Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-22 / 116. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 22. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés A következő egy évben minden ötödik polgár számít anyagi helyzete komoly romlására Szlovák Nemzeti Bank Nehéz takarékoskodni Pozsony. A elmúlt időszakban romlott a családja anyagi helyzete és ezután sem vár különösebb fordulatot - válaszolta a megkérdezettek nagy része a Szlovák Statisztikai Hivatal márciusi felmérése során. TUBA LAJOS A tavalyi év második félévében a lakosság a korábbinál kissé optimistábbnak mutatkozott, legalábbis erre utalt, hogy a rendszeresen is- médődő felmérések során már csak minden második válaszadó vélekedett úgy, hogy az elmúlt 12 hónap során romlott családja anyagi helyzete. Az év eleji áremelések után viszont újra 57 százalék volt az arányuk, közülük is 28 százalék érzékelt jelentős romlást. További 29 százalék helyzete nem változott, 13 százalék pedig javulásról számolt be. A jövőt illetően valamivel kisebb a pesszimizmus: az elkövetkező 12 hónap során 18 százalék számít az anyagi helyzete jelentős romlására, 28 százalék enyhe visszaesést téteA megkérdezettek 38%- a válaszolta azt, hogy fi- zetéstől-fizetésig él. lezett fel, 36 százalék pedig nem várt jelentősebb változást. Anyagi helyzetének javulásában 13 százalék reménykedett. Az erre a kérdésre adott válaszok leginkább januárban, az áremelési hullám előtt változtak, azóta az emberek véleménye nem módosult jelentősen. Az egy főre eső családi összjövedelem alakulása ■ 1999 ápr. SS 2000 ápr. 2001 ápr. Az adatok százalékban értendők (Forrás: Szlovák Statisztikai Hivatal) Érdekes változásokat mutattak az egy főre eső családi jövedelmet firtató kérdésre adott válaszok - ebbe hagyományosan az összes forrásból származó bevétel beleszámít. A megkérdezettek egyhavi családi összbevétele 1 600 és 124 296 korona között változott, az ádagérték viszont 16170 korona volt. A statisztikusok szerint ez egy főre 5 320 koronát jelent (3,25 fős átiagcsalád esetén). Az egy főre jutó jövedelem tekintetében a legtöbben a 4500- 5999 koronás kategóriában voltak (31 százalék), de a háztartások 35 százalékában ez az érték 4 500 koronánál kevesebb, sőt a 70 százalékában 6 000 korona alatt volt. Tény viszont, hogy az egy főre eső jövedelem fokozatosan nő, míg 1999 áprilisában a megkérdezettek 38 százaléka a 3000-4499 koronás kategóriában foglalt helyet, idén ez már csak 27 százalék volt, a 4500-5999 koronás kategória viszont 25-ről 31 százalékra nőtt. Azzal kapcsolatban, hogy ez valójában mennyire elég, a megkérdezettek 38 százaléka válaszolta azt, hogy fizetéstől-fizetésig él. Kis híján utolérte őket azok száma, akik azért takarékoskodni is tudnak (35 százalék), míg minden negyedik válaszadó a tartalékait kénytelen felélni, vagy kölcsönkér. Ennek ellenére a megtakarítási lehetőségeket tekintve a válaszadók háromnegyede érezte úgy, hogy nálunk napjainkban a körülmények erre nem alkalmasak, szemben a más véleményt képviselő 15 százalékkal. A háztartások saját esélyeit illetően hasonló a kép, a válaszadók 74 százaléka úgy gondolta, az elkövetkező egy évben nem lesz képes takarékoskodni, 23 százalék viszont remélte, hogy ez sikerül neki. Megélénkült a gazdaság Pozsony. Marián Jusko, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke szerint Szlovákia pénzügyi és gazdasági helyzete 2001 első négy hónapjában a jegybank idei pénzügyi programjának megfelelően fejlődött. Áprilisban ugyan az éves infláció 7,6%-ra emelkedett, de ez még mindig belefér a nemzeti bank 2001-es prognózisába. Április végén az állami költségvetés deficitje 14,9 müliárd koronára rúgott, ám ha nem számítjuk a bankkonszolidációra fordított idei kiadásokat, akkor a tényleges hiány csupán 7,8 milliárd korona. A bankkonszolidáció eredményeként tavaly Szlovákia bankszektora újra nyereséges volt, az összesített nyereség 4,5 milliárd koronát tett ki. A hitelállományon belül folyamatosan mérséklődik a minősített hitelek aránya, március végén ez a mutató 19% volt, ami 53,4 milliárd koroná- nyi hitelt jelent. Ajavuló viszonyok egyértelmű következménye a hitelkamatok mérséklődése: az idén 1 százalékponttal csökkentek a kamatok, az átlagos hitelkamat márciusban 10% alá süllyedt. A folyó fizetési mérleg hiánya március végén 14,9 milliárd koronát tett ki. A deficit döntően az év első három hónapjában felhalmozott 19,2 milliárd koronás külkereskedelmi hiány számlájára írható. Marián Jusko szerint azonban a megnövekedett import elsősorban nem a belső fogyasztást táplálja, hanem a gazdaság felpergő motorját, ugyanis az emelkedő behozatal főleg a külföldről érkező gépeknek, gyártósoroknak, technológiai berendezéseknek köszönhető. A korona az év első 4 hónapjában 0,93%-kal erősödött az euróhoz és 2,39%-kal gyengült az amerikai dollárhoz képest, (shz) A koronában vezetett számlák betéti kamatai (érvényben 2001. május 20-án) 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap Lakossági folyószámla ČSOB 4,70-5,00 5,20-5,50 5,76,00 6,206,50 6,306,60 6,506,80 1,505,50 Bank Austria Creditanstalt 4,50-5,35 4,65-5,50 5,306,15 5,456,30 5,506,35 5,556,40 1,50 Banka Slovakia 5,50 6,00 6,40 7,207,50 3,50 HypoVereinsbank Slovakia 5,00-6,20 5,106,30 5,106,30 5,206,405,306,50 1,50 Investičná a rozvojová banka 5,20-5,40 5,606,00 6,206,40 6,80 6,90 7,007,20 2,204,50 Istrobanka 5,10 5,60 6,20 6,60 6,80 6,90 2,50 Ľudová banka 4,75 5,00 5,50 6,005,756,25 2,003,75 Poi'nobanka 4,90-5,10 _ 5,205,90 5,706,30 6,106,60 6,206,60 6,306,85 2,254,25 Prvá komunálna banka 5,00 5,305,60 5,706,00 6,106,40 6,306,60 6,506,80 2,003,00 Tatra banka 5,305,80 5,706,20 6,106,60 6,156,65 6,356,85 2,00 Devin banka 5,506,20 6,206,50 6,506,80 6,80-7,10 6,907,20 7,307,50 2,005,50 Slovenská sporiteľňa 4,90-5,00 5,505,60 5,805,90 6,256,506,506,75 2,00 Všeobecná úverová banka 5,10 5,45-5,85 6,15-6,45 6,606,80 6,756,95 6,907,10 2,303,80 GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Autószalon újdonságokkal Nyitra. Az idei nyitrai autószalonra április végéig 187 kiállító jelezte részvételét, ami 5%-kal haladja meg az előző év azonos időszakában jelentkező kiállítók számát. Tavaly 278 cég mutatkozott be, ami rekordméretűnek számít a kiállítás történetében. Az elmúlt négy évben évente átlagosan 170 ezren látogatták meg a kiállítást. Idén a Renault, a BMW, a Citroen, a Ford és a Mercedes Benz jelezték újdonságaikat. (SITA) Szlovákia fegyverüzlete Pozsony. A szlovák hadiipar termelése tavaly elérte az 1,47 müliárd koronát. Ennek 24 százaléka a szárazföldi, 30%-a pedig a hidásztechnika. Az elektronikus berendezések mintegy 10%-ot tesznek ki. A gazdasági minisztérium által közzétett adatok szerint a hadiipar kivitele, a sport- fegyverekkel együtt eléri a 2,2 milliárd koronát. Szlovákia Európa, Afrika, Ázsia és Amerika 45 országába exportált hadi- technikát. A behozatal 690 millió koronát tett ki. (TASR) Eladják a pöstyéni fürdőt Pozsony. A Nemzeti Vagyonalap tegnap nyüvános versenypályázatot hirdetett a pöstyéni fürdő magánosítására. A 67%-os va- gyonalapi részesedés iránt érdeklődők augusztus 10-ig jelentkezhetnek, és addig kell befizetniük a 100 ezer koronás részvételi díjat is. A cégnél június 18. és július 6. között végrehajtandó pénzügyi átvüágításon csak azok vehetnek részt, akik 7.15-ig regisztráltatják magukat. (TASR) Pénzintézetek az interneten Pozsony. A szlovákiai lakosság mintegy fele használja ki az e- banking valamüyen formáját - derül ki a Taylor Nelson Sofres piackutató cég elemzéséből. A legelterjedtebb szolgáltatások az internet banking, vagyis a fizetési meghagyások és a számla állásáról szóló információk világhálón keresztüli intézése. Az elektronikus banki szolgáltatások a Tatra banka ügyfelei között a legelterjedtebbek, lényegesen lemaradva követik őket az Általános Hitelbank és a Szlovák Takarék- pénztár ügyfelei. (SITA) A LEGKEDVEZŐBB VALUTAÁRFOLYAMOK Pénznem USD DEM Osztrák schilling Svájci frank Angol font A legkedvezőbb valutavétel Árfolyam 50,28 22,60 3,21 28,82 71,83 Bank VÚB VÚB VŰB, SLSP VÚB VÚB Pénznem USD DEM Osztrák schilling Svájci frank A legkedvezőbb valutaeladás Árfolyam Bank iílS 48,20 21,63 3,08 27,61 Poi'nobanka Banka Slovakia Tatra banka, 1RB Tatra banka M"&W' 1 Érvényes május 21-én. A feltüntetett árak nem veszik figyelembe a kezelési költségeket. (Forrás: SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2001. május 22-én a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 43,244 Magyar forint (100) 16,737 Angol font 70,891 Német márka 22,110 Cseh korona 1,260 Olasz líra (1000) 22,334 Francia frank 6,593 Osztrák schilling 3,143 Japán jen (100) 40,069 Spanyol peseta (100) 25,990 Kanadai dollár 32,182 Sváici frank 28,235 Lengvel zloty 12,409 USA-dollár 49,357 VK-437