Új Szó, 2001. május (54. évfolyam, 100-124. szám)

2001-05-10 / 106. szám, csütörtök

RÉGIÓINK ÚJ SZÓ 2001. MÁJUS 10. LEPOROLT HÍRMORZSÁK Válogatás a Komáromi Lapok társadalmi és közgazdászat! heti közlöny 1882. májusi számából Hivatalos zűrzavar A napokban egy leirat érkezett a belügyminisztériumtól a városi hatósághoz, mely nem mindennapi példánya a hivatalos szóra­kozottság termékeinek. Kívülről borítékon a „város közönségé­hez”, - belülről a „város tanácsához” volt címezve, a leirat tartal­ma voltaképen a megye közönségének szólt, a záradékban pedig e szavak „Miről a t. Arvaszéket ezennel értesítem” foglaltattak. Városunk csinosodik A hatóság az idén kiváló gondott fordított az utczák rendbehozására. E gondoskodás oly utczákra is kiterjedhetett már, melyek főforgalmi vonalt nem képeznek. így a szekér-, Jó­zsef- és vízutczák csatornával láttattak el és szépen kikavicsoz- tattak. Általában tetemes mennyiségű kavics használtatott föl az utczák jókarba hozásához. Legközelebb a Vág-rév-utcza kiköve­zése vette kezdetét. A Rozália tértől egészen a szekér-utczáig koczkakövekkel rakatik le. E főforgalmú útnak kikövezése régen érzett hiányt pótol, mely egyszersmind jelentékenyen emeli vá­rosunk csinosodását. Megjegyezzük, különösen a Vágón túlról jövők értesítéséül, hogy a kövezés miatt ez utczán a közlekedés el van zárva, legczélszerűbb hát a gombai soron keresztül a sé­tány felé vezető úton jönniök be kocsival a városba. Óriási ágyú A helybeli szertüzér—parancsnokság értesíté a városi hatóságot, hogy a napokban 8008 /?/ métermázsa súlyú ágyú fog érkezni a vár számára, vajon ennek átszállítása a hidakon eszközölhető volna-e? Természetesen e kérdésre a válasz tagadó volt, mert hídjainkra ily nagy teher szállítása veszélylyel járhatna. Valószí­nű tehát, hogy vízi járművön fogják beszállítani, egyébként ez óriási súly is hihetőleg csak a papíron van, s egyszerűen a leíró tévedése. Borzasztó anya Új-Szőnyben, özv. Buus Istvánná úrnőnél szolgálatban lévő Len­gyel Erzsébet, kocs-i illetőségű cseléd, f. hó 22-én virradóra gyermeket szült. Hogy bukásának ez ártatlan bizonyítványát el­tüntesse, borzasztó tervet főzött ki a lelketlen anya, mit azonnal végre is hajtott. A szegény ártatlan kisdednek fejét egy késsel egészen elvágta a testtől És a vadállati kegyetlen és vérfagyasztó tény után a hulla-darabokat a pöczegödörbe dobta, maga pedig, mint a ki jól végezte irtózatos munkáját, a teknőhöz állott mos­ni. Időközben azonban a kimerültség és izgatottság miatt rosszul lett. Úrnője faggatására végre kivalotta hallatlan brutális tettét. Természetesen azonnal a törvényszék kezeibe került. Válogatta: Kamoncza Márta Kissimonyi Beatrix nagycsalomjai igazgató: „Gondolatban éjjel-nappal az iskolában vagyok." Kis iskola nagy gondjai BODZSÁR GYULA agycsalomja, a közel 700 lélekszámú telepü­lés a Nagykürtösi járás­ban található. lakossá­gának bő kétharmada magyar nemzetiségű. Gondolom, nem szükséges magya­rázni, hogy fél évszázaddal ezelőtt, müyen megfontolásokból telepítet­tek a községbe szlovák tannyelvű alapiskolát, melynek vonzáskörze­tébe máig nyolc olyan település tar­tozik, ahol egy-két kivételtől elte­kintve túlnyomórészt magyar ajkú­ak élnek. Amikor a hetvenes évek­ben a körzetesítésnek köszönhetően megszűnt a községben a magyar kisiskola, kevesen reménykedtek — kik bánkódva, kik örülve a tanintéz­mény leépítésén - abban, hogy két évtized múltán lesz magyar iskolája a falunak. A község védőszentjéról, a Magya­rok Nagyasszonyáról kapta nevét az 1993. szeptember 1-jén tíz tanuló­val induló egyházi kisiskola. Létre­hozásában oroszlánrészt vállalt ma­gára a falu akkori plébánosa, Hor­váth Róbert, és az iskola születésé­nél bábáskodott annak jelenlegi igazgató-tanítója, Kissimonyi Beat­rix is, aki tulajdonképpen itt kezdte pedagógusi pályafutását. Ahogy mondani szokás, mindjárt bedobták a mélyvízve. Gondolom nem volt könnyű a kezdet. Én a pedagógiát hivatástudatból vá­lasztottam. Kerékgyártó Imre szava­ival élve, ez egy vakmerőségből vál­lalt hivatás, amit én egyben szolgá­latnak is tekintek. Hiszem hogy ha nem lett volna bennem ez a szolgá­lattal és hittel párosuló vakmerőség, talán meg is szűnt volna ez az isko­la. Mert - és itt kanyarodnék vissza a kérdéshez az elmúlt ötven év alatt a szlovák iskola jelenléte a község­ben, nagyban beváltotta az alapítók egykori reményeit, vagyis a magyar szülők gyermekei közül is szép számban jártak és járnak ma is nem anyanyelvi iskolába. Igaz, ezért nem is talált felhőtlen fogadtatásra az egyházi iskola megnyitása, s ilyen közegben tényleg nehéz volt az indulás, de, sajnos, a folytatás sem éppen rózsás, hiszen évek óta gondot okoz az alacsony létszám, amely most is csak eggyel haladja meg a tízet. S ha ehhez még hozzá­veszem az anyagi gondokat valóban nehéz helyzetben van a tanintézmé­nyünk, mert az idei tanévre is csak megközelítőleg annyi pénzt kap­tunk, mint hét évvel ezelőtt, holott azóta jócskán megnövekedtek a ki­adási, üzemelési költségek. Bizonyára nemcsak gondok, ha­nem örömök és sikerek is kísér­ték az elmúlt tanéveket. Ez utób­biakból mire emlékszik szívesen vissza? Az állami tanterv alapján, az elő­írásoknak megfelelően történik az oktatás, heti két órában pedig a gyerekek vallásos nevelésben ré­szesülnek. Programozott módsze­rekkel oktatok, amit elsősorban az idegen nyelvek tanításánál alkal­mazok. Ennek hatékonyságát a Skabella-Bóna néven ismert szlo­vák oktatási programban fedeztem fel. Ez a program életkorhoz igazo­dó, elősegíti a gyengébb tanulók mielőbbi felzár­kóztatását és a tehetsé­gek képzését. Szakkör formájában angol nyel­vet is tanulnak a gyere­kek. Sikernek könyvelem el, ha tanulóink jól meg­állják helyüket a felsőbb évfolyamokban, vagy eredményesen szerepel­nek egy-egy versenyen. Örömmel említem, hogy 1997-.ben Szuchetka Ta­más a Tompa Mihály Or­szágos Vers- és Próza­mondó Versenyen első helyezett lett, 1998-ban Páldi Mária a 3. helyen végzett az országos Isten hozott rózsám címmel meghirdetett népdalver­senyen, tavaly pedig ugyanezen a vetélkedőn dobogós helyen végzett Gemer Zsófia, Papp Csa­ba és Páldi Klaudia, míg Nagy Anna különdíjat kapott a különösen szép gyermeki hangért. Azt már csak mellesleg említem, hogy kará­csonykor és anyák napja alkalmá­ból színvonalas műsorral rukkol­nak elő a gyerekek. Említette, hogy az iskolának 11 diákja van. Milyenek a kilátások a jövőre nézve? Sajnos, azt kell, hogy mondjam, le­hangolóak. A 2001/2002-es tanév­ben nem lesz elsősünk, pedig az is­kolai beíratás idején minden tőlem telhetőt megtettem, de nemcsak idén, hanem korábban is, hogy az amúgy is kevés iskolaköteles gye­rekből kettőt-hármat megnyerjek a magyar iskolának, mert számomra a tanítással nem fejeződik be az is­kola. Gondolatban éjjel-nappal az iskolában vagyok. Nekem ottho­nom az iskola. S azt is el kell mon­danom, fékezi törekvéseim megva­lósítását, hogy évtizedek óta nincs a községben magyar óvoda. Bár az elmúlt évek során voltak kezdemé­nyezések a magyar óvoda létreho­zására, de kudarcba fulladtak, mert a szülők 80 százaléka a szlo­vák nyelvű foglalkozást igényli. Ennek ellenére bízik kisikolájá- nak a jövőjében? Egy biztos, az iskola megmaradá­sa nem rajtam, hanem azokon a magyar szülőkön múlik, akik isko­laköteles gyermeküket anyanyelvi iskolába fogják majd járatni. Némi reménykedésre ad okot, ha abból indulok ki, hogy az elmúlt tanévek során 34 gyerek látogatta iskolán­kat, és meggyőződésem, hogy eb­ből a létszámból 4-5 gyereket szlovák iskolába írattak volna, ha nincs a községben magyar iskola - mondta reménykedve az igazga­tó-tanítónő. Kissimonyi Beatrix az idei iskolabe- íratás idején egy gondosan összeál­lított, sokszorosított tájékoztatót juttatott el az iskolaköteles gyerme­kek szüleihez. A kiadvány beveze­tőjében Kölcsey Ferenc Parainesis- éből idézi a következő sorokat: „Meleg szeretettel függj a hon nyel­vén, mert haza, nemzet és nyelv, három egymástól válhatatlan do­log; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatra kész lenni ne­hezen fog... soha ne feledd, mikép­pen idegen nyelveket tudni szép, a hazait, anyanyelved pedig a tehetségig mívelni kötelesség.” Kissimonyi Beatrix (A szerző felvétele) Mint minden évben, idén is május első szombatján, borversenyt rendeztek a helybéli borosgazdák Galamboson, ahol nem hiányzott a jókedv és a gulyás sem „A borversenyen tapasztaltak alapján az itteni fehérborok kivá­lóra sikeredtek - vélte a mérnök -. Nem kell félni a kénezéstől! Szlo­vákiában a dél-szlovákiai a legin­tenzívebb borászati terület. Itt szü­lethetnek a legszebb borok. ” Az eredményhirdetés következett. A gazdák korelnöke olvasta a ne­veket, Korpás András mérnök min­denkinek gratulált. Burgundi-ka­tegóriában Holop Gyula bora győ­zött 18,46 átlagponttal. A második helyezett Holop Róbert (18,36), a harmadik Kiss Lajos (18,23) bora lett. Rizling-kategóriában Bakonyi Dezső (18,80), Kiss Ferenc (18,63) és Fehér István (18,26) gazdák vé­geztek az első három helyen. A Le­ányka-kategória győztese Dolezsai János (18,86) gazda bora lett, if­jabb Domonkos Péter (18,23) és Nyers László mérnök (18,13) bora előtt. A Vertelényi-fajtából Marusi- nyec Árpád (18,73) készítette a legjobb bort, megelőzve Nyers László mérnököt (18,36) és Bako­nyi Dezsőt (18,23). Vegyes-kate­góriában ifjabb Szabó Sándor mérnök (18,70), Bachorecz And­rás (18,56), valamint Novák János (18,43) tavalyi borát értékelte az első három helyen a zsűri. A vörös­boroknál Dolezsai Imrének (18,20), Szász Gábornak (17,66) és Kis-Pisti Árpádnak (17,50) ked­vezett a millenniumi esztendő. Az egyéb kategóriában pedig a követ­kező eredmények születtek. Első lett Bakonyi Dezső „Devín” bora (18,63), a második Kis Pál „Mopr” (18,50)f.a harmadik pedig Kiss La­jos „Savignon” (18,40). Mondom, kedvelem a galambosi borosgazdákat. Jókedvű, kedves emberek. Keményen dolgoznak, ám évente egyszer, május első szombatján, amikor a borukat ün­nepük, és miután a legjobbak meg­kapták az okleveleket, mulatni is tudnak. Borversenyük kedves ha­gyománya, hogy a bajnokok egy kannával hoznaj győztes borukból a többieknek. Húzta hát a két meg­lett korú, ősz hajú, sok sátoros dá- ridót megélt cigányzenész a talp- alávalót hegedűn és harmonikán. Gyorsan fogyott a marhagulyás, meg a friss kenyér, mellé a savanyú uborka. Amikor már sötét volt, és kigyúltak a villanyégők a sátorban, odakint pedig csimbókok repültek a fény felé, nótázni kezdett a sok férfi. Bordalokat énekeltek tiszta szívből. Az idei gazdag szőlőter­més reményében. Tavalyi borok idei íze és zamata Czékus Péter felvételei gáért, kettő a színéért, négy az illa­táért, tizenkét pontot adhattak az összbenyomásra. Amíg a zsűritagok a kétezres évjá­rat borait kóstolták, sajttal és al­mával semlegesítve az ízeket, Sza­bó gazda arról mesélt, milyen ösz- szetartóak a galambosi gazdák, akik nemrég a Polgármester Díját is megkapták. „Tavaly megszerveztük a szőlők őrzését - árulta el. - A gazdák egy­dolta volna, hogy a főiskolán úgy készülnek erre a műveletre, hogy hónapokon keresztül tízféle ás­ványvizet kóstolnak. Élvezet volt hallgatni a borokat szerető és tisz­telő fiatalembert, s figyelni, hogy miképp idézi fel fejből az egyes borfajták ízére leginkább jellemző tulajdonságokat. Közben alkonyodni kezdett Ga­lambos fölött, elkészült a gulyás, de még nem szolgálták fel, lassan más között, önkéntes alapon osz­tották el a feladatokat, augusztus elejétől október közepéig minden éjjel hat személy őrködik.” Azután arra terelődött a szó, hogy egyre több a kíváncsiskodó a ga­lambosi gazdák borversenye kö­rül. Ezért is szeretnék, ha összfalu- si lenne. A falusiakat biztosan ér­dekelné, a kultúrház pompás hely lenne a megrendezésére. Közben a szobába lépett ifj. Simonka István mérnök, szövetkezeti alelnök, az egyik zsűrielnök, aki beavatott a borkóstolás rejtelmeibe. Ki gon­benépesült a tágas sátor. Este hat­kor Korpás mérnök a borosgaz­dák elé állt. A hatvankilenc esz­tendős Bábindeli Sándor egysze­rű, de megható megnyitója után arról beszélt a borversenyeken gyakorta zsűriző borszakértő, hogy a millenniumi év rendkívüli volt a szőlőtermesztők számára, kevesebb betegség támadta meg a növényt. Borászati szempontból meg azért volt különb, mert mele­gebb évet zártak: sokat sütött a Nap, nőtt a cukorfok, gyorsabban bomlottak a savak. BÁRÁNY JÁNOS evallom, kedvelem a galambosi borosga­zdákat. Derűs tekinte­tű, egyenes beszédű emberek. Hobbiból borászkodnak, de ha nem mondják is érzem, mindenük az a kétszáz méter széles és két ki­lométer hosszú, mintegy négyezer négyzetméter területű szőlészet a százhetven épülettel Bátorkeszi mellett, Galamboson. Távolabb, Szenüászlón is borászkodnak gaz­dák - arrafelé borkút is van -, ám ők nem szerveződtek táborba, mint a faluhoz közelebb eső szőlő- kerteket művelő, a szőlőből pedig bort termelő társaik. Bábindeli István pincéjénél ül­tünk, amikor ezen tűnődtem a vén diófa alatt. A takaros házikó elől jól lehetett látni a kert végében kezdődő erdő szélső fáit és a fák között felállított nyitott sátrat. Ide­fent Paló Vilmos prímás és zenész­társa borozgatott az egyszerűen megterített asztal mellett, távo­labb Bachorecz András és Bóna György főzte huszonhat kiló mar­hahúsból a gulyást. „Kilenc éve Domonkos Péter gazda azt monda, ha már nem ünnepel­jük meg május elsejét, jöjjünk ösz- sze mindig május első szombatján, mi, galambosi borosgazdák, és rendezzünk borversenyt - tudtam meg Bábindeli gazdától. - Az első időkben, helyszűke miatt, pincék­nél volt megszervezve a verseny. Harmadik éve sátrat álütunk, melynek ponyvája alatt kilencven ember is elfér.” A verseny zsűrije pár méterrel odébb Szabó Sándor mérnök bor­házában tevékenykedett. Hét kate­góriában került a hetven résztvevő nyolcvanegy bormintája - egyfor­ma, ásványvizes üvegbe töltve, csupán számmal ellátva - a füri Korpás Árpád kutatómérnök és a szőgyéni ifj. Simonka András mér­nök vezette, borosgazdák alkotta zsűri elé, akik az európai normá­nak megfelelő húsz pontos rend­szerben értékelték a tavalyi ter­mést. Két pont járt a bor tisztásé-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents