Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-24 / 94. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 24. Kultúra -hirdetés Száztíz éve született Szergej Prokofjev - egyéni hangú művei kiváltották a konzervatív kritika támadásait Stílusát az irónia jellemezte Száztíz éve, 1891. április 23- án született Szergej Szer- gejevics Prokofjev szovjet­orosz zeneszerző. A XX. szá­zad egyik legjelentősebb ze­neszerzője volt: tragikus szenvedélyű, viharokat ki­váltó, hányatott sorsú mű­vek alkotója. MTI-PANORÁMA Operái nehezen jutottak el a be­mutatóig, legfontosabb, húszas évekbeli szimfonikus darabjait máig sem fogadta el teljesen a ze­nei közvélemény. Jellegzetes vo­nása az ironizáló, karikírozó haj­lam és a virtuozitásig fejlesztett, fordulatokban bővelkedő, mo­dulálókészség. Zenéjét kemény­ség jellemzi, de mögötte líraiság rejtőzik. Modern hangvétele utol­só éveiben egyszerűsödött, na­gyobb érthetőségre törekedett, a melódiák háttérbe szorították a groteszk elemet. Drámai tehetsé­gét számos operája és balettje jel­zi, a fantasztikus mesétől a törté­nelmi eposzig. Prokofjev tehetsége korán jelent­kezett, csodagyereknek számított. Ötéves korában már komponált, 12 évesen tucatnyi zongoradarab, három opera és egy szimfónia állt mögötte, 13 évesen a pétervári konzervatóriumba került, ahol Rimszkij-Korszakov, Cserepnyin és Ljadov tanította. Diákköri mű­veiben Szkrjabin, Debussy, Ri­chard Strauss és Sztravinszkij ha­tása érződik, de hamar megtalálta a saját hangját. Első zongorafellépése 1908-ban volt Szentpéterváron, akkori da­rabjai a vad, „allegro barbaro”-s hangot a groteszk iránti vonza­lommal párosítják. 1914-ben szer­zett oklevelet zongora, zeneszer­zés és karmester szakon, s elnyer­te a Rubinstein-díjat. Egy ideig Londonban élt, ahol kapcsolatba került Gyagilewel, a kiemelkedő orosz balettmesterrel. Az ő inspi­rációjára keletkezett a Szkíták cí­mű szvitje. Az első világháború­ban felmentették, csak zeneszer­zéssel foglalkozott. Első, egyéni hangú művei kiváltották a konzer­vatív kritika támadásait. Ekkor Sztravinszkij orosz korszaka, majd a neoklasszicizmus hatott rá. Huszonnégy évesen írt operá­ját, a Dosztojevszkij nyomán kelet­kezett A játékost az utóbbi évek­ben újra fel kellett fedezni. Legsi­keresebb zenekari művét, a Klasz- szikus szimfóniát 1917-ben írta. Az októberi forradalom után kül­földre ment, Japánban, majd Amerikában élt, elsősorban zon­goristaként lépett fel, főleg saját műveit játszva. 1922-ben Párizs­ban telepedett le, és az ottani Orosz Balett számára komponált. Hazáját nem tagadta meg, a bol­sevik Oroszország propagáto- rának számított. Gyagilev meg­rendelésére írta az Acélvágta című bolsevik balettet, amely London­ban is nagy sikert aratott. 1927- ben és 1929-ben hazalátogatott, s munkakapcsolatba lépett Eízen­steinnel és Mejerholddal, a szovjet avantgárd képviselőivel, majd mi­után a hatóságok döntésre kény­szerítették, 1932-ben végleg visz- szatért Oroszországba. Hazatéré­sét a honvágy és a létbiztonság igénye mellett azzal magyaráz­zák, hogy vonzotta őt a lehetőség, hogy muzsikájával tömegekhez szóljon. Bizonyára voltak kétsé­gei: hazatértekor támadta meg Sosztakovicsot a Pravda, 1939- ben letartóztatták Mejerholdot, aki Szemjon Kotko című operáját rendezte volna. Hazatérése után írta legjelesebb, népszerű és értékes műveit, a Ró­meó és Júlia balettzenéjét, a II. hegedűversenyt, a Péter és a far­Gyagilev megrendelésé­re írta az Acélvágta cí­mű bolsevik balettet. kas című mesejátékot, az Alexandr Nyevszljdj oratóriumot, az Eljegy­zés a kolostorban és a Háború és béke című operáit, a Hamupipőke balettet, az