Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)
2001-05-02 / 100. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 2. TÉMA: AZ ÖRMÉNYEK KIIRTÁSA TÖRÖKORSZÁGBAN Másfél millió örményt meggyilkoltak, kiéheztettek vagy a halálig meneteltettek a mezopotámiai sivatagban Egy triumvirátus rémtettei Az aleppói citadella. Elosztóhelyként szolgált az észak-szíriai város, ahova az anatóliai Sivasból útnak indított 18 ezer örményből csak 150 érkezett meg. A Kharputól induló 5000 örményből mindössze 213 maradt a Szíriái elosztóhelyig. (Fotók: archívum) Szinte megfeledkezett a világ a 20. század első nagy népirtásáról, tragédiájáról, a nemzetközi közvélemény szinte nem is tud róla semmit. Csak az örmények emlékeznek. Bárhol is élnek a világon, minden évben megemlékeznek az ellenük 1914-15-ben elkövetett bűntettekről. Pár nappal ezelőtt, április 24-én mementóként idézték fel az akkori eseményeket. HÁTTÉR Az örmények kiirtását a Török Birodalom ifjútörökökből álló kormánya rendelte el és hajtotta végre. Az ifjútörökök mozgalma a 19. század második felében alakult, azzal a céllal, hogy megmentse a Török Birodalmat. Ideológiájuk az oszmánizmus volt, amely a birodalom ösz- szes nemzetiségének asszimilálását hirdette. Miután kiderült, hogy az oszmánizmus nem eléggé hatékony eszme, az asszimiláció nem érte el a kívánt mértéket, az ifjútörökök erőszakosabb eszközökhöz folyamodtak. Az első világhábút kihasználva - és az örmények lakta területekhez közeli kaukázusi fronton elszenvedett vereségekhez bűnbakot keresve -, elhatározták, kiirtják a keresztény örményeket. A 23 millió lakosú birodalomban mitegy 2-2,5 millió örmény élt, a népirtás során körülbelül 1,5 milliót meggyilkoltak, kiéheztettek vagy a halálig meneteltettek a mezopotámiai sivatagban. 1915. április 24-én kezdődtek az örményellenes akciók, amikor Isztambulban 600 örmény értelmiségit, írót, gondolkodót deportáltak és öltek meg. A hisztéria a török főváros utcáin még ugyanaznap folytatódott, újabb 5000 embert mészároltak le. Az örmények legyilko- lásáért az ifjútörökök egy külön bizottsága felelt, amelynek vezetője a hírhedt ifjútörök triumvirátus volt: Enver pasa, Talaat bej és Dzsemál pasa. Bár a törökországi örmény férfiak az első világháborúban a török hadseregben a törökök oldalán harcoltak, azzal gyanúsították őket, hogy együttműködtek az orosz hadsereggel, hogy elárulták Törökországot, ezért ők okolhatók a török hadsereg vereségeiért. E vádak alapján az örmény nemzetiségű férfiakat lefegyverezték, majd átsorolták munka- szolgálatra, végül pedig legyilkolták őket. Ezután a hátországi örmény lakosságot kötelezték fegyvereik beszolgáltatására, noha a Török Birodalomban a fegyvertartás engedélyezett volt. Miután az örmény férfi- lakosságot megtizedelték, az örmények fegyvereit pedig elkobozták, a törökországi örmény közösség teljesen védtelenné és kiszolgáltatottá vált a török hatalommal szemben. Megkezdődött a tömeges deportálás. 1915 tavaszán és nyarán az örményeket a többségében általuk lakott területekről - Trapezunt, Bitlis, Van, Sivas, Erzerum, Mamuret ul Aziz és Diyarbakir vilájetek - dél és délnyugat felé terelték az Eufrátesz folyó mentén az akkor még török fennhatóság alatt levő Szíriába és Mezopotániába. Örmények laktak az Égei-tenger partján és Anatóliá- ban is, ők szintén hasonló sorsra jutottak. A török hatóságok igyekeztek eltusolni a deportálást és a népirtást, a nemzetközi tiltakozó akciók nyomására mindössze annyit ismertek el, hogy az örmény lakosságot lakhelyváltoztatásra kényszerítik, a háborús övezetet elhagyására késztetik. A háborús övezetbe csupán három vilájet, Van, Bitlis és Erzerum tartozott, az örményeket azonban a birodalom egész területéről kitelepítették a sivatagba. A deportáltak többsége gyalog tette meg a 600-1500 kilométeres utat a kietlen sivatagon át. S mivel a férfiak nagy részével már a deportálás előtt végeztek, a konvojokat többnyire nők, gyerekek és öregek alkották. Sokan meghaltak út közben, a holtak tetemeit temetetlenül hagyták, így csakhamar járványok törtek ki, amelyek tovább tizedelték az embereket. A végcélt, amely a szíriai sivatagban fekvő Deir-ez-Zor volt, kevesen érték el. A közép-anatóliai Sivasból 18 ezer örmény indult el, de csak 150 érkezett meg az elosztóhelyre, az észak-szíriai Alep- póba, a Kharputól induló 5000 örményből mindössze 213 maradt Aleppóig. Törökország veresége az első világháborúban megpecsételte az ifjútörökök sorsát is. Isztambul elfoglalása után néhány ifjútörök még bíróság elé is került az örmények ellen elkövetett bűntettek miatt. A fő bűnösök, az egész akció irányítói, a triumvirátus tagjai - Talaat bej belügyminiszter, Enver pasa hadügyminiszter és Dzsemál pasa hadseregparancsnok - azonban elmenekültek az országból. Soha nem kerültek bíróság elé, bár távollétükben halálra ítélték őket. Ám a sorsuk elől nem menekülhettek. Talaat bejt 1921-ben egy fiatal örmény Berlinben, Charlottenburgban az utcán agyonlőtte. Ugyenerre a sorsra jutott Dzsemál is 1922-ben Tbilisziben, Enver pedig Közép-Ázsiá- ban halt meg a Vörös Hadsereg támadása után. Az első világháború utáni békeszerződésekben elismerték az örmények jogát az önálló államra. Különösen a Törökországgal 1920- ban Sévresben aláírt szerződés volt fontos számukra, mert 88. bekezdése alapján a törökök éppúgy mint a szövetségesek elismerték a független Örményországot, amely Van, Bitlis, Erzerum és Trapezunt vüájetekből alakult volna. Csakhogy közben Törökországban megbukott a szultanátus és a később Atatürknek nevezett Musztafa Kemal vezette új kormány nem ismerte el a Sévresi Szerződést. 1922-ben Lausanne-ban a szövetségesek brit és francia vezetéssel új szerződést írtak alá a törökökkel. Ebben pedig már szó sem volt független Örményországról, így Törökország megtarthatta az örmény területek több mint felét (a másik rész Moszkva fenhatósága alatt maradt, majd a Szovjetunió széthullása után független álammá vált Jereván fővárossal). Törökország a mai napig nem hajlandó elismerni az örmény népirtás tényét, figyelmen kívül hagyva az Európai Parlament 1987-ben elfogadott határozatát is, amely szerint, a népirtás tagadása akadályozza Isztambul európai integrálódását. A deportáltak többsége gyalog tette meg a 600-1500 kilométeres utat a kietlen sivatagon át. Talaat bejnek nem volt lelkiismeretfurdalása, éjszakánként nyugodtan aludt Idézetek korabeli dokumentumokból ÖRMÉNYEK A VILÁGBAN Örményország: 3 millió. A köztársaság lakosságának 93 százaléka örmény. A muzulmán uralom hosszúra nyúlt időszakában is megőrizték a keresztény hagyományokat. A lakosság vagy az örményortodox egyházhoz, vagy a kisebb létszámú örmény katolikus egyház tagja. Azerbajdzsán: mintegy 500 ezer Nahicsevánban Grúzia: 200 ezer Szíria: több mint 200 ezer Irán: 130 ezer Törökország: 65 ezer Egyesült Államok: félmillió örmény származású, központjuk Fresno városa Franciaország: 30 ezer, a legnagyobb európai örmény közösség Egyiptom: 30 ezer VÁLOGATÁS Talaat bej távirata az aleppói török kormányzóhoz: „Korábban már közöltük, hogy a kormány elhatározta a törökországi örmény lakosság teljes megsemmisítését. Azok, akik szembeszegülnek ezzel a rendelkezéssel, nem maradhatnak hivatalukban a birodalomban. Az örmények létét meg kell szüntetni, tekintet nélkül az asszonyokra, gyermekekre, egyéni tragédiákra, félretéve lelkiismereti megfontolásokat” Talaat bej nyilatkozata a Berliner Tageblattban: „Örményországban szomorú esmények történtek, de ezeknek köszönhetem, hogy éjszakánként nyugodtan alhatok. Kárhoztatnak bennünket, hogy nem tegzünk különbséget ártatlan és bűnös között. Nos, ez egyszerűen lehetetlen, mert, aki ma ártatlan, az holnap már bűnös lehet.” Hitler, a zsidók kiirtásával kapcsolatban: „Kímélet nélkül meg kell ölnünk mindegyiket. Férfiakat, nőket, gyerekeket. Nem kell hallgatni a közvéleményre. Ugyan, ki beszél ma már az örmények kiirtásáról ?!” Korabeli felvétel a fegyverek beszolgáltatásáról Musza Dagh negyven napja Franz Werfel, prágai születésű osztrák író Musza Dagh (Mózes hegye) negyven napja című regénye az örmények tragédiájának egyik leghitelesebb leírása. A szerző elsősorban dr. Lepsius teológus jelentéséből merített. Egy kisebb örmény közösség Küi- kiában kétségbeesetten igyekezett elkerülni a deportálást és egy közeli magaslatra, a Musza Daghra, Mózes hegyére menekült, ahol negyven napig állta a törökök rohamát. Végül az utolsó pillanatban egy francia cirkáló vette fedélzetére, s a hajó Egyiptomba szállította a túlélőket. A könyvet több tucat nyelven adták ki, először éppen Hitler hatalomra jutásának idején. A Musza Dagh negyven napja igaz történet, örök érvényű tiltakozás a népirtás ellen. Franz Werfel Szétszóródtak az egész világban Történelem dióhéjban ÖSSZEFOGLALÓ Örményország egyike a legrégebbi keresztény országoknak. Önállósága azonban nem sokáig maradt meg, hiszen a Közel-Keletet egymás után meghódító birodalmak ezt az országot sem kímélték. A17. században az örmény területeket a térség két nagyhatalma, Törökország és Perzsia osztotta fel. A perzsák helyébe a 19. század elején az oroszok léptek, de Nyugat-Ör- ményország megmaradt török fennhatóság alatt. Az örmények az 1877-78-as orosz-török háború idején kerültek a nemzetközi politika érdeklődési körébe. Miután a törökök veszteségeket szenvedtek, a birodalomban élő keresztény népeket okolták vereségükért. Ez a nézet megpecsételte az örmények sorsát, és előrevetítette 20. századi sorsukat is. 1894—95-ben hajtották végre a 19. század végének legnagyobb örményellenes török akcióját, amelynek - forrástól függően - 100-300 ezer áldozata volt. Akkor kezdődött el az örmények tömeges kivándorlása az Egyesült Államokba és Európába, főleg Franciaországba, ahol jelenleg is a legnagyobb európai örmény közösség él. 1885-ben Marseille-ben Armena- kan néven megalakult az első nyugati örmény politikai párt. Géniben 1887-ben hozták létre a Hncak (Harang) nevű pártot, amely a nemzeti függetlenség elérését és a liberális demokrácia kiépítését tűzte ki célul. 1890-ben Tbilisziben újabb párt alakult (Dasnak- cutjun), amely az örmény politikai szervezeteket akarta egyesíteni. Az örmények szétszóródtak az egész világban, de semmi sem tudta lerombolni azt az erős nemzeti tudatot, amelyet az örmény egyházba vetett hit segített ébren tartani, megőrizni: Az örmény írás megalkotójának, Szent Mesrobnak (kb. 350-440) a szobra a jereváni Matenaradan könyvtár előtt. Levéltárában található az ősi örmény kéziratok impozáns gyűjteménye. Az oldalt írta Ondrejcsák Róbert
