Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-14 / 109. szám, hétfő
Cl Politika ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 14. Öt nemzet közös kiállítása Berlin. Öt közép-európai nemzet (magyar, szlovák, cseh, lengyel, német) ezeréves műkincseiből és tárgyi emlékeiből nyűt kiállítás a berlini Gropius-házban. Az „Európa közepe 1000 táján” megnyitásán Ótto Schily német szövetségi belügyminiszter és Walter Schwimmer, az Európa Tanács főtitkára rámutatott: a X. században a nyugati szlávok és a magyarok népeinek csatlakozása a nyugati kultúrkörhöz jelentős kihatással volt Európa közepének politikai és kulturális fejlődésére. (MTI) BSE-gyanú Olaszországban Róma. A torinói hatóságok kihallgatták egy Creutzfeld-Jacob kórban szenvedő férfi ismerőseit, hogy tisztázzák, nem a szivacsos marhaagyve- lő-gyulladás emberi formájában szenvednek-e. Olaszországban eddig egyetlen halálesetet sem kötöttek a marhakórhoz (BSE). Torinótól nem messze, egy marhatenyészetben az elmúlt héten mar- hakórgyanús eset bukkant fel. Ennek kapcsán rendelték el a húsevő beteg hozzátartozóinak kihallgatását. (MTI) Biggs ügyvédei fellebbeznek London. Fellebbezést nyújt be 28 éves börtönbüntetésének letöltése ellen Ronald Biggs, a nagy vonatrabló, aki 35 év külföldi bujkálás után egy hete érkezett vissza Angliába. Biggs ügyvédei a hét végén hivatalosan bejelentették, megindítják az eljárást a londoni fellebbvi- teli bíróságon, és 71 éves ügyfelük rossz egészségi állapotára hivatkozva kezdeményezni fogják Biggs szabadlábra helyezését. (MTI) Beteg a vonatrabló (Archívum) Gyilkos kampány Cotabato. Négy embert megölt, harmincat megsebesített egy gránát a Fülöp-szigeteken egy választási gyűlésen. A támadás célpontja a 2 ezer ember előtt beszédet mondó Malumpel Utó polgármesterjelölt volt. Ő maga túlélte a robbanást. A Fülöp-szigeteken ma tartanak részleges kongresszusi és helyhatósági választásokat. A választási kampányban 59-en haltak erőszakos halált. (MTI) Halálra ítélt fajgyűlölő Pittsburgh. Egy amerikai bíróság halálra ítélte azt a férfit, aki 2000. április 28-án, rasz- szista gyűlölettől vezérelve megölt öt embert a pennsylvaniai Pittsburgh környékén. A 35 éves, lett származású jogász, Richard Baumhammers a gépkocsijából tüzelt járókelőkre, megölve öt embert- egy zsidót, egy feketét és három ázsiait. A bíróság bizonyítottnak látta, hogy Baumham- mers fajgyűlölettől áthatva kereste ki áldozatait. (MTI) Tegnap kisebb incidensekkel kezdődtek a baszkföldi parlamenti választások, péntek éjjel autó robbant Madridban 2004 - EU-bővítés Pánikban a nacionalisták Madrid. Tegnap reggel kisebb incidensekkel kezdődtek a baszkföldi parlamenti választások. Egy nappal korábban pokolgép robbant a spanyol fővárosban. MTI-TUDÓSlTÁS A választásokon valamivel több, mint egymillió 800 ezren választhatnak az egymással élesen szembenálló nacionalista és nem nacionalista pártok között. Mind a helyi, mind az országos sajtó a nem nacionalista pártok győzelmének lehetőségét hangsúlyozta. Kiemelte, a központi kormányban abszolút többségben kormányzó, konzervatív Néppárt (PP) és az ellenzék legfontosabb pártjának, a Spanyol Szocialista Munkáspártnak (PSOE) helyi szervezete, a Baszk Szocialista Párt (PSE) - amelyek kilátásba helyezték, hogy koalícióra kívánnak lépni - megtörheti a Baszk Nacionalista Párt (PNV) több mint húsz éves egyeduralmát. A kezdés után kisebb incidensekre került sor a baszk parlamenti választásokon, ahol az ETA napokban betiltott ifjúsági szervezete, a Haika tagjai megpróbálták megakadályozni a nem nacionalista pártok jelöltjeinek és képviselőinek szavazását. A választásokon minden politikai párt jelöltje már délelőtt szavazott. A Haika tagjai Jaime Mayor Oreja volt belügyminisztert, a központi kormányban abszolút többségben kormányzó konzervatív Néppárt (PP) küldöttjét füttykoncerttel és az ETA börtönben lévő tagjait támogató plakátokkal fogadták. Megpróbálták megakadályozni, hogy Maria Sangil, a PP San Se- bastián-i jelöltje bejusson a szavazati körzetbe. Ugyanígy cselekedtek Carlos Iturgáiz, a PP baszkföldi elnöke szavazásakor. Nicolás Redondo, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) helyi szervezete, a Baszk Szocialista Párt (PSE) jelöltje hasonló nehézségekkel találta szembe magát. Péntek éjjel autóba rejtett pokolgép robbant Madrid központjában, az egyik nagy forgalmú úton. Hivatalos, városházi közlés szerint heten könnyebben megsebesültek. A tűzoltók szerint a robbanást a baszk szakadár ETA terrorszervezet nevében névtelen telefonos figyelmeztetés előzte meg. A robbanás két fontos út, a Goya és a Serrano kereszteződésében történt. A felrobbant autó teljesen kiégett, a helyszínt rohamkocsik vették körül. A detonáció környékén jelentős anyagi kár keletkezett. Két sérült biztonsági őr, öten járókelők voltak. Az önálló baszk államért küzdő ETA 33 év alatt 800-nál több embert gyilkolt meg e cél elérésének reményében. Feltételezett legutóbbi áldozatuk az országot kormányzó Néppárt ara- góniai vezetője, Manuel Giménez Abad volt, akit múlt vasárnap lőttek le Zaragoza körzetében. Az előzetes választási eredményeket lapzártánk után hozták nyüvá- nosságra. Fejetlenség. Madridi kirakat a robbantás után (ČTK/AP) Hárman párban Párizs. Az Európai Unió Jacques Delors elnökletével tanácskozó konzultatív testületé a hét végén tartott kétnapos ülésén egyetértett abban, hogy a szervezet 2004. január elsejétől bővüljön új tagokkal, s támogatta a tanácskozáson meghívottként részt vevő Horn Gyula azon felvetését, hogy a felvételnél a jelöltországok felkészültségét kell döntő szempontnak tekinteni. Az eszmecserén az EU biztosai, az egyes tagállamok miniszterei, gazdaságtudományi intézetek vezetői vettek részt. A testület kiemelten foglakozott az EU bővítésének kérdéseivel. A tanácskozás megállapította, hogy a tagságra való felkészültség alapján a felvételre Magyarország, Szlovénia és Észtország a legesélyesebb, de mindhárom országnak további erőfeszítéseket kell tennie a feltételek teljesítése érdekében. Az Európai Unió ehhez kész az eddigieknél hathatósabb támogatást nyújtani. Horn hangsúlyozta, a csatlakozás lehetőségének elbírálásakor Lengyelországnál is a teljesítmény szintjét kell mérvadónak tekinteni. A résztvevők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ha Varsó felvétele emiatt későbbre tolódik, az nem akadályozhatja meg a bővítés 2004. január elsejei megkezdését. Az EU képviselői hangsúlyozták, a demokrácia, a jogállam működése, a szélsőségek elleni fellépés jelenti a szervezet legfőbb értékét. Közben Jacques Chirac francia államfő és Gerhard Schröder német kancellár megegyezett: közös álláspontra helyezkedik Franciaország és Németország a jövő havi európai uniós csúcs minden témájában, benne a keleti bővítésében is. (MTI) Tegnap késő este befejeződtek az olasz választások Folytatódtak a harcok Tőkés László nem vállalja a tiszteletbeli elnökséget Berlusconi vagy Rutelli, Kormányra Gyengül a Világszövetség MTI-TUDÓSÍTÁS Róma. Tegnap este lapzártánk után értek véget az olaszországi parlamenti és részleges helyhatósági választások, amin két nagy tömörülés között dől el a küzdelem. Az egyik a Silvio Berlusconi vezette, eddig ellenzéki jobbközép pártszövetség, a „Szabadságjogok Háza” (CDL), amelynek legnagyobb ereje a Berlusconi által vezetett Forza Italia, szövetségesei pedig a Nemzeti Szövetség (AN), a két jobbközép kereszténydemokrata párt, valamint az Északi Liga. A másik koalíciót a balközép Olajfa szövetség alkotja, amely a mai kormánypártokat és szövetségeseiket egyesíti, s amelyet Francesco Rutelli neve fémjelez. E csapat meghatározó erejét a Baloldali Demokraták (DS) jelentik, akikkel együtt vesz részt a küzdelemben a baloldali kereszténydemokrata irányzatú Néppárt (PPI), a Lam- berto Dini külügyminiszter által létrehozott Olasz Újjáépítés Mozgalom, Romano Prodi demokraSÓKI TIBOR London. Amint hosszas várakozás, valamint a köröm- és szájfájás miatti bizonytalankodás után Tony Blair brit miniszterelnök kihirdette a parlamenti választásokat, beindult a kampány a szigetországban. Illetve felgyorsult, mivel itt az az ember érzése, hogy a politikusok állandóan korteskednek. Pesze ez nem csak Nagy-Britanniában van így. Az sem brit sajátosság, hogy a parlamenti posztokra éhes politikusok fűt-fát (és más növényfajtákat) ígérnek az embereknek, ha bejuttatnák őket a tisztelt házba. Nagygyűlések helyett azonban a brit pártok vezetői az országot járják, s kórházakban, iskolákban próbálják megszerezni a nép szimpátiáját. Ez az iskoladolog azért meglepő, mert Európa más részeitái, a kommunista párt, a szociáldemokrata párt, a zöldek, valamint a centrista UDEUR. A polgárok megválasztják a képviselőház 630 és a szenátus 315 tagját. Emellett öt megyében valamint 1278 városban megválasztják helyi közigazgatási képviselőiket is. Ézek között tizenkilenc megyei székhely is szerepel, például Torino, Müánó, Nápoly, Róma, Novara, Ravenna, Cagliari. Ami a parlamenti szavazást illeti, az 1994 óta érvényben lévő vegyes választási rendszer keretében a képviselői helyek 75 százalékát többségi, a fennmaradó 25 százalékát pedig arányos rendszerű szavazás eredményeként töltik majd be. Az olaszországi választások előestéjén Louis Michel belga külügyminiszter kijelentette, Umberto Bossiról, az Északi Liga vezetőjéről ugyanolyan rossz véleménnyel van, mint Jörg Haiderről, az osztrák Szabadságpárt vezéréről, de ha bekerül a kormányba, nem próbál hasonló büntető akciót kezdeményezni, mint Ausztria ellen. ben (így Szlovákiában is) minden oktatási intézményben tilos a politizálás. Az otthoni kampányoktól eltérően a brit szigeteken meglehetősen kevés a falragasz, viszont ami megjelenik, az beszédes. Érdekes módon a „minket válasszatok” típusú óriásplakátok helyett itt inkább olyanokkal találkozik az ember, amelyek azt hirdetik, alaposan megjárja a nép, ha a másik pártot választja. Lám, a gentlemanek Angliájától sem idegen a mocsko- lódás. Itt természetesen nem téma a nemzetiségi kérdés, csak a Skót Nemzeti Párt esetében, ám az sem a Közép-Európában használatos, másokat ócsárló módon tálalja mondanivalóját. Inkább azért küzd, hogy a skótok adói Skóciába kerüljenek. Ez elég érthető. A többi párt is főként az adóval foglalkozik (naná, hogy mindegyik csökkenvarva Szkopje. Alig néhány órával a nemzeti egységkormány tervezett megalakulása előtt Macedóniában még folytatódtak a harcok a kormányerők és az albán lázadók között. Az összecsapások hevessége azonban valamelyest alábbhagyott a szombatiakhoz képest, amelyekben legkevesebb 30 albán terrorista vesztette életét. Az albán lázadók cáfolták a veszteséget. Tegnap délután ült össze a macedón parlament, hogy megerősítse a tervezett nemzeti egységkormányt, amelyben a kormányzó és az ellenzéki pártok egyaránt részt vesznek. Kiszivárgott értesülések szerint az új kormány egyik legfőbb célkitűzése a kormányerők és az albánok Nemzeti Felszabadítási Hadserege közötti harcok megfékezése és egy intenzív politikai párbeszéd beindítása. Ezen kívül a programban az előrehozott parlamenti választások terve is szerepel. A nagykoalíciós nemzeti egységkormány beiktatását tegnap éjszakára tervezték. (MTI) tést ígér). Legfeljebb a konzervatívok (toryk) veszik elő néha a menekültek kérdését. Bár, mióta a közelmúltban alaposan meghurcolták a pártot néhány tagja rasszista kijelentései miatt, a toryk is óvatosan kezelik a másság témáját. A brit politikai élet korántsem olyan színes, mint ahogy azt otthon megszoktuk. Itt két jelentős párt (a Munkáspárt és a Tory) küzd a hatalomért, néhány kisebb meg a parlamentbe jutásért. A dolgok jelenlegi állása szerint semmi sem veszélyezteti a Tony Blair vezette Munkáspárt pozícióját. A konzervatívok, élükön a leginkább Torgyánra emlékeztető Villiam Hague-gel aligha rúghatnak labdába. Persze, hogy mit hoz a jövő, az csak a választások napján dől el. Addig meg folydogál a kampány szépen angolosan, csendesen. MTI-HÍR Budapest. „Célirányos módon szeretnék eljárni, de ne próbáljanak erkölcsi szinten beugrasztani, betaszítani vagy berántani egy helyzetbe” -jelentette ki Tőkés László püspök az MVSZ tiszteletbeli elnöke a Kárpát-medencei Régió szombati ülésén. Tőkés, az MVSZ elnökségéhez eljuttatott üzenetében jelezte, mandátuma lejártával nem vállalja Fegyverbegyűjtési akció Horvát házi arzenál Zágráb. Horvátországban újabb országos akciót indítanak az illegálisan tartott fegyverek beszolgáltatására, illetve legalizálására. Ezúttal a belügyminisztérium irányítja az országos kampányt, amely szerint az illegálisan tartott fegyverek veszélyeinek nagyságát bizonyítja, hogy tavaly minden 10 gyilkosságból kilencet engedély nélkül tartott fegyverekkel követtek el. A statisztikák szerint a 4,2 milliós Horvátországban eddig mintegy 27 ezer darab lőfegyvert, 1,6 millió robbanóeszközt, 3 millió darab lőszert, és 4 tonna robbanóanyagot szolgáltattak be az engedély nélkül tartott fegyverarzenálból. (MTI) MTI-HÍR Jeruzsálem. Az izraeli kormány egyik tagja - nyilvánosan most először - elismerte, célzott támadást intéztek egy palesztin ellen, aki a hatóságok szerint Izrael-ellenes támadásokért felelős. Matan Vilnai kulturális miniszter azt mondta, a harci helikopterrel végrehajtott szombati támadás egy Fatah- aktivista autója ellen része annak a újabb négy évre az MVSZ tiszteletbeli elnöki tisztségét. Több küldött próbálta szándéka megváltoztatására bírni Tőkést, volt aki hűtlenséget emlegetett, az egyik szlovákiai küldött kijelentette: ha nem vállal sorsközösséget a nehézségekben a Magyarók Világszövetségével, akkor mondjon le püspöki tisztségéről is. Tőkés bejelentette: továbbra is részt vesz az MVSZ munkájában. Villongás a határon Albán támadás Bujanovac. Több mint száz tüzérségi aknát lőttek ki jugoszláv katonai állásokra szombaton albán fegyveres csoportok a Szerbia déli részében található Presevo térségében. Jugoszláv állítások szerint az UCPMB gerillái 1-5 kilométer távolságra 82 milliméteres aknavető-lövedékeket lőttek Presevótól északra található falvakba. A jugo- szlávok állítólag nem válaszoltak a támadásra. Egy külföldi tisztviselő szerint a harcokban a jugoszláv erők is részt vettek. Áldozatokról nem számoltak be, de egy korábbi közlése szerint egy albán kislány súlyosan megsebesült. Az említett külföldi forrás szerint egy gyermek meghalt. (MTI) kampánynak, amelyet az erőszak befejezése érdekében a palesztin önkormányzat alatt álló területekre is kiterjesztettek. A Dzsenínben végrehajtott célirányos támadás következtében Mo- taszem Szabag - aki a Jasszer Arafat palesztin elnök vezette Fatah mozgalom fegyveres szárnyához tartozott - és egy palesztin rendőr meghalt, további 13 személy pedig megsebesült. HÁTTÉR Választási kampány angol módra Meghalt Arafat egyik embere és egy palesztin rendőr Célzott izraeli támadás