V., VI., és VII. szimfóni­át. Bemutatóinak elmaradása, da­rabjainak levétele a műsorról vé­gigkísérték ezen időszakát. Egy ideig a „zenei kubizmus” apostolát látták benne, témái szögletesek, dallamai primitívek, triviálisak. Kemény vonalú, visszakanyarodó modulációk, hangsúlyos ritmika, emellett élénkség, mozgékonyság és irónia jellemezte stílusát. E vo­násait zenéje végig megtartotta, de hazatérése után bensősége­sebb, líraibb lett, és kompozíciói egyszerűsödtek. Megerősödött kapcsolata az orosz népzenével, számos művével az ifjúsághoz szólt. 1941 után művei a háború szenvedéseit és hősiességét fejez­ték ki. A Háború és béke című ope­ra 1942-ben keletkezett. A mű első változata inkább a hősök szemé­lyes történetével foglalkozott, de a német agresszió miatt azt várták Prokofjevtől, hogy több háborús és hazafias elemet dolgozzon bele. Az első rész az arisztokrácia életét ábrázolja, meghitt emberi kapcso­latokkal, a második megmutatja, hogyan bomlik fel az invázió hatá­sára ez a világ. A Háború és békét a történelmi orosz opera Borisz Godunovhoz méltó példájának tartják. 1943-ban Sztálin-díjat kapott VII. zongoraszonátájáért, noha nehe­zen alkalmazkodott a kultúrpoliti­kai kötöttségekhez, s többször összeütközött a pártvonallal. Ek­kori műveit sokan úgy tekintik, mint a közérthetőségnek és a hiva­talos optimizmusnak tett enged­ményeket. A világháború után írt kantátái, oratóriumai, operái mel­lett filmzenéi és más népszerű mű­vei is a békét, az emberiség ügyét próbálták szolgálni. Ennek dacára 1948-ban őt is azok közé sorolták, akiknek „formalista torzulásai ide­genek a szovjet néptől”. Prokofjev alkalmazkodni próbált, és megírta a Békeőrségen című oratóriumot. 1953. március 5-én, Sztálinnal egy napon hunyt el Moszkvában. AD: PETER SHAFFER - AMADEUS. KOMÁROMI JÓKAI SZÍNHÁZ Élő, lélegző, pezsgő csodává varázsolták Öllé Erik oly hatalmas tűzzel ég a színpadon, mint amilyen hatalmas tűz­zel Mozart is éghetett. (Dömötör Ede felvétele) „Bármilyen művészeti ágban tevé­kenykedik is az igazi művész, leg­főbb és végső célja a szabad és hi­ánytalan önkifejeződés vágyában jelölhető meg.” (Mihail Csehov) A színész is művész! Ezt sajnos napjainkban kevés rendező hiszi el. (De aki nem hisz Istenben, mi­ért jár templomba, s ha már jár, legalább ne prédikáljon.) Kevés rendező tudja kinyitni az emberi lélek páncélszekrényét, és még ke­vesebb tudja: az itt talált kincsek­ből el nem vehet, hozzájuk csak rakhat, ettől lesz ő is gazdagabb, s kettőjük gazdagsága által értéke­sebb az előadás. Czajlik József Amadeusa egy való­ságos kincsestár, amelyben meg­lelhető Sztanyiszlavszkij realizmu­sának aranya, Bertold Brecht hi­ganypontos, kritikátlan, rendkívül figyelemfelkeltő játékstílusa, Grotowsky misztikus bronz- és márványszobrai, Antonin Artaud könyörtelen fájdalommal szült igazgyöngyei, Mihail Csehov at­moszférát teremtő gyémánt fé­nyei. Az ékszerész ezeket a kincse­ket nevén tudja nevezni, de nem kell hozzá ékszerészi szaktudás, hogy az ember felismerje a remek­művet. Ennek legnagyobb bizonyí­téka, hogy a „rettegett” diákközön­ség is döbbent figyelemmel kísérte végig az előadást. Czajlik rendezésében oly tisztán és pontosan jelentkeznek a különböző színházi stílusok, hogy azok a szí­nészt játékában segítik, s biztos pontokat teremtve e még olvasva is nehezen gördülő darabot élő, léleg­ző, pezsgő csodává varázsolják a né­ző számára. Czajlikot addig érdek­lik a különböző színházi elméletek, míg technikájuk nagyszerű eszköz­ként felhasználható a létbeli igazsá­gok tolmácsolásához. „Ne hagyjuk, hogy az elméletek rászedjenek min­ket” - hangsúlyozta Peter Brook, aki szerint az elméletek könnyen szülik a hagyományt. - „Én mindig harcol­tam a hagyományok ellen a szín­házban, mert a hagyomány kísérlet arra, hogy relatív igazságokat ab­szolút igazságokká változtasson.” Mokos Attila (Antonio Salieri) a szemünk plőtt fiatalodott meg a sžínpadon, majd öregedett vissza. Koncentrált játékával felülkereke­dett hatalmas monológjain, pórá­zon tartva hol uszította azokat, hol ölebként játszott velük. Salieri leg­rejtettebb gondolatait is hallhat- tuk-érthettük. Öllé Erik (Wolfgang Amadeus Mo­zart) emberfeletti energiákat moz­gósít e darab során. Oly hatalmas tűzzel ég a színpadon, mint ami­lyen hatalmas tűzzel Mozart is ég­hetett. „Nincs tintám, nincs tin­tám!!!” - szavait még mindig hal­lom. Kérem a gondviselést, hogy Öllé Erik tintája sose fogyjon el. Vincze Emőke (Constanze Weber, Mozart felesége) a tudatos színját­szás magasiskoláját mutatta meg. Vincze Emőke próbanaplóját aján­lom minden kedves színházszerető nézőnek (megtalálható a Kulisz- szák aktuális számában). Fabó Tibor (II. József) rendkívül erős vonalú, kitűnő karaktereket formáló tehetsége már több elő­adásban lenyűgözött; most sem okozott csalódást. Bernáth Tamás (von Strack gróf), Tóth Attila (Orsini-Rosenberg gróf), Kukola József (van Swieten báró) játéka pontos, karakterük, szinte egy­ugyanazon álarc mögül is tisztán elkülönül. Lucskai Róbert (Ven- ticello I) ismét varázsol. Koncent­rált játékú, százarcú színész. Egy dialógusból kitűnő tempóritmus- érzékéből is adódóan szimfóniát képes alkotni. Nagyon jó, tapasz­talt partnerre talált Benkő Gézá­ban (Venticello II). Balaskó Edit, Báncz Rita, Horváth Sándor, Mokány Csaba, Nagy László, Oszlik Péter, Rab Henrietta hatalmas munkája, csodálatos összpontosítása, abszolút jelenléte bizonyítja a darabban és a rende­zőben való bizalmat. Színészi alá­zatukat tisztelem és köszönöm. Köszönöm továbbá Varsányi Mari­ka, Garai Gábor, Zakor Sándor, Sipos Erzsébet, Gergely Zoltán, Bölcskei Zoltán munkáját. Gadus Erika is varázsolt, hiszen szinte a semmiből teremtett olyan díszletet és kosztümöket, amelyek tökéletesen visszaadták a kor at­moszféráját. A lemeztelenített díszlet felerősítette a kosztümök színeit, s nagyobb teret adott a szí­nészi játékból adódó látványvüág- nak is. A fekete, többszintű emel­vény lehetőséget adott a különbö­ző helyszínek gyors váltakozására, s a középen kinyíló kisszínpad pi­ros színe az egész, külsőleg élette­len emelvénynek szívet, dobogást, életet kölcsönzött. S hogy ezt a kot­tafejes tábla nyitotta s csukta, meg­erősítette azt a gondolatomat, hogy Mozart és Salieri két nagy fe­kete kolosszus, de a zene egy időre megmutatja lelkűk színeit. Minden emberben próbáljuk megtalálni ezt a kis, piros, mosolygós színpadot... És a titokzatos fekete zongora: Salieri ágya - Mozart asztala. Salieri asztala - Mozart koporsója. Nagyszerű szimbolizmusra vall! Végül, de nem utolsósorban: Peter Pavlač és Varga Emese dramatur­gok munkája „észrevétlenül” jó. Akadnak, akik azt mondják: az előadásban a szükségesnél több a zárómomentum, egyesek szerint több színt halmoz fel a rendező, mint amit a darab elbírt. Pedig el­hangzik Mozart szájából: Olyan fi­nálét fogok írni, amely fél óráig tart. (Egyébként Mozartot is ha­sonló kritikák érték.) Én ezt az elő­adást csak köszönni tudom. i lusr.'H a . i i ■ Gál Tamás a pozsonyi Színművészeti Főiskola hallgatója A kínálat minden hipermarketre és áruházra érvényes IV. 25. — IV. 29. Sertés tarja cs. n., 1 kg 159,- TESCO Banán 1 kg 29,90 Kotányi fűszer 4 fajta 12,90 JSrStr Grillezni való virsli

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents