Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)

2001-04-23 / 93. szám, hétfő

Politika - naptár ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 23. Globalizációellenes törekvések. A tüntetők az egyik televíziós stáb gépkocsiját sem kímélték. (ČTK/AP-felvétel) Az összecsapások miatt egy órával elhalasztották az összamerikai konferencia kezdetét Vízágyúk a csúcson NAPTÁR Április 23 EGY GONDOLAT A hű szolgálat önmaga jutalma. William Shakespeare NÉVNAP Béla Bizonyára török eredetű név, jelentése: előkelő. Elterjedé­sét segítette, hogy hasonló név már a Bibliában is szere­pelt, ebből lett a szláv nyel­vekben a Beloszláv. A Béla már az Árpád-korban is nép­szerű volt, s ma is az. Ma Adalbert, Albert, György, Ilo­na, valamint Vojtech nevű is­merőseinket is köszöntsük. MAIÉVFORDULÓiNK 110 éve született Szergej Pro- kofjev orosz zeneszerző. Fő­ként színpadi művei értékál­lóak, ma is gyakran játsszák a Péter és a farkas című zenés meséjét, s ma is népszerű operája, A három narancs szerelmese. 385 éve hunyt el Miguel de Cervantes spanyol költő, író. Világhírű műve a Don Quijote. 385 éve hunyt el William Shakespeare angol költő, író. Kétségtelen, hogy a Hamlet, a Lear király, a Macbeth vagy az Othello szerzője a világiroda­lom leghíresebb alakja, életé­ről azonban szinte semmit nem tudunk. Ami azért is meglepő, mert nála sokkal je­lentéktelenebb kortársairól is rengeteg adat maradt fenn. Minden idők leghíresebb drá­maírójának viszont nemcsak eredeti kéziratai nincsenek, de végrendeletén kívül egyet­len sorát sem ismerjük, Sha- kespeare-t még kortársai sem említik soha. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 75 éves Janikovszky Éva író­nő. Az ifjúsági irodalom klasszikusa, népszerű köny­vek sorát írta, különösen ol­vasottak gyermekmonológjai. Öt éve megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisz­tikeresztjét. NAPI VICC- Mondja, asszonyom, miért akar elválni a férjétől?- Mert hozzámentem. Quebec. Szombaton víz­ágyúval lőtték a globalizá­cióellenes tüntetőket a kor­donon keresztül Quebec ro- hamrendőrei. A tüntetők a kanadai városban zajló összamerikai csúcstalálkozó célja, az amerikai szabadke­reskedelmi övezet bevezeté­se ellen tiltakoznak. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Harmincnégy rendőr és 45 polgári személy sérült meg a zavargások péntek esti kezdete óta, a tárgyalá­sok ezalatt zavartalanul folynak. A konferencia megnyitóját a BBC szerint kénytelenek voltak egy órá­Podgorica. Ma estére várható a tegnapi montenegrói előre hozott parlamenti választások hivatalos eredménye. 1093 választóhelyiség­ben 447 ezer választópolgár adhat­ta le szavazatát, este 21 óráig. A vá­lasztóknak 920 jelöltből kell meg­választaniuk azt a 77 képviselőt, akik a parlamentben Montenegró és a jugoszláv föderáció sorsáról val elhalasztani a rohamrendőrség és a tüntetők csatája miatt. A rend­őrök gumilövedékekkel és könny­gázzal lőtték a tüntetőket, akik en­nek ellenére áttörték a városköz­pontot védő beton- és drótbariká­dot. A kanadai lovasrendőrség becs­lése szerint pénteken 4-5000 tünte­tőjelent meg, szombatra pedig több tízezerre nőtt a számuk. A feketébe öltözött anarchisták szombaton is kövekkel és Molotov-koktéllal do­bálták a csúcstalálkozó helyszíne köré vont kordonnál felsorakozó rendőröket. A kinti harcoktól füg­getlenül szombaton megkezdték a tárgyalásokat a 34 észak-, közép- és dél-amerikai, továbbá karibi ország képviselői. A konferencia fő témája a vámoktól és egyéb kereskedelmi döntenek. A mostani választáso­kon 16 párt és pártszövetség in­dult, de a Milo Djukanovics állam­fő által fémjelzett függedenségi tö­mörülés és a Szocialista Néppárt vezette Együtt Jugoszláviáért blokk tekinthető a két fő ellenfél­nek. Ha a jelenlegi államfő vezette kétpárti koalíció nyeri a választást, Djukanovics korábbi ígérete szerint népszavazást ír ki a köztársaság függedenségéről. A választás tör­akadályoktól mentes amerikai öve­zet megteremtése. A tüntetők sze­rint a 2005-ig bevezetendő szabad­kereskedelmi övezet megteremtése károsan hatna a környezetre, és hát­rányt jelentene a szegényebb orszá­goknak. George Bush amerikai elnök „a jó­akarat és a szabadkereskedelem” ál­tal (összekötött, teljességgel demok­ratikus amerikai kontinens eszmé­jét vázolta fel nyitóbeszédében. Az amerikai elnök igyekezett „besimul­ni a közegbe”. Beszéde nélkülözte az Egyesült Államok túltengő öntu­datának megnyilvánulásait. Az egyeden meg nem hívott latin-ame­rikai államfő, Fidel Castro szégyen­letesnek nevezte a tüntetők elleni rendőrségi akciót, (mti, index) vényességét megközelítőleg 3000 hazai és külföldi megfigyelő ellen­őrzi. Nem hivatalos adatok szerint tegnap délutánig a választásra jo­gosultak 44 százaléka vett részt a válastzásokon. Montenegróban az este 9 órai ur­nazárásig kampánycsend volt ér­vényben, amelyet a tegnap utcára került montenegrói lapok nemigen tartottak tiszteletben: burkoltan támogatták a pártok valamelyikét. Tegnap este értek véget a montenegrói választások, eredmények ma estére várhatók Megsértették a kampánycsendet MTI-JELENTÉSEK HOROSZKÓP Csernobil áldozatai Kos Oroszlán a# Ne féljen az újításoktól, hisz azok pont azt a célt szolgálják, hogy meg­Főnöke most nincs jo hangulatban, inkább máskor próbáljon tőle új áá könnyítsék mindennapi életét. Túlságosan lágyszívű fiatal roko­nával. Ne nézzen el neki mindent. Bika megbízást kérni, most nem érde­mes erőltetni a dolgot. Délután megismerkedhet valakivel. Szűz Lehet, hogy újfajta mun­kával bízzák meg, és ha sikerült azt eredménye­& Koran beleveti magat a munkába, mert szeretne időben kész lenni fela­sen elvégeznie, ezentúl több ha­sonló feladatot kaphat. Mutassa meg, mi rejlik Önben. Ikrek dataival, hogy a délutánt kedve­sével tölthesse. Kollégája ma na­gyon felbosszantja. Mérleg 4Mb Hallgasson rokonára, szokjon le káros szenve­délyéről, mielőtt egész­n Ma könnyen kisebb bal­esetet szenvedhet utazás közben, ezért legyen na­ségügyi problémái támadnának miatta. Égy új módszerrel sike­rülhet megvalósítania. Rák A mai nap nem kedvez az utazásnak, ugyanis a nagy forgalom miatt könnyen elkéshet valahonnan, és ez sok bosszúságot okozhat. Vala­kitől hasznos tanácsokat kaphat. gyón óvatos, ha volán mögé ül, vagy ha buszra száll. Inkább menjen gyalog, egészségesebb. Skorpió Egyedi munkamódsze­reivel sikerül jó benyo­mást gyakorolnia egy nagy hatalmú emberre, és ez po­zitív hatással lehet karrierjére. Este pihenje ki magát. Nyilas Egy befolyásos ember szívesen támogatná egyedi ödetei megvaló­sítását, ám ehhez meg kell mu­tatnia neki a bennük rejlő lehe­tőségeket. Most bizonyíthat. Bak Szokatlan üzleti ödetei vannak, ám azok meg­valósításához nehezen fog anyagi támogatót találni. Ne adja fel, legyen türelmes, tartson ki elképzelései mellett. Vízöntő Egy izgalmas üzleti le­hetőség azonnal megra­gadja a fantáziáját, és bár kicsit kockázatos, valószínű­leg bele is vág a dologba. Ne ad­jon a pletykákra. Halak Az a legfontosabb, ha az ösztöneire és a megér­zéseire hallgatva irá­nyítja ügyeit, és nem törődik má­sok véleményével. Valaki köny- nyen felbosszanthatja. Nem kapnak nyugdíjat Kijev. Ötezer ember tüntetett Kijev központjában szombaton, a cserno­bili katasztrófa 15. évfordulója al­kalmából, követelve, hogy fizessék ki rokkantsági nyugdíjukat. Az uk­rán állam mintegy 135 millió dol­lárral tartozik a katasztrófa túlélői­nek. A Csernobil áldozatait tömörí­tő Szojuz Csernobil szervezet elnö­ke, Jurij Andrejev 737 millió hriv- nyára, azaz mintegy 135 millió dol­lárra becsülte azt az összeget, amellyel az ukrán állam tartozik a sugárfertőzés nyomán munkakép­telenné vált áldozatoknak. Amint arról az Interfax hírügynökség be­számolt, nem kormányzati szerve­zetek kimutatták, hogy a csernobüi atomerőmű 4. blokkjában 1986. április 26-án bekövetkezett robba­nás 14 év alatt 15-30 ezer halálos áldozatot követelt. Az ukrán egész­ségügyi minisztérium közölte: je­lenleg 2,6 millió ember - köztük 500 ezer gyermek - küszködik egészségi problémákkal a baleset következtében, és csaknem 80 ezer személy vált rokkanttá. (MTI) Külföldi újságírókat gyanúsítanak a kémkedéssel Angol védelmi poloskák MTI-HÍR London. Harminc lehallgató esz­közt találtak a brit védelmi minisz­térium különböző épületeiben, köz­tük a tárca londoni központjában - adta hírül tegnap a The Sunday Ti­mes brit lap. Az eszközök többségé­re felújítási munkák során találtak rá az építőmunkások annak ellené­re, hogy az épületeket a minisztéri­um biztonsági szakemberei rend­szeresen ellenőrzik. Az illetékesek szerint az olyan rendszeres látoga­tók, mint külső cégektől származó karbantartók, illetve külföldi újság­írók rejthették el az eszközöket a fa­lakba, a szellőző rendszerbe és más rejtekhelyekre. A hidegháború vége ellenére a brit illetékesek leginkább az orosz titkosszolgálatok kezét fel­tételezik a dologban - írta a brit lap. Ma kezdődik az Európa Tanács parlamenti közgyűlése Kizárhatj ák Ukraj nát ÚJ SZÓ-HÍR Strasbourg. Mától egy héten át ta­nácskozik Strasbourgban az Euró­pa Tanács parlamenti közgyűlése, melynek napirendjén szerepel egyebek mellett a koszovói helyzet áttekintése, a csernobili atomerő­mű kérdésének végső rendezésére tett javaslat, valamint az ukrán ET- tagság megszüntetéséről szóló ter­vezet. A péntekig tartó ülésszak legnagyobb figyelemmel kísért programpontja az Ukrajna által vállalt kötelezettségek teljesítésé­ről szóló beszámoló, melynek so­rán a képviselők megvitatják, Kijev Merénylet a fővárosban Budán égett Pesty autója Budapest. Felgyújtották Pesty László televíziós producer autóját tegnap hajnalban a főváros I. kerü­letében. Az autó tulajdonosa, aki többek között az ml közszolgálati televíziós csatornán sugárzott Pesty Fekete Doboz című műsor produce­re, elmondta, két héttel korábban általános tartalmú fenyegető leve­let kapott, illetve korábban meg­mérgezték a macskáját. A BRFK I. kerületi kapitánysága szakértők be­vonásával rongálás bűntette elkö­vetésének alapos gyanúja miatt is­meretien tettes ellen megindította az eljárást, valamint vizsgálják azt is, hogy milyen anyag okozhatta a tüzet, milyen módszerrel követték el a rongálást. (MTI) eleget tesz-e a vele szemben tá­masztott, a demokratikus intéz­ményrendszer kiépítését szorgal­mazó követeléseknek. Az európai szervezet már korábban jelezte, aggasztónak tartja az ukrán újság­írók munkáját ellehetetlenítő s vél­hetően a hatalom emberei által képviselt erőszakpolitikát, mely­nek kegyetlenségét fémjelzi Ghe- orghi Gongadze hírlapíró meggyil­kolása. Az Európa Tanács idei má­sodik parlamenti közgyűlésén 10 tagú (5 rendes és 5 póttag) szlovák parlamenti küldöttség vesz részt, a Magyar Koalíció Pártját Duka Zó­lyomi Árpád képviseli, (ú) Kovács kormányt váltana „Orbán Viktor átverés-show” Budapest. „Jövőre kormányt alakí­tunk, s megvalósítjuk programun­kat, amelynek fő irányai a szociális, a demokratikus és a modernizációs fordulat - hangoztatta Kovács Lász­ló, az MSZP elnöke pártjának szom­bati rendezvényén. - Most esély van arra, hogy akik jövőre a Fideszre szavaznak, a szélsőjobboldalt is kor­mányra segítik. S ha ez megtörté­nik, akkor nem nyílik meg előttünk az Európai Unió kapuja” - fogalma­zott a szocialisták vezetője. Kijelen­tette: az MSZP jövőre leváltja a kor­mányt és „az utolsó pillanatban” visszasegíti Magyarországot az Unió felé vezető útra, illetve véget vet „Orbán Viktor és kormánya kész átverés show-műsorának”. (MTI) Törökországi börtönlakók éhségsztrájkmozgalma Tizenhatan haltak éhen MTI-HÍR Isztambul. Egy 30 éves nő elhuny­téval tizenhatra emelkedett a tö­rökországi börtönökben december­ben kezdődött éhségsztrájkmozga­lom halottjainak száma. Senay Ha- noglu 160 napos éhségsztrájk után hunyt el Isztambulban egy lakóház­ban, ahol több rokonával együtt böjtölt. A török baloldali szerveze­tek 250 bebörtönzött tagja az ellen tiltakozik, hogy az új török börtö­nökben magánzárkákba két- és há­romszemélyes cellákba helyezték át őket a korábbi nagy létszámú kö­zös hálótermekből. Az új elhelyezés ellen azért tiltakoznak, mert kiszol­gáltatottabbá teszi őket az őrök visszaéléseivel szemben. Jogos önvédelemnek minősítette a támadást a Hamász Öngyilkos merénylet MTI-HÍREK Jeruzsálem/Tel-Aviv. Pokolgépes öngyilkos merénylet történt tegnap reggel Tel-Aviv egyik elővárosában. A robbantásban két ember életét ve­szítette, 39-en megsebesültek. Az egyik áldozat maga a támadást vég­rehajtó palesztin terrorista. A rob­bantás a reggeli csúcsforgalomban történt a Tel-Avivtól 20 kilométerre északra fekvő Kfar Saba külváros fő útkereszteződésénél. Jeruzsálem­ben Ariel Sáron miniszterelnök a biztonsági kabinetjének tagjaival a robbantás időpontjában, tegnap reggel éppen azoknak a megbeszé­léseknek az eredményeit értékelte, amelyeket előző este az izraeli és a palesztin biztonsági szolgálatok folytattak arról, miként lehetne vé­get vetni a kölcsönös erőszaknak. A szombati találkozót izraeli részről „pozitív és komoly” megbeszélés­nek minősítették, palesztin részről viszont „teljesen elégtelennek” ne­vezték az ott elhangzott izraeli nyi­latkozatokat. Az izraeli kormány a robbantás hírére azonnal leszögez­te: a merényletért „a Palesztin Ható­ság és a palesztin biztonsági erők vi­selik a teljes felelősséget”. A Palesz­tin Hatóság elutasította a vádat, és azt hangoztatta, hogy „ellenez min­den olyan cselekedetet, amely bár­mely oldalon polgári személyek el­len irányul”. A Hamász nevű szélső­séges muzulmán palesztin szerve­zet viszont jogos önvédelemnek” minősítette az öngyilkos támadást, anélkül hogy magára vállalta volna. A palesztinok a megbeszélésen négypontos emlékeztetőt adtak át a találkozón, amelyben konkrétan felsorolták, miképpen sértették meg az izraeliek a megállapodásokat. A palesztin jegyzékben szerepel a pa­lesztin épületek lerombolása, az utak és átkelők lezárása, a palesztin állások bombázása és az izraeli tá­madások palesztin áldozatainak je­lentős emelkedése.

Next

/
Thumbnails
Contents