. Rengete­gen voltak viszont olyanok, akik belépőjegy nélkül vágtak neki az út­nak, bízva abban, hogy a feketepia­con megfizethető áron hozzájuthat­nak egy beugróhoz. Ha pénz van, jegy is van Az olasz jegyüzérek rendkívül szervezetten dolgoztak, szinte al­Szieszta és fieszta a belvárosban Miközben a stadion előtt folyt az alkudozás, hat metróállomással odébb a Milánói Dóm előtti té­ren, a Piazza del Duomon igazi népünnepély folyt. A roham­rendőrség állig felfegyverkezve békésen sziesztázott, míg a két szurkolótábor együtt fiesztázott. Nem Mendietán (fehérben) múlott, hogy az idén sem lett BL-győztes a Valencia. Lizarazu ellenben a világ- és Európa-bajnoki cím mellé begyűjtötte a legrangosabb klubserleget is. ta kapkodni a fejét egyszerre mennyi Mendieta, Carew, Scholl, Effenberg került kora délután a világhírű, XIX. században épült Galleria Vittorio Emanuele bevá­sárlópasszázson keresztül a Dóm­tól a Scala operaház elé. Az sem volt utolsó látvány, ahogy az ope­ra előtti téren álló Leonardo da Ez a belépő ért a feketepiacon 600-700 márkát A téren álló II. Victor Emanuel- lovasszobrot a németek sajátítot­ták ki, esküdözve, hogy a meccs után ők is meglovagolják a bronz­paripát, és egy XXXL-es méretű Bayern München-mezt is húznak az olasz történelem egyik legna­gyobb alakjának bronzba öntött mására. Az ember szinte nem bír­Mindenesetre furcsán mutatott egy elegáns nadrágkosztümhöz a bőr edzőcipő. Ez tehát a divat napjainkban Milánóban. A döntő De térjünk vissza a kevésbé szép, ám mégis milliók által csodált Szurkolói fieszta Milánó belvárosában Vinci szobor előtt Bayern, illetve Valencia mezbe öltözött Pavarotti alteregók léptek a focit, de még inkább a gyomrát imádó művész nyomdokaiba. Egyszóval fantasz­tikus hangulat uralkodott a Baj­nokok Ligája - döntő délutánján Milánó belvárosában. Dörzsölték is a kezüket a vendéglősök, mert a nagy melegben „hektó” számra fogyott a sör. Azonban egyedül csak ők voltak maradéktalanul boldogok, ugyanis a többi boltos már alig várta, hogy elvonuljon a tömeg a stadionhoz, mert a po­tenciális vásárlók - főleg a japán turisták - nagy ívben elkerülték a belvárost. Milánó, a divat fővárosa Nem lehet elmenni az mellett sem, amikor Milánót említjük, hogy a város tulajdonképpen átvette Pá­rizstól a divat fővárosa megtisztelő címet. Az összes világhírű divatcég áttette ide székhelyét, immár az it­teni bemutatókat követi a legna­gyobb figyelem. Szóval, ha Milá­nóban elkezdenek hordani egy új szabású, színű ruhadarabot, fazo­nú cipőt, az néhány héten belül az egész világon a hölgyek milliói­nak vágyai között fog szerepelni. Most azonban olyan divatláz tört ki, ami nem a férfiszemnek ked­vez. Az olasz városban tíz nőből nyolcon a hőség ellenére nadrág volt, a hozzá viselt cipők pedig... Nem tudtam eldönteni, hogy most a milánói nők lábaival, vagy magabiztosságukkal van-e a baj. férfi lábakhoz. Másfél órával a Bayern-Valencia döntő kezdőrú­gása előtt már végeláthatatlan sorok kígyóztak a 80 ezres stadi­on előtt. A jegyüzérek is az utolsó üzleteket bonyolították le, minél jobban közeledett a kezdőrúgás, annál jobban estek vissza az árak. A legolcsóbb, valódi belépőért már „csak” 300 márkát kértek el. Néhány jegynélküli bajor druk­ker még ezt is sokallta, rátámad­tak az üzérekre, de azok szerve­zettségüknek köszönhetően pár percen belül lehiggasztották a forrófejű germánokat. Benn a stadionban ezalatt már minden készen állt a kezdésre. 20 óra 41 perckor az UEFA által előírt har­monogram szerint a holland Jól játékvezető vezetésével kivonul­tak a csapatok a néhány héttel ez­előtt kicserélt, vadonatúj gyep­szőnyegre a kezdésre. Az ilyenkor már megszokott BL-himnuszt ezúttal a Scala operaház kórusa adta elő. Eközben a Bayern-tábor hatalmas transzparenst kifüg­gesztve, és fantasztikus élőképet alkotva - melyben megjelent a BL-serleg és a meccs dátuma - adta tudtára a világnak: „Ma van az a nap, hogy történelmet ír­junk.” Majd elkezdődött a Hitch­cocki drámával felérő 120 perces előadás. Már a 2. percben lépés- hátrányba kerültek a bajorok, amikor az első Valencia támadás után , a döntő előtt négy nappal Bundesliga címet jelentő gólt lö­vő Patrick Andersson kezéhez ért a labda, és a bíró büntetőt ítélt. A hispánok legnagyobb sztárja Mendieta esélyt sem adott a világ legjobb kapusának tartott Kaim­nak; a kapu jobb oldalába lőtte a labdát. Hatalmas eufória robbant ki a Valencia táborában, de még öt perc sem telt el és jött, illetve jöhetett volna az újabb fordulat. Angioma a tizenhatoson belül felrúgta a bajorok csapatkapitá­nyát Effenberget, azonban a bün­tetőt a játékmester Scholl kihagy­ta. Megindulni készült a spanyol örömmámorban az aréna, az em­bernek a leírhatatlan hangzavar­ban a szőr is felállt a hátán. A Ba­yern ennek ellenére nem adta fel, meghatványozódott német szí­vóssággal mentek előre. A térfél­csere után egy vitatható tizene­gyeshez jutottak Ottmar Hitzfeld fiai, melyet az addig elléggé gyengén játszó „bajor isten” Ef­fenberg, alaposan becsapva a szinte transzban védő Canizarest belőtte, egalizálva az állást. Min­den kezdődhetett élőiről. A lelá­tón, ha létszámban nem is - mindkét csapatot megközelítőleg 30-30 ezren biztatták - hangban azonban észrevehető volt a spa­nyol fölény. Manolo, a hispánok világhírű szurkolója, aki hatal­mas dobjával vezérszurkolója a Valencia táborának megadta az alaphangot. Óriási biztatásba kezdtek a Valencia fanatikusai, szinte szóhoz sem engedték jutni a németeket. A pályán azonban fordított volt a képlet: a bajorok Bajor öröm a diadal után

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents