Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-25 / 95. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 25. Sport Ma 17 órakor Ploestiben: Románia-Szlovákia barátságos labdarúgó-mérkőzés; mindkét csapat főpróbát tart Adamec: Van miért visszavágni A Görögországban légióskodó Vladimír Janočko (balról) sérülése után tért vissza a válogatottba (Eugen Vojtišek felvétele) Pozsony. A tizenegy hónapja veretlen szlovák futballválo­gatott ma Romániában lép pályára. Ez a barátságos ta­lálkozó a június másodikai, svédországi világbajnoki se­lejtező főpróbájának számít. SZABÓ ZOLTÁN Jozef Adamec ezúttal két újoncot hívott meg a keretbe, a CSZKA Moszkvában futballozó Marek Hollý és a ligeti Henrich Benčík számít új arcnak. „Hollý az erős orosz bajnokságban remekül hely­táll, ezért kötelességemnek tartom, hogy a nemzeti tizenegyben kipró­báljam. Benőik klubjában már hosszabb ideje jeleskedik. Mind­ketten lehetőséget kapnak, várha­tóan a második félidőben szóhoz jutnak” - mondta a szakvezető. Tibor Jančula sérülés miatt nem tarthatott a csapattal, helyette a trencséni Ondrej Šmelko kapott meghívót. Tehát csatár helyett hát­véddel „erősített” a tréner. így csu­pán két tipikus támadó, Babniő és Benőik található a tizennyolc fut­ballista között. A szlovák együttes számára eddig nem sok babér termett a román válogatott ellen, még nem sike­rült mérkőzést nyernie. Két éve Pozsonyban Európa-bajnoki se­lejtezőn találkozott utoljára a két együttes, akkor Hagiék 5:l-re el­páholták Vargáékat. „Van miért Bízom benne, védence­im megismétlik isztam­buli teljesítményüket. visszavágnunk a hazaiaknak, sze­retnénk javítani. Legutóbb Buka­restben gól nélküli döntetlent ér­tünk el, ezzel az eredménnyel most is kiegyeznék. Gyors, tech­nikás futballt játszanak a romá­nok, akik közül többen neves nyugati klubokban szerepelnek (a keret tagjai közül tizenhatan külföldön kergetik a labdát). Bí­zom benne, hogy védenceim megközelítik isztambuli teljesít­ményüket, s folytatódik a tizen­egy hónapja tartó veretlenségi sorozatunk. Mivel előkészületi találkozóról van szó, igyekszem mindenkinek lehetőséget adni” - jelentette ki Jozef Adamec. „Nehéz ellenfél vár ránk, ennek el­lenére nem vagyok pesszimista. Biztosra veszem, hogy nem kapunk ki” - nyüatkozta Vratislav Greško, az Internazionale vendégmunkása. A jó formában levő Pinte Attila várhatóan Babniőcsal alkotja majd a csatársort. Bizakodva váiják az összecsapást a vendéglátók. Bölöni László szövet­ségi kapitány elmondta, számukra csupán a győzelem az elfogadható. A szlovák válogatott tervezett összeállítása: König (Basel)-Kar- han Besiktas), Varga (Sunder­land), Timko (Kocaelispor), La- bant (Sparta)-Janoőko (Xanthi), Tomaschek (Hearts), Dzúrik (In­ter), Greško (Internazionale)-Pin­te (Ferencváros), Babniő (Inter). Rossz hír a szurkolóknak, hogy az összecsapást nem közvetíti az STV. Ma a Románia-Szlovákia és a Ma- gyarország-Finnország mérkőzé­sen kívül még tíz barátságos találko­zót rendeznek Európában. A MŰ­SOR - 17.00: Moldova-Észtország, Horvátország-Görögország; 18.15: Svájc-Svédország; 18.30: Lengyel- ország-Skócia; 19.15: Dánia-Szlo- vénia; 20.05: Norvégia-Bulgária; 20.30: Csehország-Belgium; 20.45: Franciaország-Portugália, Olaszor- szág-Dél-Affika; 21.30: Spanyolor- szág-Japán. Százéves szerződést kötött a FIA és az SLEC Két hónap múlva kezdődik a wimbledoni teniszbajnokság Maradnak a közvetítések Emelkedtek a pénzdíj ak MTI-JELENTÉS Párizs. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Forma-1-es televíziós jogokat birtokló SLEC (Slavica Ecclestone Corporation) kedden szentesítette a kereskedel­mi jogokról rendelkező, kerek 100 évre szóló szerződést. A közvetítési és reklámjogokat 2010-ig birtokló SLEC és az abban 75 százalékos tulajdonjoggal ren­delkező Kirch-csoport biztosítja, hogy a jövőben is a nem fizetős, közszolgálati televíziók sugároz­hassák a futamokat. A párizsi szerződéskötéssel min­den bizonnyal megnyugtatják a vezető európai autógyártó cége­ket - az olasz Fiatot, a francia Re- nault-t, az amerikai Fordot, a német BMW-t és a szintén a- merikai DaimlerChryslert -, ame­lyek már egy új versenysorozat létrehozását tervezték, mert nem értettek egyet a Kirch médiacso­port korábbi elképzeléseivel. Az érintettek attól tartottak, hogy amennyiben fizetős csatornák köz­vetítették volna a futamokat, ak­kor az jelentős reklámbevétel-ki­esést okoz. MTI-JELENTÉS London. A tavalyihoz képest 5,5 százalékkal magasabb összegű pénzdíjat osztanak ki a június 25- én kezdődő wimbledoni tenisz- bajnokságon, de a férfiak még mindig többet kapnak, mint a nők. A 2001-es nem hivatalos fü­ves pályás világbajnokság összdí- jazása 8,5 millió font lesz, egy év­vel korábban 8 056 480 volt. A férfi egyes győztese kereken fél milliót kap (2000-ben: 477 500), míg a női bajnok 462 500 (2000: 432 500) fontot visz haza. A férfi játékosok egy részét sértő kiemelési rendszerrel kapcsolat­ban változatlanul nincs megegye­zés. Tavaly három salakspecialista tiltakozott a világranglistát nagy­részt figyelmen kívül hagyó wimb­ledoni besorolás miatt, hétfőn pe­dig a brazil Gustavo Kuerten fe­nyegetőzött emiatt bojkottal. A múlt évi döntőben az amerikai Pete Sampras a világranglistán 27., mégis 12. helyen kiemelt ausztrál Patrick Raftert győzte le. Az angol nyílt teniszbajnokságon mindig is a füves pályás múlt számított döntően a kiemeléseknél. Gera Zoltán, a Ferencváros labdarúgója kamaszkori botlásai után immár a pályán bizonyítja tehetségét A kiszámíthatatlan cselek mestere HORVÁTH PÉTER A szakemberek óriási tehetségnek tartják a Ferencváros 22 évés csatá­rát, Gera Zoltánt. Gerzson - így becé­zik az Üllői úti stadion egyik kedven­cét - eléggé rögös utat tett meg idáig. Tavaly nyáron szinte ismeretlenül került Pécsről a Fradiba, napjaink­ban pedig immár több nyugat-euró­pai csapat szeremé a soraiban látni. Csak egy éve vagy a zöld-fehérek játékosa, s nélküled már szinte elképzelhetetlen az együttes. Meseszerűnek tűnik számomra is az egész. Örülök, hogy a Ferencvá­ros ajánlatát fogadtam el, mert ha máshol folytatom, nem hiszem, hogy ilyen sikeres lennék. Pedig kamaszkorodban kevés esély mutatkozott arra, hogy NB I-es labdarúgó válik belőled. Jó néhány fiatalkori botlás áll a há­tam mögött. Rossz társaságba ke­veredtem, és azt lehet mondani, a focival tulajdonképpen 16 éves ko­romban kezdtem el komolyabban foglalkozni. Kevesen merik azt felvállalni a nyilvánosság előtt, hogy szipóz­Gera Zoltán (Archív felvétel) tak, kábítószereztek, és az alko­hol sem állt távol tőlük. Ez mind megtörtént velem, de sze­rencsére ezen már túl vagyok. Az őszintességgel azt szeretném elér­ni, hogy a hasonló helyzetben lévő fiataloknak példát mutassak: igenis van kiút a kilátástalannak hitt hely­zetből, csak akarni és hinni kell. Nyáron nagyon csak bízni kellett önmagadban, hiszen látható volt, hogy erőnléti problémákkal küszködsz, és csupán epizódsze­repekhez jutottál a csapatban. Elég sok lemaradásom volt a szezon elején, és még most is van mit javíta­nom, de azért már sokkal jobb a helyzet a kondimmal. Ez elsősorban Csank edző érdeme, aki érti a dol­gát, hogy izzassza meg a társaságot. Az erőnlétet edzésmunkával le­het javítani, az azonban egy fut­ballista vérében van, hogy két- három védőt átjátszva gólt lőjön. Szeretek focizni, cselezni, és örü­lök annak, hogy a szurkolóknak is tetszik a játékom. Már az alapsza­kasz végén éreztem, kezdek for­mába lendülni, bejöttek a cselek, sikerült gólokat lőnöm. Az utóbbi meccseken azonban többször bosszankodnak a szur­kolók, hogy túlságosan is „sze­reted” a labdát, ahelyett, hogy továbbpasszolnád Sajnos, a megszokottnál többet foglalkoztam a kritikával, és ez rá­nyomta bélyegét a teljesítményem­re. Már túltettem magam a dolgo­kon, továbbra is a saját játékomat szeretném játszani, amivel eddig is sikerült eredményesnek lennem. Nincs összefüggésben az öncélú cselezgetés azzal, hogy mene­dzserek hada figyeli a játéko­dat? Anderlecht, FC Bruges... Engem még nem keresett meg senki. Csupán a sajtóból értesül­tem az állítólagos kérőimről. Szá­momra jelenleg az a legfontosabb, hogy a Ferencvárossal megnyer­jük a bajnokságot. KÜLFÖLDI FUTBALLBAJNOKSÁGOK ANGLIA SPANYOLORSZÁG 1. Manch. Utd. 34 23 8 3 75:25 77 1. Real Madrid 31 21 5 5 69:32 68 2. Arsenal 34 18 9 6 57:32 63 2. La Coruna 31 17 6 8 60:38 57 3. Ipswich 35 19 5 11 53:38 62 3. Valencia 31 15 8 8 48:25 53 4. Leeds 34 17 8 9 52:39 59 4. Mallorca 31 14 11 6 44:37 53 5. FC Liverpool 33 16 8 9 58:37 56 5. Barcelona 31 14 9 8 68:50 51 6. Chelsea 34 15 10 62:39 54 6. Celta Vigo 31 13 8 10 43:44 47 7. Aston Villa 35 12 14 9 43:38 50 7. Alaves 31 13 7 11 49:42 46 8. Sunderland 35 13 11 11 40:37 50 8. E. Barcelona 31 13 6 12 40:32 45 9. Charlton 35 13 10 12 46:49 49 9. Malaga 31 13 6 12 50:49 45 10. Southampton 33 12 9 12 34:40 45 10. Villarreal 31 12 8 11 46:46 44 11. Tottenham 35 12 9 14 42:49 45 11. R. Vallecano 30 9 11 10 50:52 38 12. Leicester 35 13 6 16 34:45 45 12. Bilbao 31 10 9 12 39:44 39 13. Newcastle 33 12 7 14 39:46 43 13. Zaragoza 31 8 12 11 47:49 36 14, West Ham 35 9 12 14 41:47 39 14. Las Palmas 31 10 6 15 31:51 36 15. Middlesbrou. 35 8 14 13 41:40 38 15. Valladolid 31 8 11 12 35:42 35 16. Everton 35 10 8 17 39:54 38 16. Oviedo 31 9 6 16 38:55 33 17. Derby 35 9 11 15 34:56 38 17. San Sebastian 31 8 9 14 39:60 33 18. Coventry 35 8 9 18 34:58 33 18. Pamplona 31 7 10 14 36:47 31 19. Manch. City 35 7 10 18 38:61 31 19. Santander 31 8 6 17 38:52 30 20. Bradford 33 5 9 19 27:59 24 20. Numancia 31 7 8 16 31:53 29 HOLLANDIA OLASZORSZÁG 1. Eindhoven 29 21 7 1 60:17 70 1. AS Roma 27 19 5 3 53:24 62 2. Feyenoord 29 19 2 8 58:28 59 2. Juventus 27 16 8 3 45:21 56 3. R. Kerkrade 29 15 7 7 51:33 52 3. Lazio 27 17 4 6 48:27 55 4. Ajax A. 28 15 6 7 70:33 51 4. Parma 27 12 8 7 39:22 44 5. Waalwijk 29 13 10 6 39:26 49 5. Bergamo 27 10 11 6 33:23 41 6. Arnhem 28 13 8 7 46:38 47 6. AC Milan 27 10 11 6 44:38 41 7. Utrecht 28 13 6 9 43:39 45 7. Inter Milano 27 11 8 8 38:34 41 8. Heerenveen 28 10 11 7 44:33 41 8. Bologna 27 11 6 10 38:37 39 9. Tilburg 29 11 8 10 49:43 41 9. Fiorentina 27 8 12 7 45:39 36 10. Breda 29 11 8 10 36:38 41 10. Perugia 27 8 9 10 36:40 33 11. Nijmegen 29 8 13 8 33:40 37 11. Udinese 27 10 2 15 40:47 32 12. Groningen 29 8 7 14 33:43 31 12. Lecce 27 7 9 11 34:45 30 13. Alkmaar 29 8 7 14 37:52 31 13. Brescia 27 6 11 10 32:37 29 14. Twente E. 29 7 10 12 38:55 31 14. Vicenza 27 7 7 13 29:40 28 15. De Graafsch. 29 8 3 18 38:58 27 15. Napoli 27 6 10 11 26:37 28 16. Sittard 29 6 6 17 23:55 24 16. Verona 27 6 6 15 28:48 24 17. Sp. Rotterdam29 6 5 18 38:61 23 17. Reggina 27 6 5 16 21:43 23 18. Bari 27 5 4 18 23:50 19 18. Roosendaal 29 4 2 23 34:78 14 CSEHORSZÁG NÉMETORSZÁG 1. Sparta 25 19 3 3 61:24 60 1. Schalke 04 30 16 7 7 57:29 55 2. Olomouc 25 12 8 5 44:44 44 2. Bayern M. 30 16 5 9 57:35 53 3. Pfibram 25 11 8 6 34:23 41 3. Dortmund 30 15 7 8 54:37 52 4. Žižkov 25 11 8 6 38:33 41 4. Leverkusen 30 15 5 10 51:38 50 5. Slavia 25 10 10 5 38:27 40 5. Hertha BSC 30 16 1 13 53:50 49 6. Teplice 25 12 3 10 41:29 39 6. Kaiserslautern 30 15 4 11 47:49 49 7. Liberec 25 11 5 9 35:29 38 7. Freiburg 30 12 10 8 46:34 46 8. Drnovice 25 9 7 9 28:28 34 8. Bremen 30 13 7 10 46:45 46 9. Synot 25 7 9 9 32:32 30 9. Wolfsburg 30 11 10 9 54:38 43 10. Bohemians 25 7 9 9 29:32 30 10. Köln 30 11 9 10 50:43 42 11. Blšany 25 7 8 10 23:29 29 11. 1860 Münch. 30 11 7 12 38:50 40 12. Jablonec 25 7 8 10 21:32 29 12. H. Rostock 30 11 6 13 32:42 39 13. Brno 25 7 5 13 21:30 26 13. SV Hamburg 30 9 9 12 52:51 36 14. Ostrava 25 6 8 11 25:37 26 14. Cottbus 30 10 3 17 33:45 33 15. Č. Budéjovice 25 5 7 13 29:50 22 15. VfB Stuttgart 30 7 10 13 38:46 31 16. Plzeň 25 3 6 16 22:56 15 16. Unterhaching 30 7 10 13 28:48 31 SKÓCIA 17 E. Frankfurt 30 8 5 17 36:61 29 18. Bochum 30 7 5 18 28:59 26 A bajnoki címért: 1. Celtic 34 29 4 1 82:24 91 AUSZTRIA 2. Rangers 34 23 4 7 63:31 73 3. Hibernian 34 17 11 6 53:26 62 1. Tirol 30 16 8 6 53:26 56 4. Kilmarnock 34 14 8 12 40:45 50 2. Rapid 30 13 10 7 51:34 49 5. Hearts 34 13 8 13 52:45 47 3. Austria 30 14 6 10 44:31 48 6. FC Dundee 34 11 8 15 47:44 41 4. Sturm 30 14 5 11 50:36 47 A bennmaradásért: 5. GAK 30 12 8 10 41:34 44 7. Dunfermline 34 11 8 15 32:49 41 6. Salzburg 29 11 8 10 39:35 41 8. Motherwell 34 11 6 17 37:49 39 7 Ried 30 11 7 12 42:43 40 9. Aberdeen 34 9 12 13 38:48 39 8. LASK 30 7 9 14 36:57 30 10. St. Johnstone 34 9 11 14 36:48 38 9. Admira 30 7 8 15 24:58 29 11. Dundee Utd. 34 5 8 21 31:60 23 10. Bregenz 29 7 5 17 33:59 26 12. St. Mirren 34 6 4 24 23:65 22 Edgar Davids (balról) és Marco di Vaio csatája a Parma-Juventus (0:0) Serie A-találkozón. A mérkőzés után Davidsnak, a Juventus holland légió­sának doppingtesztje pozitív eredményt hozott. (Fotó: TASR/AP)

Next

/
Thumbnails
Contents