Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-17 / 112. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 17.

Régióink

Beszélgetés a városi rendőrség tagjaival, kellemes és kellemetlen élményeikről, amelyek őket mindennapi munkájuk között érte az elmúlt egy évtizedben

Az évforduló tiszeletére a városi rendőrök a gyerekek számára is több bemutatót rendeztek, ahol még a tűzoltó-felszerelést is magukra próbálhattak a kis érdeklődők (A szerző felvételei)

a római katolikus templomban a városi rendőrség tiszteletére tartott ünnepi szentmise után a templomban több társával együtt a polgár- mester kezéből vehette át a városi rendőrség alapító tagjainak járó kitüntetést és ajándékot.

Annak idején az újdonságnak számító városi rendőrséget Jozef BeA parancsnokhelyettes az első sikeres beavatkozására is jól emlékszik még: „A főutcán törtek be egy üzletbe és két rádiómagnót emeltek el a kirakatból. Az üzlet riasztóberendezésének szirénahangjára mentünk ki, és a hang alapján találtunk rá a betört kirakatra. A kutyám ott szimatot fogott és szépen elvezetett

rendőrök között, ellenkezőleg, szívesen dolgozik ebben a férfikollektívában. Azelőtt Pozsonyban dolgozott tikámőként majd tíz éve, amikor pályázatot hirdettek a városi rendőrségnél, kedvet kapott, s kipróbálta. Mint mondta, még sosem volt problémája amiatt, hogy az emberek nem vették volna komolyan mint rendőrt, csak azért mert nő. „Előfordult, hogyha kettenjárőröz- tünk valamelyik alacsonyabb kollégával, velem még nagyobb tiszteletet tanúsítottak mint vele.” - mondja a magas, sportos testalkatú csinos fiatalasszony. Amikor a rendőri munkával kapcsolatos kellemtelen élményei felől érdeklődtem, elhárította a választ, a kellemes esetek közül azonban megémlített egyet: „Egyszer a kollégáim hívták fel a figyelmemet egy férfira, aki éppen börtönből szabadult, és nem volt hol laknia. Én akkor segítettem neki szállást szerezni, és utána sokáig járt utánam az őrsre is megköszönni a segítséget, még virágot is hozott. Jó érzéssel töltött el, hogy egy évekig börtönben élő emberbőll is ilyen hálát váltott ki a segítségem.”

Sokat lehetne még beszélni a Vág- sellyei Városi Rendőrség munkájáról, főleg a gyerekekkel való foglalkozásról, a bűnmegelőzési felvilágosító tanfolyamokról és nemzetközi együttműködésekről. A városi rendőrség tíz év alatt valóban a város szerves részévé vált.

Jozef Belický átveszi kitüntetését Július Morávek polgármestertől

bennünket a tettes után, akit el is fogtunk. Megtaláltuk nála a két rádiómagnót, amiről azt állította, hogy a haverjától kapta kölcsön, de még az árcédula is rajta volt, úgyhogy hiába próbálta kibeszélni magát.” Mostanság már a városi rendőrségnél nem tartanak kutyát, ugyanis rendes körülmények között nem az ő dolguk kinyomozni, vagy üldözni a tettest, ezt átengedik az állami rendőrség nyomozóinak. Ha pedig a kutyák nincsenek kihasználva, felesleges kiadást jelentene a tartásuk. Egy alkalommal nagy tapsot is kapott a teljesítményéért: „Éjfél is lehetett már, amikor egy liftben bennrekedt fiatal párt sikerült kiszabadítanom. Az egész lépcsőházban kinn voltak az emberek, de a liftet senki nem tudta kinyitni, nekem végül sikerült, és akkor megtapsoltak. Nagyon sok szép pillanat van ebben a rendőri munkában, és aki szeretettal csinálja annak sok örömöt szerez.”

Arra a kérdésre, hogy melyik volt a legveszélyesebb bevetése, arra Bukovsky nem tudott mindjárt válaszolni, hiszen sok üyen volt már a tíz év alatt. Aztán azt az esetet említette meg, amikor az állami rendőrség hívta őket segítségül, amikor az egyik discóbár előtt egy lopott Audit fedeztek fel, és arra számítottak, hogy az autótolvajok fel vannak fegyverezve, és a lövöldözést sem zárták ki. Aztán az egész városon

keresztül üldözték a tolvajokat. Végül a galántai rendőrökkel közreműködve sikerült őket elfogni. A sellyeiek ugyanis az öreg Favoritju- kon hiába próbáltak nyomában maradni az Audinak. Igaz, hogy a kocsiban fegyvereket nem találtak, de a benne ülők valóban olyan figurák voltak, akik fegyverrel és kábítószerrel kereskedtek. Ma már a városi rendőrök gépkocsiparkja is modernebb, mint annak idején. Tíz évvel ezelőtt egy öreg fekete Volgával kezdtek, amit állanóan javítani keleti, és rengeteg benzint zabáit. Azután a városi hivataltól kaptak egy használt Favoritot, majd egy másikat a Városi Szolgáltató Vállalattól, de mindkettőnek a javítása sok pénzt felemésztett. Az első új kocsijuk egy ezerhatszázas Felícia volt, de még azzal sem voltak nagyon megelégedve, mert elég sok hiba akadt rajta. Például a fékei hamar koptak, azok pedig egy rendőrautó esetében nagyobb megterhelésnek vannak kitéve, mint egy közönséges autóéi. Aztán ezeket a gé- kocsikat eladták, és vettek három új Daewot, egy Nubirát, és két Lanost, amelyeken rajta van a Városi Rendőrség felirat, valamint fényhíddal is fel vannak szerelve. Ezekkel végre meg vannak elégedve. Vágsellyén a városi rendőrök az állami rendőrökkel is nagyon jól együttműködnek, ami nem minden városról mondható el. „Főleg betörésekkor kémek

meg az együttműködésre. Hiszen az álami rendőrök is csak ketten szolgálnak, és ha valamilyen bárban, vagy üzletben elkövetett betöréshez riasztják őket, ott körül kell venni az épületet, amihez két ember nem elég.” A tíz év alatt az emberek hozzáállása a városi rendőrséghez is változott: „Eleinte úgy néztek ránk, hogy mi csak üljük a népet és kidobók vagyunk a kocsmákban, de azt hiszem idővel rájöttek, hogy huszonnégy órán keresztül itt vagyunk, és várjuk a telefonhívást, kinek van szüksége segítségre.” - mondta a parancsnokhelyettes. „Azt gondolom, hogy a városi rendőrség az évek során a város szerves részévé vált, a város elfogadta őket, élvezik a lakosok bizalmát. A községi rendezésről szóló törvény módosítása alapján 2003-ban a községi rendőröknek is érettségivel kell rendelkezniük, és nagyon tiszteletre méltó dolognak tartom, hogy jelenleg tíz városi rendőr folytat tanulmányokat távúton, hogy megszerezze az érettségit és továbbra is városi rendőrségnél maradhasson.”

Az alapító tagként kitüntetettek között az egyetlen nő Adriana Sedlá- ková. Már a férfiakéval azonos egyenruhájáról is látni, hogy nem valamiféle adminisztratív munkaerőként dolgozik az őrsön, hanem az utcán, járőrként is szolgálatot teljesít. Saját bevallása szerint egyáltalán nem zavaija, hogy egyedüli nő a

GAÁL LÁSZLÓ

ukovsky Zoltán, a Vág- sellyei Városi Rendőrség parancsnokhelyettese egy évtizedes rendőri tapasztalatairól így beszél: „Kutyavezetőként kezdtem itt a városi rendőrségen, és ma is nagyon jól emlékszem, amikor 1991 május elsején először léptünk ki egyenruhában az utcára, a járókelők csak forogtak utánunk. Az autók megálltak, az emberek csak néztek, hogy kik ezek, mik ezek a fekete csendőrök. Érdekes érzés volt!” A kezdetekről nem sokkal azután kérdeztem, hogy a május 6-i évfordulós ünnepségen

lický parancsnok vezetésével megalapító rendőrök még a a fekete egyenruhájukat is maguk vásárolták össze darabonként, egyikük azt tudta, hol lehet olcsón cipőt venni, másikuk a fekete inget tudta beszerezni, a harmadik megint valami mást, amire éppen szükség volt. Igaz a fekete egyenruhát időközben kékre - sötét nadrágra és világosabb ingre - cserélték, mert úgy látták, a fekete ruha a lakosokban bizalmatlanságot vált ki. Úgy, feketén, sokak szemében inkább verőlegényeknek tűntek a városi rend őrei. Kezdetben tizenketten voltak, később voltak már harmincegyen is, ma pedig 26 főből - köztük egyetlen nőből - áll a testület.

Tízéves a galántai városi rendőrség

Adriana Sedláková az egyetlen nő a városi rendőrségnél

Vágsellye testvérvárosa, Oroszlány rendőrségének vezetője Németh Zoltán a Vágsellyei Városi Rendőrség parancsnokának, Jozef Belickýnek adta át az oroszlányi kollégák ajándékát, a magyar rendőrök védőszentjét, sárkányölő Szent Györgyöt ábrázoló festményt