Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-17 / 112. szám, csütörtök

Régióink ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 17. LEPOROLT HÍRMORZSÁK Tallózó a rozsnyói Sajó Vidék - vegyes tartalmú, társadalmi, köz- művelődési, szépirodalmi hetilap száz évvel ezelőtti számaiból Magyarország választói Nyilvánossára került Magyarország képviselő-választóinak statisz­tikája, a mely a következő érdekes adatokat tünteti föl: Nemzetiség szerint az ország 960000 választója közül hozzávetőleg számítva 587000 magyar, 115000 német és szász, 105000 román- 87000 tót, 47000 szerb, sokác, bunyevác, horvát, 16000 rutén, 1600 vend, 1400 olasz. Foglalkozás szerint 414000 választó a földje, tel­ke vagy háza után, 146000 kisiparos és ipari alkalmazott az ipara után, 168000 megyei vagy városi tisztviselő vagy alkalmazott, 72000 kereskedő, gyáros, tőkepénzes, 37000 független állású (ügyvéd, orvos, stb.) polgár bir szavazati joggal. Tanárköri gyűlés A Rozsnyói Tanári kör f. hó 5-én a kath. főgimnáziumban ülést tar­tott, a hol a tagok, mint a kath. tanári kar vendégei, szepesi Géza igazgató által szívélyesen üdvözöltettek. Krebsz Ernő tanárnak tanul­ságos felolvasása “A német nyelv tanítás sikertelenségének okairól” hosszas és gyümölcsöző eszmecserére adott alkalmat. A következő ülés az evang. főgimnázium nagytermében f. évi junius hó 2-án lesz. Egy gömöri prímás emléke Néhai Dombi Marci Gömörvármegye nagyhírű, 1848/49-iki tábori zenekarvezető, vulgóprimása, a harkászi születésű Balázs Kálmán, ki a 80-as évek elején Eduárd jelenlegi angol király udvari zenésze és idővel hazánkban a prímások érdemes nesztora lett, tavaly elhalt a fő­városban. Sírjára a kerepesi-uti temetőben díszes emléket állított fel özvegye, Gergely Lidia, mely alkalommal Markó Miklós földink, a Magyarország munkatársa tartott emlékbeszédet, mig társai a bána­tosan zengő „Újvárosi nótát” játszották el a felejthetetlen gömöri születésű prímásnak. A Rozsnyói fürdő vevője A szép fekvésű vasas fürdőnk, mely ez idő szerint újra eladó, úgy értesülünk az elmúlt héten vevője volt. Ugyanis Balog László a bu­dapesti Nemzeti szálló volt agilis tulajdonosa alkudozott volna a fürdő megvétele tárgyában, ha a berendezés megfelelne a mai igé­nyeknek, mivel a fürdő vidéke nagyon megtetszett neki, de a vásár az előbbi ok miatt nem történt meg. A Rimamurány olasz munkásai Budapestről Írják nekünk, hogy egész Gömör vármegyében meg­botránkozást kelt, hogy a rimamurányi vasműtársaság egyszerűen elősegíti Gömörben a kivándorlást Amerikába. Ugyanis Rozsnyó mellett nagyobbszabásu vasolvasztó-telepeket építtet tiszti- és munkásházakkal együtt és e célra néhány hét előtt közvetlen Ola­szországból hozatott 150 kőmivest és 50 más munkásembert és munkavezetőket. Kérdjük Borbély vezérigazgató úrtól, hogy van-e arról tudomása, hogy Budapesten hatósági munkaközvetítő intézet működik, hol bármely pillanatban 3-400 kőmivest kaphat? A Rozsnyói Állami Levéltár anyagaiból válogatta: Kmotrik Péter A kilencvenes évek első felében szerény körülmények között elindított vállalkozás lassan kezdi meghozni gyümölcsét Öregbítik elődeik jó hírét Bányay László munka közben BODZSÁR GYULA okán gondolták úgy, hogy a rendszerváltás egyedüli, üdvözítő ho- zadéka a gyors meggaz­dagodás reményével kecsegtető magánvál­lalkozások beindulása. Nagyon le­egyszerűsítve, egyeseket a pénz utá­ni vágy, másokat a kényszer, mun­kahelyük elvesztése indította az iparengedély kiváltására. Ez utóbbi­ak közé tartozik a Nagykürtösön élő Bányay László, aki miután neki és feleségének is felmondtak a LIAZ gépüzemben, rövid töprengés után döntötte el, hogy családi vállalko­zásban autójavító-műhelyt nyit. A kilencvenes évek első felében sze­rény körülmények között elindított vállalkozás lassan kezdi meghozni gyümölcsét, hiszen ma már a város egyik legkeresettebb autószervizét mondhatja magáénak Bányai Lász­ló, aki a feleségén és két fián kívül még három embert foglalkoztat a műhelyben és az autósboltban.- Tulajdonképpen azzal foglalko­zom, amihez értek, s amiről mindig is híres volt a Zsélyben megtelepe­dett Bányay-família, a gépek és az autók reparálásához - jegyezte mge szerényen beszélgetésünk elején a már nyugdíjasnak számító, de még aktívan dolgozó vállalkozó. - S ha már szóba hoztam a Bányayakat, némi büszkeséggel említem, hogy az ősök Kiskőrösről, Petőfi Sándor szülőhelyéről származnak. Érdekes a történet, hogy dédnagyapámék miként kerültek az Alföldről erre a vidékre, vagyis Zsélybe. Az előde­inknek Kiskőrösön voltak malmaik, amelyeket egy idő után szerettek volna korszerűsíteni. Az egyik Bányay azzal a szándékkal utazott fel Pestre, hogy malomgépeket vá­sárol, csakhogy elmulatta az erre szánt pénzt, és amikor észhez tért, főbe lőtte magát. Mivel a temérdek pénz elúszott, rövid idő alatt csődbe ment a malom, dédnagyapámnak pedig más megélhetés után kellett néznie. így került Pestre a Ganz- művek elődjébe. Ott járt egy alka­lommal gróf Zichy, és meg­bízható embert keresett az Ipoly mentén Bussán, Pe­tőn és Zsélyben található birtokaira intézőnek. Mivel a gyár művezetője déd- nagyapámat ajánlotta erre a tisztségre, ennek köszön­hetően került a családjával Zsélybe. Csak mellesleg jegyzem meg, hogy magá­val hozta a kutyabőrre nyomtatott nemesi címerü­ket is, amelyet bekeretezve tartottunk családi házunk szobájának falán egészen a második világháborúig, az oroszok bejöveteléig. Hiá­ba került egyéb értékes holmival együtt a címer is a padláson elrejtett láda mé­lyére, megtalálták és ma­gukkal vitték az orosz kato­nák. Akkor a család talán még nem sejtette, hogy a címeres kutyabőr elveszté­se semmiség ahhoz a vesz­teséghez képest, ami majd az államosítás után fogja őket érni. Hogy a szorgos és kemény munkával megte­remtett családi vagyont kár­térítés nélkül elveszik tőlük. A malmukat leszerelték, a cséplőgépeiket elvitték - egyszóval kisemmizték, tönkretették őket. A ma 88 éves édesapám a rendszer- váltás után részesült ugyan némi kárpótlásban, de az messzemenőleg elmaradt az elkobzás idején rendel­kező vagyonának értékétől. Abban reménykedett, bizo­nyára sok hozzá hasonló sorstársával, hogy amit el­vettek tőlük, azt visszakap­ják valamilyen formában. Szerintem is így lett volna rendjén, no, de utólag ezen már kár keseregni - legyin­tett kezével lemondóan Bányay László. , Antikor elkezdtünk beszél­getni, említette, hogy lényegében kényszerűségből adta a fejét vállal­kozásra. Gondolom, végül is nem bánta meg?” - kérdeztem őszinte kíváncsisággal.- Nem szívesen emlékszem a kez­detekre. egyrészt azért, mert a nul­láról indultunk, másrészt azért, mert az eddigi kormányok egyike sem folytatott vállalkozóbarát poli­tikát, amely leginkább a kisvállal­kozók életét keserítette meg. Sze­rencsére, minden nehézség ellené­re sikerült gyökeret ereszteni, tal­pon maradni, aminek végül két do­log miatt is örülök. Abból indultam ki ugyanis, ha már egyszer vállalko­zásba fogtam, akkor ezt azért is te­szem, hogy egy kicsit magasabb szinten, jobb körülmények között szeretnék élni, mint az, aki nem akar vállalkozni, mert vagy nincs hozzá tehetsége, vagy nincs módja rá. Hozzáteszem, nemcsak tudás, szakértelem, rátermettség szüksé­ges a vállalkozáshoz, hanem óriási akarat és. kitartás is. Az is szemem előtt lebegett az induláskor, hogy azért akarok vállalkozni, hogy ne kelljen lemondanom sem nekem, sem a családomnak bizonyos szel­lemi és kulturális igényekről, hogy megvásárolhassunk egy-egy jó könyvet, elmehessünk színházba, necsak a televízióval kellejen beér­nünk. Igaz, hogy nincsenek filléres gondjaink, de azt is elárulhatom, hogy új autóra még nem tellett, vi­szont sikerült megvennünk egy ka­rambolozott Volvót, amit szépen rendbehoztunk. Igazából annak örülök, hogy mivel a Bányayak mindig is gépek üzemeltetésével, javításával foglalkoztak, a „Bányay Autó” nevű vállalkozásunkkal to­vább öregbíthetem jó hírnevünket, s merem remélni, hogy az örököm­be lépő fiaim ezt tovább fogják vin­ni. S ha ez így lesz, akkor utólag nem bánom, ha kényszerűségből, és nem is éppen fiatalon, vállalko­zásba fogtam - mondta érezhető elégedettséggel a hangjában Bá­nyay László, akiről azt is'elárulha- tom, hogy a 60-as évek óta előfize­tője az Uj Szónak. Fia, Roman az autószervizt vezeti (A szerző felvételei) A Duslo részvénytársaság vezérigazgatója polgármesterekkel találkozott AD: ELJÖN AZ ALBÁN KIRÁLYNÉ APPONYBA? 2001.04.26 Muflonok a vegyi üzemben GAÁL LÁSZLÓ A fehér tulipán hercegnője MOTESIKY ÁRPÁD vágsellyei Duslo Rt. vegyiüzemben a pol­gári védelem kereté­ben olyan figyelmezte­tő, illetve riasztórend­szert építenek ki, ame­lyet abban az esetben használná­nak, ha valamilyen káros anyag kerülne a levegőbe, vagy olyan ökológiai katasztrófa történne az üzemben, amely a környékbeli fal­vak lakosait is veszélyeztetné. Eb­ben az esetben közvetlenül riaszt­hatnák a környékbeli falvak lakos­ságát, az üzemben működő irányító központból kapcsolhatják majd be a községi szirénákat, így szükség esetén a falu vezetői azon­nal megkezdhetik a lakosság kite­lepítését, esetleg más szükséges intézkedéseket. Minderről azon a már hagyományossá vált találko­zón esett szó, amelyre a Duslo ve­zérigazgatója hívta meg a kör­nyékbeli települések polgármeste­reit, hogy kölcsönösen tájékoztas­sák egymást és megvitassák az esetleges közös problémákat. A múlt héten a Duslo sopornyai üdülőközpontjában került sor a ta­lálkozóra, ahol Jozef Kollár vezér- igazgató Vágsellye, Vághosszúfa- lu, Sopornya, Felsőkirályi, Mocso- nok, Vágtornóc, Sókszelőce és Vágfarkasd polgármesterével, va­lamint a Vágsellyei és a Galántai Járási Hivatal elöljárójával beszél­te meg a régióval és a vegyiüzem­mel kapcsolatos kérdéseket. La­punkat Izsóf Róbert, Vághosszú- falu polgármestere tájékoztatta az ott elhangzottakról, egyebek mel­lett arról, hogy az üzem területén több ezer fát telepítettek, és egy kihasználatlan, mintegy 2 hektá­ros bekerített területre 4 pár muf­lont is kihelyeztek, amelyek a ve­zérigazgató elmondása szerint na­gyon jól érzik ott magukat. A Dus­lo a térség meghatározó munkale­hetőség-biztosító vállalata, magá­ban a vegyi üzemben 2900 embert A vállalat felajánlotta, hogy az elégethető szilárd hulladékot az üzem égetőjében semmisítsék meg. alkalmaznak, ezenkívül a különfé­le leányvállalatok és beoldogzó cé­gek is jelentős számú munkahe­lyet jelentenek. A vezérigazgató tájékoztatott a Duslo múlt évi eredményeiről, miszerint 2000- ben az üzem 8 milliárd korona ér­tékben termelt és adott el árut. A munkalehetőségen kívül a kör­nyékbeli lakosok számára abból a szempontból is hasznos a vegyi üzem, hogy egészségügyi közpon­tot működtet, és a jól felszerelt központban a szemorvostól kezd­ve a szívbetegségek rehabilitációs osztályáig sokféle szolgáltatást használhatnak ki nemcsak az üzem alkalmazottai, hanem a töb­bi környékbeliek is. Éppen ezért az egészségügyi központot annak el­lenére is tovább működtetik, hogy az veszteséges, csupán a tavalyi évben 9 millió koronával támogat­ta a vállalat. A környékbeli falvak­kal való együttműködési lehetősé­gek közé tartozik, hogy a vállalat felajánlotta, hogy az elégethető szilárd hulladékot bizonyos együttműködési feltételek mellett a környékbeli falvakból is az üzem égetőjében semmisítsék meg. Kol­lár egy érdekes jelenségre is fel­hívta a figyelmet, amit tavasszal szoktak megfigyelni az üzemben: amint megkezdődnek a tavaszi mezőgazdasági idénymunkák, a Duslóban megnövekszik a balese­tek száma. Arra a következtetésre jutottak, hogy nagyon sok alkal­mazott egész nap a fóliasátorban vagy az üvegházban dolgozik, és ezután lép be a vegyi üzembe éj­szakai műszakra. Mivel az ilyen emberek a nappali munka után fá­radtak, nem képesek koncentrálni munkájukra, ezáltal nagyban megnövekszik a balesetveszély. A vezérigazgató ezért arra kérte a polgármestereket, hogy a falvaik­ban működő kábeltévé vagy rádió segítségével figyelmeztessék a la­kosokat erre a jelenségre. A talál­kozó résztvevői abban egyeztek meg, hogy évente többször is tar­tanak hasonló összejövetelt, mert a Duslónak is az az érdeke, hogy ne ártson, hanem használjon a környező településeknek. ár majdnem elfeled­tem a dolgot, de a minap újra olvastam az Apponyi-család- dal, illetve az albán királynévei foglalko­zó írást, és mivel a család sorsával foglalkoztam néhányszor jó magam is, ellenállhatatlan, hogy ne fűzzek hozzá néhány gondolatot. Elsősor­ban arról van szó, hogy az írás min­den kellemes hangulata ellenére sem fedi mindenben a valóságát. Ám részletesen boncolgatni nem szándékozom, ellenben az albán ki­rályról, Apponyi Geraldine rétjéről érdemes néhány szót ejteni. I. Ahmed Zogu (1895-1961) bizony jócskán idősebb volt a felvidéki grófkisasszonynál, de a szerelem nem ismer határokat és akadályo­kat. Az albán király Dsesmal basá­nak volta a fia, Burgajetben szüle­tett és Konstantinápolyban nevelke­dett. Ez azonban ne tévessze meg a kedves olvasót, mert szülei jó albán­nak nevelték, sőt apja az albán naci­onalisták vezére volt. A leendő ki­rályt a vüágháború idején az osztrák-magyar hadseregben talál­juk és 1916-tól egészen a békeköté­sig Bécsben tartózkodott. Azután kezdett ívelni dicső pályafutása, mi­vel hazautazott és harcba szállt az idegen megszálló csapatokkal. Al­bániát „megtisztította” az idegenek­től és 1924-ben lemondásra kény­szerítette a kormányt. Egy évvel ké­sőbb kikiáltották a köztársaságot, és két esztendő múlva Zogut a köztár­saság elnökévé, egyben miniszterel­nökévé választották. Mint köztársa­sági és miniszterelnök erősen Jugo­szlávia felé orientálódott, de na­gyon jó kapcsolatot épített ki Ola­szországgal is. Sőt, az olaszok támo­gatásával, a nemzetgyűlés által Al­bánia királyává választották. Vagyis 1928 szeptember első napján I. Zogut, a szkipetárok királyát annak Ahmed Zogu (Archív felvétel) rendje és módja szerint megkoro­názták. Európa elismeréssel fogad­ta az eseményt, a kormányok egy­más után elismerték I. Amhed Zogu királyságát. Az olaszokkal kemé­nyen tartotta a kapcsolatot, sőt dőlt a pénz is Olaszországból vasutakra, utakra és az ország gazdaságának a fellendítésére. Apponyi Geraldine grófnő és I. Zogu albán király 1938. április 27-én tartott menyegzőjén, Galeazzo Ciano olasz külügyminisz­ter a menyaszony tanúja volt. Az ér­dekesség kedvéért még annyit, hogy az esküvőn részt vett gróf Esterházy János is, aki fergeteges magyar csár­dással kápráztatta el a magasrangú résztvevőket. Apponyi Geraldine az eljegyzésekor a „Fehér tulipán her­cegnője” címet kapta és a menyegző után az alábbiakat mondta: „Az akarok lenni az albánoknak, aki Er­zsébet királyné volt a magyarok­nak.” Sajnos bizonyításra nem sok ideje maradt, mivel csak 345 napig volt Albánia királynéje. Ugyanis két nappal fia születése után 1939. ápri­lis 27-én menekülnie kellett Albáni­ából, megkezdődött az olasz invá­zió. De mi történt, hogy a jóbarát Mussolini, az albán királyságra oly hatalmas erőkkel lecsapott? Említettük, hogy I. Zogu hatalmas pénzeket vett fel az olaszoktól utak és vasutak építésére, ám a „do­hányt” az agyafúrt király nem arra a célra használta fel. A „vasutakból” mindössze 10 kilométer (írom tíz ki­lométer) épült, az utakból sem több, amin aztán az olasz barátok alaposan feldühödtek, alvilági nyel­ven szólva alaposan „átverték” Mus­solinit. Egyes történészek szerint az olaszok futottak a pénzük után, de csak futottak, végülis I. Zogunak a haja szála sem görbült meg. Igaz, száműzetésben (?) hunyt el. Az utód, Leka szolgálataira, mint tudjuk, az albánok nem tartanak igényt. R ÚG FŐ IM K /uujszOMmHuiTt A mellékletet szerkesztette: Fábián Éva Levélcím: Régióink, Grand Press Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents