Új Szó, 2001. április (54. évfolyam, 77-99. szám)
2001-04-19 / 90. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2001. ÁPRILIS 19. Politika 5 Ondrej Srebala igazgató cáfolja, hogy a szlovákiai Emberi Jogok Nemzeti Központja nem végez értékelhető munkát Azt hiszi, túl jól teszi a dolgát 1999 májusában 50 hazai kormányon kívüli szervezet működésképtelennek minősítette a szlovákiai Emberi Jogok Nemzeti Központját (SNSĽP). Csáky Pál kor- mányalelnök tavaly kezdeményezte az intézmény működését szabályozó törvény módosítását, a kormány elfogadta a javaslatot, a parlament második olvasatba utalta, viszont a központ tiltakozik. Ondrej Srebalával, a SNSĽP ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. SZENTGÁLI ANIKÓ Milyen konkrét eredményt tud felmutatni a központ? Oktató-nevelői, publikációs, tanácsadói munkát végzünk, huszonöt oldalnyi tevékenységet tudunk felmutatni. Mindez az interneten is megtalálható. Mégis úgy tűnik, mintha eddig nem sok mindent csináltak volna. Talán nem nézi eleget a Szlovák Televíziót. De az is igaz, hogy a sajtó egy része nem kedvez nekünk. Több kormányon kívüli szervezet és Csáky Pál miniszterelnökhelyettes is bírálta a központ semmittevését. Felháborító a kormányalelnök úr kijelentése, mely szerint bár nem sokat tud a központ tevékenységéről, nincs róla jó véleménnyel. Felfoghatatlan, hogy ha egy közjogi méltóság bírál valamit, nem veszi a fáradságot, hogy előbb tájékozódjon. Azért is bírálták a központot, mert nem készített rendszeres elemzést az emberi jogok állapotáról. Ki, ha nem az SNSĽP hivatott mo- nitorozni, ellenőrizni az emberi jogok tiszteletben tartását, és jelentést készíteni? Vagy Önök nem tapasztaltak jogsértést? Működésünk első két évében készült ilyen jelentés. Rájöttünk, hogy alapos monitoring nélkül nem lehet jelentést írni. Ehhez viszont pénz kell, amire 1994-től folyamatosan felhívtuk a kormányok figyelmét, sőt pénzt is - legkevesebb hárommilliót - kértünk erre a célra, bár számításaink szerint ez sem elég. Addig nem készítünk jelentést, amíg nem lesz rá pénz. Hollandia 1994-től 1995-ig finanszírozta a központot. 1996-ban ENSZ-küldöttség ellenőrizte a SNSĽP munkáját. Elégededenek voltak, beszüntették az anyagi támogatást. Ehhez mit szól? Nem igaz, hogy azért szüntették be a támogatás folyósítását, mert elégedetlenek voltak velünk. Az aláírt nemzetközi egyezményben Hollandia csak a kezdeti időszak, a tevékenység beindításának finanszírozására kötelezte magát. Ezt később a szlovák kormánynak kellett átvállalnia, ám az egyezség a minimális összeget határozta meg, a felső határt nem. Azt is megértem, hogy a kabinet miért nem ad pénzt a monitoringra: olyan dolgok derülnének ki, melyek nem mindenkinek tetszenének. Ez semmit sem változtat azon, hogy az ENSZ-küldöttség minden tekintetben elégedetlen volt a központ tevékenységével. 1996-ban mindössze kétéves munkát tudhattunk magunk mögött. Minden kezdet nehéz, és két év Számvevőszék embereit. Ha minden tiszta, nem lett volna okosabb beleegyezni a könyv- vizsgálatba? Szlovákia jogállam. Mi tartjuk magunkat az eredeti projektumhoz, és függetlenségünk megőrzése érdekében évente készül könyvvizsgálói jelentés a központ gazdálkodásáról. Ezt az összes illetékes állami szervnek postázzuk, idáig mindenki mindent rendben talált. Egyébként ha a pénzügyminisztérium jönne ellenőrzésre, költség- vetési intézményként nem utasíthatnánk vissza. Valóban kijelentettük, hogy a számvevőszéld vizsgálat sértené függetlenségünket. Erről kikértük az ENSZ véleményét is, egyelőre nem kaptunk választ. Félretéve az illetékességet és függetlenséget, nem lett volna gesztusértékű, ha beengedik a számvevőszék embereit? Ez nem gesztus kérdése, hanem a kötelességé és a törvényességé. Ha az ENSZ úgy látja, nem esik csorba A feladataimhoz " mérten béreznek. De nem vagyok közjogi méltóság, személyi adataimat törvény védi. Mindenesetre tisztességes összeg, amely bárki számára vonzó lehet. De nem hiszem, hogy csak pénzről .. van szó. >> alatt még nem kristályosodott ki a tevékenységünk. Tudomásul vettük az ENSZ-jelentést, és igyekeztük kiküszöbölni a hiányosságokat. Kifogásolták például, hogy nem működik egy szűkebb bizottság, amely az igazgatótanácsi gyűlés alatt ülésezne. Létrehoztuk. Szemünkre vetették, hogy néhány projektumhoz nem csatoltunk értékelést. Ezt is respektáltuk, fokozatosan orvosoltuk az összes hiányosságot. Felmerült a gyanú, hogy nem megfelelően gazdálkodnak az adófizetők pénzével. Ön az intézmény függetlenségére hivatkozva nem engedte be az Állami a függetlenségünkön, jöhet az ellenőrzés. HZDS-es tagjai is vannak az igazgatótanácsnak. A mozgalomról nem az emberi jogok védelme jut az eszembe. Ón elégedett Tóthová és Aibeková asz- szony, valamint Pavel Kandráč munkájával? Nem gondolhatja komolyan, hogy véleményt mondok az igazgatótanácsi tagok munkájáról, amikor a tanács bármikor leválthat. Ki, ha nem az ügyvezető igazgató véleményezheti a tanácstagok munkáját? Statútumunk kimondja, ki kit neTASR-felvétel vezhet ki. Aibekovát az előző házelnökjelölte funkciójába. A kormány- váltás után A. Nagy László kezdeményezte Aibeková leváltását, Migaš leválthatta volna, mégsem tette. Čamogurský hivatala, az elnöki hivatal és a Szlovákiai Helsinki Bizottság is leválthatta volna az általuk jelölt személyeket. Igazgatóként semmi közöm hozzá, hányán ellenzékiek. Nem mint igazgatót, mint állampolgárt kérdezem: Ön szerint az említett képviselők pozitívan viszonyulnak az emberi jogokhoz ? Ez nem jó kérdés. Megnézhetné a statútumunkat, például a döntés- hozatalról szóló részt, és kiderülne, hogy ha elő is fordulna olyan helyzet, a HZDS-es tanácstagok nem tudják leszavazni a 15 tagú tanácsot. Célzott rá, hogy a központ elleni „támadás” tulajdonképpen az Ön személye ellen iránytű. Vannak bizonyítékai? Több próbálkozásról is tudok az igazgatótanácson belül. Intrikákat szőttek, tudom kik állnak a háttérben, ám közveden bizonyítékok híján többet nem mondhatok. Valószínűleg jól végzem a munkámat, és nem tetszik, ahogy rámutatok a jogsértésekre. Rendkívül nyugtalanít a romák, a gyerekek, idősek és a nők helyzete, amire többször felhívtam a figyelmet. Említette, talán azért pályáznak a funkciójára, mert egészen jól fizetett állásról van szó. Megkérdezhetem, mennyi a fizetése? A feladataimhoz mérten béreznek. De nem vagyok közjogi méltóság, személyi adataimat törvény védi. Mindenesetre tisztességes összeg, amely bárki számára vonzó lehet. De nem hiszem, hogy csak pénzről van szó, hiszen közismert, hogy ellentét van köztem és a harmadik oldal közt. Túl nagy a felhajtás az SNSĽP-t szabályozó törvény körül. Nem arról van szó, hogy Ön tart a semmittevés és a rossz gazdálkodás beigazolódásától? Nem attól fél, hogy ha rájönnek az igazságra, Ön és még néhány személy elveszíti jól fizetett, biztonságos, nyugodt állását? Azt hiszem, Ön is hallott újságírói etikáról. Tanultam kommunikációs alapismereteket, és tudom, hogy most nem kell válaszolnom. Minden interjúban lehetnek megválaszolatlan kérdések. Nem a Demokrata Párton belül dúló viták miatt Olyan konkrét megoldás, amelyről szavazni lehet Távozik Peter Zajac Közös mű született ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Lemondott képviselői mandátumáról Peter Zajac. A Szlovák Demokratikus Koalíció (SDK) jelöltlistáján a parlamentbe került irodalomtudós-politikus döntése meglepetést okozott; bár Ľudovít Kaník, a Demokrata Párt (DS) elnöke megjegyezte, már korábban is szó volt a képviselő távozásáról, ám Peter Tatár (DS) szerint ennek csak a parlament májusi ülésszakának megkezdése előtt kellett volna bekövetkeznie. Hogy Zajac példáját követik-e a Demokrata Párt más függetlenné vált képviselői is, arra Tatár egyelőre nem tudott választ adni, de hozzátette: még ezen a héten nyilatkoznak az ügyben. Kaník szerint azonban ilyesmire nem fog sor kerülni. A párt legutóbbi tisztújító közgyűlése kis híján botrányossá fajult, két szárny alakult ki, az új elnököt, illetve a párt hagyományos elveit, értékeit támogatóké. „Zajac döntése nem újdonság, hiszen már régen bejelentette, hogy távozni kíván a törvényhozásból. Olyan régen, hogy mostani döntése a pártban zajló fordulatokkal nem kapcsolható össze” - pontosított Kaník. A leköszönő képviselő utódja hivatalosan Ján Hrubala joTASR-archívum gász lenne, ám ő korábban azt nyilatkozta, hogy Kaník „pragmatizmusának méretei” nem állnak közel az általa vallott elvekhez, s különben is, fontosabbnak tartja jelenlegi állását egy parlamenti széknél. Zajacot tehát Liptószent- miklós polgármestere, Alexander Slafkovský váltja majd fel, jelölését Kaník tegnap délután megerősítette. ÚJ SZÓ-JELENTÉS Pozsony. „Konkrét megoldás, amelyről szavazni lehet” - jelentette ki tegnap Mikuláš Dzurinda kormányfő azzal a közelebbről nem ismertetett javaslattal kapcsolatban, amely a közigazgatási reform beindításához szükséges törvények teljes koalíciós támogatását hivatott biztosítani a parlament májusi ülésszakán. A miniszterelnök nem részletezte a koalíció „közös műveként” született elképzelést. „Nem volna jó, ha a kormánypártok vezető testületéinek küldöttei másként jutnának tájékoztatáshoz, mint maguktól a pártelnökeiktől. Ez az MTI-HÍR Stockholm. Svédország továbbra is arra törekszik, hogy konkrét bővítési dátumot határozzanak meg az Európai Unió június közepén Göteborgban megrendezésre kerülő csúcstalálkozóján - közölte Göran Persson miniszterelnök, miután tegnap Stockholmban találkozott Thomas oka tájékoztatásom általános jellegének” - mondta. Közölte, a hét végén valamennyi koalíciós párt vezető testületé megvitatja az elképzelést, s május harmadikáig esetleg két- vagy többoldálú egyeztetéseket is folytatnak, azonban a koalíciós tanácsnak addigra mindenképpen kompromisszumos megegyezésre kell jutnia, hogy a parlament május 9-én kezdődő ülésén a koalíció egységesen szavazhasson a reformot érintő jogszabályról. „Ennek az ügynek nem lehet győztese vagy vesztese, s ezt nem is kívánom. Csak közösen lehetünk eredményesek vagy sikertelenek” - fűzte hozzá a kormányfő, (kor) Klestil osztrák elnökkel. Az EU soros elnökségét betöltő Svédország kormányfője döntőnek nevezte az elkövetkezendő néhány hetet és figyelmeztetett arra, hogy az időpont a csatlakozási tárgyalásokon elért haladás függvénye. Persson nem tartja szükségesnek az új tagországok állampolgárainak szabad munkavállalását korlátozó intézkedéseket sem. Svédország szorgalmazni fogja a júniusi EU-csúcson Lesz konkrét dátum? RÖVIDEN Hamžík a csatlakozási esélyekről Pozsony. Célunk 2002-ig befejezni az uniós csatlakozási tárgyalásokat, közölte a tekintélyes International Herald Tribune című brit lapnak adott nyilatkozatában a szlovák kormány integrációért felelős alelnöke. Pavol Hamžík megjegyezte, hogy vannak bizonyos hiányosságok, ám ezeket idővel kezelni lehet. A magyar kisebbség problémái szerinte már nem léteznek, s mint megjegyezte, 1998 óta Budapesttel is javult a viszony. (ČTK) NATO-bővítés: Robertson borúlátó Pozsony. Még a NATO összes feltételeinek legpontosabb teljesítése sem garantálja, hogy Szlovákia meghívót kap a katonai szövetségbe, jelentette ki George Robertson. A szervezet főtitkára azonban megjegyezte, bízik abban, hogy a haderőreformra áldozott pénz nem vész el. Robertson pozitívan értékelte Szlovákia eddigi erőfeszítéseit, ám hozzátette, hogy még sok a tennivaló. (ČTK) Kábítószerező kiskatonák Léva. 58 gramm marihuánát találtak két sorkatona szekrényének átvizsgálásakor a lévai alakulatnál. Gabriel V. és P. Csongor ellen már folyamatban van az eljárás, kábítószer tartásáért akár nyolc-nyolc évi börtönbüntetést is kiszabhat rájuk a katonai bíróság. (SITÁ) Egyetlen tanú sem jelent meg Besztercebánya. Egyetlen tanú sem jelent meg az ötből J. G. perének bírósági tárgyalásán - az alperest František Mojžiš vállalkozó zsarolásával vádolják. Egyelőre Mojžiš feleségét sem hallgatták ki, a bíróság felszólításait olvasatianul küldte vissza a posta. A bíró ezért a rendőrséghez kíván fordulni: kutassák fel és állítsák elő a tanúkat. (TASR) Új párt a munkanélküliekből? Pozsony. Munkanélküliek Független Polgári Pártja néven kíván politikai mozgalmat létrehozni a Ján Ľupták nevével fémjelzett Munkáspárt egyik volt képviselője. Ján Garai a belügyminisztériumi bejegyzéshez szükséges ezerből mindössze 560 aláírást gyűjtött eddig össze, de optimistán nyilatkozott: „Jelenleg a lakosság húsz százaléka munkanélküli. Ha csak a fele ezt a pártot választja, az is tíz százalékot jelent.” (TASR) Kettős áldás a biztonsági stratégiára Pozsony. Előterjesztette az ország Biztonságpolitikai Stratégiáját a parlament integrációs, illetve külügyi bizottságának közös ülésén a védelmi tárca vezetője. A dokumentum lényegében a már elfogadott Biztonsági Stratégiára épül, legfőbb feladata Szlovákia haderejének átalakítása a NATO-n belüli együttműködésre. Mindkét bizottság - egy tartózkodás mellett - elfogadta a tervezetet, (ú) Huzavona a Ducký-váltók ügyében Pozsony. Elhalasztották az úgynevezett Ducký-váltók ügyének mára tervezett tárgyalását azon javaslat miatt, amely a Legfelsőbb Bíróság illetékes testületé egyik tagjának kizárását indítványozza. Ismeretes, hogy a Szlovák Gázművek (SPP) pert indított az Union Banka ellen, mivel az utóbbi felmutatott egy, az előző kormány gazdasági minisztere által aláírt váltót, és több mint 350 miihó cseh koronát követelt az SPP-től. A Pozsonyi Kerületi Bíróság érvényesnek ítélte a váltót, ám az SPP élt fellebbviteli jogával. (TASR) Polgárosítják a katonai frekvenciákat? Pozsony. Az eddig katonai célra használt rádiófrekvenciák felszabadításáról tárgyalt távközlési ügyekért felelős kollegájával a védelmi tárca vezetője. Elképzelhető, hogy bizonyos hullámsávokat mobiltelefonos szolgálató cégek rendelkezésére bocsátanak majd. (TASR) Szimbólumok harca a reform Kassa. A közigazgatási reform már korántsem a felelősségteljes megoldás keresése, hanem szimbólumok harca, fogalmazott Ladislav Orosz kassai tájékoztatóján. A baloldali (SDĽ) képviselő emlékeztetett: a kormánykoalíció az eddigi vitás kérdéseket meg tudta oldani, jelen esetben azonban hiányzik az akarat. (TASR) Komoly joghézag - fél esztendeig Pozsony. Fél évig nem fordulhatnak panaszukkal az alkotmánybírósághoz a polgárok az új alaptörvény miatt, figyelmeztetett a Demokratikus Közép Pártja (SDS). Az új alkotmány miatt július elsejétől megszűnik a panasztétel intézménye. Erről egy másik törvény intézkedik, ám ez csak 2002 elején lép érvénybe. Milan Čič, az SDS első alelnöke szerint komoly joghézag keletkezett. (SITA) Államfővel szórakozó altiszt Pozsony. Véletlenül épp az államfőt hívta fel szombaton éjfél előtt egy unatkozó altiszt a lévai laktanyából. L H. a „rendőrség nevében” közölte Rudolf Schusterrel, hogy fiát újságosbódék kifosztásával gyanúsítják, majd megszakította a vonalat. A katona másnap a rendőrségen döbbent rá, hogy éppen a fegyveres erők főparancsnokát hívta. Tettét akkor már gyerekes és buta játéknak nevezte, és elnézést kért. (TASR) Közép-Amerika helyett Afrikában lesz nagykövet Kaktuszbonyodalmak ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Szlovákia leendő nagyköveteit kinevezésük előtt alaposan le- ellenőrzik, jelentette ki Boris Gandel külügyi szóvivő. Ezért is érdekes Milan Zachar esete, akit a még betöltött mexikói nagyköveti posztra javasoltak, bár egyes médiumok nyilvánosan törvénysértéssel vádolták. A Pravda szerint Zachar Mexikóból és Közép-Amerikából származó értékes és védett növényekkel, főleg kaktuszokkal való illegális kereskedéssel gyanúsítható. Gandel viszont arra a rendőrségi jelentésre hivatkozott, amely megerősítette, hogy Zachar nem követett el bűntettet. Meg nem nevezett források szerint a kormányhivatal alkalmazottja a jövőben Mexikó helyett egy afrikai állam nagykövete lesz. (szm)